Szombaton immár kilencedik alkalommal adta át szakmai elismeréseit a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete a Zentai Magyar Kamaraszínházban. A díjátadó ünnepségen jelen volt Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere, Ternovácz István, az MNT Végrehajtó Bizottságának tagja, Perpauer Attila, az MNT tagja, valamint az oktatási és művelődési intézmények képviselői, köztük Wischer Johann, a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója és Hugyik Richárd, a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ igazgatója.
Máriás Endre, a VMÚE elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében kiemelte, hogy a kemény munka meghozza gyümölcsét, és a vajdasági magyar újságíró-közösség számos örömteli pillanatot élhetett meg az elmúlt időszakban. Ezek közül kiemelte, hogy a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Aranytoll díjban, az egyik legrangosabb szakmai elismerésben részesítette Fodor Istvánt, a Magyar Szó nyugalmazott munkatársát.
Idén hat kategóriában adott át díjakat a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete a vajdasági magyar médiumok arra érdemes munkatársainak. Az év pályakezdő újságírójának járó díjat Bíró Tímea, a Hét Nap munkatársa vehette át, akinek munkásságát Léphaft Pál, a VMÚE alelnöke méltatta. A Kistérségi Média díjat az adai Körkép szerkesztősége nevében Varga Elfride és Vastag János vették át. Az idén fennállásának huszadik évfordulóját ünneplő lapot Tóth Lívia, a VMÚE alelnöke méltatta. Az év újságírója díjat elektronikus média kategóriában Szabó Gabriella, az Újvidéki Rádió munkatársa érdemelte ki, az ő munkásságát Öreg Dezső, az Újvidéki Rádió magyar szerkesztőségének vezetője méltatta. Homolya-Horváth Ágnes, a Magyar Szó munkatársa írott sajtó kategóriában vehette át az Év Újságírója kitüntetést. Munkásságát Kabók Erika, a Magyar Szó főszerkesztő-helyettese méltatta:
– Homolya-Horváth Ágnes 2005-ben csatlakozott a Magyar Szó szerkesztőségéhez. A zentai szerkesztőség oszlopos tagja, emellett a mellékleteknek is állandó szerzője. Kifinomult érzékkel nyúl az emberi sorsok megrajzolásához, megbízhatósága, szakmai jártassága, szorgalma és újságírói kíváncsisága teszi írásait figyelemre méltóvá, őt magát pedig jelentős személyiséggé az újságírásban. Leginkább interjúit szeretem olvasni és gondozni. Célratörő, letisztult kérdései mögött az igazi újságírói kíváncsiságot vélem felfedezni. Nagyon szeretem még a riportjait is, különösen az emberi sorsokat, a családok életét taglaló írásait. Nem titkolt empátiával nyúl ezekhez a témákhoz, amivel már üstökön is ragadta az olvasót, és viszi magával az első mondattól az utolsóig. Ági állandó szerzője a Rúzsfolt című rovatunknak. Kedvelem az írásait, mert egy hús-vér anya rajzolódik ki belőlük, miközben mindig valamilyen társadalmi problémával foglalkozik.
A VMÚE életműdíját Csőke Béla, az Újvidéki Rádió nyugalmazott szerkesztő-műsorvezetője vehette át, munkásságát Törőcsik Nagy Tamás, az Újvidéki Rádió sportújságírója méltatta. Az egyesület posztumusz életműdíjjal tüntette ki Bödő Sándort, a Pannon RTV és a Vajdaság Ma közelmúltban elhunyt újságíróját, az ő munkásságát Mohácsi Huba, a Pannon Televízió főszerkesztője méltatta.
A díjátadó ünnepség után a jelenlévők közösen megtekintették a Zentai Magyar Kamaraszínház Éva és Ádám Naplója című előadását Verebes Judit és Szilágyi Áron szereplésével. A darabot Thaly Tibor fordításának felhasználásával Verebes Ernő írta színpadra.
Gruik Zsuzsa
(Magyar Szó, 2019. március 18.)
Fotó: Gergely Árpád