„Minden eddiginél többen vagyunk!” – ezzel a címmel jelent meg bejegyzés a minap a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete honlapján, ahol a szervezet illetékesei arról tájékoztatták a nyilvánosságot, hogy idén már mostanáig minden eddiginél többen, összesen százkilencvenen igényelték a tagsági igazolványukat, ami a VMÚE elnöke szerint óriási örömet, ugyanakkor igen nagy felelősséget is jelent számukra, hiszen azt jelzi, hogy jó irányba haladnak azon az úton, amelynek célja a vajdasági magyar újságíró-társadalom újjászervezése és megerősítése.
Egyesületünk a valamennyiünket sújtó nehéz helyzet ellenére eredményes időszakot tudhat maga mögött, hiszen óriási szerencsénkre idén a megszokottnál korábbi időpontra terveztük a díjátadó ünnepségünket, ami minden évben az egyik legfontosabb eseményünknek számít, így a rendkívüli állapot bevezetése előtt sikeresen meg tudtuk azt tartani, nem kellett sem elhalasztanunk, sem lemondanunk, ahogyan az sajnos nagyon sok egyéb esemény esetében történt – hangsúlyozta Máriás Endre, a VMÚE elnöke, hozzátéve, természetesen az azt követő időszakban sem tétlenkedtek, hiszen több olyan projektumot is sikerült befejezniük, amelyeket már nagyon régóta szerettek volna megvalósítani.
– Az egyik ezek közül az, hogy elkészültek az új újságíró-igazolványaink. Nagy örömünkre minden eddiginél többen, eddig százkilencvenen igényeltek igazolványt, ami óriási eredménynek számít az egyesületünk életében, hiszen 2017-ben, a tisztújításkor azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy a tagjaink száma a következő évben érje el a negyven-ötven, a mandátumunk végére, 2021-re pedig a nyolcvan-száz főt. Ez akkor igen komoly vállalásnak tűnt, ám jó úton haladtunk a megvalósítása felé, ugyanis 2018-ban közel ötven, 2019-ben pedig már közel nyolcvan tagunk volt, az idén viszont, igaz, rendkívül komoly munkával, sikerült tovább növelnünk ezt a számot, olyannyira, hogy még a 2003-as alakuláskor összeállított listán szereplő százötvenkét főt is jócskán túlszárnyaltuk, amit a legmerészebb álmainkban sem mertünk volna remélni. Ez azonban nemcsak óriási örömet, hanem igen nagy felelősséget is jelent számunkra, hiszen azt jelzi, hogy a kollégák többségében mára újra kialakult egy olyan komoly bizalom a VMÚE iránt, amit csakis kemény munkával és határozott következetességgel lehet megtartani – magyarázta az egyesület elnöke, aki köszönetet mondott mindenkinek, aki megtisztelte őket a bizalmával, majd hozzátette, természetesen továbbra is várják azoknak a médiában dolgozó személyeknek a jelentkezését, akik szeretnének csatlakozni hozzájuk, akik fontosnak tartják az együttgondolkodást, valamint azt, hogy részesei legyenek azoknak a projektumoknak, amelyeket közös erővel valósítanak meg.
A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete emellett egyéb projektumokon is dolgozott az elmúlt hónapok során, aminek köszönhetően nemrég elkészült az egyesület megújult honlapja és rövidesen napvilágot lát a legújabb kiadványuk is.
– Az egyesületünk új honlapjának elkészítése szintén egy olyan feladat volt, amely már nagyon régóta váratott magára, és nagyon örülünk annak, hogy a Jusoft Kft. munkatársai segítségével végre ezt is sikerült megvalósítanunk, hiszen most már méltó módon jelenhetünk meg a világhálón is. A másik fontos projektum, amelyen az elmúlt hónapok során dolgoztunk, a Délvidék felfedezése című sorozatunk legújabb kiadványa, a tavalyi törökkanizsai riporttáborunkban készült írásokat tartalmazó kötet létrehozása, amely rendkívül izgalmas írásokat tartalmaz, sokrétűen és szerteágazóan mutatva be a Törökkanizsa községben élő magyarság mindennapjainak legmeghatározóbb momentumait. A könyvet, amelyet a sorozat előző három kötetéhez hasonlóan ezúttal is Tóth Lívia szerkesztett, szeretnénk minél előbb nyilvánosan bemutatni, amint azt a rendelkezések lehetővé teszik, illetve amint a riporttáborban résztvevő erdélyi és magyarországi kollégáink újra el tudnak hozzánk látogatni, ugyanis azt szeretnénk, ha az ünnepélyes könyvbemutatón a szerzők közül minél többen részt tudnának majd venni – fejtette ki Máriás Endre, hozzátéve, hogy ezen projektumaik a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Magyar Nemzeti Tanács és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósultak meg.
H. Sz.
(Magyar Szó, 2020.05.16.)