Máriás Endre, a Magyar Szó újságírója 2017 novembere óta áll a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete élén, de korábban sem volt ismeretlen előtte a szakmai civil szervezet munkája, hiszen már huzamosabb ideje az elnökség tagja.
* Amikor elvállaltad az elnöki tisztséget, bizonyára voltak elképzeléseid arról, hogyan kellene működnie az egyesületnek. Sikerült-e már ezeket megvalósítani?
— Nehéz egyértelmű választ adni erre a kérdésre, hiszen vannak olyan dolgok, amelyeket sikerült elérnünk, de akadnak olyanok is, amelyeket nem. Amikor megválasztottak a VMÚE elnökévé, akkor azt mondtam, hogy hidat szeretnénk képezni a szerkesztőségek között, amit sajnos nem tudtunk maradéktalanul megvalósítani. Annak ellenére ugyanis, hogy a médiumaink többségével rendkívül sokat javult a kapcsolatunk, még mindig akadnak olyanok, amelyek esetében nem sikerült számottevő előrelépést elérnünk. Az elmúlt évben színvonalas rendezvény keretében ünnepeltük meg az egyesületünk fennállásának tizenöt éves jubileumát, átadtuk a szakmai elismeréseinket, megjelent a harmadik riporttáborunkban született írásokat tartalmazó Maradék maradéka című kötetünk, megszerveztük a Kistérségi Médiumok Találkozóját, színvonalas szakmai továbbképzéseket tartottunk, valamint újságíró-tanfolyamot is indítottunk az adai Integrál Pedagógus Egyesülettel és a zentai TM-People International Kft.-vel közösen. Mindemellett több ismeretterjesztő rendezvényt is életre hívtunk, ilyen módon is bővítve tevékenységi körünket. Mindez nem valósulhatott volna meg a Magyar Nemzeti Tanács, a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási, Nemzeti Kisebbségi — Nemzeti Közösségi Titkárság és Zenta község önkormányzata nélkül, amiért rendkívül hálásak vagyunk. Nagy megtiszteltetés, de óriási felelősség is, hogy az idei évtől kezdve a programjaink nemzeti jelentőségű vajdasági magyar rendezvényekké váltak, tehát a Magyar Kormány Miniszterelnöksége Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával valósulnak majd meg. Ez nemcsak biztonságot, hanem új lendületet is ad az egyesületünknek, hiszen lehetővé teszi számunkra, hogy olyan régóta tervezett elképzeléseket is megvalósítsuk, mint például a honlapunk megújítása, az új médiatárunk elkészítése, újabb továbbképzések szervezése, a második Kistérségi Médiumok Találkozója, illetve a negyedik riporttáborunk megszervezése — az előbbit júniusban tartjuk meg Adán, az utóbbit pedig júliusban Törökkanizsán és a környező kistelepüléseken —, valamint számos egyéb projektumot is.
* Véleményed szerint miért van szükség a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületére, és a vajdasági magyar újságírók többsége miért nem érzi szükségét annak, hogy az egyesület tagjává váljon?
— Napjainkban az élet minden területén azt tapasztaljuk, hogy az emberek többsége egyre kevésbé keresi a valódi közösségekhez való tartozás lehetőségét. Ennek egyik oka nyilvánvalóan az, hogy a mindennapjainkat virtuális közösségekben éljük, melyekről azt gondoljuk, hogy képesek helyettesíteni a valódi közösségeket. Ráadásul ezek a virtuális közegek felszabadítanak bennünket a szavaink és a tetteink súlya, felelőssége alól, indulatból kommunikálunk, sok esetben a nevünk és az arcunk vállalása nélkül mondunk véleményt valamiről, és törünk pálcát valaki felett. Hasonló a helyzet szakmai körökben is, hiszen a mindennapok mókuskerekében sajnos nagyon kevés lehetőség nyílik arra, hogy leüljünk egymással, és egymás szemébe nézve beszélgessünk, megosszuk a gondolatainkat, érvek és ellenérvek ütköztetésével vitassuk meg az aktuális szakmai kérdéseket meg az élet nagy dolgait. Az ilyen pillanatokat nem értékeljük eléggé. Az egyesületünk rendezvényei, összejövetelei egyebek mellett erre is kiváló alkalmat kínálnak. Ami persze nem mindenkinek vonzó, és ez valószínűleg így is van jól. Az elmúlt évek során magam is sokszor tapasztaltam, hogy ha valakinek felvetettem, váljon az egyesület tagjává, akkor visszakérdezett, hogy mit kap érte cserébe. Miközben kezdtem sorolni a különféle kedvezményeket, mindig az járt a fejemben, vajon érdemes-e erőlködnöm, ha valaki nem érzi szükségét mindennek. Az igazi választ ma sem tudom erre a kérdésre, de örök optimista lévén még mindig bizakodó vagyok. Erre az is ad némi alapot, hogy az idei évre azt tűztem ki magunknak célul, hogy a díjátadó ünnepségünkig, melyet minden évben március közepén tartunk meg, legalább tizenöt új taggal bővítsük az egyesületünk tagságát. Ezt sikerült nemcsak elérnünk, hanem jócskán túl is szárnyalnunk, hiszen már most csaknem harminc új tagja van a VMÚE-nek, olyan kollégák, akik az elmúlt évek során nem érezték fontosnak, hogy csatlakozzanak hozzánk. Azt hiszem, ez rendkívül jelentős eredmény, viszont most nem dőlhetünk hátra, hanem még nagyobb lendülettel kell folytatnunk a munkánkat.
* Díjátadóra készül a VMÚE. Hogyan látod, mekkora a jelentősége ezeknek a szakmai elismeréseknek a vajdasági magyar újságírók körében?
— Amikor kilenc évvel ezelőtt megalapítottuk a díjainkat, természetesen bennünk is voltak kétségek arra vonatkozóan, hogyan fogadják majd őket szakmai körökben. Eleinte akadtak is olyanok, akik becsmérlően nyilatkoztak róluk. Aztán, amikor évről évre nagyobb harcot kellett vívnunk egymás között a díjak odaítélése során, ráadásul utána mindig sértődésekkel is számolnunk kellett, egyre inkább éreztük, hogy nagy presztízse van a VMÚE díjainak. Korábban sokat beszélgettünk arról, milyen jó lenne, ha pénzjutalmat is tudnánk adni a kitüntetetteknek. Ezt azonban mind a mai napig nem sikerült megvalósítanunk. Bár jómagam nem is vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy ez jót tenne az elismeréseinknek. Mivel itt, Vajdaságban az újságírókat sem anyagilag, sem erkölcsileg nem becsülik meg kellőképpen, rendkívül fontos, hogy legyen legalább egy olyan nap az évben, amikor egymásra figyelünk, amikor a hivatásunkat és a hivatásunk legkiválóbb művelőit ünnepeljük. Az pedig, hogy a díjainkat évről évre óriási meghatódottsággal, sőt sok esetben az öröm könnyeitől csillogó szemmel veszik át a kollégáink, mindennél többet elmond arról, mekkora jelentősége van ezeknek az elismeréseknek.
* A VMÚE sokrétű kapcsolatot ápol a Kárpát-medencei magyar újságírók egyesületeivel és egy-két anyaországi újságíró-egyesülettel is.
— A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete tizenhat éves tevékenységének a már felsoroltak mellett az egyik legfontosabb hozadéka az a kiváló kapcsolat, amelyet a Kárpát-medencei magyar újságíró-egyesületekkel és az anyaországi újságíró-egyesületekkel alakított ki. Ennek számos kézzelfogható eredménye van. Említhetnénk például a riporttáborunkat, melyet az erdélyi kollégák által megálmodott minta alapján hoztunk létre. A közösen megvalósuló rendezvények közül legfrissebb az elmúlt héten Zentán megnyílt Brassaï Sajtófotó-kiállítás, melynek anyaga első ízben érkezett Vajdaságba. De kiemelhetném azt is, hogy a Magyar Újságírók Országos Szövetsége a VMÚE javaslatára ítéli oda időről időre az Aranytoll díjat vajdasági újságíróknak is, köztük például az idén Fodor Istvánnak, a Magyar Szó nyugalmazott szerkesztőjének, vagy azt, hogy az aláírt együttműködési megállapodás alapján évről évre egyre több vajdasági kolléga válik teljes jogú tagjává a Magyar Sportújságírók Szövetségének. Vannak azonban olyan eredményei is ezeknek a törekvéseinknek, amelyek kevésbé látványosak, mégis rendkívül fontosak, mint például az, hogy mind bennünk újságírókban, mind az olvasóinkban, a hallgatóinkban és a nézőinkben erősödhet az összetartozás és az egységes magyar nemzetben való gondolkodás fontosságának érzése.
