Újabb négy éven át Máriás Endre, a Magyar Szó főszerkesztő-helyettese tölti be a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete elnöki tisztségét, derült ki a szervezet tisztújító közgyűlésén, amelyet december 11-én, szombaton délelőtt tartottak meg Újvidéken, a Vajdasági Rádió és Televízió új székházában, ahol a VMÚE alelnökeivé Madár Anikót, az Újvidéki Rádió szerkesztő-műsorvezetőjét és Tóth Líviát, a Hét Nap főszerkesztőjét, titkárává pedig Fehérvári Csongort, a Pannon RTV internetes kiadásának főszerkesztőjét választották meg.
Az új elnökség további tagjai: Dedić Szuzanna, a Szabadkai Magyar Rádió főszerkesztője, Homolya Horváth Ágnes, a Magyar Szó szerkesztője, Kartali Róbert, a Hét Nap főszerkesztő-helyettese, Klemm József, a Vajdasági RTV vezérigazgató-helyettese, Kurcinák Árpád, a Vajdasági RTV szerkesztő-műsorvezetője, Lackó Varjú Sára, a Magyar Szó szerkesztője és Léphaft Pál, a Magyar Szó nyugalmazott karikaturistája.
Az újonnan megválasztott elnökség alakuló ülésén szó esett a jövőre vonatkozó tervekről, amelyek között kiemelt szerep jut majd az utánpótlás-nevelésnek, a képzések, továbbképzések és egyéb szakmai összejövetelek szervezésének, valamint a vajdasági magyar újságíró-társadalom újjászervezése érdekében kifejtett erőfeszítéseknek és az anyaországi, valamint a Kárpát-medencei szakmai szervezetekkel folytatott együttműködés továbbépítésének is.