Nem csak szóbeszéd

Szerdán este a zentai közönség is megismerkedhetett Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, Sarány István, a Hargita Népe főszerkesztője és Léphaft Pál, lapunk karikaturistája Szóbeszéd, illetve Szertelen szószedet című közös kiadványával, amelyet a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete (VMÚE) szervezésében a hét folyamán három vajdasági településen: Csókán, Zentán és Újvidéken is bemutattak.

A szerzők Csőke Csaba, a VMÚE elnökségi tagja kérdéseire válaszolva meséltek a kötet létrejöttének körülményeiről, a brassói és a csíkszeredai magyarság múltjáról és jelenéről, az erdélyi magyar újságírás helyzetéről, valamint számos egyéb kérdésről, külön kitérve a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) és a VMÚE közötti együttműködés fontosságára. Ambrus Attila ennek kapcsán kifejtette, az együttműködés most már jóval több, mint egy évtizedes múltra tekint vissza, hiszen nem sokkal a 2004. december ötödikei népszavazást követően egy budapesti tanácskozáson Karácsonyi Zsigmonddal, a MÚRE akkori ügyvezető elnökével együtt megismerkedtek Klemm Józseffel, a VMÚE jelen lévő képviselőjével, és miután beszédbe elegyedtek egymással, egyre erőteljesebbé vált bennük az az elhatározás, hogy a külhoni magyar újságíró-szervezetek között ki kellene alakítani egy olyan együttműködést, amely a szakmai kérdésekben történő egyeztetés és tapasztalatcsere mellett arra is lehetőséget teremtene, hogy megmutassák Magyarországnak, a külhoni magyarok igenis képesek együtt gondolkodni és egymást támogatni. Miután ezzel a kezdeményezéssel megkeresték a Kárpát-medence egyéb területein élő újságíró-szervezeteket is, megszületett a Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciója, amely azóta is rendszeresen tart összejöveteleket a Kárpát-medence különböző régióiban. Az egyik újvidéki látogatásukkor ismerkedett meg Léphaft Pállal, lapunk karikaturistájával, akit nem sokkal később felkért arra, hogy a Brassói Lapok számára is készítsen karikatúrákat, és ennek az együttműködésnek is köszönhetően született meg a Hargita Népe Lapkiadó gondozásában megjelent, válogatott publicisztikai írásokat tartalmazó kötet.

M. E.

(Magyar Szó, 2018. január 26.)