Átadták a Napleány-díjat és a VMÚE elismeréseit
Szerda este rendezték meg Zentán a Napleány-díj kuratóriuma és a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének díjkiosztó ünnepségét. A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete az írott sajtó kategóriában a Képes Ifjúságot, az elektronikus médiumok közül pedig a Szabadkai Rádió magyar műsorának szerkesztőségét díjazta. A kezdő, fiatal kollégák közül Madár Anikó, az Újvidéki Rádió munkatársa kapta az elismerést. A szórványban megjelenő médiumként a Dunatáj szerkesztőségének a tevékenységét honorálták, a VMÚE életműdíját pedig Horváth Andrásnak, a néhai Bánáti Híradó szerkesztőjének, a Magyar Szó nyugalmazott munkatársának adták át. A 2003. október 22-én alapított Napleány-díjat Bencsik Istvánnak, a Szabadkai Rádió újságírójának, szerkesztőjének ítélték oda.
A Zentai Múzeumban megrendezett ünnepség résztvevőit Tóth Lívia, a VMÚE elnöke köszöntötte. Üdvözlőbeszédében arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy a vajdasági magyar újságírók nem ellenségei egymásnak, ahogyan nem ellenségei a vajdasági magyar közösségnek sem, mivel a VMÚE is azt a tájékoztatást támogatja, amely kiáll nemzeti közösségünk érdekeiért, folyamatosan felvállalja a sorskérdéseit, hatékonyan segíti az érvényesülését és a szülőföldön való megmaradását. Az egyesület elnöke megjegyezte, hogy ugyanezt szolgálják a díjaik is, amelyeket azoknak a kollégáknak adnak át, akikről úgy gondolják, hogy hivatásuk művelésével értéket közvetítenek.
A VMÚE elnöksége ötödik alkalommal megrendezett díjkiosztóján az idén fennállásának 45. évfordulóját ünneplő Dunatájt méltatva Tóth Lívia elmondta, hogy a díj odaítélésével a VMÚE elnöksége a hetilap több évtizedes kitartó munkáját, és a nyugat-bácskai szórványmagyarság tájékoztatásában betöltött szerepét kívánta kiemelni.
Az 1970-ben a Magyar Szó mellékleteként, 2009-ig Zombor Város hetilapjaként megjelenő Dunatáj, miután kiesett a városi költségvetésből, minden évben pályázatok útján jut a megjelentetéshez szükséges támogatáshoz, a tavalyi évtől kezdve pedig mindössze ketten maradtak főállásban a szerkesztőségben, s ők azok, akik az ingyen is dolgozni hajlandó külmunkatársaikkal és a nemzeti érdekképviselőkkel jelen pillanatban is vállvetve küzdenek a Dunatáj megmaradásáért.
A kezdő, illetve fiatal kollégák közül Madár Anikót, az Újvidéki Rádió műsorvezetőjét, szerkesztőjét díjazták. Madár Anikó 1984-ben született Szabadkán, gyermekkorát Oromon töltötte, majd az egészségügyi szakközépiskola elvégzése után beiratkozott a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karra, ezután a mesterképzést is elvégezte, ezenkívül pedig a Pro Média újságíró-iskola diplomáját is megszerezte – ecsetelte a fiatal kolléganőt méltatva Kartag Nándor, a Vajdasági Televízió szerkesztője. Anikó 2007-ben kezdett el az Újvidéki Rádióban dolgozni, és az inaséveit, a hagyományos slapajidőszakot a Vajdaságon át, a Reggeli műsor és a Híradó szerkesztőinek keze alatt töltötte. A kultúra iránti vonzódását azonban szerencsére csakhamar felismerte Franyó Zsuzsanna, az irodalmi műsorok akkori szerkesztője. Idővel Anikó át is vette a művelődési műsor szerkesztését. Anikóban megvan a hivatásunknál nélkülözhetetlen érdeklődés és nyitottság, ráérez az érdekes témára. Műsoraiban érezhető mind a beszélgetőtárs iránti empátiája, mind a témával kapcsolatos tájékozottsága, no meg az olvasottsága is. A szorgalmát pedig még néhány tanítóképzős tanára is az önmagával szembeni maximalizmusnak vélte.
– Külön örömmel hallgatom Madár Anikó igényes, tehát helyes és szép beszédét, amelynek sajnos, az utóbbi években az elektronikus sajtóban – teljesen érthetetlenül – mintha már nem tulajdonítanának példamutató szerepet és jelentőséget – emelte ki végül laudációjában a vajdasági magyar televíziós újságírás doyenje.
Az idén úgyszintén jubiláló, megjelenésének hetvenedik évfordulóját ünneplő Képes Ifjúságot, az elismerése kapcsán Bózsó Izabella, a vajdasági magyar fiatalok újságának egykori külmunkatársa méltatta.
– Mint minden újságnak szűkebb pátriánkban, a Képes Ifjúságnak is voltak fénypontjai és mélyrepülései, és függetlenül attól, hogy ki vezényelte éppen a lap szerkesztését, mindegyik korszakának megvolt a maga egzotikus íze és szépsége – ecsetelte, majd pedig hangsúlyozta, hogy a lap minden körülmények között, a viharos, történelmi időszakokban is kiállt olvasótábora mellett, és jelenleg is együtt lélegzik a fiatalokkal. Azokkal a fiatalokkal, akik nemcsak olvasói, hanem formálói is az újságnak. A Képes Ifjúság nemcsak ifjúsági lapként, hanem egyfajta mozgalomként is igyekezett tevékenykedni. Amikor anyagi lehetőségei engedték, könyveket jelentetett meg, felkarolta a fiatalok kezdeményezéseit, újságírótáborokat, közéleti vitafórumokat, fesztiválokat szervezett – mutatott rá Izabella.
Az elektronikus sajtó kategória díjazottjának a méltatásában, a rádió varázsára rámutatva Klemm József, az Újvidéki Rádió igazgatója hangsúlyozta, hogy most a negyvenhét éves Szabadkai Rádió mágiáját ünnepeljük. Az öt nyelven beszélő rádiót, s ezek közül is a magyarul hozzánk szólót, s természetesen azokat az újságírókat, munkatársakat, zenei szerkesztőket, műszakiakat, akiknek köszönhetően huszonnégy órán át társra találhatunk az éterben és a világhálón. Azt a tizenegy főnyi állandó munkatársat és egy tucatnyi külsőst, akinek köszönhetően egy körzeti rádió szintjén majdnem hiánytalanul megvalósult a közszolgálatiság minden követelménye.
– A rádió akkor él, ha szava nem pusztába kiáltott szó – emelte ki, s rámutatott, hogy a Szabadkai Rádió élő rádió, hiszen a közvélemény-kutatások szerint is Vajdaságban – a hallgatottság szempontjából – az élvonalba tartozik, mi több, az egyik leghallgatottabb körzeti rádió címét mondhatja magáénak. Klemm egyben reményének adott hangot, hogy a nyugtalanító hírek ellenére, június harmincadika után is az éterben maradnak a Szabadkai Rádió magyar szerkesztőségének a munkatársai, ezzel is őrizve a szakma hitelét, és továbbadva a rádiózás csodáját.
A VMÚE életműdíját az idén Horváth András, a néhai Bánáti Híradó és a Magyar Szó nyugalmazott munkatársa kapta.
– Horváth munkásságában egyformán jelen volt a míves beszéd, a pontos fogalmazás, a szabatos mondat és a világos újságírói állásfoglalás. A hír, a tudósítás, a riport vagy a kommentár soha sem önmagáért szólt, hanem benne volt viszonyunk a szomszédokhoz és a mindenséghez is egyaránt. Ha bánsági írásait olvastuk a Magyar Szóban vagy a néhai Bánáti Híradóban, ha budapesti vagy szarajevói tudósításait olvastuk, mindig érezhettük, egy szellemi hazába tartozunk, legyünk Pozsonyban, Ungváron, Brassóban, Burgenlandban vagy Muzslán – tolmácsolta Léphaft Pál laudációját Klemm József.
Az est folytatásában, a Napleány-díj kiosztása előtt dr. Dévavári Zoltán, az azonos nevű alapítvány elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Dévavári beszédében, a jelenlévők figyelmét felhívva a közösségünket mind súlyosabban érintő elvándorlás problematikájára, rámutatott, hogy az anyagi nincstelenségben, a totális légszomjban, kilátástalanságban és jövőkép-nélküliségben senkinek sincs már hova hátrálni, s ennélfogva vesztenivalónk sincs. Fel kel emelni szavunkat, s, ki kell mondanunk az igazságot, hogy az ország magyar népének nagy része éhezik és nyomorog, és biztosan veszíti a talajt a lába alól, s a dolgok mostani állása szerint nincs már messze az a pillanat, amikor véglegesen elfogynak körülöttünk az életünket és az identitásunkat követő emberek. Dévavári szerint amennyiben nem szembesülünk időben a felgyorsuló és vészjósló folyamatokkal, s nem próbálunk meg ellenne tenni, végül mindannyiunkat magukkal ragadnak és elsodornak. Ezért ebben a helyzetben fokozott felelősség hárul mindenkire, és szükségünk van minden itt maradt fiatal és az évek során sokat látott, tapasztalt újságírókra, a színészeinkre, tanárainkra, minden élő és mozgó, sőt az innen eltávozott értelmiségekre, legyen az katolikus, református, evangélikus vagy zsidó – emelte ki dr. Dévavári.
A 2003. október 22-én alapított Napleány-díjat, a vajdasági magyar újságírók legrangosabb elismerését az idén, több évtizedes odaadó munkájáért Bencsik Istvánnak, a Szabadkai Rádió újságírójának, szerkesztőjének ítélte oda a kuratórium, amelynek tagjai: dr. Dévavári Zoltán elnök, Tóth Lívia, Kabók Erika, Hajvert Ákos és Németh István. A vajdasági magyar újságírás doyenjét Kabók Erika, napilapunk szerkesztője méltatta. A többi között kiemelte, hogy Bencsik munkája attól életszerű, hiteles és népszerű, hogy igazi kérdéseket tesz fel. Valóban érdekli, mit mond a beszélgetőtársa. Az elmúlt évtizedek alatt rengeteg riportot készített a kisemberekről, a nagy gondokról, az aktuális eseményekről. Olyan kolléga kapja ma a Napleány-díjat, akit szakmai jártassága, kiemelkedő életműve mellett a szép magyar beszéd nagyköveteként is tisztelhetünk – emelte ki Kabók Erika.
Bencsik István 1972-ben az Újvidéki Rádió ösztöndíjasa volt, ám amikor elvégezte az egyetemet, és el kellett volna helyezkednie a rádióban, mégis az egyetemét választotta, mert ott szakmájában, biológusként dolgozhatott. Miután a meghatározott idejű munkája lejárt, Szabadkán a rádióban helyezkedett el. Hívták később, hogy dolgozzon szakmájában, de nem hagyta ott az újságírást. S immár 37 éve dolgozik újságíróként, szerkesztőként. Aki ismeri, tudja róla, ha valahol a természetben jár, gondolkodás nélkül sorolja a növények latin nevét. Alapító tagja a Csornai Richárd Ökológusok Egyesületének. A környezetvédelem nagy harcosa és az Életjel versmondója – hangzott el a méltatásban.
A díjkiosztót a zentai Mécsvirág zenekar fellépése zárta.
