Az újságíródíjat idén is március 15-én adják át – Dévavári Valéria: Nincs szándékunkban eladni, elajándékozni az elismerést
A Napleány-díjat idén nyolcadik alkalommal osztják ki a vajdasági magyar újságírók között. A Dévavári család által alapított díjat a március 15-i ünnepségen, a szabad sajtó napján adják át az arra érdemes kollégánknak. Eddig Orosz Ibolya, Kabók Erika, Kartag Nándor, Németh István, Léphaft Pál és Ternovácz István érdemelték ki a kitüntetést.
A Baranyi Károly által készített szobor kiöntése évről évre több száz eurójába kerül az alapítónak. A szakma már többször felvetette, a jó kezdeményezésről gondoskodni, a díjat és díjazottat ünnepelni kellene. Férje halála után Dévavári Valéria is próbálkozott, nemcsak a nemzeti tanácsnál, hanem a szakmánál is, próbált választ találni, mi legyen a díjjal, szükség van-e rá. A Magyar Nemzeti Tanács tájékoztatási bizottsága többször is azt üzente az adományozónak, írjon kérvényt, hogy adni szeretne, hogy neki fontos lenne, hogy a díjazott újságírót megünnepeljék, és a legmagasabb szakmai testület vegye gondozásába a díjat. Hogy ezt nem tette, azt hiszem érthető. Ne ő könyörögjön, hanem akinek a dolga, az reagáljon. De úgy látszik, az MNT-nek nem fontos az újságíró-díj.
Nem lett valódi ünnep ez a nap a díjazott újságíró számára, a VMSZ március 15-i központi ünnepségén kutyafuttában adják át a díjat az arra érdemes újságírónak.
Dudás Károly, a VMMSZ elnöke lapunknak elmondta, a legfontosabb az, hogy egy nagyon rangos díjról van szó, és hálával tartozunk a Dévavári családnak a megalapításáért.
– Igen rangos kuratóriumot sikerült összeállítani, s úgy gondolom, hogy az eddigi években sem tévedtünk a díj odaítélésében. Szegények vagyunk, a díjjal nem jár pénz, s köszönet a Dévavári családnak, amiért a saját pénzén minden évben kiönteti a szobrot. Felmerült, hogy a díj az MNT hatásköre legyen, de végül megfelelőnek bizonyult a VMMSZ erre a feladatra. Annak persze semmi akadálya, hogy a VMÚE javaslatot tegyen, annál is inkább mert még nem döntöttünk az idei díjazottról. De egyben legyen ez felhívás a szakmának, az olvasóknak, nézőknek, hallgatóknak, javasoljanak, ha úgy gondolják, vannak a díjra érdemes emberek. A szegény újságíró-társadalmat annyi ág húzza, hogy nagyon fontos ez az elismerés. Arról pedig, hogy kinek a kezében van biztonságban ez a díj, közösen kell döntenünk, a szakmának kell erről beszélnie.
Fehér István, a Magyar Nemzeti Tanács tájékoztatási bizottságának elnöke kiemelte, az MNT-hez nem érkezett kezdeményezés, hogy vegye át a díjat, esetleg ő legyen, aki ezután gondoskodik róla.
– Szó volt viszont róla, hogy az MNT esetleg pártfogásába venné a díjat. De amikor mindez szóba került, kiderült, hogy ez egy működő intézmény. Az MNT-nek pedig nincs joga bármit is tenni, csak abban az esetben, hogy ha az alapítók azt kérik. Hozzánk azonban írásos kezdeményezés nem érkezett. Álmunkban sem szeretnénk beleavatkozni egy működő kuratórium munkájába – mondta Fehér István.
A Vajdasági Magyar Újságíró Egyesület viszont együttműködést kezdeményezett a VMMSZ szakmai kuratóriumával, amely illetékes a Napleány-díj odaítélésében.
– Az elnökségünkben volt olyan vélemény is, hogy ezt ne tegyük meg, hanem hozzuk létre az egyesület saját szakmai díját – magyarázta az előzményeket Tóth Lívia, az egyesület elnöke. – Viszont mivel nem támogatjuk a magyar–magyar széthúzást, úgy döntöttünk, hogy elküldjük a kezdeményezést. Ezt nyolcadikán postáztuk, de hivatalosan még nem kaptunk rá választ. Ebben a levélben az áll, hogy mivel nagyra tartjuk ezt a díjat, valamint a kollégákat is, akik eddig megkapták, talán a díj súlyához is hozzájárulna, ha a kuratórium kikérné a véleményünket. Nem azt kértük, hogy mi hozzuk meg a döntést, csupán mi is tennénk egy javaslatot, amit utána a kuratórium mérlegel. Annál is inkább úgy gondoljuk, hogy tehetnénk javaslatot, mert az Aranytoll díj esetében is kikérik az egyesület véleményét. Amennyiben nem érkezik válasz, pillanatnyilag ezzel nem tudunk foglalkozni, mert az egyesület megerősítésén dolgozunk. De reméljük, hogy nem kell egy másik díjat alapítanunk – mondta Tóth Lívia.
Felkerestük Dévavári Valériát is, akitől megtudtuk, az újabb szobor már elkészült, várja az idei díjazottat.
– A Napleány-díj nem a VMSZ díja. Jobb híján a VMSZ szabadkai március 15-i ünnepségén adják át az arra érdemes újságírónak. Baranyi Károly terrakotta szobra a Dévavári család tulajdona. Nincs szándékában eladni, elajándékozni: sem a VMSZ-nek, sem a Magyar Nemzeti Tanácsnak, sem a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének.
Az eddigi hat szobor öntési költségeit a család fizette, a továbbiakban is ez a szándékunk. A díj odaítélése a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség által kinevezett kurátorok dolga. Nekik kellene megszervezni a díj átadásának szebb ceremóniáját. A díj körüli szurkapiszkák bosszantottak, egy-két taslit is kaptam már, de a jó ügy miatt nem szüntetem meg a díjat, mert fontosnak tartom a vajdasági magyar újságírás ügyét. Sem eddig, sem a jövőben nem áll szándékomban eldönteni, ki kapja meg a szobrocskát. Az eddigi kitüntetettek, azt hiszem, a jó ügyet szolgálták, ezért nem csak Baranyi Károly munkája növeli a díj rangját.
Fenntartom a jogomat, hogy javasoljak a kuratóriumnak, de az csak egy javaslat a többi között. Hogy mennyire így van ez, bizonyítja az a tény, hogy csak egy alkalommal vették figyelembe a család javaslatát. Hogy mikor, maradjon az az én titkom. Annak nincs akadálya, hogy bárki javasoljon, így megteheti a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete is, akár a bélyeg-gyűjtők, ebtenyésztők stb. egyesülete is, sőt még az olvasók, hallgatók, nézők is, de az csak egy javaslat lehet, akár az enyém. A megfogalmazásom szándékosan sértő, de az a tapasztalatom, hogy a szövetségek jönnek-mennek, a privát kezdeményezések viszont maradnak. A vajdasági magyar közállapotok láttán úgy gondolom, hogy a döntést a továbbiakban is a VMMSZ által delegált szakmailag elismert kurátoroknak kell meghozni. Azt viszont elfogadhatónak tartom, hogy a kurátorokat a művelődési szövetség illetve a nemzet tanács delegálja.
Azt viszont furcsállom, hogy a VMÚE levelezést folytat a VMMSZ-szel a díj ügyében. Engem viszont nem tartottak méltónak arra, hogy a kérdéses levelet elküldjék, hogy megkérdezzék, nekem mi a véleményem a kezdeményezésükről, miként kellene szebbé tenni a díjátadást. Megértem, nem volt pénzük bélyegre, nem tudják a címemet.
A Napleány-díj kapcsán a továbbiakban sem vagyok hajlandó semmiféle kérvényt írni. Nem tartom szerencsémnek, hogy a pénzemet a Baranyi-szoborra költhetem, mert ilyen mondatok is elhangzottak irányomba. Viszont az újságírást és a férjem emlékét tisztelem annyira, hogy a továbbiakban sem tudnak felbosszantani annyira, hogy visszavonjam a férjem 75. születésnapján tett kezdeményezésünket.
TÓMÓ Margaréta
(Magyar Szó, 2010. 02. 20.)
