Az újságírástól a művészetig címmel könyvbemutatóval egybekötött kiállítás-megnyitót tartottak nemrégiben Eszéken a Horvátországi Magyar Újságírók Szövetsége (HMÚSZ) és a Media Hungarica Művelődési és Tájékoztatási Intézet szervezésében. A hangulatos eseményre, amely a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg, kissé szűkösnek bizonyult a HMDK rendezvényterme.
Dormán László vajdasági fotóriporter, újságíró fotókiállítása a délszláv háborúnak a szlavóniai és a drávaszögi magyar közösségekre mért csapásait mutatja be. A fényképek egy része „a boldog békeidőkben”, az 1970-es, 80-as években, a többi a kilencvenes évek első felében, a térségben dúló háború idején, illetve azt követően készült. A szépszámú közönség időutazásáról a jelenleg a magyarországi Piliscsabán élő fotós mellett Lábady Károly néprajztudós, a vidék egyik legjobb ismerője gondoskodott.
Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője Szabó Csaba mellett a Folyópartok – Újnomádok című kötet társszerzője. A rendkívül olvasmányos kiadvány a 30 éve elhunyt Xantus János kolozsvári földrajztudósnak is emléket állít.
Léphaft Pál újvidéki karikaturista Végvári Panoptikum II. című albumát hozta el Eszékre, amelybe a vajdasági és a Kárpát-medencei közéleti személyiségekről készült rajzait gyűjtötte össze.
A jelenlévőknek Kriják Krisztina, a HMÚSZ elnöke mutatta be az erdélyi és a vajdasági kollégáit. Elmondta, a kapcsolat a Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciójának munkájában alakult ki, a rendezvény címével pedig arra kívántak utalni, mennyire sokrétű az újságíró munkája.
Ambrus Attila hangsúlyozta, a Fehér Holló sorozat, amely három év alatt több mint húsz kiadványt számlál, abból az elgondolásból indult, hogy azok az Erdélyben és a szórványban élő újságírók, akik szépirodalommal is foglalkoznak, kötetben is megjelentethessék az alkotásaikat.
— Az Újnomádok című kötetet egy nagy erdélyi természettudós, Xantus János emlékének szenteltük, aki a hetvenes és a nyolcvanas években Világjáró bakancsok címmel jelentetett meg könyvet az utazásairól. Az írása azzal kezdődik, hogy jó elszabadulni Erdélytől, és azzal ér véget, hogy jó újra hazaérkezni. Valójában én is mindenütt arra kerestem a választ, hogy milyen a mi jelenünk, milyen mások múltja, milyen az a jövő, amellyel Amerikában találkoztam, és hogyan tudjuk mi ezt a tudást hasznosítani a magunk javára – magyarázta Ambrus Attila.
Az eszéki közönség megismerkedhetett Ambrus Attila és Léphaft Pál közös, Látó című könyvével is, amely a brassói újságíró és az újvidéki karikatúrista baráti kapcsolatát tükrözi. Ambrus Attilának a vallási ünnepekhez kötődő szövegeit önálló alkotásként kerekítik le Léphaft Pál rajzai.
Léphaft Pál Végvári panoptikum című kötetének második részében (is) a vajdasági és Kárpát-medencei művészeti, politikai és más közéleti személyiségeket tűzte tollhegyre, akikre tetteik vagy műveik miatt a közösség hosszabb-rövidebb ideig odafigyelt. A könyvet egyik recenzense, a szerző gyermekkori társa, Heinermann Péter ismertette.
Lábady Károly az Álombéli fotográfiák címet adta Dormán László képeinek, mert – mint mondta — e vidék népe olyan békességben élt, mint a Kopácsi-rét madárvilága. Hozzátette azt is, hogy a jó szemű, szívében baranyaivá vált fotós olyan szeretettel rendezgette felvételeit, mintha családi emlékalbumát fotografálná.
Dormán László a sajátos kollázst képező összeállításról elárulta, a nagyméretű képek a boldog békeidőkben készültek, az újabb kori kisebb fotókat viszont azok képzeletbeli keretébe tűzdelte be. Éppen úgy, ahogyan szinte minden falusi házban szokás volt, hogy a szentkép vagy a kinagyított esküvői fénykép rámájába illesztették be a későbbi családi képeket is.
(Tha)
