A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületének kiadásában, a háromszéki Illyefalván jelent meg Léphaft Pál kollégánk, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete alelnöke, a Magyar Szó nyugalmazott karikaturistája és szerkesztője Gúnyhatár – Léphaft karikatúrák körülírva című kötete, amely példa nélküli összefogás eredményeképpen látott napvilágot, ugyanis a szerző 52 karikatúrája mellé 52 újságíró, alkotó írt rövid szösszenetet, amelyben valamennyien egy-egy karikatúrával kapcsolatos gondolataikat, impresszióikat vetették papírra, így a könyvben természetesen vajdasági szerzők írásai is szép számban szerepelnek.
– A történet a budapesti Hungexpo szállodában kezdődött. Vagy inkább több évtizedes kényszerű szünet – szétdaraboltság – után folytatódott. A folyosón őgyelegtünk Karácsonyi Zsigmonddal, arról beszélgettünk éppen, hogy minket, határon túli magyar újságírókat a szervezők alkalmasnak tartanak a grandomániás címmel felpapírvértezett, de valójában tartalmatlan tanácskozások biodíszletének, de annyira is becsülnek, amikor jött felénk két úriember. Azonnal láttuk, hogy jó barátaink, akiket eddig ugyan sohasem láttunk, de most újra látjuk. Klemm József és Léphaft Pál. Vajdaságiak. A Vajdasági Magyar Újságíró Egyesület elnökségi tagjai, akiknek az a bevallott álmuk, hogy európai színvonalú, magyar szellemiségű újságírást míveljenek, s keresik azokat, akik hasonló jóra vállalkoznak. Azóta közösen álmodjuk álmunkat, akkor is, ha néha kiver a verejték, ha rémálmok hessegetik is el ideig-óráig nemes szándékunkat. Azóta csatlakoztak hozzánk a kárpátaljai, felvidéki, horvátországi és szlovéniai, sőt, a magyarországi sajtó Don Quijote-jai. Olyan sokan és olyan lelkesen, hogy amikor azon a december ötödikén ajtót mutatott nekünk a Gyurcsány-kormány, elhatároztuk: mi közös szellemi köztársaságot hívunk létre. Az Anyaországon Kívüli megnevezést – magyarországi barátainkra való tekintettel – Külhoni Magyarra mérsékeltük. Immár több mint két évtizede figyelünk egymásra, s noha divatjamúlt lett, igyekszünk átmenteni egy jobb korszakra a felelős újságírói hozzáállást, nem engedünk a káros aktivizmusnak, elkerüljük a szekértáborokba való bevonulást. Hogyan sikerül ez a turáni átok ellenére? Annak, hogy együtt maradtunk, van egy titka: Léphaft. Palikatúráival immár sokszor és sok helyen erősített meg elhatározásunkban, hogy nem adjuk fel, maradunk itthon és maradunk humorunknál. Amelyben hozzá hasonlóan, Karinthyval szólva: nem ismerünk tréfát. A derű magvait kívánjuk elszórni ezzel a Karikatúristát és 52 szerzőt bemutató, felvonultató kötettel, mert hisszük, hogy jó talajba hull a mag, gondolatot növeszt, gyökeret erősít és gyümölcsöt hoz: az együvé tartozást erősíti – fogalmaz az Előszösszenetben Ambrus Attila, a kötet szerkesztője, hozzátéve, a megkeresett 54 író, újságíró közül 52-en lelkesen vállalták a gúnyhatárok körül-, az államhatárok átírását egyetlen közös szellemi tartománnyá, alig egy hónap alatt készült el a görbe tükör rólunk, világ magyarjairól, ugyanis – mint írja – mi, akik Magyarhermánytól Bécsig, Pozsonytól Újvidékig, Sydney-től a kanadai Mississaguáig, Várdaróctól Lendváig, Pécstől Ungvárig, Srepsiszentgyörgytől Gyergyószentmiklósig a magyar kultúrában élünk, így látjuk a világot, lehet velünk vitatkozni, ellentmondani, de nem lehet közömbösnek maradni azok előtt a kihívások előtt, amelyekkel Léphaft Pál szembesít.
M. E.
