Hírek

Újságírói kalandozások

Erzsébetlak és Versec után ismét különleges terepet választott harmadik riporttáborának helyszínéül a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete. Tudom, nem kellene felelőtlenül használni a különleges kifejezést egy-egy vidék leírására, hiszen azoknak, akik ott élnek, minden teljesen természetes és hétköznapi, és nem is értik, miért tör rájuk időnként egy-egy csoport kíváncsi újságíró. Ennek ellenére rendkívül barátságosan, kedvesen és türelmesen fogadtak minket, leültettek a hűs szobában, főzték a kávét, kínálták az üdítőt és a zamatos házibort, ami igencsak jólesett a rekkenő hőségben. Mi, messziről jöttek pedig igyekeztünk leplepzni rácsodálkozásunkat arra a világra, ami – mint kiderült --, csak az első pillanatban más, mint a miénk. Mert az emberi küzdelem, derű és jóság mindenhol egyforma.

Az augusztus végi esemény húsz résztvevője az újvidéki Európa Kollégiumot választotta szálláshelyéül. A külhoni kollégák Brassóból, Csíkszeredából, Marosvásárhelyről, Temesvárról, valamint Budapestről érkeztek, itthonról pedig a Magyar Szó, a Hét Nap, a Pannon RTV, a Vajdasági RTV és a szenttamas.rs hírportál képviseltette magát. A munka két csoportban folyt. A népesebb tábor azt a kis, sajátos hangulatú falut kereste fel a Tarcal-hegység délkeleti csücskében, amelynek elég csak a nevét kimondani és máris kiváló jellemzést kapunk a szerémségi szórványvidékről: Maradék. Sőt, Satrincával és Dobradóval kiegészülve már csak a maradék maradéka. De ezt csak a számok mutatják, az ott élők viselkedése teljesen mást tükröz. Pedig ezen a vidéken a magyarok közül sokan nem ismerik, vagy csak törve beszélik az anyanyelvüket, a katolikusok horvát misét hallgatnak a templomban, de az énekek minden alkalommal ékes magyar nyelven zengenek.

Maradékon éppen a reformáció 500. évének délvidéki központi ünnepségére készültek, mi pedig a nagy esemény előtt egy nappal toppantunk be. Zsongott szinte az egész falu, félezer vendégre főztek, az izgalom, hogy minden jól sikerüljön, szinte tapintható volt a levegőben. Ilyenkor más sem hiányzik, csak egy csapat kósza firkász – gondoltuk, de kellemesen csalódtunk! Ahogy az lenni szokott, az asszonyok megállás nélkül szorgoskodtak a hatalmas, fehér rendezvénysátor melletti konyhában, de a férfiaknak természetesen volt idejük beszélgetni.

Később Berta Géza bácsi, a maradéki Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke arra is vállalkozott, hogy elkísér minket Satrincára és Dobradóra – pontosabban Dobradópusztára, hiszen ez áll azon a táblán, amelyen a település neve magyar nyelven is szerepel. Segítségével sikerült riportalanyokat találni, ami azért sem volt könnyű, mert a legnagyobb dologidőben kopogtattunk.

Aztán másnap még egyszer visszamentünk Maradékra, hogy a számos vendég mellett mi is ossztozzunk a helybeliek ünnepében. Jó érzés volt, hogy mosollyal, ismerősként üdvözöltek minket.

Ezalatt a riporttábor résztvevőinek kisebbik csoportja sem lazsált, ők azonban nem Szerémségben kalandoztak, hanem a Dél-bácskai körzetben található, közigazgatásilag Újvidék városi községhez tartozó két települést kerestek fel. Tiszakálmánfalván Milánovics Ottília, az ottani Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke és a közösség közéleti személyiségei fogadták az újságírókat, másnap Piroson Gyülvészi Géza, a helyi Fehér Ferenc MME elnöke volt a házigazdájuk. (Végre egy művelődési egyesület, amelyet nem Petőfi Sándorról neveztek el. Az erdélyi kollégáknak ugyanis el kellett magyaráznunk, Vajdaságban miért viseli a legtöbb kultúrkör az 1848-as magyar szabadságharc lánglelkű költőjének a nevét.)

A munka mellett a látnivalókat sem hagytuk ki, egy rövid sétát tettünk Karlóca központjában, megnéztük – igaz csak a kerítésen kívülről – a Békekápolnát, a híres karlócai békekötés (1699) színhelyét és a péterváradi Havas Boldogasszony templomot. Eljutottunk Zalánkemén (korábban Szalánkemén) magaslatára, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Duna és a Tisza torkolatára és az  1691-es szalánkeméni csata emlékművéhez.

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének harmadik riporttáborát a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta. Az előző két rendezvényhez hasonlóan, a terepen készült anyagokat ezúttal is könyv formájában kívánja megjelentetni az egyesület, a kiadványt pedig bemutatnák azokon a helyszíneken is, ahol a riportok készültek.

TÓTH Lívia, Hét Nap

 

MAGYAR SPORTÚJSÁGÍRÓK KÖZGYŰLÉSE

Vajdaságiak és kárpátaljaiak a szövetségben

A Magyar Sportújságírók Szövetsége a múlt hét elején Győrben rendezte meg közgyűlését, amelyen a vajdasági és a kárpátaljai sportújságírók is a szövetség tagjaivá váltak. Az ünnepélyes együttműködési szerződést a vajdaságiak nevében Tóth Lívia, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöke írta alá, s a helyszínen hat vajdasági kolléga át is vehette a tagsági kártyát.

A közgyűlés egyébként igen tartalmas és látványos volt, a szervezők kétnapos kiváló programot nyújtottak a résztvevőknek. A közgyűlés a győri városháza dísztermében zajlott le, ahol külön köszöntötték Szöllősi György elnököt és Csisztu Zsuzsa elnökségi tagot, akiket aNemzetközi Sportújságírók Szövetsége (AIPS) beválasztott a végrehajtó, illetve az ellenőrző bizottságába.

A közgyűlés elején a társaság a friss BL-győztes Győri ETO női kézilabdacsapat spanyol edzőjét, Ambros Martint köszönthette, aki szívesen felelt minden kérdésre, majd Csurka Gergely, a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) médiabizottságának a tagja mutatta be a Budapesten esedékes vizes világbajnokság előkészületeit. Csurka megemlítette, hogy ez az esemény a világ harmadik legnagyobb sportrendezvénye, amely 16 napig tart, 6 sportágat ölel magába, 75 versenyszámmal. Az 5 helyszínen 466 ezer elérhető jegy lesz, 2500 sportolót, 1800 kísérőt, összesen 7000 akkreditált személyt várnak, a vb végére pedig 5,46 millió euró pénzdíjat osztanak ki. Ami pedig a létesítményeket illeti: a Duna Aréna jelenleg a világ legmodernebb uszodájának számít, az óriás-toronyugrást például a Batthyány téren bonyolítják le, a szinkronúszást a Városligetben, a hosszá távú úszószámokat pedig Balatonfüreden rendezik meg.

Bodnár Tibor, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitkára a sportág kommunikációjának új stratégiájáról beszélt, s köszöntötte a közgyűlést Kulcsár Krisztián, a MOB új elnöke is.

Szót kapott dr. Tóth László, a Magyar Cselgáncsszövetség elnöke is, aki a közelgő egyéni és csapat-világbajnokságról beszélt, elárulva azt is, hogy a rendezvényt minden bizonnyal megtiszteli a nemzetközi szövetség tiszteletbeli elnöke is, aki nem más mint Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke.

Domanyik Eszter, a győri önkormányzat főosztályvezetője a július 23-án kezdődő Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál részleteiről (EYOF) beszélt – 3500 résztvevőt várnak az eseményre –, a dél-koreai AIPS-kongresszuson járt Csisztu Zsuzsa pedig tájékoztatót tartott a pjongcsangi 23. téli olimpiáról, amely 2018. február 9-én kezdődik. A kolléganő kiemelte, hogy a mintegy 35 ezres kisváros 95 országból 6300 résztvevőt vár, de a nézőkkel együtt 60 ezer vendég érkezik majd, s a koreaiak itt mutatják be az 5G-s vezeték nélküli hálózatot.

A közgyűlés további részében tisztújítás történt, és megjutalmazták 2016 legjobb sportújságíró teljesítményeit, így díjat kapott Mohai Bende, Csillag Péter, Marti Zoltán, Szabó Gábor, Szaniszló Róbert, Tóth Anita, Kun Zoltán, Molnár Mátyás, Papp Győző, Süli Róbert, Zádor Péter, Zsoldos Barna, Bálint Mátyás, Gazdag József és Kiss László.

A közgyűlés után a kongresszus résztvevői megtekintették az EYOF átadás előtt álló versenyhelyszíneit, majd Gyirmótra látogattak, ahol körbejárhatták az ország egyetlen teljesen magántulajdonban lévő stadionját, az Alcufer Arénát, és beszélgethettek a tulajdonosokkal, a Horváth fivérekkel, Ernővel és Ferenccel, majd a vacsoránál találkozhattak a legendás Palotai Károllyal és a másik olimpiai bajnok labdarúgóval, Keglovich Lászlóval.

Másnap már a sportolásé volt a főszerep. Többen a bowlingot választották, még többen pedig a kispályás focit, amelyben öt csapat mérte össze az erejét a Győri ETO műfüves pályáján. A győzelmet az újságíró-válogatott szerezte meg, a díjkiosztón pedig Korsós György korábbi kiváló magyar válogatott focista, az ETO jelenlegi klubmenedzsere mutatta be a nagy múltú egyesületet. Az ETO Parkban megkoszorúzták Verebes József legendás edző domborművét, s megtekinthető volt a park melletti Audi Aréna is, a győri kézilabda pazar fellegvára.

Nos, ilyen dinamikusan és tartalmasan zajlott le a közgyűlés, jövőre pedig Kecskemét ad otthont a rendezvénynek.

Laták István

Magyar Szó, 2017. május 22.

 

A szavazórobotok társadalma felé hajózunk?

Külhoni újságírókat kérdeztünk arról: mi határozza meg a politikummal és sajtószabadsággal kapcsolatos viszonyulásukat – Egyetértettek: a kisebbségi újságírónak közösségben kell gondolkodnia

Milyen kapcsolatban áll egymással a sajtó és a politikum? Mi jellemzi a kölcsönhatást, létezhet-e bármelyik is a másik nélkül? Mikor beszélhetünk cenzúráról és nagyobb gond-e a cenzúra az újságírók által olykor automatikusan alkalmazott öncenzúránál? Kisebbségi létben mennyire kap más színezetet az összes előbb feltett kérdés? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójának kárpátaljai, ungvári találkozóján. 

Kőszeghy Elemér, a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője: – Személy szerint nem tapasztalok politikai nyomásgyakorlást, ennek, persze, millió oka van. Független vagyok az ukrán helyi hatalmi szervektől, melyek egy kopejkányi támogatást sem szavatolnak. Nem titok az, hogy a lap közel áll az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséghez, abból az irányból sincs viszont nyomásgyakorlás. Megbíznak egyrészt az én 32 éves szakmai gyakorlatomban és feltételezem, tisztában vannak azzal is, hogy tudom, miről mit és hogyan kell írni. Soha nem voltam ezen a téren befolyásolható, egy önálló típus vagyok ezen a téren. Megvan a magam véleménye és ehhez tartom is magamat.

Az újságírást még 1985-ben kezdtem, amikor már megkezdődött ugyan egyfajta nyitás Gorbacsovval, de az csak később szélesedett ki. A kommunista érában lettem tehát újságíró, párttag, igaz, soha sem voltam. Mégis az a véleményem, hogy a cenzúra olykor akár még jótékony hatással is lehet – de csakis a gondolkodó újságíróra. Rákényszeríti arra, hogy a sorok között üzenjen, s ha ezt meg tudja tenni, sokkal nagyobb hatást ér el, mintha nyíltan közölné ugyanazt a mondandót. Mindig mindent el lehet valahogy mondani, s a nyílt kimondásnál olykor bizony sokkal nagyobb hatással bír a sejtetés. Az öncenzúra akkor jó, ha megakadályozza bizonyos, a közösség szempontjából káros közlendő megjelenését. Vannak olyan esetek, amikor valaki magát nagy hőscincérnek képzeli, s rövid távon jónak is tűnhet az, amit tesz, hosszú távon viszont problémát okoz azoknak, akiket védeni akart. Nem jó az öncenzúra, ha az a gyávaság szolgálatában áll. Az öncenzúrának és a cenzúrának a tapasztalataival is rendelkezem a múltból, ezért mondhatom azt, hogy mindkettőnek megvannak a jó és rossz oldalai is.

A kárpátaljai magyar újságírás nagy gondja inkább az, hogy az állatorvosi lóra hasonlít, s minden olyan gond jelentkezik nála, ami egyenként megvan más határon túli térségek újságírása esetében is. Finanszírozás, utánpótlás, szervezés. Ha nem lenne magyarországi támogatás, kárpátaljai újságírás se lenne. Ezt az egy gondot a magyar kormány kezelni tudja, az utánpótlást és az összes többi gondot azonban nekünk kell orvosolnunk.

Molnár Judit, a felvidéki hirek.sk portál főszerkesztője: – Minden külhoni térségre és a magyarországi sajtóra is érvényes szerintem, hogy a sajtótermékek vagy a politika árnyékában, kiszolgálójaként működnek, vagy a politika nyomásának kell ellenállniuk. Egyik helyzet sem jó. A sajtó elveszítette a függetlenségét, kevés az ellenkező példa. A politika természete az, hogy oda akar hatni, a sajtó feladata az, hogy ellenálljon. Gyakran nagyobb úrnak számít azonban a kiszolgáltatottság a szakmaiságnál, forráshiányos a mai sajtó mindenütt, s a gazdasági gondok jelentik a fő problémát – a külhoni térségekben mindenképp. A politika is érzi persze ennek a kiszolgáltatottságnak a jelenlétét, s tudja, hogy nagyobb befolyásra tehet szert. A politika pénzek sorsáról is dönt, ezt valamennyien tudjuk. Aki a gazdaságot ma uralja, az nagyon gyakran össze is fonódik a politikával, gyakran egy és ugyanaz.

Hadd legyek őszinte, nem hiszem, hogy létezik teljesen független újságírás. Dolgoztam 17 évig közszolgálati rádiónál, és elhitettem magammal azt, hogy független vagyok, hiszen a közszolgálatiság a kilencvenes években nálunk adott bizonyos védettséget. Ma már másként látom a dolgokat. Az újságírónak is mindig megvan a maga politikai értékítélete és hitvallása. Meg kell viszont találni azt a hangot, amely nem tesz minket kiszolgálóvá. Ez egy finomhangolás, aminek a megtétele nélkül hitelt veszítünk.

Nehéz lenne megmondani, mi a veszélyesebb, a cenzúra vagy az öncenzúra. Azt hallom, hogy sok térségben ma erős a cenzúra. Ez tehát bizonyára helyenként is változik. Amióta internetes hírportált vezetek, azóta személy szerint nekem nem szoktak „odaszólni”. Betelefonálások nincsenek, igaz, olykor visszahallom, ha elégedetlen volt a politikum valamivel. Az öncenzúrát mégis talán azért tartom nagyobb veszélynek, mert az már inkább tőlünk függ. Kisebbségi újságírók vagyunk, ez tovább nehezíti a helyzetünket. Sokszor nem írhatunk olyan bátran bizonyos kérdésekről, mintha a többségi sajtóhoz tartoznánk. Hogy konkrét példával éljek: ha leírom, hogy egy faluban egy iskola milyen rosszul működik, abban a faluban már senki sem fogja beíratni a gyerekét oda. A kisebbségi újságírónak mindenekelőtt közösségben kell gondolkodnia.

Ambrus Attila, az erdélyi Brassói Lapok főszerkesztője: – Felbomlani látszanak azok a társadalmi normák, amelyek eddig szabályozták a politikum és a sajtó közötti viszonyt. Az újságíró és a politikus, azt hiszem, ugyanabban a csónakban evez, a lényeg az lenne, hogy egy irányba húzzuk az evezőlapátot. Ez sok esetben nem történik meg, ezért a társadalmunk a tó közepén forog. A politikum, természetesen, megpróbálja befolyásolni a sajtót, a sajtónak a feladata viszont az, hogy bírálja a politikumot, de nem annak ellenében, hanem annak érdekében. A kisebbségi politikában a sajtó lehet a „konstruktív ellenzék”: be kell tartania bizonyos szabályokat, nem törekedhet hatalomra és politikai célok elérésére, a bírálattal azokat a cselekedeteket kell érintenie, amelyeket a politika elkövet vagy éppen nem követ el.

Annak a tanúi vagyunk, hogy ma a politikum nem dolgozni akar, hanem elsősorban választást nyerni. Le kellene ülnünk, meg kellene beszélnünk, hogy milyen kisebbségi társadalmat akarunk. Egy lebutított, szavazórobotokból álló társadalmat vagy egy felvilágosult, a folyamatokat elemző és értő társadalmat. Úgy tűnik, az utóbbi időben a politikum hajlani kezdett afelé a meggyőződés felé – nyugati példát követve –, hogy nem az a fontos, amit cselekszik, az a fontos, amit közöl. Ezért a politika is válságba került.

Ha nem sikerül valamiféle kompromisszumot kötnie a politikumnak és a sajtónak, akkor az utóbbi az alulfinanszírozottság miatt eltűnik, s végül egyedül a szórakoztató média marad meg. Nincs viszont miért örülnie a politikának: látszólag ugyan megszabadult egy kellemetlen ellenféltől, valójában azonban ellenőrzés hiányában a politika is válságba jut, kiürül, a lebutított társadalom tagjai pedig elfordulnak a politikai aktustól. Már láthatjuk azt, hogy az Unióban a fiatalok kétharmada részt venne utcai tüntetéseken, de csak egynegyede élne választói jogával.

Virág Árpád

Magyar Szó, 2017. május 16.

 

Elismerés az újságíró szakmának

A hétvégén átadták a Podolszki-díjakat és a VMÚE elismeréseit

Bácsfeketehegyen a XX. Podolszki József Irodalmi Emléknapon adták át a Podolszki publicisztikai pályázat díjait, valamint idén a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elismeréseit is e rendezvényen vehették át a kitüntetettek. Az ünnepségen jelen volt Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Dudás Károly, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke, Kerekes Zoltán, Kishegyes község alpolgármestere.

Az írott sajtó kategóriában Varga Attila, lapunk Magvető mellékletének szerkesztője és Szerda Zsófia, a Hét Nap újságírója megosztva kapta a VMÚE elismerését. Az elektronikus sajtó kategóriában a Pannon RTV Kincsesláda című műsora kapott elismerést, amit Gyarmat Angéla, Szalai Adrián és Búzás Zsuzsanna vettek át. A pályakezdő díjat Kurcinák Árpád, a VRTV újságírója és szerkesztője kapta, a szórványsajtó kategóriában pedig a Csernyei újság lett a díjazott, amelyet Nagy Erzsébet főszerkesztő képviselt. A VMÚE életműdíját Nagy Nándor, az Újvidéki Rádió nyugalmazott, de még aktív munkatársa kapta. Nagy a díj kapcsán elmondta, hogy egy életműhöz több évtized vagy egy egész élet kell.

– Az én életművem a rádióhallgatók füle hallatára zajlott és alakult. Az egyik alapkő a munkakönyvem lehetne, amelybe az első pecsétet 1958. szeptember elsején ütötték bele. Azóta az Újvidéki Rádióban dolgozom megszakítás nélkül, ami azt jelenti, hogy jövőre lesz 60 éve – mondta egyebek között az életmű-díjas Nagy Nándor.

A Podolszki József publicisztikai pályázaton Szerda Zsófia lett az első, a második helyezést pedig a szabadkai Soós Georgina szerezte meg, a harmadik Madár Anikó lett Újvidékről. Különdíjban részesült a nagykikindai Vadlövő Gabriella és Fehér Márta Szabadkáról. A Podolszki díjakat a Tóth Lívia, Máriás Endre és Bordás Katalin összetételű zsűri ítélte oda, a VMÚE elismeréseit pedig az egyesület elnöksége osztotta ki, amelyet Tóth Lívia elnök, valamint Léphaft Pál és Bencsik István alelnökök képviseltek.

– Mindig születnek kompromisszumos döntések, illetve mindig vannak kollégák, akik mindenki szerint megérdemlik az elismerést. Ez így volt az VMÚE díjainál is és a Podolszki pályázaton is. Én úgy gondolom, hogy nem kell még elsiratni a vajdasági magyar újságírást, mert ha vannak díjazható kollégák, és mindig jönnek a fiatalok, akkor még jó ideig lesz itt újságírás – mondta el Tóth Lívia.

Mint említettük, Szerda Zsófia, a Hét Nap újságírója és fotóriportere megszerezte a VMÚE díját írott sajtó kategóriában, valamint első helyezett lett a Podolszki József publicisztikai pályázaton is. A fiatal újságírónő szerint az újságírás legfőbb célja, hogy az emberek elolvassák a cikkeket.

– Ha hírekről van szó, akkor az objektivitás egy alapvető hozzáállás. Én egy művelődési rovatot szerkesztek és írok, és azt gondolom, hogy valahol muszáj szórakoztató jelleggel írni azokról a dolgokról, amik a művelődési életben történnek, legyen szó vajdasági, magyarországi vagy távolabbi művelődési történésekről. Igyekszem úgy széttekintetni, hogy kicsit mindenhonnan tudjak válogatni. Úgy kell írni, hogy az emberek elolvassák azt, amit írunk  – fogalmazott Szerda Zsófia.

A díjkiosztót a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének Lánc, lánc, eszterlánc... című irodalmi, zenés összeállítása előzte meg, amit Molnár Krekity Olga és Csőke András állított össze. A Podolszki József Irodalmi Emléknap keretében a megjelentek a délután során virágot helyeztek el Podolszki József, dr. Vajda Gábor, dr. Bányai János, Szilády János, Sárközi Ferenc és dr. Juhász Géza sírjánál. Emellett Virág Gábor, a Forum Könyvkiadó Intézet igazgatója és Berényi Emőke szerkesztő bemutatták Herceg János: Szikkadó földeken című könyvét, valamint részleteket vetítettek Vicsek Károly azonos című játékfilmjéből.

L. J.

Magyar Szó, 2017. március 20.

Médiatalálkozó Szegeden

Október 8-án Kárpát-medencei médiatalálkozót szervezett az Ötágú Síp Kulturális Egyesület Szegeden. A fotón az esemény résztvevői láthatóak (balról jobbra): Léphaft Pál (Vajdaság, Újvidék), dr. Horváth István Károlyné (Szeged, az Ötágú Síp Kulturális Egyesület elnöke), Farkas-Ráduly Melánia (Románia, Temesvár), Nagy Magdolna (Vajdaság, Újvidék), Neszméri Tünde (Felvidék), Tóth Lívia (Vajdaság, Zenta), Kisimre Ferenc, Nagy Abonyi Attila (Szeged), Kőszeghy Elemér (Kárpátalja, Ungvár) és Zunkó Barnabás (Kárpátalja, Ungvár).  

 

Az objektív tájékoztatás felelősségéről – Külhoni magyar újságírók Zentán tanácskoztak

Neszméri Tünde -- Felvidék Ma 2016.06.24.

Tizenegy éve alakult meg a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója (KMÚEK), amely a vajdasági Zentán tartja jubileumi, tizedik találkozóját június 23-án és 24-én. A 2005-ben létrejött Konvenció új szakaszt nyitott a külhoni magyar újságírás életében, amelynek első találkozóját a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete és a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete szervezte meg tizenegy évvel ezelőtt.

A kezdeményezők terve az volt, hogy az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági, horvátországi és muravidéki magyar sajtómunkások keretegyezmény aláírásával megalapozzák az együttműködést, és egy szövetséget alakítsanak. A szerveződés fő célkitűzései között a kisebbségi közösségek anyanyelvi tájékoztatásában tapasztalt azonos vagy hasonló gondok közös orvoslását, egymás jobb megismerését, kölcsönös tájékoztatását, a továbbképzés és a folyamatos tapasztalatcsere feltételeinek a megteremtését, az európai színvonalú és magyar szellemiségű újságírás eszményeinek megvalósítását határozták meg. A célok az évek során nem változtak.

A zentai konferencián jelen volt Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, a KMÚEK egyik erkölcsi támogatója és Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is. Szili Katalin a Joggal Európában. A Kárpát-medencei magyar autonómiatörekvések 25 éve című könyvének összeállítása kapcsán elmondta, jelenleg több olyan határon túli terület van, ahol elképzelhető az autonómia kialakítása. Azzal ugyanakkor tisztában van, hogy az emberek közös gondolkodása elengedhetetlen, ennek kialakításában egyébként a sajtónak is fontos feladata lenne. A magyarok által lakott régiókban európai megoldásokat kell szorgalmazni, olyan együttélési formákat, amelyek nem veszélyeztetik egyik népcsoport fejlődését sem. Az önkormányzatiságra számos európai példát ismerünk.

Hajnal Jenő köszöntőjében kiemelte: a Magyar Nemzeti Tanács több vajdasági lap fenntartója. Beszédében elmondta, sajnos sok olyan fontos téma van, mellyel a média nem foglalkozik.

A szakmai tanácskozáson az újságírói felelősségről, a hiteles tájékoztatás fontosságáról volt szó. Vitaindítójában Klemm József, a szervezet társelnöke egy vajdaságban elindult vitáról szólt, amelyben az újságíró feladatának témáját boncolgatják. Klemm szerint a vajdasági magyarokból hiányzik az összefogás készsége. Az összefogás hiánya azt eredményezte, hogy az újságírók egy része kiáll valamelyik fél mellett, miközben elsősorban hitelesen kellene tájékoztatnia. A társelnök szerint egy újságírónak elsősorban a magyar kisebbség elvárásainak kell megfelelnie, nem pedig a hataloménak.

Ambrus Attila, a KMÚEK erdélyi társelnöke hangsúlyozta, a cél, hogy valóban Kárpát-medenceivé váljon a szervezet. A magyarság hívó szava továbbra is a templomot és az iskolát védi, de ez mára kiegészült a sajtóval is. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy ott, ahol gyengül a sajtó, gyengül a magyarság is – mondta Ambrus Attila.

Tóth Lívia, a zentai találkozó szervezője reményét fejezte ki, hogy a legközelebbi találkozón már magyarországi egyesületek is jelen lesznek. A KMÚEK következő találkozóját Kárpátalján szervezik majd meg.

A csütörtöki konferencia után a találkozó résztvevői a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete által szervezett tavalyi riporttábor anyagaiból összeállított könyv Versecen tartott bemutatóján vettek részt. A Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója a mai napon folytatódik.

A KMÚEK zárónyilatkozata

A Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójába (KMÚEK) tömörült vajdasági, erdélyi, muravidéki, felvidéki, kárpátaljai, horvátországi tagszervezetek, valamint a Magyar Katolikus Újságírók Egyesülete, illetve a Duna Médiaszolgáltató Zrt. képviselőjének részvételével 2016. június 22-25. között a vajdasági Zentán tartották meg évi közgyűlésüket.

A tanácskozás résztvevői egyetértve abban, hogy média nélkül nem lehet közösséget építeni, a következő

ZÁRÓNYILATKOZATOT

fogadták el:

  1. Az elmúlt 11 év tapasztalatát összegezve megállapítható, hogy szükség van a határokon átívelő szakmai szervezet hivatalos bejegyzésére. Az elindított folyamat a magyarországi és/vagy uniós jogi személyiség megszerzését célozza.

  2. A KMÚEK tovább folytatja a hálózatépítést a magyarországi szakmai szervezetek, a Média Önszabályzó Testület (MÖT) a őrvidéki újságírók, valamint az Európai Kisebbségek Föderatív Uniójának (FUEN) bevonásával.

  3. A KMÚEK ezentúl évente jelentést készít a külhoni magyar régiók sajtójának állapotáról és az újságírók helyzetéről.

  4. A KMÚEK továbbra is elsődleges fontosságúnak tartja az újságírók folyamatos szakmai továbbképzését, ezért együttműködik az erre vállalakozó magyarországi és külhoni szakmai szervezetekkel és szakemberekkel.

  5. A KMÚEK szorgalmazza a fiatal újságírók tagozatának létrejöttét a külhoni szakmai szervezeten belül.

Zenta, 2016. június 24.
A KMÚEK közgyűlésének résztvevői

 

Média nélkül nem lehet közösséget építeni

 

A Bethlen Gábor Alap támogatásával Zentán, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium épületében tartották meg a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójának idei találkozóját. Az eseményen, amelynek a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete volt a házigazdája, az erdélyi, felvidéki, muravidéki és vajdasági tagszervezetek, valamint Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége és a Duna Médiaszolgáltató Zrt. képviselői vettek részt. A tanácskozás első napján jelen volt dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott és mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is.

 

Írta: TÓTH Lívia

 

A rendezvény kezdetén Csikós Pajor Gizella, az összejövetelnek otthont adó intézmény vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, majd felolvasták Kőszeghy Elemérnek, a KMÚEK kárpátaljai társelnökének a levelét. Ebben többek között azt ajánlja, hogy „lassan nagykorúsítsuk közös pulyánkat, a „kámúékot”. Ehhez egyfelől jó volna elgondolkodni azon, miként lehetne önálló jogi keretet építeni köré, s azon is, hogy „kistafírungozzuk”, azaz saját anyagi hátteret biztosítsunk számára. Meggyőződésem, mindkettőre szükség van az esetleges előrelépés céljából.” Ezt követően Klemm József vajdasági és Ambrus Attila erdélyi társelnök emlékezett vissza a kezdetekre, valamint vázolta az elvégzett munkát és a jövőbeli terveket.

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) és a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete (VMÚE) közös szervezésében 2005 májusában Szegeden találkoztak az anyaországon kívül élő magyar újságírók képviselői és megalakították a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvencióját. A társulás új szakaszt nyitott a határon túli és az anyaországi média kapcsolattartásában. Ezt a szervezetet nem egyetlen irodából irányítják, mégis hatékony, hiszen munkája az együtt gondolkodás nyomán valósul meg. Akadtak, akik kételkedtek a létjogosultságában, de mára bebizonyosodott, összetarthatnak a különböző régiókban élő magyar újságírók, és a saját programjaikat be tudják illeszteni egy közös cselekvési tervbe. A KMÚEK a kezdetektől hangsúlyozta a határon túli magyar újságíróképzés és továbbképzés fontosságát, ugyanakkor több tanácskozást tartott a sajtószabadság kérdéséről, valamint egyéb meghatározó jelentőségű témakörökről.

Jelentős kezdeményezése az egységes magyar médiastratégia megalkotása, és a magyar médiakatalógus elkészítése, amely számba venné a Magyarországon és a külhoni nemzetrészekben megjelenő, működő valamennyi médiát. A regiszternek a Kárpát-medencére vonatkozó része egy-két évvel ezelőtt elkészült, de természetesen szükség van a rendszeres frissítésére.

Az együtt gondolkodásnak mindenki számára igen fontos hozadékai lehetnek, hozzásegíthet, hogy a különböző régiókban élő magyar újságírók megtalálják azokat a témákat, amelyek elősegíthetik a saját közösségük fejlődését. Ehhez azonban arra is szükség lenne, hogy a kollégák küzdjenek az újságíró-társadalom megosztottsága ellen, amely nem csak Vajdaságban, hanem a többi utódállamban is felbukkan. 

A szakemberek szerint az újságírás szerepe manapság messze túlmutat önmagán. Egy kisebbségi közösségnek a létét már nemcsak a Reményik Sándor által említett templom és iskola biztosítja, hanem a sajtó is. Az elmúlt években bebizonyosodott, hogy a sajtó gyengülése a közösségi kohéziós erő csökkenését hozza magával, a megerősödéséhez azonban rendkívül fontos a minőség és a hitelesség is.

A felszólalók a tapasztalatcserét és a továbbképzést is nagyon jelentősnek tartották, hangsúlyozva, hogy éppen ezek a fogalmak határozták meg a KMÚEK elmúlt tizenegy évének munkáját.

Szili Katalin a Joggal Európában, A Kárpát-medencei magyar autonómiatörekvések 25 éve című könyvet ajándékozta a jelenlévőknek. A kiadvány témájával kapcsolatban elmondta, jelenleg több olyan határon túli terület van, ahol elképzelhető az autonómia kialakítása és kitért a sajtó szerepére is ezeknek az elképzeléseknek a népszerűsítésében. 

         

         

A találkozó résztvevői Versecre is elutaztak, ahol a Petőfi Sándor Kultúregyesületben bemutatták a VMÚE Érdsomlyói hídfő című kötetét, amely a tavalyi riporttáborban készült anyagokat tartalmazza. A helybeliek nagy szeretettel fogadták az újságírókat, és örültek annak, hogy fontosnak tartották „hazahozni” a könyvet, vagyis abban a környezetben beszélni róla, ahol az írások születtek. Az esten a kiadvány több szerzője – Léphaft Pál (Újvidék), Ambrus Attila (Brassó), Sarány István (Csíkszereda), Bögözi Attila (Marosvásárhely), Farkas-Ráduly Melánia (Temesvár), Bencsik István (Szabadka), Martinek Imre (Torontálvásárhely) -- osztotta meg gondolatait a közönséggel.

A konferencia második napján elfogadták el a KMÚEK zentai közgyűlésének zárónyilatkozatát. A dokumentumban az elmúlt 11 év tapasztalatát összegezve megállapították, szükség van a határokon átívelő szakmai szervezet hivatalos bejegyzésére. Az elindított folyamat a magyarországi és/vagy uniós jogi személyiség megszerzését célozza. A konvenció tovább folytatja a hálózatépítést a magyarországi szakmai szervezetek, a Média Önszabályzó Testület (MÖT), az őrvidéki újságírók, valamint az Európai Kisebbségek Föderatív Uniójának (FUEN) bevonásával. Kötelezettséget vállal arra is, hogy ezentúl évente jelentést készít a külhoni magyar régiók sajtójának állapotáról és az újságírók helyzetéről. A KMÚEK továbbra is elsődleges fontosságúnak tartja az újságírók folyamatos szakmai továbbképzését, ezért együttműködik az erre vállalakozó magyarországi és külhoni szakmai szervezetekkel és szakemberekkel, valamint szorgalmazza a fiatal újságírók tagozatának létrejöttét a szakmai szervezeten belül.

 SZABÓ Attila és MARTINEK Imre felvételei

 

Hiteles díjak hiteles újságíróknak

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete immár hatodik alkalommal osztotta ki több kategóriában azokat az elismeréseket, amelyekkel a szakma képviselőit tüntetik ki évről évre az újságírásban nyújtott kiváló teljesítményekért. Az ünnepélyes díjátadóra tegnap este Topolyán, a Községi Múzeumban került sor. Az ünnepségen jelen volt Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a vendéglátó önkormányzat nevében Kislinder Gábor, Topolya község polgármestere, Plohl Edvin, a községi képviselő-testület elnöke és Kisimre Szerda Anna, a topolyai önkormányzat kulturális ügyekkel megbízott tanácsosa, valamint a vajdasági médiumok főszerkesztői, a szerkesztőségek képviselői.

A díjátadó lapunk munkatársa, Máriás Endre szavaival kezdődött, aki a műsorvezető szerepét töltötte be ezen az estén. Emlékeztetett arra, hogy ez az az alkalom az esztendőben, amikor az újságíró-társadalom saját magára figyel, és nem másra, és olyan újságírókat díjaznak, akik teljesítményükkel a megelőző időszakban magukra vonták a szakma és a közösség figyelmét. Ady Endre nyomán elmondta, hogy a jó újságíró fontos ismérvei a hit, a buzgalom és a lelkesedés, és bizony a szakma felhígult, de még mindig találni igazi újságírókat, akik csak ritkán botlanak. Máriást a Melódia kamarazenekar két tagja, id. Gál József és ifj. Gál József követte, majd Marx Éva, a csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület szavalója mondta el Sziveri János Álompolgárok című versét.

Tóth Lívia, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöke, a Hét Nap című hetilap főszerkesztő-helyettese köszöntőszavaiban elmondta, hogy az újságírókat többször bírálják, mint ahányszor dicsérik, éppen ezért fontosak az ilyen díjak a zsurnaliszták számára. Hozzátette azt is, hogy minden díj odaítélése hálátlan feladat, hisz a díjazottakon kívül is vannak olyanok, akik megérdemelnék a kitüntetést.

Kitért arra is, hogy ugyan nem csak az írott sajtó képviselői kapnak díjat, viszont óhatatlanul nagy magyar írók gondolataival találkozhatunk, Ady, Kosztolányi és Krúdy publicisztikája a mái napig mintául szolgál, hisz az ő írásaikat a ma embere is élvezettel olvassa, és titokban minden újságíró abban reménykedik, hogy 80-100 év múlva az ő szavait is idézni fogják. Tóth Kosztolányi tanácsát is megosztotta a jelenlévőkkel, miszerint a legfontosabb, hogy az ember jól írjon, és hogy ne zárkózzon el semmilyen témától.

A topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ Szélszirom leánykórusának produkciója után került sor a díjak átadására. Először a szórványban megjelenő médiumok kategóriájának elismerését adták át az 1997-ben alakult Székelykevei Igaz Szó című folyóiratnak, a díjat a főszerkesztő, Szatmári Mihály vette át. A lapot, amely hiánypótló, és amely képes arra, hogy felhívja az ott élőkre a figyelmet Martinek Imre méltatta. Ezt követően a legjobb pályakezdő újságírónak járó díjat osztották ki, amelyet Bicskei Magdaléna, az Újvidéki Rádió szerkesztő újságírója vehetett át. Őt Kartag Nándor méltatta, és kiemelte a rádióban dolgozók szép magyar beszédének fontosságát, hisz a hallgatók számára mintául szolgálhatnak, és utalt Bicskei újszerű szerkesztéspolitikájára és lényegre törő interjúira. Ezt követően Pató Angéla, a Pannon RTV újságírója vette át az elektronikus sajtó kategóriájának legjobbjának járó díjat. Őt a Pannon RTV főszerkesztője, Kozma Zoltán mutatta be a közönségnek, elmondta, hogy Pató két területen alkotott maradandót az utóbbi időben. Elsősorban a migránsok körében készített riportjaival, és a most készülő dokumentumfilmjével, amelynek címe Félúton egy jobb világ felé. Másodsorban pedig az Újratervezés című sorozat angliai epizódjaival. Ezt követően Pesevszki Evelyn, lapunk munkatársa vehette át a díjat. Őt Sándor Zoltán, lapunk szerkesztője méltatta. Elmondta, hogy Pesevszkiről már két és fél hónappal ezelőtt írt egy méltatást, amikor megkapta a Magyar Szó év feltörekvő újságírójának járó díját, és azóta is ugyanazzal az odaadással, felkészültséggel és munkabírással végzi munkáját az egyik legnehezebb műfajban, a politikai újságírásban, és nagyszerűen kamatoztatja kommunikációs képességeit, és nemcsak azt tudja, hogy hogyan kell kérdezni, hanem azt is, hogy kitől. Ezt követően Szalai Attila, a Hét Nap karikaturistája vehette át az elismerést. Őt Léphaft Pál, a Magyar Szó karikaturistája méltatta, és beszédében a méz, az ecet és a sajtószabadság hármasáról beszélt, és hangsúlyozta, hogy a karikaturista ugyanazt mondja, mint az újságíró, csak más eszközökkel fejezi ki magát, és a rajzok nem illusztrációként szolgálnak a lapokban, hanem önálló véleményt fogalmaznak meg. Végül Molnár-Krekity Olga vette át az életműdíjat, amelyet a Hét Nap című hetilapnál végzett több évtizedes munkájával érdemelt ki. Tóth Lívia méltatásában elmondta, hogy Molnár-Krekity pályafutása a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjén kezdődött, és annak ellenére, hogy több műfajban is kipróbálta magát, szemmel látható, hogy az interjú volt a kedvence, amit két interjúkötet, az Interjúlázban és a BeszÉLgetÉSek című is bizonyít. A méltatásból azt is megtudtuk, hogy a díjazott nyugdíjaztatása óta is igen aktív, és az is kiderült, hogy szereti a kutyákat.

Az ünnepélyes díjátadó állófogadással zárult.

B.em

Magyar Szó, 2016. március 17.

 

Készül az újságíró egyesület második könyve

Hamarosan megjelenik a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének újabb könyve. A kiadvány a Délvidék felfedezése címen tervezett sorozatunk második része. A kötet, a 2015. július 22-e és 26-a között megtartott második Kárpát-medencei riporttábor anyagait tartalmazza. A helyszín ezúttal is a délvidéki magyarság egyik szórványvidéke, Versec és környéke volt.  

Amikor Versecet említjük, egyeseknek a bor jut eszébe, másoknak a bánáti kisváros műemlékei, esetleg Herczeg Ferenc, az írófejedelem. A városhoz közelíthetünk bármerről, felsejlik mögötte a Verseci-hegység sziluettje. Lankáira szőlőültetvények kúsznak fel, majdnem négyszáz méter magasságban az egykori vár maradványa, a Zsigmond-torony csalogatja a látogatókat. A helybeliek szerint szinte egész évben fúj az Al-Duna felől érkező kosava. 

Városi sétánk során feltűnnek a házak oldalából kiugró ablakok, a Kiebitzfensterek – magyarul talán könyöklő- vagy leselkedő ablakoknak nevezhetnénk. Ahogyan az egykori Érdsomlyó lakosai kukucskáltak ki ezeken az utcára, úgy pillantottunk mi be a város és környező falvak – Nagyszered, Temeskutas, Fejértelep, Márktelke, Udvarszállás, Fehértemplom -- mostani életébe. A beszélgetések során szó esett megszűnt iskolákról, az anyanyelvű oktatás hiányáról, elnéptelenedő, kiöregedő falvakról, magyarul már alig tudó unokákról, kultúregyesületről, amely tartja a lelket a helybeli magyarokban…

A második Kárpát-medencei riporttábor tizennyolc résztvevője érezte a látottak, hallottak súlyát, mégsem tűnt úgy, mintha beszélgetőtársaink a hallgatóikat le akarnák húzni a mélybe, oda, ahonnan már nincs visszaút. Nem is gondolhattunk ilyesmire, hiszen napsugárarcú emberek között jártunk.

Nem egészen négy napig tartott ismerkedésünk, barátkozásunk a dél-bánsági szórványvidék ezen részével, ahova minden bizonnyal visszatérünk még.

A könyv munkálatai jól haladnak, Beszédes István, a zentai Basiliscus Kortárs Művészeti Műhely vezetője hamarosan befejezi a leadott szövegek, fotók grafikai előkészítését. A Szórványlét című kiadvány megjelentetését márciusra, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének díjátadó ünnepségére időzítettük. Hogy ez sikerüljön, abban nagy segítségünkre volt a tartományi kisebbségi titkársás és a Bethlen Gábor Alap, illetve a tartományi tájékoztatási titkárság, amely a riporttábor létrejöttét támogatta.     

TÓTH Lívia

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete elnökségének közleménye

Az állami támogatásban részesülő közszolgálati tájékoztatási eszközöknél az idei évben tovább folytatódnak a megszorítások, hiszen a tartományból már jelezték, hogy 2016-ban a költségvetésből kevesebb pénz jut a médiának is. Ezzel arra kényszerítik a szerkesztőségek vezetőit, hogy különböző észszerűsítési intézkedéseket hajtsanak végre.

A VMÚE elnöksége nem támogatja azt a módszert, hogy a szerkesztőségek munkahelyek megszüntetésével, újságírók elbocsátásával csökkentsék a költségeket. Ebben a rendkívül súlyos gazdasági és bizonytalan társadalmi helyzetben, amikor egyre többen hagyják el a szülőhelyüket, nem szabad újabb családokat kilátástalan helyzetbe hozni. Úgy véljük, számos más módja van a takarékoskodásnak, például bizonyos kiadások racionalizálása, a hivatali kocsik célszerű használata stb.

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete, a korábbi privatizáció rossz tapasztalatain okulva, kezdettől fogva ellenezte a községi tulajdonban lévő elektronikus média áruba bocsátását. Sajnos, ezúttal is igazunk lett, ugyanis a legutóbbi magánosítás során ismét súlyosan csorbult a vajdasági magyarságnak az anyanyelvű tájékoztatáshoz való joga. Olyan kistérségi rádiók szűntek meg (Törökbecse, Nagybecskerek, Temerin, Zombor), amelyek az adott környezetben rendkívül fontos feladatot láttak el. Ilyen vonatkozásban a legsúlyosabb helyzetbe talán a közép-bánáti és nyugat-bácskai magyarság került – az utóbbi azért is, mert Zomborban tavaly decembertől már a Dunatáj című helyi lap sem jelenik meg.

Most már bizonyos, hogy az idén önkormányzati, tartományi és köztársasági választások is lesznek. A VMÚE elnöksége rendkívül fontosnak tartja, hogy az újságírók a választási kampányban objektíven tájékoztassanak, amit elsősorban úgy érhetnek el, ha nem sorakoznak fel semelyik párt vagy politikai csoportosulás mögé. 

Zenta, 2016. 01. 28.

Ne az újságírók elbocsájtásával takarékoskodjanak!

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöksége Zentán tartotta meg idei első ülését

A VMÚE elnöksége nem találja jó módszernek, s tiltakozik az ellen, hogy a vajdasági magyar médiumok vezetősége a megszigorítások miatti ésszerűsítést munkahelyek megszüntetésére és újságírók elbocsájtására használja ki – hangzott el többek között a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete elnökségének idei első ülésén, amelyet Zentán rendeztek meg.

– Úgy gondoljuk, ebben a rendkívül nehéz gazdasági helyzetben, amikor egyre több vajdasági magyar és nem magyar megy el külföldre, nem szabad további családok megélhetését ellehetetleníteni – emelte ki Tóth Lívia, a VMÚE elnöke, s hozzáfűzte, annyi más módon lehet takarékoskodni, akár a különböző költségek felülvizsgálásával, a benzinköltség csökkentésével, a hivatali kocsi ésszerű használatával stb.

Az elnökség tagjai azt is megállapították, a VMÚE-nek ismét igaza volt, amikor a községi médiumok magánkézbe adása ellen tiltakozott, mivel olyan rádióállomások is megszűntek, amelyek nagyon fontos szerepet játszottak a kistérségi tájékoztatásban. A jelenlévők konstatálták azt is, hogy a Nyugat-Bácska területén élő magyarság a helyi tájékoztatást illetően különösen rossz helyzetbe került, ugyanis decembertől a Dunatáj hetilap sem jelenik meg.

– Ez ellen sajnos nem tudunk mit tenni, de úgy gondoljuk, minden alkalommal rá kell mutatni, hogy a privatizáció még sem volt olyan jó ötlet – hangsúlyozta az egyesület vezetője. A VMÚE elnöksége egyben felhívta a vajdasági magyar újságírók figyelmét arra, hogy a választási kampányban is objektíven tájékoztassanak, és ne sorakozzanak fel egyik párt, vagy politikai tömörülés mögé sem.

Az összejövetelen összegezték az egyesületnek a tavalyi tevékenységét, s szó volt az idei tervekről is. Tóth Lívia napilapunknak nyilatkozva elmondta, az egyesület tavaly több pályázaton sikeresen szerepelt. A tartományi tájékoztatási titkárságtól szerzett támogatásból tavaly júliusban, 18 vajdasági és erdélyi résztvevővel Versecen megrendezték a második Kárpát-medencei Riporttábort.  Az ott készült anyagokból könyv is készül, amelynek a grafikai kidolgozására a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-től kaptak segítséget, a nyomdaköltség egy részét pedig a tartományi kisebbségi titkárság által kiírt pályázatból tudják biztosítani. Tóth Lívia ennek kapcsán reményének adott hangot, hogy a Szórványlét című könyv megjelenik az egyesület márciusi, éves díjkiosztó ünnepségére.

A tavalyi év folyamán az egyesület tagjai több külhoni eseményre eljutottak. Jelen voltak Ungváron, a Kárpátaljai Igaz Szó évfordulóján, Kolozsvárott és Nagykárolyban egy-egy tanácskozáson képviselték a vajdasági magyar médiát, Csíkszeredán pedig a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének 25 éves fennállása alkalmából rendezett ünnepségen vettek részt. Az elnök az összegzés végén kiemelte, hogy tavaly ugyan a tervezettnél kevesebb ülést tartottak, de igyekeztek reagálni az újságírókat érintő történésekre.

A VMÚE idei tervei elsősorban a pályázatai kérelmeik sikerességének a függvényében valósulhatnak meg, viszont a megszigorítások miatt kérdéses, hogy kiírják-e, és mekkora összegre a tartományi pályázatokat.

Az ülés résztvevői beszéltek arról is, hogy jó lenne megrendezni egy Kárpát-medencei újságíró-találkozót, amelynek keretében Versecen bemutathatnák az új könyvet, valamint felvetődött, hogy különböző, aktuális témákról szóló beszélgetéseket, vitaesteket is rendezhetnének, és az újságíró egyesület segíthetne abban, hogy a 70 éves Jó Pajtás megszervezze a Kárpát-medencei gyermeksajtó képviselőinek a találkozóját.

(Hhzs.)

 

Riportkönyv a szórvány szórványáról

 A nagy erdélyi nemzetiségolvasztó kohómű egyik legszomorúbb-legszebb katlanában, a Radnai havasalji, a Nagy-Szamos forrásvidékéhez közeli kishaza két településén: Óradnán és Radnaborbereken forgolódtak a 2015-ös MÚRE-riporttábor résztvevői. Szilágyi Aladár könyvismertetője.

 Fokozott érdeklődéssel vettem kézbe a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének legújabb kiadványát. Az immár hagyományos riporttáborok szervezése a MÚRE legígéretesebb rendezvénysorozata. Valahol Erdélyben (Partiumban és a Bánságban sajnos, még nem…) a kezdeményezők kinéznek egy-egy „izgalmas”, „jó” helyet, lehetőleg szórványvidéken, tizenöt-húsz kollégát táboroztatnak, ahonnan szét lehet rajzani, két-három nap alatt begyűjteni a riportanyagot, közösen átbeszélni, majd hazatérve érlelni, megírni, végül kötet formájában közkinccsé tenni az élményeket.  Egyik vagy másik kistáj sajátos jelenének feltérképezése, múltjának feltárása, lehetséges jövőjének latolgatása hálás feladat, több is és más is, mintha a tizenötek-húszak egyen-egyenként járták volna be a portyázásra kijelölt terepet.

 Párhuzamok és tandemek

 Annak idején, amikor az Erdélyi Riportban napvilágot láttak etnosz-sorozatom első darabjai, egy református lelkész hívta fel a figyelmemet Óradnára és Borberekre: feltétlenül keressem fel azt a vidéket, mert vétek volna kihagyni azt az elszomorítóan és örömtelien különös-szépséges végvilágot, ahol magukat magyaroknak valló, de magyarul nem beszélő magyarok élnek. Mivel nem sikerült eljutnom oda, némi szakmai irigységgel keveredő figyelemmel, majd nem kis elégtétellel követtem nyomon a táborozás fejleményeit, és olvastam végig együltömben kollégáim könyvét. Maga a cím: Nem magyarul magyarok –  telitalálat, hiszen sokat elárul a nagy múltú történelmi bányavidék-határőrvidék sajátos helyzetéről. A szórványok szórványában, a legközelebbi magyarlakta településtől 60 kilométerre élő – néhány kivételtől eltekintve – egészében anyanyelvét vesztett magyar közösség, mely katolikus vallásától elválaszthatatlan magyar identitását nem veszítette el – kell-e ennél izgalmasabb, riadóra késztető újságírói feladat?

A riporttáborok hasznos voltához nem csupán az tartozik hozzá, hogy különböző városokból érkeznek az írott sajtós, rádiós, televíziós táborozók, hanem az is, hogy más-más orientáltságú, „nézetű” médiumok emberei futnak össze, urambocsá’, nincs szekértáborosdi, kiderül, hogy szót tudnak érteni egymással, netán megtalálják a közös hangot is. Az is lényeges – ez a 2015-ös táborverés alkalmával maradéktalanul érvényesült –, hogy gyakorlatilag minden nemzedék képviseltesse magát, az öreg sajtórókáktól az újdondászinasokig, a diákokig. Ami fokozhatta az együttmunkálkodás varázsát: több esetben családi tandemek (például: apa-lánya) alakultak, avagy két kolléga párba állva eredt útnak. Nem zavaró, inkább elkerülhetetlen jelenség, hogy a szövegek metszik egymást, a két településen forgolódók a nem túl bő riportalany-kínálat miatt esetenként ugyanazt a személyt faggatják, vagy ugyanazt a részletet ragadják ki. Nem zavaró, mert részint más megközelítésben, más-más összefüggésben kérdeznek, részint ugyanannak a jelenségnek más-más aspektusaira világítanak rá. Nem egymást kioltó, ellenkezőleg, egymást erősítő információk ezek, még ha olykor ellentmondásokba is keverednek egymással.  

Riportról riportra

Műfajilag is, tematikájában is változatos kötet, a helytörténeti tudnivalókat kalangyába foglaló szövegtől, az alaposan dokumentált oknyomozó riporton keresztül, a szociográfia eszközeivel élő, avagy a hangulati elemeket rögzítő írásokig. A gyakorlatilag szinte mindenki által feltett, mindenki által elemzett kérdés: miként kezdődött, hogyan történhetett meg a fokozatos nyelvvesztés, és ennek ellenére miként maradhatott meg, milyen formában nyilvánul meg a hétköznapokban a magyarul már nem beszélő nemzedékek magyar identitástudata?

Szekeres Attila (Beszélő kövek Óradnán) a település helytörténeti, építéstörténeti dimenzióit ragadja meg, Antal Erika (A nyelvvesztés útján) az anyanyelv eltűnésének nemzedékről nemzedékre erősödő folyamatát járja körül, Sarány István (Ahol az Úr lépked hallgatag…) a katolikus egyház szerepére, bizonyos, a kisközösségen belüli feszültségekre, de nem utolsó sorban a lehetséges szórványstratégiákra hívja fel a figyelmet. Bauer Ilona tanárnő, a település értelmiségének nemrég elhunyt, pótolhatatlannak tűnő alakja két írásban idéződik fel. Szucher Ervin (Reményik intelmével élt élet) című írása a fáradhatatlan pedagógus tevékenységének az eredményeit is felvázolja, megszólaltatja azoknak a nemzedékeknek a tagjait, akik Bauer Ilona tanítványaiként nem csupán a magyar identitás, hanem a magyar nyelv hűségén is megmaradtak. A Függelék egyik darabja, Gáspár Sándor (Viszik a jó hírünket) egy 2010-ben, Bauer Ilonával készült rádióinterjúja, mely Reményik Sándor születésének 120 évfordulóján készült, a radnaborbereki ünnepség alkalmával. Hogy mi köze volt, van a költőnek Borberekhez? Reményik egyik kedvelt rejteke volt, az a hely, amelyik egy kisebb kötetnyi vers megírására ihlette őt. Kultuszát mindkét településen őrzik, még egy kétnyelvű, magyar-román versválogatásra is tellett, a helybeli ortodox esperes lelkes-értő előszavával… A Gegő család panziója éppen annak a háznak a helyére épült, ahová a poéta évekig visszajárt. Többek összefogásával életművéhez méltó irodalmi emlékhelyet alakítottak ki Borbereken. A Reményik kultusszal foglalkozó írások közül az egyik (Az élő Reményik emlékezete) Dávid Gyula irodalomtörténésznek egy évfordulón elhangzott előadását tartalmazza, a másik (Ide, ha egyszer hívnak, kétszer is el kell jönni) ugyancsak Gáspár Sándor beszélgetése a kolozsvári kutatóval. A Reményik-képet gazdagítja az Ambrus Melinda–Ambrus Attila páros riportja (Csendes csodák földjén), melyben részint a Nagyváradról Veszprémbe átszármazott, Erdély-Partium tájegységeit 38 fotóalbumban megörökítő házaspárt, a fotográfus Váradi Péter Pált és az irodalomtanár Lőwey Lillát szólaltatják meg, Reményik és Borberek kapcsolatát bemutató albumuk kapcsán, másrészt a költő kultuszának is színteret nyújtó panzió tulajdonosaival, Gegő Zsuzsannával és Gegő Sándorral beszélgetnek, a Reményik-zarándokokról, illetve a panzió mindenkori vendégeiről. Gáspár kolléga 2010-ben készült, 2015-ben kiegészített riportja (Zichy Domonkos magyarsága) egy különös, tragikus fordulatokat sem nélkülöző pályafutású főpap emlékét idézi. Annak a püspöknek az alakját, akinek hamvai az óradnai magyar temetőben porladnak, aki ide menekültében ennek a kisrégiónak a felemelkedését szolgálta élete végéig. Emblematikus alakja ő ennek a vidéknek, hiszen Óradnán és vonzáskörzetében nemcsak a katolikus magyarok, hanem az ortodox románok is nemzedékről nemzedékre megőrizték őt jó emlékezetükben. A Deák Gyöngyi–Maksay Magdolna tandem (Visszavár a borbereki víz), illetve Farkas-Ráduly Melánia (Óradna elmozdult a holtpontról) riportja olyan idősebb-fiatalabb helybeli lakosokat szólaltat meg, akik még jól-rosszul beszélik az anyanyelvüket, akik még képesek felidézni a magyar iskolát, a hajdani „magyar élet” mozzanatait. Sarány István és Sarány Orsolya (Bányászfeleségek) szociografikus igénnyel követi nyomon ennek a hajdan „kivételezett” státusú rétegnek, azoknak a nőknek a helyzetét, akik – amíg a bányák működtek –, megengedhették maguknak azt a „fényűzést”, hogy „csak” anyák és háziasszonyok legyenek, napjainkra pedig ők, a bányászérában még sok gyermeket vállalók, váltak családfenntartókká.

A bányászat sok évszázados történetének, a bányák jelenlegi állapotának Ambrus Attila (Ami arany van, arany marad) nézett utána. A legilletékesebbeket: Liviu Păius tanárt, a bányászati múzeum igazgatóját és Szőke Kálmán nyugalmazott bányamérnököt szólaltatta meg. Utóbbival be is járta a bezárt, kifosztott telepeket, a több mint két évezredes színesfémbányászat utolsó, alig egy évtizede elnémult tanúit. Nem csak a tárnákat falazták be, hanem ennek a távoli kisvilágnak a rossz, szinte járhatatlan utak melletti, egyetlen ép köldökzsinórját, a vasútat is elvágták – derül ki Sarány Orsolya (Búcsú a szárnyvonaltól) vasúttörténeti írásából. Az ipari tevékenység nem állt le telejesen, csakhogy egy olyan – egyébként igen kevés munkahelyet biztosító – ágazat lendült fel, amelyik veszélyes a környezetre: a törpe vízierűművek működtetése. Bögözi Attila (Magas hegyek gonosz törpéi, huss!) rendkívül alaposan dokumentált, címében is igen kifejező riportja számos kultúrtörténeti és társadalomtörténeti adalékkal egybefűzve térképezi fel a kérdéskör minden aspektusát. Megszállott oknyomozó lévén, azokat a maffióta jellegű összefonódásokat is legombolyítja, amelyek következtében a rezervátummá, Nemzeti Parkká nyilvánított Radnai havasok övezetében, a nemzetközi tilalmak semmibe vevése, a hazai szabályok kijátszása révén Radnaborberek peremén felépülhetett az első törpeszörnyeteg. Költői vénával is megáldott Attila kollegánk képtelen volt ellenállni a múzsa csábításának: versbe foglalta riporterként megélt élményeit-érzelmeit (Az Ünőkőnél). A környék legmagasabb csúcsa, mely a nagymértékben kihasználatlan turistaparadicsomot uralja, a Gáspár családnak, Melindának és Sándornak köszönhetően, valóban megélt hegymászókalandként került a könyvbe (Az Ördög-szorostól az Ünőkőig). A riporterkülönítmény Benjáminja, Kovács Péter középiskolás diák szubjektív napló formájában (Hol vagy, Ünőkő?) jegyezte fel a maga táborélményeit. Két leányzó, a médiaszakos Prózsa Lilla-Zsuzsanna és Vadas Henrietta a vendéglátás egyik legfontosabb tevékenységéből, a gasztronómiai hagyományokból kínál ízelítőt (Helyi ízek Randaborbereken és Óradnán), néhány eredeti ételreceptet mellékelve. A kötetet záró interjú (Magyarság-kérdés Besztercén) Moldován Zenkő egyetemi hallgató tollából, Antal Attila megyeszékhelyi RMDSZ-tanácsost, iskolaigazgatót szólaltatja meg. A tábornyitón megjelent pedagógus még azzal a reménységgel nyilatkozott, hogy néhány hét múlva, 2015 szeptemberében, több évtizedes hiányt követően, megnyithatják az önálló magyar nyelvű líceumot. Egy nappal a kötet nyomdába kerülése előtt – derül ki a szerkesztő, Szűcs László fülszövegéből – „a politika és a jog útveszőiben” megrekedt s kezdeményezés.

Nem áll szándékomban borúlátóan fejezni be a könyvismertetőmet, annál inkább nem, mert pótolnom kell legnagyobb recenzensi adósságomat: a tábor és a könyv „anyukája”, felelős kiadója, Rácz Éva oldalán sok táborlakó fotózott, a szerzői lajstrom már felsorolt szereplői mellett olyanok, akik speciel fotóriporteri minőségükben tüsténkedtek: Gál Zsófia, Kovács Sándor és Réman Tibor. A tíz fotografáló kolléga mintegy hatvan felvétele legalább annyira gazdag üzenetű, fontos vonulata a kötetnek, mint a huszonegy szöveg.

Rácz Éva így, ezzel a gondolattal fejezte be az előszót: „Óradnán és Radnaborbereken tett látogatásaink legnagyobb tanulsága, amelyet szívesen továbbadnék, ez: a magyarság nem nyelv kérdése, sokkal inkább meggyőződés.” – Ami pedig engem illet, immár minden irigység nélkül csatlakozom Évához, aki a Radnai havasok alját először megpillantva, így kiáltott fel: „De hát ez gyönyörű!”                                      

 

Egészség, turizmus, újságírók – Nagykároly

Nagykároly, Szatmár vármegye egykori székhelye, évszázadokon át fontos szerepet töltött be a térségben. A település életét sokáig meghatározó Károlyi család kastélya kívül-belül megújulva, a régi pompájában várja a látogatókat.

Nagykárolyban született Károli Gáspár, az első teljes magyar nyelvű Biblia fordítója, Kaffka Margit író, költő, de Kölcsey Ferenc, Ady Endre is köthető a városhoz. Sőt, 1846. szeptember 8-án itt ismerkedett meg Petőfi Sándor Szendrey Júliával. A felsorolt, pontosabban csak érintett történelmi és irodalmi „csemegék” mellett nagy vonzerővel bír a helyi termálstrand is.

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) az idén is itt rendezte meg őszi, díjátadással egybekötött szakmai találkozóját. A konferenciának a gyönyörű kastély termei adtak helyszínt, az egybesereglett sajtómunkások pedig a meleg vizes medencékben pihenhették ki az előadások fáradalmait.

A tanácskozás fő témája ezúttal az egészségturizmus, illetve a helyi értékek népszerűsítési módja volt. Erről többek között Ritli László Csongor egészségügyi menedzser beszélt, míg Erdős Alpár pszichológus a stresszkezelésről értekezett.

Vajon milyen kihívások várnak az újságíróra, ha megszokott tevékenységét a kultúr-diplomáciára cseréli fel? A jelenlévőkkel Bartha Csaba, a Budapesti Román Kulturális Intézet korábbi munkatársa osztotta meg tapasztalatait, Havasi János viszont bevallotta nagy izgalommal készül új pozíciójára, a Párizsi Magyar Intézet vezetésére.

A programot három könyvbemutató is színesítette. A MÚRE idei, Óradnán és Radnaborbereken megtartott riporttáborának anyagát a Nem magyarul magyarok című kiadvány tartalmazza. A PéterPál Könyvkiadó a honismereti fotóalbum sorozatának újabb, Dsida Jenőről szóló kötetét népszerűsítette, Havasi János a Helyzet volt című könyvét ajánlotta az olvasók figyelmébe. „Régóta motoszkál bennem a gondolat, hogy összefoglalom a nyolcvanas évek végéhez és a kilencvenesek elejéhez fűződő emlékeimet. Hogy miért éppen ezen évekét? Talán, mert az átmenet évtizede volt, egy kis reménnyel a fél évszázados sötétség után” – írja a fülszövegben. 

A MÚRE díjátadója méltó környezetben, a Károlyi-kastély lovagtermében zajlott. Nívódíjat kapott Tököli Magdolna, a Bihari Napló napilap főszerkesztő-helyettese. Oklevelet vehetett át Farkas-Ráduly Melánia és Gergely Erika, a Szövegkovács  nyelvőrző blog két ötletgazdája és működtetője, valamint a Maszol.ro csapata a portál megújításáért. Megosztott dicséretben részesült Benedek Csilla, a Bukaresti Rádió, valamint  Molnár Ildikó, a Marosvásárhelyi Rádió magyar adásának munkatársa.

TÓTH Lívia, Hét Nap, 2015 szeptembere

    

A találkozó résztvevőinek egy csoportja                                                                   A díjazottak Rácz Évával, a MÚRE elnökével

 

Újságírók a Verseci-hegység lábánál

Július 22-e és 26-a között tartotta meg a második Kárpát-medencei riporttáborát a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete. A helyszín ezúttal is a délvidéki magyarság egyik szórványvidéke, Versec és környéke volt.

A bánáti Versecen, avagy a már feledésbe merült eredeti magyar nevén: Érdsomlyón, a középiskolások diákotthonában tizennyolc újságíró vert tábort. A vajdaságiak csapatát brassói, csíkszeredai, marosvásárhelyi és temesvári kollégák erősítették. A jelenlévők három napot szántak rá, hogy feltérképezzék maguknak ezt a csodálatos környezetet, a Déli-Kárpátok legnyugatibb nyúlványánál, a Verseci-hegység lábánál fekvő hangulatos várost és a környező falvakat. Ismerkedtek, beszélgettek, barátkoztak az ott élő magyarokkal, akikről — valljuk be — viszonylag kevés információ jelenik meg a vajdasági magyar sajtóban.

Hogyan lehet magyarnak maradni egy olyan környezetben, ahol már hosszú ideje nincs anyanyelvű oktatás? Miként élnek a fiatalok (de az idősebbek is) egy olyan, alig kétszáz lakosú, színmagyar faluban, ahol több mint egy éve bolt sincs? Mennyire érzik ezek az emberek, hogy a tömbben élők megfeledkeztek róluk? Ilyen témák merültek fel Versecen, Nagyszereden, Temeskutason, Udvarszálláson, Fejértelepen, miközben a szomszédos országból érkezett újságírók arra is kíváncsiak voltak, hogyan küzdenek meg a kisebbségi léttel a vajdasági románok. A csoport tagjai megnézték a Szent Gellért római katolikus templomot, jártak a nemrégiben felújított Zsigmond-toronynál, és a nagy hőségben jólesett egy kis fürdőzés Fehértemplomon, a Városi-tóban, melynek szép, kiépített strandja van. Ha még azt is hozzátesszük, hogy az újságírók igazi falusi mulatságban, bálban is jártak, akkor valóban elhihetjük, hogy számukra egyáltalán nem volt eseménytelen ez a néhány nap. Erről majd minden bizonnyal a következő hetekben megjelenő riportok, rádiós hanganyagok is tanúskodni fognak.

A VMÚE elnöksége reméli, hogy a második riporttábor anyagát is sikerül könyvben megjelentetni — az Erzsébetlakon megtartott első eseményről Szigetlét címmel látott napvilágot egy kiadvány —, habár erre a célra még nem sikerült előteremteni az anyagiakat. A verseci tartózkodás költségeit a tartományi tájékoztatási titkárság nyertes pályázata fedezi.

Erős Mihály verseci esperes úr szerint a szórványban mindenért százszorosan kell megküzdeni, de az ottani magyarok mégis jókedvű, tisztességes és becsületes emberek, akik képesek mindig emelt fővel járni. Az újságíróktól így búcsúzott el:

— Jöjjenek el máskor is hozzánk, bizonyosodjanak meg róla, hogy itt is olyan emberek élnek, akik ragaszkodnak a szülőföldjükhöz, a nyelvükhöz és a hitükhöz. 

 TÓTH Lívia 

Hét Nap, 2015.08.03.

    

    

 

Vasárnap zárult a Kárpát-medencei Riporttábor

Csütörtökön vette kezdetét Versecen a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének II. Kárpát-medencei Riporttábora, amelynek az idén tizennyolc résztvevője volt Vajdaság különböző helyiségeiből és Erdélyből. Tóth Lívia szervező, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöke portálunknak elmondta, a vasárnapig tartó tábor sikeresnek mondható, a rekkenő hőség ellenére is több helyszínt sikerült meglátogatni, feltárni az ott élők mindennapjait.

− Az újságíró kollégák az idén Zentáról, Magyarkanizsáról, Temerinből, Szenttamásról, Gunarasról, Torontálvásárhelyről, Újvidékről és Szabadkáról érkeztek, ugyanakkor volt egy csoport Erdélyből jött az idei táborba, ők Brassóból, Marosvásárhelyről, Csíkszeredából, illetve Temesvárról érkeztek. Ez alatt a néhány nap alatt, amit itt töltöttünk, úgy érzem, nagyon sok témát sikerült feldolgozni, és minden úgy alakult, ahogyan elterveztük. Először a Versecen élő magyarok életéről, mindennapjairól, a régóta megszűnt magyar oktatásról érdeklődtünk, de jártunk a Petőfi Sándor Kultúregyesületben, a Szent Gellért templomban, a városi múzeumban. Külön élmény volt megtekinteni a felújított Zsigmond-tornyot, és természetesen magát a várost is megnéztük – sorolta az egyesület elnöke. Mint mondta, a tábor másik célja a Versec körüli településeken élőknek, elsősorban a magyaroknak a felkutatása, az ott élők megszólaltatása volt, ami kölcsönösen várakozáson felülire sikeredett. Nagyszereden egy olyan magyar családnál vendégeskedtünk, amelyben négy generáció él együtt, viszont már az unokák, dédunokák sem igazán beszélik a magyar nyelvet. Sajnos ez a Versec környéki falvak többségére is jellemző. Temeskutason egy borászt kerestünk fel, egy fiatal családot, amely ebben látja jövőjét, ők remélhetőleg a faluban maradnak. Udvarszálláson, egy fogyatkozó színmagyar településen átfogó faluriport készült, a fiataloktól kezdve a legidősebb emberekig sok mindenkivel sikerül beszélgetnünk, a faluból való távozás és az ittmaradás okait próbáltuk kideríteni. Kollégáink Fejértelepen is jártak, továbbá más településeken is, hiszen mindenki más-más témát dolgozott fel. Megszólaltattuk a verseci esperes urat, Fehértemplomon Bogdán atyát, ők elmondták, hogy milyen az itteni hívőközösség, hányan maradtak a városban és falvakban. Erdélyi kollégáink az itteni románok életéről tájékozódtak, kíváncsiak voltak a multietnikus környezet működésére. Ebből kifolyólag Márktelkére is eljutottak, ahol egy keresztelőn vettek részt, és hiszem azt, hogy mindannyiuknak sikerült begyűjteni a tervezett riportokat, anyagot. Úgy érzem, igazából tartalmas volt a néhány itt töltött nap, sok témát feldolgoztunk, ami már azért is fontos, mert Versecről nagyon keveset lehet olvasni, hallani a vajdasági magyar médiában. A begyűjtött anyagokból még az idén szeretnénk egy könyvet megjelentetni, ami talán behozza a köztudatba, hogy a Bánságban is élnek még magyarok, akik éppúgy küzdenek fennmaradásukért, mint bármely magyar közösség a Vajdaságban – hallottuk a VMÚE elnökétől.

Paraczky László

www.szenttamas.rs

 

Közös témák, közös tábor Versecen

Júliusban riporttábort szervezett a bánáti Versec (Vrąac) környékére a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete. A vajdasági kollégákhoz ezúttal erdélyiek, a MÚRE tagjai is csatlakoztak, a közös munka eredménye hamarosan könyv formájában jelenik meg.

Komolyabb beszámolót akartam írni, mélyenszántó gondolatokkal, kihegyezve a kisebbségi lét nehézségeire, és arra, milyen keveset tudunk az anyaországon kívül élő magyarokról, még akkor is, ha „csak” 70-80 km-re élnek a mi lakhelyünktől. De lemondok erről, mert a riportkötetben úgyis visszaköszönnek majd az ott élők mindennapi küzdelmei. Miért mélyítsem én is a sebeket? Az öttagú erdélyi csoport az egyiptomi Hurghadához hasonlított Temesváron teljesedett ki, majd közel másfél órás anekdotázós, jó hangulatú utazás után személygépkocsival befutott Versecre, ahol ugyanolyan hőség fogadta, mint amilyet a Béga-parti városban maga mögött hagyott. Hamar egymásra hangolódtunk a Vajdaság különböző településeiről érkező kollégákkal, akik kiváló vendéglátóknak bizonyultak.

Másnap jegyzetfüzettel, videokamerával, fényképezőgéppel és hangrögzítővel felszerelkezve megkezdtük a téma- és riportalany-vadászatot. Sajnos a töredékét sem tudom érzékeltetni annak a kedvességnek, nyitottságnak, amellyel a táborozók az interjúk során találkoztak. Pedig szó esett megszűnt iskolákról, elnéptelenedő, kiöregedő falvakról, magyarul már alig tudó unokákról, borászokról, akik régóta nem beszéltek egyhuzamban több mint fél órát anyanyelvükön, és egy kultúregyesületről, amely tartja a lelket a helybeli magyarokban…

Éreztük a látottak, hallottak súlyát, mégsem tűnt úgy, mintha a történetekkel le akarnának húzni a mélybe, ahonnan már nincs visszaút. Nagyszereden (Veliko Srediąte), Temeskutason (Gudurica), Fejértelepen (©uąara), Márktelkén (Markovac), Fehértemplomon (Bela Crkva), Udvarszálláson (Dobričevo) és természetesen Versecen (Vrąac) valahogy erőt adtak az arcokon megjelenő mosolyok, kedves gesztusok.

Udvarszálláson majdnem egy teljes napot töltöttünk, napközben alaposan kifaggattuk a helybelieket, este pedig visszatértünk a bálba, amit azért említek külön, mert ilyen mulatságból legfeljebb kettőt szerveznek egy évben… idén ez volt az első. Versecen voltunk a Szent Gellért római katolikus templom tornyában, majd még magasabbról, a Zsigmond király által épített egykori várból szemléltük a térséget. A magaslatokról vízbe szálltunk, pontosabban megmártóztunk a fehértemplomi tóban, amely felfrissítette a társaságot.

Tóth Lívia, a szervező Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöke szerint a riporttábor alatt fontos témákat sikerült feldolgozni, ami azért is lényeges, mivel Versec (város és községközpont) és környéke csak ritkán szerepel a vajdasági magyar írott és elektronikus sajtóban. A felvett riportok a tervek szerint egy könyvben köszönnek majd vissza, amellyel még jobban felhívják a figyelmet a térségben élő magyarságra, akik ugyanúgy küszködnek a fennmaradásért, mint mások, talán még sokkal jobban.

A beszámoló úgy teljes, ha rajtam kívül a többi erdélyi kolléga is megszólal, most ők következnek ábécésorrendben:

Ambrus Attila (Brassó): Bánátban azért jártam, hogy megismerjem a szerb–román–magyar együttélés jelenét, a közösségek életét, hisz az analógia az erdélyi magyarság életével kézenfekvő, arra azonban nem voltam felkészülve, hogy a jelen párhuzamossága helyett a közeljövő független veszedelmeit ismerhetem fel.

Bögözi Attila (Marosvásárhely): Ritkán adódik az ember életében efféle kivételes alkalom, amikor az erdélyi magyar újságíró egy olyan „viharfészekbe felejtett” térség feltérképezésében vehet részt, mint amilyen a szerbiai Bánság délkeleti kisrégiója, illetve annak központja, Versec. A meglátogatott településeken éreztük a talaját és irányát vesztett bánsági magyar kisebbségi lét kiszolgáltatottságának, a megmaradásért folytatott, sokszor kilátástalan küzdelmének megannyi változatát, az emberekben mégis tragikus méltósággal pislákol a nyelvi, kulturális önvédelem ösztöne, amivel a reménytelenség és a bizakodás sajátosan furcsa elegyét írják a hétköznapok üzenőfalára.

Petki Judit (Brassó): Számomra azért marad emlékezetes a vajdasági riporttábor, mert lehetőségem volt egy új világot megismerni, Versec környékét, ahol barátságos és kedves emberekkel találkoztam. Most tudtam meg, milyen a kibic fenszter, és egy kicsit kikukucskáltam rajta többedmagammal. Láttam, milyen a falusi élet, ha májustól júliusig nem esik az eső, milyen katolikusnak lenni egy szerb többségű világban, milyen a kiüldözött németek házában élni, és láttam, mennyire örvendenek a magyar szónak ott, ahol már nincs több magyar iskola.

Sarány István (Csíkszereda): A Versec térségében fekvő magyar falvak azt mutatták meg nekem, milyen sors vár a székelyföldi falvakra 10-15 éven belül. Elnéptelenednek a háromszéki, erdővidéki települések, mint ahogy már elnéptelenedtek az udvarhelyszékiek; a csíki falvakban valamivel jobb a helyzet az infrastruktúra fejlettségének és a város közelségének köszönhetően. A derű viszont nem veszett ki a vajdasági emberekből, s ez vigasztaló… lehet.

Farkas-Ráduly Melánia 

2015. augusztus 07.

(MÚRE honlapja)

 

Versec az újságírók célpontjában

Csütörtökön vette kezdetét Versecen a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének II. Kárpát-medencei Riporttábora. A rendezvényen résztvevő vajdasági és romániai újságírók a riporttábor ideje alatt a verseci témák mellett a Versec környéki kis falvakat célozzák meg: Fejértelepre, Temeskutasra, Nagyszeredre, Udvarszállásra, Krassószombatra és Fehértemplomra is ellátogatnak. Tóth Lívia, a VMÚE elnöke a rendezvénnyel kapcsolatban elmondta, hogy a riporttáborban megszületett anyagokból könyvet terveznek kiadni.

– A riporttábor ötlete az erdélyi kollégáktól származik. Náluk már évek óta meghonosodott, hogy időszakonként rendeznek egy ilyen tábort, majd abból könyvet is készítenek – mondta a VMÚE elnöke.

Az első Kárpát-medencei Riporttábort két évvel ezelőtt Ezsébetlakon rendezték meg, majd egy évvel később Szigetlét címmel jelentették meg az ott született riportokat. Az újságíró-egyesület elnöke kiemelte, hogy a riporttáborral vajdasági magyar szórványterületeket céloznak meg.

– Olyan helyszíneket keresünk, ahova ritkán jut el újságíró és ahonnan kevés hír érkezik a vajdasági magyar sajtóba, annak ellenére is, hogy ezeken a helyeken érdekes kezdeményezések történnek. Így esett a választás idén Versecre, ugyanis a pancsovai, a hertelendyfalvi és a székelykevei magyarokról is sokkal többet hallhatunk és olvashatunk, mint a verseciekről – mondta Tóth Lívia.

Beszámolója szerint az újságírók maguk választják meg a feldolgozandó témákat, az újságíró-egyesület csak annyi útmutatást adott, hogy elsősorban az itt élő magyarok életére fókuszáljanak. Az idei táborban vajdasági újságírók – Magyar Szó, Hét Nap, Szabadkai Rádió, Újvidéki Rádió, Új Kanizsai Újság, Képes Ifjúság, Press Szó – mellett erdélyi – Brassó, Csíkszereda, Marosvásárhely és Temesvár – kollégák is részt vesznek, akik a környéken élő románok életét is feldolgozzák. A riporttábor a tartományi tájékoztatási titkárság támogatásával valósul meg.

Diósi Árpád

Magyar Szó, 2015. július 25.

 

Elnyújtott haldoklás

Négy hónappal odázza el az állam a médiumok magánosítását – Tóth Lívia: Az agónia folytatódik e döntés révén

Tavaly augusztusban fogadta el a szerbiai parlament az új médiatörvényeket, melyek a többi között szabályozzák a közszolgálati médiumok működését, de meghatározták az állam kivonulását is a többi médium tulajdonosi szerkezetéből. Ennek következtében nagy számú, elsősorban helyi önkormányzati alapítású sajtóorgánum néz bizonytalan jövő elé. A törvény eredetileg július elsejét határozta meg végső határidőként az érintett médiumok privatizálására, csakhamar világossá vált azonban, hogy esély sincs ennek a folyamatnak a lezárására a megadott időkereteken belül. A privatizáció egyébként nem feltétlenül a médium szó szerinti eladását jelenti, a dolgozók is átvehetik annak a részvényeit, az irányítást, feltéve, ha lehetségesnek tartják az adott ház működésének fenntartását. A gond éppen az: nem volt tapasztalható szinte semmilyen érdeklődés egyik kis helyi sajtóorgánum iránt sem. A legtöbben egyet értenek abban, hogy ez a végkifejlet teljesen várható volt, figyelembe véve az ország gazdasági helyzetét, a médiapiac állapotát és ezeknek a helyi médiumoknak a hallgatottságát.

A kormány most új döntést fogadott el, melyet törvénymódosítási javaslatként a parlament elé terjesztett: meghosszabbítják a privatizáció határidejét, négy hónapos halasztást hagytak jóvá. A döntésről maga a miniszterelnök tájékoztatta a nyilvánosságot. Aleksandar Vučić kifejtette, majd október vége számít a végső határidőnek. Továbbra is hiszi, hogy a legjobb megoldást a sajtótermékek magánosítása jelenti, mert ekképp „minden tulajdonos úgy alakíthatja az üzletelését, ahogyan csak akarja”. Kijelentette, hogy a médiaprivatizáció világszínvonal kérdése, melynek elérése felé nekünk, vagyis Szerbiának is sietnie kell. Úgy értékelte, nem indokolt a jelenlegi helyzet, melyben minden polgármester ott beszél minden helyi rádióállomáson, miközben milliós hiányokat okoznak. Arra tett ígéretet, hogy a következő négy hónapban kész lesz ismételten tárgyalni a magánosítás előtt álló sajtóházak képviselőivel, s hogy erre a kommunikációra Ivan Tasovac művelődési és tájékoztatási miniszter is teljesen nyitott.

AZ ÚJSÁGÍRÓKKAL SENKI NEM KÖZÖL SEMMIT

Tóth Líviát, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnökét elsőként arról kérdeztük, látja-e bármilyen esélyét annak, hogy változtasson a helyzeten a négy hónapos halasztás.

– Úgy gondolom, hogy semmit sem jelent. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a privatizációt mindenképpen végre fogják hajtani, ha nem most, akkor egy következő pillanatban. Az intézkedés csupán a haldoklást hosszabbítja meg. Nagyon sajnálom azokat a kollégákat, akik ezekben a tájékoztatási eszközökben dolgoznak. Tudom, milyen hangulatban dolgoztak eddig is, amikor még mindenki azt hitte, hogy július elseje a határidő.

Az egyesület vezetője szerint rendkívül rossz, hogy az újságírók semmit sem tudnak, velük senki nem közöl semmit, nem értesítik őket. A vezetőség egyszerűen nem ad információkat.

– Ezeknek a kollégáinknak sajnos fogalmuk sincs, hogy van-e érdeklődő, hogy meg fogja-e venni valaki a médiumot vagy az egyszerűen megszűnik a határidő beköszöntésekor. Képzeljük csak el, ekkora bizonytalanságban milyen érzés lehet dolgozni és minőségi műsort gyártani. Most úgy érzik, csak a már meglévő agóniát hosszabbította meg az állam.

A LEGNAGYOBBAK (SEM) REMÉNYKEDHETNEK

Tóth Lívia elmondta, a Magyar Nemzeti Tanács Tájékoztatási Bizottsága készített egy átfogó felmérést, melynek során egy kérdőívvel felkeresték az önkormányzati rádiókat, azokat, amelyek magyarul is sugároznak műsort. Összesen tizenöt ilyen állomás van. A Szabadkai Rádió közülük a legnagyobb, egész napos magyar műsorral rendelkezik, ez mondható el a Topolyai Rádióról is. A Temerini Rádió is többórás magyar műsort sugároz. Számos olyan helyi rádió működik még – közülük sok Bánátban –, amely napi vagy heti rendszerességgel jelentkezik magyar műsorokkal.

– Ezekben a kis rádiókban sokszor egy-két újságíró dolgozik. Nem az én véleményem, hanem általános vélemény: nemigen bíznak abban, hogy valóban megvásárolja „őket” valaki. Esetleg a legnagyobb médiumok reménykedhetnek, de még a Szabadkai Rádió munkatársai sem bizakodók – mondta el lapunknak Tóth Lívia.

Annak ugyancsak kicsi az esélye, hogy az újságírók vegyék át vevő híján a médiumokat, hiszen tisztában vannak azzal, mekkora költségekkel jár azok fenntartása, s azzal is, mekkora reklámpotenciállal rendelkezik egy kisebbségi adó manapság hazánkban.

Magyar Szó, 2015. június 25.

 

Megmenthetőek-e a regionális rádiók?

Túlnyomórészt a Szabadkai Rádiót fenyegető privatizációról vitáztak az újságírók Szabadkán

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete (VMÚE) és a Hungaromikrofon Újságírók Egyesülete Szabadkán a Szakegyesületek és Társulatok Szövetségének székházában hívta össze azt a kerekasztal-beszélgetést, amelynek az volt a célja, hogy megvitassák az írott és az elektronikus sajtóban jelentkező problémákat, valamint szóba hozzák a médiaprivatizációt, és esetleg azt is, képes-e összefogni a vajdasági magyar újságíró-társadalom.

A kerekasztal-beszélgetés elején többen sajnálatuknak adtak hangot, hogy a Magyar Szó és más gondokkal küszködő sajtó képviseletében kevesen vettek részt a beszélgetésen. Németh Ernő, a Magyar Nemzeti Tanács Tájékoztatási Bizottságának elnöke, a Szabadkai Rádió magyar szerkesztőségének főszerkesztője megjegyezte, hogy az MNT tájékoztatási bizottságának ülésén is felsorolta a Magyar Szóval kapcsolatos problémákat.

– Matuska Márton szövegét megcenzúrázták, Pressburger Csaba cikkét feljavíttatták, Korhecz Tamás Családi körös interjújára megjelentettek egy reagálást, de magát az interjút nem ismertették, ezt követően történt meg a Pannon RTV-s adás, majd a Tómó Margaréta cikkére való reagálás – mondta a bizottság elnöke, aki szerint a szerkesztőségében kialakult belső feszültségeket házon belül, párbeszéd útján kell megoldani.

Tóth Lívia, a VMÚE elnöke azzal kapcsolatban, hogy túlnyomórészt csak a Szabadkai Rádió szerkesztőségének tagjai vettek részt a beszélgetésen megjegyezte, hogy felvetődik a kérdés, hogy vajon azért nem érkezett több sajtóházból kolléga a beszélgetésre, mert a VMÚE és a Hungaromikrofon kezdeményezte a párbeszédet, vagy valamilyen más ok miatt, valamint, hogy a magyar újságírók egy része miért nem érzi magáénak az egyesületet.

Bencsik István, a Szabadkai Rádió újságírója a Magyar Szóban kialakult feszültséggel kapcsolatban megjegyezte, lassan nem lehet eldönteni, hogy az egész egy belső vita, valamilyen politikai harc, vagy netalán valamilyen más harc-e.

A kerekasztal-beszélgetésen szóba került az MNT médiastratégiája is, amellyel kapcsolatban többen megjegyezték, hogy irreális elvárásokat is tartalmaz (például az írott sajtótól elvárt 20 százalékos példányszám-növekedés). A résztvevők a sajtóban való viszonyokról és a közösségről is beszélgettek, de szóba került az újságírók alacsony bérezése is.

Csőke László, a hajdújárási Rádió 90 vezetője szerint azért jutott idáig a sajtó, mert a kollégák egymás ellenségei lettek. A kerekasztal-beszélgetésen ezt követően a Szabadkai Rádió és más elektronikus sajtó privatizációjáról vitatkoztak az újságírók.

Németh Ernő a Szabadkai Rádió megszűnésével kapcsolatban kifejtette, hogy a privatizáció miatt szinte az összes önkormányzati rádió meg fog szűnni, majd röviden bemutatta az általa elkészített stratégiát, amellyel megoldható lenne a probléma.

– Mindent újra kellene szervezni. Egy olyan öt stúdióból fennálló hálózatot kellene létrehozni, amelynek lenne egy-egy központja Szabadkán, Zomborban, Temerinben, Nagybecskereken és Nagykikindán. Ezek a rádiók egyrészt együttműködnének, másrészt készítenének egy közös műsort, amelyet gyakorlatilag a vajdasági magyarok 80–90 százaléka hallgatni tudna, harmadrészt minden egyes stúdiónak lenne önálló napi, helyi jellegű műsora, amelyben a helyi információk kapnának főszerepet – mondta Németh Ernő.

Szavai szerint jelenleg az a helyzet, hogy Vajdaságban, a Bánságban még az Újvidéki Rádiót sem lehet fogni, a helyi adók pedig csak heti egy-két órát sugároznak magyarul. Mint megjegyezte, ha megvalósulna az általa elkészített stratégia, akkor egyrészt az újvidéki rádió műsorát el kellene juttatni a tartomány egész területére, a Bánság és a Bácska nagy részére pedig az önkormányzati rádióhálózatot is, így a vajdasági magyarok 80–90 százaléka két egész napos műsort hallhatna. Véleménye szerint négy hónap alatt meg lehetne szervezni a hálózatot, egy éven belül pedig el lehetne érni, hogy a frekvenciaosztáskor öt körzeti frekvenciát kapjanak igényeik kielégítésére, amellyel le tudhatnák fedni a kérdéses területet.

– Ehhez egyrészt politikai akart és eltökéltség szükséges, másrészt meg kellene oldani a pénzügyi kérdéseket is, ezt pedig igencsak megbonyolítja, hogy a tartományi elektronikus média pénzelése a mai napig sincs megoldva – mondta a tájékoztatási bizottság elnöke.

A rádiók privatizációs problémájával kapcsolatban a VMÚE elnöke megjegyezte, hogy támogatni tudják a stratégiát, azonban ez nem elég, ugyanis sem frekvenciát, sem pénzt nem tudnak biztosítani annak életbelépéséhez.

– Az összejövetel célja egy párbeszéd-alkalom megteremtse volt. Úgy látom, hogy ezzel a párbeszéd-lehetőséggel elsősorban a Szabadkai Rádió kívánt élni, ők voltak azok, akik legtöbben eljöttek. Ez annak tudható be, hogy most a privatizáció miatt nagyon veszélyeztetett helyzetben érzik magukat, és úgy gondolom joggal, hiszen nem látják a kiutat a helyzetből, a rádió hamarosan megszűnhet, ők pedig az utcára kerülhetnek, így nyilván, hogy elsősorban a rádió privatizációjáról esett a legtöbb szó az összejövetelen. Sokan azt várták, hogy inkább a Magyar Szóban történtekről lesz több szó, de mivel a napilap képviseletéből nagyon kevesen jelentek meg, így ez a téma nem igazán került szóba. Ezt látva fel kellett tennem a kérdést, hogy ez miért történt így. A Magyar Szó újságíróit miért nem érdekelte az összejövetel? – nyilatkozta lapunknak a VMÚE elnöke.

Magyar Szó, 2015. június 25

 

Valóban elég volt az újságírók elleni támadásokból!

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének közleménye

 

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöksége (pontosabban: az elnökség többsége) egyetért a Magyar Szó azon újságíróival, akik aláírták a sajtóban is megjelent nyílt levelüket, hiszen: Valóban elég volt az újságírók elleni támadásokból! Érkezzen az bárki részéről, és irányuljon bármelyik szerkesztőség munkatársa ellen. Mert nem csak a Magyar Szóban dolgozó kollégáknak kell elszenvedniük az ilyen és hasonló „támadásokat”, amelyek a telefonos odaszólásoktól kezdve elég széles skálán mozognak. Meg kellene szokni, hogy az újságírónak van véleménye, az újságíróknak pedig vissza kellene szokniuk, hogy a véleményüket kimondják.

De ne térjünk el a Magyar Szó-ügytől! Egyesek szerint túl messzire, egészen a napilap átszervezéséig, a három szerkesztőségre való bontásig kellene visszapillantani ahhoz, hogy megértsük a jelenlegi állást. Ez viszont nemcsak sajtótörténet, hanem a politikai érdekek érvényesítésének a története is.

Mi most nem akarunk ilyen messzire visszamenni, de ha a probléma ilyen régi keletű, akkor végső ideje lenne az illetékeseknek, a témában mérvadó személyeknek leülni a szerkesztőség tagjaival és megoldást találni egyetlen napilapunk sorsára. De mindenekelőtt a belső párbeszédet kellene elindítani a három szerkesztőség, valamint az újságírók és a főszerkesztő között, mert nincs az rendjén, hogy a lap hasábjain teregetik ki a saját szennyesüket. Úgy véljük, a vajdasági magyarság egyetlen közszolgálati napilapjának nem ez a feladata, és az olvasót sem érdeklik a feszülő ellentétek, csak az, hogy milyen tartalmat kap. Az érem másik oldala viszont az, ha ekkora ellentét van a főszerkesztő és az újságírók között, az minden bizonnyal kihat a munkára, a lapban megjelent írások minőségére is.

Valóban nagyon fontos lenne, hogy a Magyar Szóban közmegelégedésre rendeződjön a helyzet, de ha a vajdasági magyar újságírás helyzetéről beszélünk, akkor legalább ennyire jelentősnek tartjuk a magánosítás problémáját is, amely számos vajdasági, magyar adást is sugárzó rádiót érint. Ez is az újságírók elleni támadások egyik formája. Vészesen közeledik a határidő (július elseje), és továbbra is mindenki hallgat, a kollégákat senki sem tájékoztatja a várható helyzetről, bizonytalanságban végzik a munkájukat. Azt már tudjuk, hogy egyes községekben a helyi rádiók az idén már nem pályázhattak az önkormányzati pénzekre, és lassan, de biztosan ellehetetlenítik a munkakörülményeiket, mintegy felkészítik őket a bezárásra. Legalábbis azokat az újságírókat, akik a végsőkig kitartanak, mert sokan máris új állás után néztek, otthagyták a szerkesztőségeket. Ez lenne a cél? Amelynek a végrehajtásában elsikkad az anyanyelvi tájékoztatásra való alapvető jog.

Mivel ezekben a napokban még egy cikk borzolja a kedélyeket, a Hét Nap hetilapban megjelent Tojásdobáló romaőrület című írás kapcsán ezúttal mondanánk el, hogy természetesen elítéljük az általánosító, egy népcsoportot vagy közösséget – és most nem csak a romákra gondolunk – rosszindulatúan, egyoldalúan bemutató újságcikkeket, műsorokat, jelenjenek meg, vagy hangozzanak el azok bármelyik tájékoztatási eszközben. Méltányoljuk azonban, hogy az újságíró és a főszerkesztő elnézést kért, és bízunk abban, hogy ilyen hangvételű írást a jövőben sem a Hét Nap hetilapban, sem máshol nem olvashatunk. De a bűncselekményt vagy a békés polgárok zaklatását is elítéljük, kövesse azt el bármelyik nemzet tagja. 

2015. június 15.

A szöveg közzétételét a VMÚE tizenegy tagú elnökségének a többsége támogatja.

 

Huszonöt éves a MÚRE

 Megalakulásának helyszínén, a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karának nagy aulájában ünnepelte fennállásának 25-ik évfordulóját a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE). 

 Üvegcsillár, posztmodern, szoc-reál stílusú épületbelső, sok kis asztal körül cigarettázó emberek, lelkes hozzászólások, elképzelések, tervek ismertetése, egyeztetések, viták – valahogy így kell elképzelni azt a miliőt, amelyben 25 évvel ezelőtt a MÚRE megalakult.

A Bukaresti Román Televízió Magyar Adásának két munkatársa, Kacsó Sándor és Bartha Ágnes egy 25 perces filmet készített az elmúlt két és fél évtized felvételeiből. A filmkockák a kezdetektől a tavalyi riporttáborig felelevenítették a legfontosabb eseményeket az újságíró-egyesület életéből. Sok ismerős arc tűnt fel, olyanok, akik ma is aktív tagjai az egyesületnek, olyanok, akik valamiért elmaradtak, vagy eltávoztak már az élők soraiból.

A Sapientia nagy aulájában Sarány István csíkszeredai újságíró, a MÚRE Hargita megyei területi képviselője házigazdaként szólította mikrofon elé a meghívottakat, társszervezetek képviselőit, egykori elnököket, munkatársakat, vendégeket.

         

A felszólalók között elsőként Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszöntötte az újságírókat, aki a MÚRE és az RMDSZ 25 éves fennállása között vont párhuzamot. Györffy Gábor, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem adjunktusa beszélt az újságírói szak megalakulásáról, majd Kövér Tamás, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének delegáltja, Szikora József, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének elnöke, Léphaft Pál, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének képviselője, Havasi János, az MTVA- és Tripolszky László, a sajtószakszervezet részéről, Kassai Péter, az egykori szárhegyi MÚRE-rendezvények házigazdája, valamint Jakab István, a magyar országgyűlés alelnöke mondott köszöntő beszédet.

„25 év, 133 díjazott” - mondta Rácz Éva, a MÚRE elnöke, majd a volt elnököket, alelnököket szólította mikrofon elé: Hecser Zoltánt, Gáspár Sándort, Karácsonyi Zsigmondot, Boros Zoltánt, Simonffy Katalint, Ambrus Attilát.

Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnökének üdvözletét Bartha Réka olvasta fel. Üzenetben köszöntötte az ünneplőket Vincze Loránt és Ágoston Hugó, majd a legvégén a MÚRE Press-ing focicsapata vonult a pódiumra és jelentette be, hogy öt háromra győzte le a Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának csapatát.

A rendezvény másnap szakmai tanácskozással folytatódott.

 Antal Erika

2015. május 16.

 

„Minden tetőről látni a napot”

 Mivel a lassan drámai méreteket öltő szórványosodást nagyon sokan tartják alapvető problémának, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Video Pontes Stúdió és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kós Károly Kollégiuma által szervezett II. MédiaTér konferencia is ezzel a témával foglalkozott. A Kolozsváron megtartott tanácskozás résztvevői a Kárpát-medencei szórványmagyarság és a közmédia viszonyát vázolták fel, miközben többek között arra a kérdésre keresték a választ, az írott és elektronikus sajtó hogyan lassíthatja le az asszimilációs folyamatot.    

Az összejövetelnek több fontos hozadéka volt, például annak kimondása, hogy a közmédiában szükséges a szórványban élők pozitív diszkriminációja. Ezzel kapcsolatban Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója elmondta, a megkülönböztetés abban nyilvánulhat meg, hogy a közmédia műsoraiban nagyobb teret kapnak a magyar szórványközösségek, a tudósítókat pedig arra ösztönzik, hogy minél több ilyen témát dolgozzanak fel. Mivel az elkövetkező két évben jelentős összeget fordítanak az eszközök fejlesztésére, lehetővé válik, hogy az M1 hírcsatornán minél több bejelentkezés legyen Magyarország határaink túlról.   
Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának dékánja érdekes lehetőséget kínált fel a Kárpát-medencei magyar fiataloknak. A 2015/16-os tanévben ugyanis öt kárpátaljai, felvidéki, illetve délvidéki diák kezdheti el tanulmányait az egyetem média szakán, akik számára nem csak ösztöndíjat biztosítanak, de a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány a tanulás és a lakhatás költségeit is megtéríti. Arra kérte a jelenlévő újságírókat, hogy erre a kezdeményezésre minél szélesebb körben hívják fel az érdeklődők figyelmét.

A rendezvény vezérfonalával kapcsolatban Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese videoüzenetben, Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes-államtitkár és Grezsa István, a határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztos pedig a helyszínen fejtette ki gondolatait. Dobos Menyhért, a Duna Televízió vezérigazgatója viszont biztosította a hallgatóságot, a csatorna nyári és őszi műsorstruktúrájának a kialakításánál tekintettel lesznek a kolozsvári konferencián megfogalmazott elképzelésekre.

         

A szórvány sorskérdés

 A szórványban az oktatás mellett a magyar nyelvű, elsősorban közmédia az identitás sarokköve, ezért minden magyar számára lehetővé kell tenni, hogy hozzájusson a magyar média termékeihez, valamint azt is, hogy ezek a közösségek a számukra készített tartalmaknak ne csak befogadói, hanem alakítói, aktív cselekvői is legyenek. Az újságíróknak viszont azt kellene megszívlelniük, hogy elköteleződés nélkül nem lehet a szórványt bemutatni.

Elhangzott, hogy a Nemzetpolitikai Államtitkárság a 2015-ös évet a külhoni magyar szakképzés fejlesztésének szenteli, számos továbbképzést szerveznek diákoknak és tanároknak egyaránt, ösztöndíjakat indítottak magyarországi szakmai gyakorlatok teljesítésére, valamint tangazdaságok, tanműhelyek létesítését is támogatják. Megkezdődött a Kárpát-medencei szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor program realizálása is. Ötven anyaországi fiatal ösztöndíjjal utazhat ki a szórványterületekre – a Kárpát-medence mellett Ausztriába, Csehországba, Bosznia-Hercegovinába, Macedóniába és Csángóföldre --, ahol a közösségszervezés és a hálózatépítés lesz a feladatuk. A meghirdetett helyekre egyébként háromszoros a túljelentkezés.

Szóba került a szórványkollégiumi rendszer, valamint a vajdasági iskolabusz-példa, ami annak a bizonyítéka, hogy minden egyes gyermekért meg kell küzdeni.

Bodó Barna, a MÁÉRT, a Kárpát-medencei szórványbizottság elnöke, a Sapientia EMTE docense húsbavágó témákat boncolgatott, például azt, mihez kötődnek a szórványban élők, a térhez vagy a közösséghez? Ott ugyanis mindinkább elhalványulnak azok az elemek, amelyek elválasztják az egyént a többségtől. Felvetette azt is, hogy az állam nyelvét minden országban törvény védi, de a kisebbségnek meg kell harcolnia a saját anyanyelvéért.

A tanácskozás második napján a felvidéki, kárpátaljai, horvátországi, szlovéniai és a vajdasági sajtó képviselői mutatkoztak. Térségünket előadóként Hajnal Jenő, az MNT elnöke és Bodzsoni István, a Pannon RTV igazgatója képviselte, a moderátor szerepét Klemm József, az Újvidéki Rádió igazgatója töltötte be. A jelenlévők az Egyházakér, egy elnéptelenedő falu című kisfilmet tekintették meg.

A konferencián nyilvánvalóvá vált, hogy a klasszikus szórvány-értelmezések egy új dimenzióval bővülnek, amellyel a társadalomtudósok mostanában igen sokat foglalkoznak, ez pedig a nagyvárosi, külvárosi szórvány. Ennek egyik tipikus példája Kolozsvár, ahol 40-50 ezer magyar él. Nemzetpolitikai kihívásként merült fel a Nyugaton élő gazdasági menekültek népes csoportja is, miközben megállapítást nyert: a szórvány elsősorban nem számbeli, hanem sorskérdés.

„Minden tetőről látni a napot.” A címbe emelt Pilinszky János-idézet jelzi, a téma komor ugyan, de talán nem reménytelen.

TÓTH Lívia

Hét Nap, 2015. május 06.

 

A médiaház nem bútorgyár

Tanácskozás a községi kistérségi médiaházak magánosításáról

Az önkormányzati szinten működő médiák magánosítási problémáiról tartott tanácskozást tegnap a Magyar Szó újvidéki székházának tanácstermében a Függetlenség Egyesült Ágazati Szakszervezet (FEÁSZ). A beszélgetés során az illetékes szakemberek több idevágó gondra és ellentmondásosságra is rámutattak, és kifejtették róluk véleményüket.

Branislav Čanak, a FEÁSZ elnöke arra mutatott rá, hogy a jelenlegi kedvezőtlen médiahelyzet kialakulásához az újságírók is nagyban hozzájárultak, akik beadták a derekukat az egyre erősödő politikai nyomásnak, emellett a Szerbiában sajátságos módon tolmácsolt piacgazdaság is megtette a magáét. Mindez szerinte oda vezetett, hogy sokkal kevesebb a színvonalas műsor, mint a szocialista önigazgatás alatti diktatúrában. A szakszervezeti elnök azt is elmondta, hogy az állam vezetősége egyre-másra emlegeti az EU-s színvonalú jogállamiságot, demokráciát, holott a regionális médiaházak további bomlasztásával ezek ellen dolgozik, hiszen a színvonalas és független tájékoztatás minden demokratikus közösség alapköve.

Tóth Bátori Erzsébet, a FEÁSZ tartományi bizottságának elnöke beszédében a kérdéses médiumok helyzetét kaotikusnak nevezte, amelyet véleménye szerint elsősorban helyes szociális párbeszéddel lehetne enyhíteni, legyen szó magánosításról vagy az alapvető újságírói munkakörülményekről. Ehhez pedig kívánatos a szakszervezetek képviselete. Továbbá arról is szólt, hogy a tartományi szociális-gazdasági tanács egyik záradékában megfogalmazta: a szakszervezet és a tartomány nyomon fogja követni a Vajdaságban zajló összes médiaház-privatizáció folyamatát, ellenőrzi áttekinthetőségüket, hogy minden lehetséges törvénytelenségre idejében lehessen reagálni.

Ökrész Rozália, a Magyar Szó igazgatója felszólalásában megjegyezte, hogy napilapunk székházában február 10-én írták alá az illetékesek a kollektív szerződést, méghozzá a két reprezentatív szakszervezettel.

– Elégedett vagyok, hiszen a kemény és fáradalmas tárgyalások ellenére az összes fél a cég jövőjét és fejlődését tartotta szem előtt. Ebből is látszik, hogy lapunknak az az érdeke, hogy az eurointegrációs folyamatokban a lehető legkedvezőbb feltételek közepette oldják meg az illetékesek a kérdéses regionális és kisebbségi médiumok helyzetét – mondta Ökrész.

Vukaąinović Éva tartományi ombudsman-helyettes, kisebbségi ombudsman is örül annak, hogy párbeszéd alakult ki e kérdés kapcsán, viszont úgy véli, ennél fontosabb, hogy az egyeztetések során közös megegyezés és konkrét kezdeményezés szülessen.

– Intézményünk véleménye, hogy nem teljesen igaz az államvezetés azon állítása, hogy a kérdéses kistérségi médiaházak magánosítása EU-s kötelezettség, ugyanis Brüsszel nem vár el privatizációt, tehát így nem is válik kizárólagos megoldássá. A törvény viszont olyan formában került hatályba, hogy kötelezi a vállalatokat erre. Olyan megoldásokat kéne találni, amelyek lehetővé tennék, hogy a privatizációs folyamatokat úgy vezessék le, hogy fennmaradjanak az érintett házak. Továbbá az illetékeseknél ki kell harcolni, hogy levédjék azokat a törvényben előírt garanciákat, amelyeket az új tulajnak be kell tartania vállalata és annak dolgozói irányába, hiszen félő, hogy ezek is veszélybe kerülhetnek. Gyorsan kell cselekedni, hisz az idő sürget – hangsúlyozta a kisebbségi ombudsman.

         

Az állam Brüsszel elvárásainak sajátos tolmácsolására mutatott rá Kókai Péter független médiaszakértő, lapunk munkatársa.

– Azt gondolom, hogy a legtöbb érintett úgy véli, hogy a lokális és a helyi médiumok privatizációja csak katasztrofális végeredménnyel járhat, és ezt az elmúlt nyolc év tapasztalata is bizonyítja. Szinte egyetlenegy pozitív kivétel nincs. Ezen állásfoglalásunkat több ízben is kifejtettük kormánytisztviselőknek, az unió képviselőinek is. Felhoztuk példaként Magyarországot is, amely teljes jogú tagja az EU-nak, mégis az ottani önkormányzatok bármiféle gond nélkül tulajdonosai, társtulajdonosai lehetnek a helyi médiaházaknak. Ez rendkívül fontos mozzanat, hiszen aláássa a kormány azon állítását, hogy a magánosítás igenis brüsszeli követelmény – magyarázta Kókai.

Stanko Krstin, a Vajdasági Munkaadók Uniójának elnöke vállalkozói szempontból közelítette meg a problémát. Mint kifejtette, egy befektető elsősorban a profit miatt nyit vállalatot, a médiaházak esetében pedig nem biztos hogy maradéktalanul alkalmazhatók az alapvető piacgazdasági alapelvek.

– Erre mutatnak rá a néhány éve befagyasztott média-magánosítások – fejtette ki Krstin, utalva az előzőleg hatályban lévő médiatörvény előírásaira.

Hasonlóan vélekedett dr. Zoran Ristić, a FEÁSZ szaktanácsadója is.

– A médiaházak nem bútorgyárak, ezt a törvényhozóknak szem előtt kell tartaniuk. Az információ nem kezelhető úgy, mint egy piaci árucikk. Ezt támasztják alá az előzőleg kudarcba fulladt privatizációs kísérletek is. Tovább ront a helyzeten az is, hogy a már magánosított 30 médium közül 18-ról nem tudni pontosan, hogy ki a gazdája. Legalábbis, erről árulkodnak a korrupcióellenes tanács 2010-es idevágó elemzései – magyarázta a szakember, aki arról beszélt, hogy a közeljövőben a kérdéses vállalatokban meg kell erősíteni a szakszervezeti képviseletet, és közös erővel kell átvizsgálni minden olyan jogi kiskaput, amellyel esetleg kedvezőbb körülményeket teremthetnek ezek a cégek, illetve dolgozóik.

Tóth Lívia, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöke lapunkhoz intézett nyilatkozatában közölte, szervezetük már kezdettől fogva ellenezte a kistérségi, lokális médiaházak magánosítását.

– Elsősorban azokkal a házakkal foglalkozunk, amelyekben magyar nyelvű közszolgálati tájékoztatás folyik. Látható, hogy a már lezajlott privatizációk meglehetősen sikertelenek voltak. Az egyesület álláspontját pedig tovább erősítik a szakemberek ugyanilyen hangnemű véleményei is. Már elhangzott ugye, hogy a legtöbb vállalkozónak elsődleges célja a profitteremtés, a tájékoztatás pedig nem olyan kategória, ahol ez a leghatékonyabban megvalósulna. Egy ilyen profitorientált gondolkodásmód pedig oda vezet, hogy az alacsonyabb nézettségű vagy hallgatottságú műsorokat kiiktatják. Ezek pedig nagy valószínűséggel lehetnek a kisebbségi adások. Ezekben a műsorokban a reklámozás sem lehet nagy, természetüknél fogva – fejtette ki nézeteit az egyesület elnöke, aki arra is rámutatott, hogy a többségi újságíró-szervezetek jobbára támogatják a kormányt ebben a kérdésben, hiszen ez a politikai nyomás mérséklését jelentené a médiaszíntéren.

– A privatizáció viszont egyes specifikus esetekben a médiaház vagy az adás felszámolásához vezetne – fejezte be Tóth Lívia. Szerinte az illetékesek már eléggé elkéstek a magánosítás körülményeinek megváltoztatásával, hiszen nyárig be kell fejezni a privatizációs folyamatokat.

Kalman Kuntić, a tartományi művelődési és tájékoztatási titkárság segédtitkára is úgy nyilatkozott, hogy sok esetben az érintett vállalatok magánosítása egyúttal működésük végét is jelentené. Ha meg is maradna a médiaház, nem biztos, hogy képes lenne olyan színvonalas szolgáltatást nyújtani, mint rendezettebb körülmények között.

Sz-cs

Ótos András felvételei

Magyar Szó, 2015. április 9

 

Írni akarnak, cselekedni akarnak, jobbá szeretnék tenni ezt a közeget

 Szögi Csaba, a 70 éves Képes Ifjúság felelős szerkesztője: Az elmúlt egy, másfél évben a legnagyobb sikerként azt könyvelem el, hogy még vagyunk

 

Napra pontosan ma ünnepli megjelenésének hetvenedik évfordulóját a Képes Ifjúság. Jelenleg a napilapunk egyik mellékleteként megjelenő hetilap első száma a második világháború végén, 1945. március 7-én jelent meg Ifjúság Szava címmel. Ez lényegében nem volt más, mint a szerb nyelven íródott Glas omladine című ifjúsági lap fordítása. Kezdetben rendszertelenül, majd pedig a vajdasági antifasiszta ifjúság lapjaként havonta, a későbbiekben pedig kéthetente jelent meg. A hetilap a későbbiekben először az Ifjúság (1951-ben), majd pedig a Képes Ifjúság elnevezést vette fel (1967-ben), s azóta egyetlen lapja a vajdasági magyar fiataloknak. Híre nem egyszer az országhatárokon túlra is eljutott. Az Ifi, vagy Képesifi, ahogyan mi becézni szoktuk, az idén írott sajtó kategóriában kiérdemelte a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elismerését is. Szögi Csabával, az újság jelenlegi felelős szerkesztőjével a jubileum és a rangos díj kapcsán beszélgettünk.

 Miképpen reagáltál, illetve reagáltatok, amikor megtudtátok, hogy díjazták az újságot?

– Nagyon megörültem az elismerésnek. Az ember mindig is örülni tud annak, hogy elismerik a munkáját, illetve a kollégái munkáját, emellett viszont nem igazán szoktak elkényeztetni minket díjakkal, s ezért is külön örömöt jelent számunkra. Nagyon remélem, hogy azonkívül, hogy a lap idén ünnepli megjelenésének 70 éves évfordulóját, ezt a díjat egyébként is megérdemeltük, s nem kizárólag a jubileumról szól a díj. Azért bízom abban, hogy nem erről van szó, s persze köszönjük szépen.

 A kilencvenes évek elején kezdtél el az Ifibe publikálni. Emlékszel-e még az első, megjelent írásodra, illetve arra, hogy milyen körülmények közepette kerültél a laphoz?

– Hogyne! Még középiskolásként, a gimnázium első vagy pedig második osztályába járhattam, amikor összeszedtem a bátorságomat, s Kabóca álnévvel küldtem el egy novellát. Ez meg is jelent, s nagyon megörültem neki. Eleinte, különösen a gimnáziumi évek alatt szépirodalommal, elsősorban novellákkal jelentkeztem, anélkül hogy felvettem volna a kapcsolatot a szerkesztőséggel. Ez sokat is jelentett számomra. Negyedikes voltam, amikor vers kategóriában elnyertem a KMV-n az első díjat, s ezután az egyik akkori külmunkatárs közbenjárásával kerültem kapcsolatba az akkori szerkesztőséggel. Mivel ekkor indultam egyetemre, Zoran ©ećerovval, az akkori főszerkesztővel megegyeztem, hogy majd tudósítok innen. Ekkor már interjúkat, publicisztikai írásokat, esszéket is írtam, de továbbra is küldtem verseket és novellákat is. Ezt folytattam a Tóth Lívia és Szabó Palócz Attila által szerkesztett Ifiben is. Miután lediplomáztam és a katonai szolgálatot letöltöttem, először tiszteletdíjas, állandó külmunkatársként publikáltam, majd egy évre rá felvettek munkatársnak. Azóta elnyűttünk még két főszerkesztőt, s utána ért a csapás, hogy kineveztek felelős szerkesztőnek, s azóta is itt vagyok. Remélhetőleg még elég ifjúként ahhoz, hogy ezt a munkát – ami egyben a hobbim is – végezzem.

 Miképpen lehetséges motiválni a fiatalokat, hogy folyamatosan részt vegyenek az lap életében?

– Érdekes, hogy nincs is szükség túl nagy motiválásra, s legtöbb esetben maguktól jelentkeznek ezek a jó tollú fiatalok, és jó esetben több éven keresztül írnak az újságba. Inkább egy kicsit nehezebb őket megtartani. Gyakran megtörténik, hogy a frissen lediplomázott fiatalok elhelyezkednek, s így munkájuk mellett már kevesebb az idejük. Ez az a nagyon szerencsés helyzet, hogy nincs szükség külső motivációra. Írni akarnak, cselekedni akarnak, jobbá szeretnék tenni ezt a közeget. Fontos megjegyezni azt is, hogy a lap egy részét tényleg az olvasók írják. Nemrég beindult az új honlapunk, és ennek hatására is többen jelentkeznek, a Facebookon is követnek minket, valamint az újság nyomtatott változatban is eljut a fiatalokhoz. Állandó munkatársként én maradtam egyedül, de azért időnként néhányan az egykori ifisek közül is bedolgoznak. Néha félek, mert nem tudok senkit sem utasítani, hogy írjon egy téma kapcsán, esetleg ajánlani tudom a témákat, de hála istennek, legtöbbször erre sincs szükség, mivel általában a fiatalok maguk jelentkeznek ezekkel, s ritkán történik meg az, hogy példának okán van egy rendezvény, s nincs senki sem, hogy írjon róla.

 Azonkívül, hogy hetilapként jelent meg, az ifjúsági lap könyveket adott ki és rendezvényeket is szervezett. Kérlek mesélj ezekről.

– Túl sok kiadványunk nem volt, de egy időben a KMV díjnyertes alkotásait is megjelentette könyv formájában. Tóth Lívia idejében Tetszőleges irány címmel a Képes Ifjúság vonzáskörzetében lévő fiatal költők verseinek antológiáját is kiadta. Ez a versgyűjtemény pedig az adott évben a Sinkó-díjat is kiérdemelte. Szabó Palócz Attila idejében pedig együttműködés alakult ki a hetilap és a zEtna Kiadó között, amelynek gyümölcseként néhány könyv közös kiadásban jelent meg, s az újság mellékleteként jutott el az olvasókhoz, ami nagyon megdobta e kiadványok példányszámát.

Ez a nagyon fontos együttműködés sajnos pénzhiány miatt félbeszakadt, de jó lenne egyszer felújítani. A rendezvények közül a 2003-ban Magyarkanizsán megrendezett rockzenei tehetségkutatóval egybekötött Jump Fesztivált emelném ki. Szerintem egy remek helyszínen megrendezett, jól sikerült rendezvény volt. Reméltük, hogy ennek is lesz folytatása, de megint csak a gazdasági helyzet és a pénzhiány gátolta meg az újbóli megrendezését. Hát, amennyiben nem is lesz állandó fesztiválja a lapnak, túl optimista lennék, ha azt mondanám, hogy erre van reális esély, de tudunk csatlakozni fesztiválokhoz, s van is egy ilyen tervünk az idei évre. Meg kell még említeni az egykori zentai Nyári Ifjúsági Játékokat, amelyen úgyszintén szerveztünk Képes Ifis napokat, illetve részt vettünk a megszervezésében, s naponta megjelenő fesztiválújságot is készítettünk, s az újság ily formában is megjelent ezeken a bulikon. Szerintem ez egy olyan hagyomány, amit a lehetőségeinkhez képest tovább kellene vinni, mivel ezeken a rendezvényeken rengeteg a fiatal, és így olvasókat és újságírókat is lehet verbuválni. Ettől függetlenül, ifjúsági kétheti lapként továbbra is ott vagyunk a fesztiválokon.

 Mi az, amit a Képes Ifjúság szerkesztőjeként a legnagyobb sikerként könyvelsz el, s mi az, amit ezidáig sem sikerült megvalósítani?

– Az utóbbi időben, az elmúlt egy, másfél évben a legnagyobb sikerként azt könyvelem el, hogy vagyunk még. Azt, hogy megmaradt a lap. Ez mindenképpen sikernek számít, mert vannak kritikus időszakok, s a mostani is egy olyan. Vannak, akik nem szívesen látják, hogy van ez a lap, egyfajta nyűgnek tekintik, nem tartják szükségesnek, vagy éppen politikailag megfelelő beállítottságúnak stb. Mindennek tetejére adott ez a gazdasági helyzet, mivel nem olcsó egy lapot kiadni. Ez alatt nem a külmunkatársak tiszteletdíjára gondolok, mivel az minimális, s az én fizetésem sem óriási, hogy az tönkretenne bármilyen céget, hanem a nyomtatási költségekre. Összességében kényelmesebb lenne sokaknak az, ha nem lenne ez a lap. Mi viszont küzdünk azért, hogy megmaradjon az újság, ezt pedig a mai napig sikerült elérni. Ezenkívül jó lenne egy állandó fesztivál, s tudnánk kiadványokat is megjelentetni. Erre egyébként a jubileum kapcsán van is egy törekvés, de évente lehetne egyet-kettőt összehozni, de ezt a gazdasági helyzet egyelőre nem teszi lehetővé, s ezen kellene változtatni. Viszont bízok a honlapban, mert manapság már online is lehetséges könyveket megjelentetni. Ennek kellene megtalálni a mikéntjét. Lehet, hogy egy nálam ügyesebb szerkesztőre lenne szükség, egy olyanra, aki jobban átlátja az internet világát, s akár gazdaságilag is gyümölcsözővé tudna tenni egy honlapot.

 A jubileum megünneplésére mit terveztek? Amennyiben nem titok, akkor kérlek, mesélj ezekről is.

– Picit titok, mivel nem tudom, hogy mire lesz majd pénz, de pályázgatunk és próbálkozunk.

Az első lépés mindenképpen a szerdán megjelent ünnepi szám volt, ahol régi főszerkesztőket és munkatársakat is megszólaltattunk. Azonkívül, hogy tényleg ünnepeltünk, én is kíváncsi voltam, s remélem, hogy az olvasókat is érdekelte, hogy milyen volt régen, s a mai lapról mi is a régi munkatársak véleménye, ennek a számnak promóciós szerepet is szántunk, hogy az olvasók és a közvélemény figyelmét felhívjuk arra, hogy hetvenéves az ifjúsági lapunk, s ezért jó lenne, ha támogatásban részesítenék, s remélem, hogy majd támogatják is. Két kiadvány megjelentetését tervezzük, ezenkívül mindenképpen lesz egy protokoll jellegű ünnepség, amivel csatlakozni szeretnénk a KMV döntőjéhez, s ezt Óbecsén ejtenénk meg, és valamelyik nyári, vajdasági fesztiválhoz csatlakozva, egy-két zenekar fellépésével szerveznénk egy Képes Ifjúság-napot, amire persze összehívnánk a lap iránt érdeklődő fiatalokat, a külmunkatársakat és akár a régi kollégákat is.

 Horváth Zsolt

Magyar Szó, 2015. március 8.

 

„A nyomtatott sajtóra ezután is szükség lesz”

Horváth András: A sajtónak nagy szerepe van a kisebbségi öntudat megőrzésében

Horváth András, lapunk nyugalmazott újságírója vehette át a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének életműdíját tegnap a zentai Városi Múzeumban megtartott ünnepségen. Több mint harminc évet dolgozott a szakmában. A Bánáti Híradó szerkesztője volt annak megszűnéséig, de az olvasók elsősorban vasárnapi írásaira és kommentárjaira emlékeznek. Már egy évtizede nyugdíjas és ezért is meglepődött az elismerésen.

– Aki újságírással foglalkozik, az tudja, hogy ami ma időszerű – holnap már nem az. Ugyanígy vagyunk az emberekkel is. Egyszerűen megfeledkeznek róluk. Ennek tükrében nagyon meglepődtem, amikor értesítettek, hogy életműdíjat kaptam. Hogy megérdemeltem-e vagy sem, nem akarom elbírálni. Majd aki illetékesnek érzi magát, elmondja – véli kollégánk.
Tanárként kezdte a szentmihályi iskolában, ahol történelmet és földrajzot tanított. Közben az Ifjúságnak, majd a Képes Ifjúságnak tudósított. Aztán 1972 elején úgy döntött, hogy a tanári pályát újságíróira változtatja. Ekkor került a Magyar Szóba, amelynek a főszerkesztője Vukovics Géza volt. A szerkesztőségbe még bejárogatott Gál Laci bácsi és a becskereki Majtényi Mihály is. Mint minden kezdő, ő is az újvidéki rovaton kezdte, amelynek akkori szerkesztője Szavics György, a lektor pedig Keck Zsigmond volt.

Az újvidéki rovat után, bánáti révén, a Bánáti Híradóba került, amelynek első szerkesztője Siflis Lajos, következő Törköly István, a harmadik Szűcs Imre, ő pedig a negyedik, egyben az utolsó volt.

– A Bánáti Híradó 21 éven át jelent meg, 11 évig voltam a felelős szerkesztője. Ez egy olyan időszak, amire tényleg szeretettel emlékezem vissza. Nagyon sok embert megismertem, jó barátok lettünk. Földműveseket, traktoristákat, földműves-szövetkezeti tagokat. Egyszerű embereket, akikkel sok mindenről el lehetett beszélgetni. A Bánáti Híradónak abban az időben 30–35 tudósítója volt.

Kezdetben nem volt szerkesztőségi helyiségük, nem volt telefonjuk.

– A tudósításaimat postáztam, levélben küldtem el, a napi híreket pedig a muzslyai posta (amely egy leselejtezett vasúti kocsiban volt) egyetlen telefonján diktáltam le. Ami pedig várhatott, az a Bánáti Híradóba került. Nem volt könnyű, a Magyar Szó mégis a fénykorát élte. Megvolt a lelkesedés, mindenki csinálta a dolgát. Akkoriban sokkal nagyobb volt a fegyelem. Nem lehetett mellébeszélni. Amit megbeszéltünk, azt illett teljesíteni.

A Bánáti Híradó hét-nyolc közép- és dél-bánáti községből hozta le a híreket és szinte minden magyarlakta faluban volt tudósítója. Amikor pedig egy-egy helyi közösségről terjedelmes riport készült, akkor a szombati Magyar Szót – Muzslyán például 2500 példányban adták el. Más településekre is vonatkozik ez: Magyarcsernyére, Tordára, Szentmihályra, Torontálvásárhelyre, Magyarittabére, ahol annyi Magyar Szót adtak el, ahány háztartás volt. Ezekben az években külön szerepe volt az élőújságoknak.
A Bánáti Híradó 1991-ben megszűnt, kollégánk pedig a külpolitikai rovathoz került. Két évig szarajevói, majd pedig budapesti tudósító volt. Amikor visszajött, maradt a külpolitikánál. Főleg vasárnapi írásokat közölt, hétköznap pedig kommentárokat írt.
– Úgy gondolom, hogy a nyomtatott sajtóra ezután is szükség lesz. Az írott szöveg megmarad a televízió és az internet világában is. Hogy milyen példányszámban lesz majd szükség az írott sajtóra, azt nem tudom. De egy könyvet ma sem tudok elképzelni úgy, hogy a képernyőről olvassam el. Lehet, hogy az fog történni 10, 20 vagy 50 év múlva, de most számomra a könyv – a nyomtatott könyv. A sajtónak pedig, legyen az elektronikus vagy nyomtatott, nagy szerepe van a kisebbségi öntudat megőrzésében. Ezért mindent meg kell tenni a megmaradása érdekében.

Kecskés István

Magyar Szó, 2015. március 12.

 

 „Érdemes volt dolgozni ezért a közösségért”

A 2015. évi Napleány díj kitüntetettjével, Bencsik Istvánnal beszélgettünk

Csütörtökön egy biológiai témájú könyv bemutatóján vett részt, pénteken munka után az unokákra vigyáz, este versmondó próbára siet. A szombatja is zsúfolt, vasárnap délelőtt a Szabadkai Rádióban a legaktuálisabb mezőgazdasági kérdésekről számol be, de a műsor felvételről megy, hiszen időközben már a hétfői sportműsorra készülve mérkőzésről tudósít. Így „készül” Bencsik István a jövő hétre, amikor szerda este átveszi a Napleány díjat. Az elismerés kapcsán beszélgettünk a Szabadkai Rádió szerkesztőjével.

– Talán kevesen tudják, hogy a Napleány újságírói díj idei kitüntetettje az egyetemen biológusnak tanult, de azt még kevesebben tudhatják, hogy milyen út vezetett a biológusi pályától a rádiós újságírásig. Amatőr versmondóként már évtizedek óta ismeri a közönség, talán a gondolatoknak ezt a hangos felmondását tudom a rádióban való megszólalással párhuzamba állítani, de valójában hogyan alakult a pályaválasztása: miért döntött a biológia, s miért az újságírás mellett?

– Ott kezdődött, hogy eredetileg fiákeros akartam lenni. Olyan három éves koromban. Gondolom, nagyapáim elbeszélései miatt. Apai nagyapán huszárként szolgált Bécsben, sokat mesélt nekem a Práterről, az óriáskerékről, meg a parádés sétakocsikról. Anyai nagyapám ezermester volt, mindenhez értett, ha kellett a malomban, vagy a fatelepen, ahol dolgozott a társzekereket is ő hajtotta.

Azután megtanultam olvasni, hetente már több könyvet is kiolvastam, és világutazónak készültem. Egy nagyon emlékezetes oroszlámosi nyári vendégség után csak megerősödött bennem ez az elhatározás. Ugyanis a határt járva Feri bácsi segített nekem felfedezni a tájat. Láttam az úton átfutó túzokcsapatot, megtudtam, hogy a virág, az nem mind egyforma, hanem nagyon sok van belőlük, nyulakat, őzeket és sok-sok madarat is láttam már, és egy nagyon régi csatateret is bejártunk. Lehet, itt és ekkor tudatosodott bennem, miért kell büszkének lennem keresztnevemre. Persze az élményeket magamba zártam, anyám mindig a jóra nevelt, apám a zenét szerette volna minél jobban megszerettetni velem. Ő minden hangszeren játszott – pedig maga tanult –, hegedűjátékát külföldön is dicsérték. Nem én lettem a legjobb tanítványa, de 12 éves koromban már beatzenekarban játszottam. A tanulásban a nővérem volt az első példaképem, de a pályaválasztásra akkor sem gondoltam komolyan, amikor ő már a tanítóképzőt fejezte, én pedig középiskolás lettem. Apám, látva tanácstalanságomat, gimnáziumba íratott. Mindig óva intettek a művészetektől, mert a művészek, írók, költők mind szegények, csak haláluk után válnak híressé. Foglalkozzak műszaki vagy természettudománnyal – mondták. Abban az időben két szak létezett a gimiben, én természetire jártam, de önképzőkörbe is, meg kóruspróbákra, meg a színjátszó csoportba, emellett aktívan sportoltam. Aztán nemcsak az iskolában voltam aktív: Életjel, Népkör, a Sada-Jelen ifjúsági lap állandó munkatársa voltam. Az esti séták, hazabandukolások után papírra vetettem néhány sort, és pár vers is született. Ezekkel a becsei KMV-n második díjig vittem, ugyanitt színjátszóként is díjaztak, színjátszásban tartományi versenyen is kaptam díjat, s amíg nem kellett egészségi okokból abbahagynom az aktív sportot, távolugrásban és sprintszámokban többször állhattam dobogóra országos bajnokságokon, aranyérmes voltam az első Diákolimpián.

Mondod, biológia vagy újságírás? A gének és szerepük volt érettségi dolgozatom témája, a Természettudományi Kar biológia szakára való jelentkezés és iratkozás után külmunkatárs lettem az Újvidéki Rádióban. Érettségi után ugyanis – elsősorban versmondói tevékenységemnek köszönhetően, meg Papp Imre javaslatára – meghívtak oda kéthetes nyári gyakorlatra 1972-ben, így bő két évig összefért a biológia és a rádiózás. A rádióban ösztöndíjra javasoltak, ami szinte biztos állást is jelentett, de munkát kínáltak – igaz, csak egy évre – az egyetemen is. Tanársegéd-segéd, azaz laboráns lettem 1974 őszén a Magasabb rendű növények rendszertana és növényföldrajz, valamint több más botanikai tantárgyak intézet-részlegében. Innentől csak biológia, de azért az estékbe belefértek a színházi előadások, az Ifjúsági tribün, és sok más is. 1977 nyarán hazakerültem Törökkanizsára, tudással felvértezve, munkavágytól fűtve, és lettem munkanélküli. Általános iskolai biológia tanárom szívesen vette felajánlásomat, segítettem neki a szakkörben, környezetvédelmi versenyre készítettem fel a diákokat. Az idő múlt, 1978-ba léptünk. Biológus barátom Szabadkára nősült, ő újságolta, hogy jelentkezik újságírónak. Nem foglalkozott ugyan újságírással, de kell a munka. A Szabadkai Rádió hirdetett meg két szabad munkahelyet. Jelentkeztem én is, egyikünket sem vettek fel. De szinte a nemleges válasszal együtt – pár napra rá – jött egy levelezőlap, Nagy József főszerkesztő írt: amennyiben érdekelne a munka a Rádióban, jelentkezzek. Csütörtöki napon érkezett a levelezőlap, pénteken beutaztam Szabadkára, hétfőn külmunkatársként kezdtem dolgozni – ennek most múlt 37 éve –, hivatalosan pedig 1978. április 1-től vagyok állandó munkaviszonyban a Szabadkai Rádióban. A tavalyelőtti költözködésig ugyanabban a helyiségben dolgoztam, ahol kezdtem. Sok minden történt, több generáció életét felölelő családregénynek is beillene elmesélni mindezt.

Az egyetemre egyszer mentem vissza, a leckekönyvemért. Nem titkolom, sokat bírálnak is emiatt, nem diplomáztam, egy szóbeli vizsgám maradt. Nem sokkal rádiós munkám megkezdése után (küldtek, mentem) elvégeztem egy egyéves újságírói politikai iskolát. Előttem több kollégám is indult, én voltam az első, aki sikeresen be is fejezte. Van egy hírszerkesztői „papírom” is a Magyar Rádió továbbképző tanfolyamáról. Ennyi év után mégis azt vallom, az újságírót nem a „papír” teszi újságíróvá, és a biológust se okvetlenül. Az egyetemi munkaév szakmailag többet jelentett, mint négy év tanulás.

Szóval a hobbim lett a kenyérkereső szakmám, a szakmám pedig a hobbim. Alapító tagja vagyok az 1987 áprilisa végén létrejött Csornai Richárd Ökológusok Egyesületének. Érdekes egybeesés: egy nap az eltérés a születésnapom és az egyesület alapítása között, de más ilyen egybeesés is volt. 1971-ben egy Koncz István (ő is Tisza-menti) esten léptem fel és versmondás közben lettem pontosan 18 éves.

– Ha nem tudnám, hogy környezetvédelmi ügyekben és szervezetekben is szerepet vállal, megkérdezném, hogy kizárja-e egymást az újságírás és a biológia. Így viszont inkább az a kérdés, hogyan egészíti ki egymást ez a két terület: előnyt jelent-e a környezetvédelmi szerepvállaláskor az újságírói háttér, s másként alakul-e például egy biológiai témájú fordítás szövege olyan valakinek a kezében, aki híreket és verseket is ír?

– Nincs olyan szabály, ami kimondaná, hogy az embernek csak egy valamire terjedhet ki az érdeklődése. Összefüggés, kapcsolat lehet olyan események, tárgyak, cselekedetek között is, ami első látásra, vagy hallásra hihetetlennek tűnik. Én mindig szerettem horgászni, napokat el tudtam tölteni a Tisza-parton horgászva, viszont nem eszek halat. Nem szeretem. Persze kóstoltam, csak nem ízlik. A horgászás megnyugtat, pecázás közben csak arra gondol az ember, hogy lesz-e kapás. Más nem terheli az agyat, ez a legjobb pihenés az idegrendszernek – mondanám, mondom is biológusként. Több mint húsz évig aktívan méhészkedtem. A méhekkel csak szép időben lehet dolgozni, és nyugodtan, semmiképp kapkodva, mert az feldühíti őket, és bizony fáj a szúrásuk. A méhészet nyugalomra tanít, céltudatosságra, szorgalomra, rendszerességre, fegyelemre. Amikor horgászok, akkor horgász vagyok és nem a halért csinálom. Amikor méhészettel foglalkoztam, a mézért csináltam, a magam és a méhek érdekében. Azt akarom ezzel ecsetelni, hogy az újságírásnak nem kell, szerintem nem is szabad átitatnia mindent, amivel foglalkozok. Ugyanígy a szakszöveg, az szakszöveg, mindennek meg van a precíz elnevezése, mert csak így jelenti azt, ami. A szaknyelv az nem „tűri” és „nem viseli el” a költői ihletést, túlzásokat.

Az újságírásban, a közszolgálati újságírásban és a környezetvédelemben is vannak közös célok, hasonlóságok. Mondok rá példát: ritka, védett növénytársulások miatt egy területet védeni szeretnénk, de ugyanott valaki – gazdasági érdekből – építkezési telkeket parcellázna ki. Most nagy rössel folyik a médiaprivatizáció. Az értékes területek beépítése és a magánosítás mögött is személy, személyek gazdasági érdeke áll a közösségi érdekkel szemben. Sajnos a közösség sokszor gyenge, tehetetlen.

– Ha végigtekintünk a Szabadkai Rádió műsorvázán, Bencsik István nevét több műsor címe mellett is láthatjuk. Amellett, hogy híreket szerkeszt, egyebek mellett a sport, a mezőgazdaság, időnként a művelődés eseményeivel is foglalkozik. Egyfelől érdekelne, hogy – ha van ilyen – mely témákhoz húzza leginkább a szíve, ugyanakkor azon tűnődöm, hogyan lehet hétről hétre mindezeken a területeken teljesíteni. A munka mennyisége biztosan nem könnyíti, de mi az, ami igazán megnehezíti az újságíró munkáját manapság, és – ehhez képest – milyen kihívásokkal kellett szembesülni korábban?

– Talán az öregedés jele, hogy legszívesebben a szabadabb, kötetlen riportok, riportműsorok készítését vállalnám. Lehetőség nincs sok, téma viszont rengeteg. A közszolgálati média legfontosabb feladata a tájékoztatás. Ezt időben, közérthetően kell csinálni. Egyre kevesebben vagyunk a szerkesztőségekben, egyre több a követelmény. Évek hosszú során annyi tapasztalatot, gyakorlatot szereztem, hogy sok területen, témakörben eléggé otthonosan mozgok. A tapasztalat könnyíti ugyan a munkát, de ma sokkal többet kell teljesíteni, mint egykor. Anyagi okokból, meg időszűke miatt kevesebbet, szinte alig járok terepre, pedig ez lenne a legfontosabb. Ahhoz, hogy az újságíró hiteles legyen, közvetlen kapcsolatban kell lennie azokkal, akiket tájékoztat, akiknek ír.

– Bencsik Istvánt én úgy ismerem, hogy a nehézségek ellenére is szereti a szakmáját. S – cáfoljon meg, ha nem így van – a munkahelyét, a Szabadkai Rádiót is szereti. A rádióról tudjuk, hogy nem a legfényesebb körülmények között működött az utóbbi időszakban, s nem hiszem, hogy most elkerülhető a kérdés: mit gondol e sajtóorgánum jövőjéről? Vagy kérdezhetném így is: mit remél?

– A Szabadkai Rádió megszűnik, már most sem az, ami egykor volt. Így akarták, akiknek beleszólásuk van sorsunk alakításába. Az idő mondja majd meg, hogy helyesen döntöttek-e. Azt érzem, tudom, a hallgatók nem akarják, hogy megszűnjön. Nekem a Rádió sorsa sokban hasonlít arra, ami a szabadkai villamossal történt. A hetvenes évek elején született az ötlet, hogy terelőutat kellene építeni Szabadka mellett, ami elvezetné a városon áthaladó nemzetközi út forgalmát. A tervet a tartomány is támogatta, persze anyagiakról volt szó. A „városatyák” úgy gondolták, minek nekünk Palicstól Sándorig egy út lakott területen kívül, építsünk ki inkább egy négysávos utat a városban. Ebbe nem fértek bele a villamossínek. Nem gond, megállapítjuk, hogy nem kifizetődő a villamos üzemeltetése, megszüntetjük. Lesznek buszok. Lettek. Most drága, és ritkán is járnak. Sokan sajnáljuk a villamost, és – szépen mondva – nem gondolunk örömtől repesve azokra, akik megszüntették. Hasonló történik a helyi közszolgálati médiával, így a Szabadkai Rádióval is. Szabadabb lesz, ha magánosítják, jobb lesz a tájékoztatás, ha megszűnik?!

– Feltehetően jelentősebb változások következnek tehát a vajdasági magyar médiaszíntéren, de a jelen pillanatban milyennek látja sajtónk helyzetét általánosságban? S talán még fontosabb: meglátása szerint milyen irányba kellene elmozdulni, min kellene korrigálni, illetve milyen szakmai elvek szem előtt tartására van szükség ahhoz, hogy a jövőben is funkcionálni tudjon e mechanizmus?

– Egyre szegényesebb, egyszólamúbb, gépiesebb, ennél fogva érzéketlenebb. Kevés az újságíró, mert a fizetések éhbérnek sem mondhatók. Kezdő újságíró havi keresete sok esetben nem éri el a 20 ezer dinárt, akik pedig ezt a helyzetet előidézték, egy este többet hagynak ott, ahol. Miért működne a tájékoztatás jól egy olyan államban, ahol sok minden nem működik? Amíg nincs jogállamiság, a tájékoztatás is sínylődik. A legfájóbb – számomra – hogy a magyar nyelvű sajtóorgánumok is egyre csak szűnnek, a lejtő pedig meredek. Több éve elkészítettünk egy javaslatot a helyzet javítására, a problémák megoldására a magyar szerkesztőségben (2009. február 1.). Időszerű ötletek találhatók ebben most is, nem tudom olvassa-e valaki. Rákereshetnek a honlapunkon.

– Interjúnk apropója, hogy egész eddigi életművét a vajdasági magyar sajtó legnívósabb kitüntetésének mondott Napleány díjjal ismerték el. Bármennyire is közhelyszerű erre rákérdezni, mégis kíváncsi vagyok a kitüntetéssel kapcsolatos gondolataira.

– Szó nélkül maradtam. Egyedül voltam a szerkesztőségben, amikor telefonon Dévavári Zoltán közölte velem a hírt. Oké, dolgoztam, nem keveset, sokszor talán többet is, mint elvárható lett volna, de rászolgáltam-e? Felkeltem az íróasztalomtól, kimentem a folyosóra, küldtem egy SMS-t a feleségemnek, Erzsébetnek, Nóra és Annamária lányaimnak. 1982-ben esküdtünk, Nóra 84-ben Annamária 90-ben született. Feleségem nélkül nem jutok el eddig, pedig neki sem könnyű a munkája, 35 éve tanít. Közöltem a hírt sógorommal, akivel együtt nőttünk fel. Nővéremmel Kúlán élnek, édesanyám most náluk van, előtte nálunk lábadozott: októberben elesett, súlyos töréseket szenvedett, megműtötték, „összecsavarozták”, most már bot, minden segédeszköz nélkül jár. Pedig, lehet nincs benne 30 kiló, most lesz 88 éves.

Sétáltam egyet az utcán, majd visszamentem a szerkesztőségbe. Mondtam a hírt a kollégáknak, akik sorba álltak előttem és gratuláltak. Utána még sokan, számomra meglepően sokan. Levelet is kaptam, nemcsak SMS-t és e-mailt. Felhívnak, megkeresnek azok is, akikkel több mint tíz vagy húsz éve készítettem riportot, műsort. Még mindig nem tudom, hogy rászolgáltam-e az elismerésre, az viszont egyre bizonyosabbá válik, hogy érdemes volt dolgozni ezért a közösségért, amelyben élek. Ahol ismernek, nemcsak látásból.

Rizsányi Attila

Vajdaság Ma, 2015. március 8. 

 

A 2015-BEN DÍJAZOTTAK MÉLTATÁSAI

 

Bencsik István méltatása

A valamire való újságírónak nem kenyere önmaga ünnepeltetése. Az elismerést valamennyien az olvasóktól, nézőktől, hallgatóktól várjuk. Én mégis örülök neki, hogy ma ünnepelhetünk. Ez a mi napunk. Harmadik alkalommal szervezi meg együtt a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete és a Napleány-díj kuratóriuma közösen a délvidéki magyar sajtó ünnepét. A Napleány-díjat 12. alkalommal adjuk ma át díjazottunknak Becsik Istvánnak, a Szabadkai Rádió szerkesztőjének.

 Dévavári Zoltán író, újságíró emlékét őrzi ez a díj, de felesége Dévavári Beszédes Valéria és fia dr. Dévavári Zoltán kitartásának köszönhetően élte túl az elmúlt évek hányattatásait. Baranyi Károly Napleány című plasztikájának évenkénti bronzba öntésének költségeit a Dévavári család fedezi. Köszönet érte, nélkülük nem lenne nekünk, sajtómunkásoknak díja, amit évente azoknak az újságírónak ítélünk oda, azoknak a magyar újságíróknak, akik riportjaikkal, cikkeikkel, publicisztikai jellegű írásaikkal a nyomtatott és az elektronikus sajtóban, vagy a világhálón hozzájárulnak a délvidéki magyarság minőségi tájékoztatásához, és a magyar közösség életével, gondjaival foglalkozó írásaikkal segítik a magyarság megmaradását.

Három év, nem egy nagy idő, azt is mondhatnánk, hogy még csak most kezdjük tanulni önmagunk ünneplését. De éppen elegendő arra, hogy gyökeret verjen a délvidéki magyar sajtó ünnepe. Kijár ez nekünk mindannyiunknak, és főként azoknak, akiket kiemelünk, díjazunk. Nagy megelégedéssel tölt el, hogy felnőttünk a Dévavári család nemes felajánláshoz és képesek vagyunk immár megszervezni saját ünnepünket. Köszönet érte a támogatóknak és Tóth Líviának meg a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség vezetőinek, akik az idei ünnepség megszervezői.

Perceken belül rádiós kollégánk veszi át a legrangosabb újságíró díjat. Bencsik István 1972-ben az Újvidéki Rádió ösztöndíjasa volt, ám amikor elvégezte az egyetemet és el kellett volna helyezkednie a Rádióban, mégis az egyetemét választotta, mert ott szakmájában, biológusként dolgozhatott. A meghatározott idejű munka lejárt és ezt követően Szabadkán a Rádióban helyezkedett el. Hívták később, hogy dolgozzon szakmájában, de nem hagyta az újságírást. S immár 37 éve dolgozik újságíróként, szerkesztőként.

Már önmagában az tiszteletet érdemel, hogy valaki csaknem négy évtizeden át versenyt fut az idővel. Bencsik István ezt úgy tette, hogy közben a legszigorúbb szakmai követelményeknek megfelelő, igényes riportokat készített, járta a terepet, műsorokat állított össze és szerkesztett híradókat. Bizonyára megviselete őt is az állandó idegeskedés, de én a feszülséget soha sem láttam rajta. Nyugodt volt,s úgy tűnt mindig volt ideje a kollégákkal beszélgetni, és mindemellett hódolni két nagy szenvedélyének, a növények szeretetének és a versmondásnak. Aki ismeri, tudja róla, ha valahol a természetben jár, gondolkodás nélkül sorolja a növények latin nevét. Alapító tagja a Csornai Richárd Ökológusok Egyesületének. A környeztevédelem nagy harcosa és az Életjel versmondója.

Az elmúlt évtizedek alatt rengeteg riportot készített a kisemberekről, a nagy gondokról, az aktuálsi eseményekről. Csak azok lesznek igazi újságírók, akikben megmarad a gyermeki kívácsiság. Bencsik István munkája attól életszerű, hiteles és népszerű, mert igazi kérdéseket tesz fel. Valóban érdekli, mit mond a beszélgetőtársa. Olyan kolléga kapja ma a Napleány-díjat, akit szakmai jártassága, kiemelkedő életműve mellett a szép magyar beszéd nagyköveteként is tisztelhetünk.

A Szabadkai Rádió a körzeti rádiók közül a leghallgatottabb. Nem véletlen. A szakma nagy öregjei, mint amilyen Becsik István is, tették az egyik legfontossabb elekronikus médiává. S díjazottunk mégis három hónap múlva munka nélkül marad. Felszámolódik az a Rádió, amelyhez csaknem negyven éven át hűséges volt, amelybe minden tudását, energiáját belefektette, amelyet szolgált és munkái révén frissen tartott nap, mint nap.  

KABÓK Erika

 

A rádió dícsérete

Miért a rádió? -- kérdezték tőlem nem egyszer. Miért nem a tévé? Az internet? A web, a blogok?

Miért a múlt? Mért nem a jövő?

Azért – mondanám, ha volna kinek --, azért, mert vannak még emberek, akik szeretnek emberi szót hallani. Ezer szót kapni ezer kép helyett. Mert a kép az csak kép. A szó viszont: képzelet.

Tüske Ferenc: Hullámtér című tanulmányában a következőket írta: a rádió nem más, mint varázslat, amelyben a műsorvezető a mágus, a hallgatóság pedig az elbűvölt közönség. A rádió varázslat, amely a tömegekhez szól, és mégis a lehető legbensőségesebb kapcsolatot képes kiépíteni a műsorvezető és hallgatója között. A rádió játék, amelyet, ha ügyesen játszunk, bármit megtehetünk – eddig az idézet.

Ma a Szabadkai Rádiót mágiáját ünnepeljük. A negyvenhét éveset. Az öt nyelven beszélő rádiót. Mi, persze, a magyarul hozzánk szólót. Pontosabban: azokat az újságírókat, munkatársakat, zenei szerkesztőket, műszakiakat, akiknek köszönhetően huszonnégy órán át társra találhatunk az éterben és a világhálón. Azt a tizenegy főnyi állandó munkatársat és egy tucatnyi külsőst, akiknek köszönhetően egy körzeti rádió szintjén majdnem hiánytalanul megvalósult a közszolgálatiság minden követelménye. A Gyerekszáj a legkisebbeket, a Fiatalokról fiataloknak az ifjúságot szólítja meg, az Ezüstkor az idősebb korosztályt keresi fel otthonában. A huszonnégy órába beleférnek a művelődési, irodalmi, sport, mezőgazdasági és környezetvédelmi műsorok is. Önkormányzatiság, nemzetpolitika. Magyar Nemzeti Tanács. Az elmúlt években tízegynéhány hangjáték. Női magazin, rádiókabaré, honismereti adás. Folyamatos együttműködés az Újvidéki Rádióval, a Magyar Rádióval, a pozsonyi Pártria Rádióval, illetve romániai, ukrajnai, horvátországi és szlovéniai adókkal.

A rádió akkor él, ha szava nem pusztába kiáltott szó. A Szabadkai Rádió élő rádió, hiszen a közvéleménykutatások szerint is Vajdaságban – a hallgatottság szempontjából – az élvonalba tartozik, mitöbb, az egyik leghallgatottabb körzeti rádió címét mondhatja magáénak. Mindazért, amit tett, a kollektíva számos elismerésben részesült. Az egyik legjelentősebb: Szabadka Város Pro Urbe díja, amelyet 2011-ben ítéltek oda a szabad tájékoztatásért.

Most a szakma hajt fejet a szerkesztőség több, mint négy és fél évtizedes munkája előtt.

Fejet hajtunk a Szabadkai Rádió előtt, a jó műsorok előtt, amelyeket senki nem tarthat erőszakosnak, a képzeletet és fantáziát rombolónak, szenzációhajhásznak vagy a gyerekekre ártalmasnak. A rádió előtt, amelynek világképe sokkal jobban hasonlít a valósághoz, az elérhető hétköznapi világhoz. A rádió előtt, melyet olyan kellemes társnak tartanak hallgatói, amely fontos és gyors információkkal látja el őket, társaságot biztosítva elkíséri őket útjukon,  és elűzi a magányosság, az elszigeteltség érzését.

Mondom: a szakma hajt fejet előttetek, kollégák, de: a hírek ellenére nem akarunk főhajtva távozni. Bízunk és hiszünk abban, hogy június harmincadika után is lesztek, és itt lesztek, velünk és az éterben. Őrizve a szakma hitelét, és tovább adva a rádiózás csodáját.

Hogy még évtizedek múltán is ismerősnek és hitelesnek csengjenek Kosztolányi szavai a rádióról s a rádiózásról:

Barna mahagónidoboz, bűvös szekrény, ékszertartó, zengő kalit, kincseskamra, néha lomtára, papírkosára, szemetesládája, sőt köpőcsészéje mindenféle hangnak, mely a föld és ég között lármáz. Fogom vele az egész világot. Rádióm azonban még hatalmasabb. Az engem fog, aki szintén egy világ vagyok, fog és nem ereszt.

Éljen a rádió! És éljen a Szabadkai Rádió!

Klemm József

 

A Dunatáj méltatása

A Dunatáj első száma 1970. február 4-én jelent meg a Magyar Szó mellékleteként, vagyis az idén ünnepli fennállásának 45 évfordulóját. Első főszerkesztője Polyvás József volt.

Az ötlet annyira sikeresnek bizonyult, hogy fél év elteltével a kezdeti 4 oldalt 6-ra bővítették, később pedig nyolc oldalas is volt, kialakult az újságírói gárda és a tudósítói hálózat. A lap rövidesen nem csak egész Nyugat-Bácskát, hanem még Baranyát és Szlavóniát is fedte, sőt, még ottani munkatársai is voltak.

A rendszerváltás hajnalán, abban az időszakban, amikor megszűntek a Magyar Szó mellékletei, a Dunatáj megkísérelt önállósulni, de sajnos nem sikerült. 1993-ban megszakadt a lap megjelenése, és csak hat évvel később, 1999-ben indulhatott újra. A sors iróniája, hogy az újrakezdés is áldatlan időszakra esett, egy héttel a NATO-bombázások előtt.

2009-ig Zombor Város hetilapjaként jelent meg minden szerdán. Ezzel és küllemében is ápolta a kezdeti hagyományt, de akkor újabb törés következett be a Dunatáj életében: kiebrudalták a közköltségvetésből, ami majdnem azzal volt azonos, mintha sorsára hagyták volna.

Azóta minden év elején pályázat útján jut a megjelentetéshez szükséges támogatáshoz, ami az idén ismét némi bizonytalanságot hozott a pályáztatás módjának gyökeres megváltoztatásával. A tavalyi évtől, az egyik munkatárs felmondásával, ketten maradtak főállásban a lapnál. Ők azok, akik az ingyen is dolgozni hajlandó külső munkatársakkal és a nemzeti érdekképviselőkkel jelen pillanatban is vállvetve küzdenek a Dunatáj megmaradásáért.

Teszik ezt azért, mert bíznak benne, hogy a zombori, sőt a nyugat-bácskai magyarság egyetlen független, önálló, magyar tájékoztatási eszköze túléli ezt az erőpróbát is, és nem marad e szórvány teljesen írott szó nélkül.

Ezt a több évtizedes kitartó munkát, és a nyugat-bácskai szórványmagyarság tájékoztatásában betöltött szerepet kívánja kiemelni a Vajdasági Magyarok Újságíró Egyesületének elnöksége, amikor díjazza a Dunatáj hetilap szerkesztőségét.

TÓTH Lívia

 

A Képes Ifjúság méltatása

Írni, cselekedni, jobbá tenni ezt a közeget. Lényegében így lehetne összegezni a megjelenésének 70. évfordulóját ünneplő Képes Ifjúság munkatársainak hitvallását. 

A Képes Ifjúság első száma a második világháború végén, 1945. március 7-én jelent meg Ifjúság Szava címmel. A hetilap a későbbiekben először az Ifjúság (1951-ben), majd pedig a Képes Ifjúság elnevezést vette fel (1967-ben), s azóta egyetlen lapja, korábban a jugoszláviai magyar, jelenleg pedig a vajdasági magyar fiataloknak. Híre nem egyszer az országhatárokon túlra is eljutott.

Ha egy laikus ráklikkel a Képes Ifjúság wikipédiás oldalára, csupán a száraz adatokat olvashatja el, és nem érzi át azt a különleges szertartást, amely a munkatársak számára a lap készítését jelentette, s jelenti a mai napig. A Képes Ifjúság sokunkban továbbra is önálló újságként él tovább, függetlenül attól, hogy már tíz éve a Magyar Szó mellékleteként jelenik meg.

Mint minden újságnak szűkebb pátriánkban, a Képes Ifjúságnak is voltak fénypontjai és mélyrepülései, és függetlenül attól, hogy ki vezényelte éppen a lap szerkesztését, mindegyik korszakának megvolt a maga egzotikus íze és szépsége. A lap minden körülmények között, a viharos, történelmi időszakokban is, kiállt olvasótábora mellett, és jelenleg is együtt lélegzik a fiatalokkal. Azokkal a fiatalokkal, akik nem csak olvasói, hanem formálói is az újságnak. Ők azok, akik írni, cselekedni akarnak, de mindenekelőtt ifjúi hévvel jobbá, igazságosabbá tenni ezt a közeget. Nekik is az a vágyuk, mint a lap körül szorgoskodó elődeiknek, hogy a bezáródó kapuk helyett egy nyitott, szabad világban éljenek és alkossanak.

Azt sem szabad elfeledni, hogy a Képes Ifjúság nemcsak ifjúsági lapként, hanem egyfajta mozgalomként is igyekezett tevékenykedni. Amikor anyagi lehetőségei engedték, könyveket jelentetett meg, felkarolta a fiatalok kezdeményezéseit, újságíró táborokat, közéleti vitafórumokat, fesztiválokat szervezett.

A Képes Ifjúság, igaz, hogy jelenleg csupán kéthetente, de továbbra is megjelenik, és arra ösztönzi a fiatalokat, hogy a saját fejükkel gondolkozzanak ebben az üres szólamokkal időnként kissé túlbonyolított világban.

A Képes Ifjúságnak abban a reményben kívánunk még sok-sok szülinapot, hogy egyszer ismét önálló újságként vehetik majd kezükbe az olvasói.

 HORVÁTH Zsolt

 

 Horváth András méltatása

Minden díjazás, lajstromba állítás egyúttal önvizsgálódás is. Hiszen nem más, hanem saját értékrendünk szerint mérlegeljük a mögöttünk álló időt, szereplőit, embereket, kollégákat. Saját igazságunk alapján rangsoroljuk őket. Így, annak alapján, hogy kit díjazunk, dicsérünk, kiderül, kik vagyunk és nem utolsósorban az is, hogy van-e igazság, abban, amit mondunk.

 Talán nincs is igazság. Talán csak arra találták ki, hogy a szerencsétlennek vigasza legyen... -- mondja Liviu Rebreanu, a múlt század neves román regényírója.

Részben igaza van, de a sajtó mostoha helyzete ellenére sem hiszem, hogy szerencsétlenek lennénk az igazság keresésében, azt viszont elfogadom, hogy folyamatos vigaszt ad, ha a megfoghatatlan igazság közelébe férkőzünk, és annak meglétét világgá kiálltjuk. Az is folyamatosan vigaszt ad, hogy egykori munkatársaink, kollégáink munkásságát megismerve, vagy csak el nem felejtve mondhatjuk: Isten éltessen benneteket! Nem vagyunk gyökértelenek, hanem míves tollú, egyenes gerincű újságírók útját is járhatjuk... ha nem feledkezünk meg, hogy honnan jöttünk.

 Én ma egy olyan emberről szólok, akinek munkásságában egyformán jelen volt a míves beszéd, a pontos fogalmazás, a szabatos mondat és a világos újságírói állásfoglalás. A hír, a tudósítás, a riport vagy a kommentár soha sem önmagáért szólt, hanem benne volt viszonyunk a szomszédokhoz és a mindenséghez is egyaránt. Ha bánsági írásait olvastuk a magyar Szóban vagy a néhai Bánáti Híradóban, ha budapesti vagy szarajevói tudósításait olvastuk, mindig érezhettük, egy szellemi hazába tartozunk, legyünk Pozsonyban, Ungváron, Brassóban, Burgenlandban vagy Muzslán.

 Alattunk a föld, felettünk az ég, bennünk a létra. – Ha Weöres Sándor iménti sorait szem előtt tartjuk, akkor bátran állíthatjuk, hogy a legnagyobb újságírói teljesítmény, ha a köz javára, hűségesek tudunk maradni önmagunkhoz, saját mércéinkhez. Használjuk bátran saját létránkat!

Hölgyeim és Uraim, kedves kollégák!

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének életműdíját.

a Magyar Szó nyugalmazott újságírójának, a néhai Bánáti Híradó szerkesztőjének, Horváth Andrásnak adjuk át!

 LÉPHAFT Pál

 

Madár Anikó méltatása

1984. szeptember 15-én született Szabadkán, de gyermekkorát Oromon töltötte, és ott járt általános iskolába is. Az egészségügyi szakközépiskola után beiratkozott a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karra, de a diplomázás után sem tudta abbahagyni a tanulást, és a mesterképzést is elvégezte. Sőt még a Pro Média diplomáját is megszerezte.

2007 végén került az Újvidéki Rádióba, és az inaséveit, a hagyományos slapaj-időszakot a Vajdaságon át, a Reggeli műsor és a Híradó szerkesztőinek keze alatt töltötte. A kultúra iránti vonzódását azonban szerencsére csakhamar felismerte Franyó Zsuzsánna, az irodalmi műsorok akkori szerkesztője, aki attól kezdve négy éven át mindenhová magával vitte, például minden színházi előadásra együtt jártak. Szakmai körökben szinte szállóigévé is vált a mondás: Megjött Franyó meg a Madara, kezdhetünk! Feltételezem, hogy nem volt könnyű az inaskodás, viszont nyilván nem véletlen, hogy saját bevallása szerint Anikónak a színház lett a kedvence. Amint hallom, a színháziak is befogadták őt, amihez talán az is hozzájárult, hogy mesterétől eltérően a kritikái visszafogottabbak, úgy is mondhatnám, hogy tapintatosan dorongol. Egyébként sem jellemző rá a harsány hang – ő csendesen, lépésről lépésre haladt előre a pályán. Megvan benne a hivatásunknál nélkülözhetetlen érdeklődés és nyitottság, ráérez az érdekes témára és a kíváncsisága jóformán minden művelődési eseményre elviszi. Műsoraiban érezhető mind a beszélgetőtárs iránti empátiája, mind a témával kapcsolatos tájékozottsága, no meg az olvasottsága is. A szorgalmát pedig még néhány tanítóképzős tanára is az önmagával szembeni maximalizmusnak vélte. Munkabírásának az érzékeltetésére csak annyit fűznék hozzá, hogy Madár Anikó az irodalmi műsorok szerkesztőjeként rendszeresen vezet reggeli műsorokat és még éjszakai ügyeletet is ellát. A műsorral szembeni alázatos kötelességtudatát pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az újvidéki Magyar Tanszék rendezvényéről jövet – hogy a beszámolója bekerülhessen a híradóba – mobiltelefonon adta le az úttesten átkelőben is, amikor elgázolta egy autó. Szerencsére felépült a mi és a rádióhallgatók örömére. Mindenesetre nem ártana, ha az újságíró-iskolában betennének a tananyagba egy ilyesforma intelmet: Beszámolót csak akkor küldj, ha már átértél a túloldalra!

Külön örömmel hallgatom Madár Anikó igényes, tehát helyes és szép beszédét, amelynek sajnos, az utóbbi években az elektronikus sajtóban – teljesen érthetetlenül – mintha már nem tulajdonítanának példamutató  szerepet és jelentőséget.

Végül még elárulom, hogy a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnökségi ülésén a díjak odaítélése alkalmával fölmerült a kétely: nem fog-e megsértődni Madár Anikó, hogy az eddig általában a pályakezdő fiatalokat ösztönző elismeréssel jutalmazzuk, hiszen már hét éve dolgozik. Én akkor megnyugtatásul azt mondtam, hogy tapasztalatom szerint még egyetlen hölgy sem sértődött meg azért, mert fiatalnak mondták... Ehhez csak ezt fűzném hozzá: nekem az utóbbi pár évben abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy több olyan rangos szakmai díjat is kaptam, amelyekkel a már nyugdíjas újságírók életművét méltányolják. Higgye el, kedves Anikó, bármelyik életmű-díjat olyan szívesen elcserélném a fiataloknak járó elismeréssel!

Szívből gratulálok, és sok sikert kívánok Önnek!

KARTAG Nándor

 

Hivatásuk művelésével értéket közvetítenek

Átadták a Napleány-díjat és a VMÚE elismeréseit

Szerda este rendezték meg Zentán a Napleány-díj kuratóriuma és a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének díjkiosztó ünnepségét. A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete az írott sajtó kategóriában a Képes Ifjúságot, az elektronikus médiumok közül pedig a Szabadkai Rádió magyar műsorának szerkesztőségét díjazta. A kezdő, fiatal kollégák közül Madár Anikó, az Újvidéki Rádió munkatársa kapta az elismerést. A szórványban megjelenő médiumként a Dunatáj szerkesztőségének a tevékenységét honorálták, a VMÚE életműdíját pedig Horváth Andrásnak, a néhai Bánáti Híradó szerkesztőjének, a Magyar Szó nyugalmazott munkatársának adták át. A 2003. október 22-én alapított Napleány-díjat Bencsik Istvánnak, a Szabadkai Rádió újságírójának, szerkesztőjének ítélték oda.

A Zentai Múzeumban megrendezett ünnepség résztvevőit Tóth Lívia, a VMÚE elnöke köszöntötte. Üdvözlőbeszédében arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy a vajdasági magyar újságírók nem ellenségei egymásnak, ahogyan nem ellenségei a vajdasági magyar közösségnek sem, mivel a VMÚE is azt a tájékoztatást támogatja, amely kiáll nemzeti közösségünk érdekeiért, folyamatosan felvállalja a sorskérdéseit, hatékonyan segíti az érvényesülését és a szülőföldön való megmaradását. Az egyesület elnöke megjegyezte, hogy ugyanezt szolgálják a díjaik is, amelyeket azoknak a kollégáknak adnak át, akikről úgy gondolják, hogy hivatásuk művelésével értéket közvetítenek.

A VMÚE elnöksége ötödik alkalommal megrendezett díjkiosztóján az idén fennállásának 45. évfordulóját ünneplő Dunatájt méltatva Tóth Lívia elmondta, hogy a díj odaítélésével a VMÚE elnöksége a hetilap több évtizedes kitartó munkáját, és a nyugat-bácskai szórványmagyarság tájékoztatásában betöltött szerepét kívánta kiemelni.

Az 1970-ben a Magyar Szó mellékleteként, 2009-ig Zombor Város hetilapjaként megjelenő Dunatáj, miután kiesett a városi költségvetésből, minden évben pályázatok útján jut a megjelentetéshez szükséges támogatáshoz, a tavalyi évtől kezdve pedig mindössze ketten maradtak főállásban a szerkesztőségben, s ők azok, akik az ingyen is dolgozni hajlandó külmunkatársaikkal és a nemzeti érdekképviselőkkel jelen pillanatban is vállvetve küzdenek a Dunatáj megmaradásáért.

A kezdő, illetve fiatal kollégák közül Madár Anikót, az Újvidéki Rádió műsorvezetőjét, szerkesztőjét díjazták. Madár Anikó 1984-ben született Szabadkán, gyermekkorát Oromon töltötte, majd az egészségügyi szakközépiskola elvégzése után beiratkozott a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karra, ezután a mesterképzést is elvégezte, ezenkívül pedig a Pro Média újságíró-iskola diplomáját is megszerezte – ecsetelte a fiatal kolléganőt méltatva Kartag Nándor, a Vajdasági Televízió szerkesztője. Anikó 2007-ben kezdett el az Újvidéki Rádióban dolgozni, és az inaséveit, a hagyományos slapajidőszakot a Vajdaságon át, a Reggeli műsor és a Híradó szerkesztőinek keze alatt töltötte. A kultúra iránti vonzódását azonban szerencsére csakhamar felismerte Franyó Zsuzsanna, az irodalmi műsorok akkori szerkesztője. Idővel Anikó át is vette a művelődési műsor szerkesztését. Anikóban megvan a hivatásunknál nélkülözhetetlen érdeklődés és nyitottság, ráérez az érdekes témára. Műsoraiban érezhető mind a beszélgetőtárs iránti empátiája, mind a témával kapcsolatos tájékozottsága, no meg az olvasottsága is. A szorgalmát pedig még néhány tanítóképzős tanára is az önmagával szembeni maximalizmusnak vélte.

– Külön örömmel hallgatom Madár Anikó igényes, tehát helyes és szép beszédét, amelynek sajnos, az utóbbi években az elektronikus sajtóban – teljesen érthetetlenül – mintha már nem tulajdonítanának példamutató szerepet és jelentőséget – emelte ki végül laudációjában a vajdasági magyar televíziós újságírás doyenje.

Az idén úgyszintén jubiláló, megjelenésének hetvenedik évfordulóját ünneplő Képes Ifjúságot, az elismerése kapcsán Bózsó Izabella, a vajdasági magyar fiatalok újságának egykori külmunkatársa méltatta.

– Mint minden újságnak szűkebb pátriánkban, a Képes Ifjúságnak is voltak fénypontjai és mélyrepülései, és függetlenül attól, hogy ki vezényelte éppen a lap szerkesztését, mindegyik korszakának megvolt a maga egzotikus íze és szépsége – ecsetelte, majd pedig hangsúlyozta, hogy a lap minden körülmények között, a viharos, történelmi időszakokban is kiállt olvasótábora mellett, és jelenleg is együtt lélegzik a fiatalokkal. Azokkal a fiatalokkal, akik nemcsak olvasói, hanem formálói is az újságnak. A Képes Ifjúság nemcsak ifjúsági lapként, hanem egyfajta mozgalomként is igyekezett tevékenykedni. Amikor anyagi lehetőségei engedték, könyveket jelentetett meg, felkarolta a fiatalok kezdeményezéseit, újságírótáborokat, közéleti vitafórumokat, fesztiválokat szervezett – mutatott rá Izabella.

Az elektronikus sajtó kategória díjazottjának a méltatásában, a rádió varázsára rámutatva Klemm József, az Újvidéki Rádió igazgatója hangsúlyozta, hogy most a negyvenhét éves Szabadkai Rádió mágiáját ünnepeljük. Az öt nyelven beszélő rádiót, s ezek közül is a magyarul hozzánk szólót, s természetesen azokat az újságírókat, munkatársakat, zenei szerkesztőket, műszakiakat, akiknek köszönhetően huszonnégy órán át társra találhatunk az éterben és a világhálón. Azt a tizenegy főnyi állandó munkatársat és egy tucatnyi külsőst, akinek köszönhetően egy körzeti rádió szintjén majdnem hiánytalanul megvalósult a közszolgálatiság minden követelménye.

– A rádió akkor él, ha szava nem pusztába kiáltott szó – emelte ki, s rámutatott, hogy a Szabadkai Rádió élő rádió, hiszen a közvélemény-kutatások szerint is Vajdaságban – a hallgatottság szempontjából – az élvonalba tartozik, mi több, az egyik leghallgatottabb körzeti rádió címét mondhatja magáénak. Klemm egyben reményének adott hangot, hogy a nyugtalanító hírek ellenére, június harmincadika után is az éterben maradnak a Szabadkai Rádió magyar szerkesztőségének a munkatársai, ezzel is őrizve a szakma hitelét, és továbbadva a rádiózás csodáját.

A VMÚE életműdíját az idén Horváth András, a néhai Bánáti Híradó és a Magyar Szó nyugalmazott munkatársa kapta.

– Horváth munkásságában egyformán jelen volt a míves beszéd, a pontos fogalmazás, a szabatos mondat és a világos újságírói állásfoglalás. A hír, a tudósítás, a riport vagy a kommentár soha sem önmagáért szólt, hanem benne volt viszonyunk a szomszédokhoz és a mindenséghez is egyaránt. Ha bánsági írásait olvastuk a Magyar Szóban vagy a néhai Bánáti Híradóban, ha budapesti vagy szarajevói tudósításait olvastuk, mindig érezhettük, egy szellemi hazába tartozunk, legyünk Pozsonyban, Ungváron, Brassóban, Burgenlandban vagy Muzslán – tolmácsolta Léphaft Pál laudációját Klemm József.

Az est folytatásában, a Napleány-díj kiosztása előtt dr. Dévavári Zoltán, az azonos nevű alapítvány elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Dévavári beszédében, a jelenlévők figyelmét felhívva a közösségünket mind súlyosabban érintő elvándorlás problematikájára, rámutatott, hogy az anyagi nincstelenségben, a totális légszomjban, kilátástalanságban és jövőkép-nélküliségben senkinek sincs már hova hátrálni, s ennélfogva vesztenivalónk sincs. Fel kel emelni szavunkat, s, ki kell mondanunk az igazságot, hogy az ország magyar népének nagy része éhezik és nyomorog, és biztosan veszíti a talajt a lába alól, s a dolgok mostani állása szerint nincs már messze az a pillanat, amikor véglegesen elfogynak körülöttünk az életünket és az identitásunkat követő emberek. Dévavári szerint amennyiben nem szembesülünk időben a felgyorsuló és vészjósló folyamatokkal, s nem próbálunk meg ellenne tenni, végül mindannyiunkat magukkal ragadnak és elsodornak. Ezért ebben a helyzetben fokozott felelősség hárul mindenkire, és szükségünk van minden itt maradt fiatal és az évek során sokat látott, tapasztalt újságírókra, a színészeinkre, tanárainkra, minden élő és mozgó, sőt az innen eltávozott értelmiségekre, legyen az katolikus, református, evangélikus vagy zsidó – emelte ki dr. Dévavári.

A 2003. október 22-én alapított Napleány-díjat, a vajdasági magyar újságírók legrangosabb elismerését az idén, több évtizedes odaadó munkájáért Bencsik Istvánnak, a Szabadkai Rádió újságírójának, szerkesztőjének ítélte oda a kuratórium, amelynek tagjai: dr. Dévavári Zoltán elnök, Tóth Lívia, Kabók Erika, Hajvert Ákos és Németh István. A vajdasági magyar újságírás doyenjét Kabók Erika, napilapunk szerkesztője méltatta. A többi között kiemelte, hogy Bencsik munkája attól életszerű, hiteles és népszerű, hogy igazi kérdéseket tesz fel. Valóban érdekli, mit mond a beszélgetőtársa. Az elmúlt évtizedek alatt rengeteg riportot készített a kisemberekről, a nagy gondokról, az aktuális eseményekről. Olyan kolléga kapja ma a Napleány-díjat, akit szakmai jártassága, kiemelkedő életműve mellett a szép magyar beszéd nagyköveteként is tisztelhetünk – emelte ki Kabók Erika.

Bencsik István 1972-ben az Újvidéki Rádió ösztöndíjasa volt, ám amikor elvégezte az egyetemet, és el kellett volna helyezkednie a rádióban, mégis az egyetemét választotta, mert ott szakmájában, biológusként dolgozhatott. Miután a meghatározott idejű munkája lejárt, Szabadkán a rádióban helyezkedett el. Hívták később, hogy dolgozzon szakmájában, de nem hagyta ott az újságírást. S immár 37 éve dolgozik újságíróként, szerkesztőként. Aki ismeri, tudja róla, ha valahol a természetben jár, gondolkodás nélkül sorolja a növények latin nevét. Alapító tagja a Csornai Richárd Ökológusok Egyesületének. A környezetvédelem nagy harcosa és az Életjel versmondója – hangzott el a méltatásban.

A díjkiosztót a zentai Mécsvirág zenekar fellépése zárta.  

          

Hhzs.      

Magyar Szó, 2015. március 12.

 

Zenta: Átadták a Napleány díjat és a VMÚE elismeréseit

Ünnepélyes keretek között adták át ma este Zentán, a helyi Városi Múzeumban a vajdasági magyar újságírás legrangosabb elismerését, a Napleány díjat, amelyet idén Bencsik Istvánnak ítéltek oda, valamint a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete szakmai elismeréseit is, amelyeket Horváth András, Madár Anikó, valamint Dunatáj, a Képes Ifjúság és a Szabadkai Rádió magyar műsorainak szerkesztősége vehetett át.

A rendezvény kezdetén Tóth Lívia, a VMÚE elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy március 15-én a magyar sajtó napját is ünnepeljük, majd Kossuth Lajost idézte, aki azt mondta: „Vegyenek el mindent, csak szabad sajtót adjanak, s nemzetem szabadsága, boldogsága fölött kétségbe nem esem”, illetve azt: „Hol az uralkodó nem önkény, hanem csak élő törvények szerént uralkodhatik, a sajtó szabadságában inkább támaszra, mint ellenségre talál a kormány.”

– Hiszem, hogy mi sem vagyunk ellenségei sem egymásnak, sem közösségünknek, hiszen a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete azt a tájékoztatást támogatja, amely kiáll nemzeti közösségünk érdekeiért, folyamatosan felvállalja a sorskérdéseit, hatékonyan segíti az érvényesülését és a szülőföldön való megmaradását – hangsúlyozta köszöntőjében Tóth Lívia, majd hozzátette, ezt szolgálják a díjaik is, amelyeket azoknak a kollégáiknak adnak át, akikről úgy gondolják, értéket közvetítenek azzal, ahogyan hivatásukat művelik.

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete a szórvány kategóriában idén a zombori Dunatáj hetilapot tüntette ki elismerésével, amelyet Tóth Lívia, a VMÚE elnöke méltatott, majd a díjat Cirkl Zsuzsanna, a Dunatáj hetilap főszerkesztője vette át. A legjobb fiatal újságírónak járó elismeréssel Madár Anikót, az Újvidéki Rádió szerkesztő-műsorvezetőjét jutalmazták, akinek eddigi munkásságáról Kartag Nándor, a Vajdasági Televízió nyugalmazott szerkesztője beszélt. Az írott sajtó kategóriában idén a fennállásának hetvenéves jubileumát idén ünneplő Képes Ifjúság szerkesztőségét tüntették ki. Horváth Zsolt méltatását Bózsó Izabella tolmácsolta, majd a díjat Szögi Csaba, a Képes Ifjúság felelős szerkesztője vette át. Az elektronikus sajtó kategóriában az idén a Szabadkai Rádió magyar műsorainak szerkesztősége érdemelte ki a VMÚE elismerését. A díjazott szerkesztőség tevékenységéről Klemm József, az Újvidéki Rádió igazgatója beszélt, majd az elismerést Németh Ernő, a Szabadkai Rádió magyar műsorainak főszerkesztője vette volna át, ám a megtiszteltetést átengedte a rádió legfiatalabb munkatársainak, ezzel is a jövő felé tekintés fontosságára utalva. A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete életműdíjjal tüntette ki Horváth Andrást, a Magyar Szó nyugalmazott újságíróját, akinek a tevékenységét Léphaft Pál, a Magyar Szó karikaturistája gondolatait tolmácsolva Klemm József méltatta.

Az ünnepségen tizenkettedik alkalommal adták át a vajdasági magyar újságírás legrangosabb elismerését, a Napleány-díjat, amelyet Bencsik Istvánnak, a Szabadkai Rádió szerkesztőjének ítélt oda az illetékes bizottság, amelynek nevében előbb dr. Dévavári Zoltán szólt az egybegyűltekhez, majd Kabók Erika, a Magyar Szó szerkesztője méltatta a díjazottat, aki a díj átvételét követően több anekdotát is megosztott az egybegyűltekkel.

A díjátadó ünnepség a fennállásának tízéves jubileumát idén ünneplő zentai Mécsvirág együttes fellépésével zárult, amelynek tagjai, Baráth Hajnal Anna, Verebes Krnács Erika és Zsoldos Ervin az Álomi táj című összeállításukat adták elő.

         

H. G.

Vajdaság Ma, 2015. március 11.

 

95 éve az olvasó szolgálatában

 Aki 1920. január 31-én látta meg a napvilágot, annak születése óta 3 milliárd 500 milliószor dobbant a szíve. Eme öt híján száz esztendő alatt Szegednél 2500 milliárd köbméter víz folyt le a Tiszán. És Kárpátalján sok száz postás sok ezerszer kopogtatott be az olvasókhoz. 95 éves lett a Kárpáti Igaz Szó.

A szerkesztőség a megyei bábszínházban szerény ünnepséggel méltatta az évfordulót. Az egybegyűltek betekintést nyertek a lap múltjába és jelenébe, lelkileg is megerősödhettek a kulturális műsorprogram révén, s magukkal vihették a reményt, hogy lesz folytatás.

 Így fest a jelen

 Kőszeghy Elemér, lapunk főszerkesztője köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik ebben a rohanó világban időt szakítottak arra, hogy velünk együtt méltassák szűkebb pátriánk legpatinásabb sajtókiadványának 95. születésnapját. Külön köszöntötte Vida Lászlót, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulját, Nagy Ignácot, a beregszászi külképviselet konzulját, Gajdos Istvánt, az Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanács elnökét, Hanna Gluhova megyei képviselőt, Volodimir Pipas főosztályvezetőt, aki a megyei állami közigazgatás képviseletében volt jelen. Üdvözölte Kaiser Lászlót, a Magyar Újságírók Közösségének képviseletében, valamint Gebauer Szabolcsot a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének képviseletében, Dmitro Vorobecet, az Ukrajnai Nemzeti Újságíró-szövetség megyei szervezetének elnökét, Vaszil Bedzirt, az országos sajtószakszervezet kárpátaljai szövetségének vezetőjét.

– 2005-ben fordult egyet az idő kereke – elevenítette fel a közelmúltat Kőszeghy Elemér. – Erős külső hatások is közrejátszottak abban, hogy a Kárpáti Igaz Szó az önállóság útjára lépett, méghozzá úgy, hogy jogi szempontból sikerült előbbre jutnunk. Az addig regionális megyei lapból országos bejegyzésűvé váltunk. Az önállóságnak meglettek a maga előnyei. A legnagyobb, hogy a korábbinál sokkal nyíltabban vállalhattuk fel írásainkban közösségünk érdekvédelmét, emelhettük fel szavunkat, amikor jogtalan és oktalan bántódás érte. És ilyenben bőven volt részünk. De meglettek a hátrányai is. A legnagyobb, hogy a gazdák többé nem szórtak „morzsákat” elénk, a bevételi forrásokat magunknak kellett és kell előteremteni az utolsó fillérig. Szerencsére szinte mindig voltak olyanok, akik nem hagyták veszni vidékünk egyik Kárpátikumát.

 Olyan kárpátaljai magyar lap jubileumát méltatjuk, amely egyedüliként hetente háromszor jut el az olvasóhoz – folytatta a főszerkesztő. – A Kárpáti Igaz Szón nemzedékek nőttek fel. Neve mélyen beágyazódott nem csupán a magyar, hanem az egész kárpátaljai köztudatba. Tudatosan felvállaljuk az érdekvédelmi szerepet, s ezt nem a velünk együtt élő népek rovására tesszük. Igyekszünk kielégíteni azt az igényt is, hogy minél frissebb tájékoztatást adjunk nemzeti közös dolgainkról.

Kőszeghy Elemér szerint, ismerve vidékünk XX. század és a XXI. század kezdetének történelmét, annak vidékünket is érintő szerepét, akár kisebb csodának is nevezhető, hogy a Kárpáti Igaz Szó megérte a 95. születésnapját. Ehhez kellett az elődök áldozatos munkája, olyan személyek és szervezetek, akik és amelyek anyagiakkal vagy jó szóval kiálltak a lap mellett.

A születésnapi rendezvény sem jöhetett volna létre az ungvári magyar főkonzulátus és a beregszászi konzulátus, valamint az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) hathatós támogatása nélkül. A fennmaradás elsősorban mégis az olvasók tízezreinek köszönhető, akik generációkon keresztül adták át az Igaz Szó melletti elkötelezettségüket.

 „A magyar sajtó közös érték”

 Magyarország Ungvári Főkonzulátusa nevében Vida László konzul köszöntötte a Kárpáti Igaz Szó szerkesztőségét, annak minden aktív és nyugállományú munkatársát a 95. évforduló alkalmából. A színvonalas műsor kapcsán megjegyezte: talán nem túlzás azt mondani, a produkciók arról tanúskodnak, hogy a kárpátaljai magyarság élni akarása, a szülőföldjéhez, az anyanyelvéhez, a hitéhez való ragaszkodása töretlen.

– Ameddig Kárpátalján van magyarság, ameddig van magyar szó, van igaz magyar szó, addig lesz magyar újságolvasó is – és lennie kell magyar nyelvű sajtónak is. A kárpátaljai magyar sajtó, beleértve természetesen az ünnepelt Kárpáti Igaz Szót, olyan közös értéke az anyaországi és a határokon túli magyaroknak, amelyet minden körülmények között meg kell őriznünk – hangsúlyozta a diplomata, majd felolvasta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárának üdvözlő levelét.

– Az idei esztendő a kárpátaljai magyar újságírás történelmének egyik legfontosabb mérföldköve – vélekedett Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanács elnöke. – 95 éve jelent meg a Kárpáti Igaz Szó, Ukrajna egyetlen magyar nyelvű országos lapja. Ez a közel egy évszázad az itt élő magyarság szolgálatában telt. Az eltelt időszak nem kényeztette el sem közösségünket, sem a lapot. Ezért is nagyon fontos az, hogy a  KISZó-sok még a legnehezebb időkben is kiálltak, s megtartották a kiadványt. Ezért is csodálatra méltó, hogy még jelenleg, ebben az enyhén fogalmazva is súlyos gazdasági és politikai válságban is napvilágot lát, tájékoztat, tartja az emberekben a hitet. A magyarok tisztelik és becsülik a lapot, s bíznak benne. Köszönet illet mindenkit azért az áldozatos munkáért, szolgálatért, amit közösségünk érdekében végeznek.

Gajdos István az ajándékok átnyújtása után tolmácsolta Zubánics László, az UMDSZ, illetve Péter Csaba, az Ukrajnai Magyar Demokrata Párt elnökének üdvözletét, majd oklevelet nyújtott át Fazekas Máriának, Bezsovszki Katalinnak, Szemszicskó Beátának és Lőrinc Emíliának.

Üdvözölte az egybegyűlteket Volodimir Pipas és Hanna Gluhova, majd átadták a megyei állami közigazgatás, illetve a megyei tanács okleveleit Magyar Tímeának, Balogh Csabának, Horváth Sándornak, Timkó Ilonának, Bezsovszki Katalinnak, Nigriny Szabolcsnak, illetve Olena Wrightnak, Hegedűs Csillának, Dunda Györgynek, Szemszicskó Beátának, Tóth Viktornak és Zunko Barnabásnak.

Horváth Sándor főszerkesztő-helyettes ismertette Brenzovics László parlamenti képviselő, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökének üdvözlő sorait, valamint Vass Tibor, a Magyarok Kijevi Egyesülete (MKE) vezetőjének levelét. Utóbbi tudósítása szerint az MKE 2015-ben Etelköz-díjjal ismerte el a Kárpáti Igaz Szónak a közösség fennmaradása, identitásának megőrzése, nyelve, kultúrája megőrzése érdekében kifejtett tevékenységét. Lobkó  László, az Országos Ökológiai Liga megyei szervezetének elnöke pedig díszoklevéllel köszöntötte lapunkat.

 Üdvözlet a kollégáktól

Az újvidéki Léphaft Pál, aki karikaturistaként is jól ismert, egy munkájával kedveskedett szerkesztőségünknek, s tolmácsolta a délvidéki Magyar Szó munkatársainak üdvözletét.

Ambrus Attila főszerkesztő az általa vezetett Brassói Lapokról elmondta, jelenleg az a világon a legrégebbi magyar lap, 1849-ben Bem József alapította. Mint megjegyezte, tisztában van azzal, mekkora felelősség és munka áll az Igaz Szó 95 éve mögött. Bízik benne, öt év múlva a századik évfordulót ünnepelhetjük együtt.

A Kárpáti Igaz Szó az egyik legszebb, sokatmondó nevű újság, hívta fel a figyelmet Tóth Lívia, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöke. Azért az egyik, mert náluk is van egy, mégpedig a Székelykevei Igaz Szó. Az egyesület nevében Szigetlét nevű kiadványukat nyújtotta át Kőszeghy Elemérnek, megjegyezve, riporttáborukban kárpátaljai kollégák is voltak.

Rácz Éva, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke is kiadványokkal érkezett hozzánk. Röviden bemutatta 25 éves egyesületük tevékenységét, majd kifejtette: bízik benne, hogy az Igaz Szó lesz még százéves is, s akkor is itt lesznek.

 Kárpáti Igaz Szó online

2015. 03. 02.

 

Tisztelt Főszerkesztő Úr!

Tisztelt Kárpáti Igaz Szó szerkesztősége!

Tisztelettel köszöntöm Mindnyájukat Magyarország Kormánya nevében a Kárpáti Igaz Szó megalapításának kilencvenötödik évfordulója alkalmából.

„Az írás végső értelemben nem egyéb, mint magatartás, nagy szóval úgy mondhatnám: erkölcsi magatartás” – írja Márai Sándor az Egy polgár vallomásaiban. Márai, eleven emlékű nagy írónk, aki nevét családjának máramarosi kötődése után magyarosította, egész éltében az újságírás tiszteletét és felelősségét hirdette.

A mai ünnepnapon, amikor végigtekintenek a Kárpáti Igaz Szó és jogelődje sok évtizedes munkáján, újabb erőt meríthetnek felelősségteljes hivatásukhoz, a társadalmat formáló újságíráshoz. Kárpátalján mára a magyar média megerősödött, és a világhálót is meghódítva kibővült. Üdvözlöm a kárpátaljai magyar újságírók azon kiállását és szolgálatát, amellyel kárpátaljai magyar nemzettársaink éltét segítve nyújtanak tájékoztatást számukra és a Kárpátalján történtekről az egész világ számára.

Magyarország Kormánya a jelenlegi nehéz időkben a kárpátaljai magyar közösség biztonságáért, a béke alapvető emberi értékének helyreállításáért száll síkra. Fontosnak tartjuk és elmélyítjük a kétoldalú államközi kapcsolatainkat, bízva abban, hogy a jogállamiság végre megerősödhet.

Márai Sándor, az európai polgár íróként döbbent rá, „Milyen nagy hatalom a Szó!” Hatalom, felelősség és művészet. Kívánok Önöknek további sikeres, nemzetünk számára gyümölcsöző és a kárpátaljai magyarság érdekében kifejtett eredményes munkát!

Budapest, 2015. február 25.

Üdvözlettel: Potápi Árpád János államtitkár

 

Akik emelték az est fényét

A Kárpáti Igaz Szó szerkesztősége köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik produkciójukkal gazdagították ünnepségünket:

Az ungvári Krón Melindának, aki kárpátaljai költők – Horváth Sándor és Tárczy Andor – egy-egy versét adta elő.

A Csipkés együttesnek, amely 2014-ben azzal a céllal alakult, hogy Kárpátalján, azon belül Ung-vidéken tovább ápolják a magyar népi kultúrát és táncházmozgalmat, s a fiatal korosztályhoz is eljuttassák a magyar muzsika, tánc és ének igazi ízét. 

A téglási Rózsa népdalegyüttesnek, amely Kárpátalja egyik legsikeresebb, népdalokra szakosodott formációja, a magyar népdalkincs őrzője és továbbadója. 1986-os alapítását követően 1988 óta viseli a női együttes címet, s azt négyévente sikeresen meg is védi. Missziójának legújabb elismerése a Falvak Kultúrájáért Alapítvány által adományozott Örökség serleg, melyet a Magyar Kultúra Napja alkalmából vehetett át.

A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színművészeinek. Az 1993-ban alapított, korábban az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház nevet viselő társulat hamar ismertté vált Ukrajnában és a határon túl is. Rengeteg fesztiválon vett rész, sok díjat nyert, előadásaikat kitüntették, színészi és rendezői munkájukat is díjazták. A megyei bábszínház közönsége a márciusban bemutatásra kerülő Koszorú című irodalmi műsorból láthatott ízelítőt Gál Natália és Kacsur András előadásában, Dracskó Béla és Császár István közreműködésével.

Sztojka Vanesszának, aki Az ének iskolája tehetséggondozó műsor felfedezettje. Megannyi verseny és rendezvény mellett tavaly Litvániában vett részt egy rangos vetélkedőn, ahonnan különdíjjal tért haza.

Az 1989-ben alakult eszenyi Ritmus néptáncegyüttesnek. 26 éve a legjobbak között emlegetik a hozzáértők. Valamennyi határon túli régióban fellépett már, hogy néptánchagyományaink autentikus bemutatása révén igazolja: a magyar nemzet egy és oszthatatlan. Számos ukrajnai városban, így Kijevben is a magyar kultúra fáklyavivőjének bizonyult. A Szabó Tibor vezette együttes 1997-ben kapta meg a népi együttes címet, 2004-ben pedig elsőként a Kárpátaljai Magyar Nívódíjat.

          

         

   

 

A VMÚE DÍJAZOTTJAI

2011.

Írott sajtó: Molnár Edvárd (Magyar Szó), elektronikus média: Németh János (Szabadkai Rádió), pályakezdő: Basity Gréta (Szabadkai Rádió) és Kocsis Árpád (Magyar Szó), szórványdíj: bácsi Bácska Rádió magyar műsora

2012.

Írott sajtó: a 65 éves Jó Pajtás szerkesztősége, elektronikus média: Husnyák Andrea, (Pannon RTV), Mirnics Gyula (Vajdasági RTV), szórvány: Martinek Imre (Hét Nap, Bánáti Újság), életműdíj: Kartag Nándor (Vajdasági RTV)

2013.

Írott sajtó: Fekete J. József (Magyar Szó), elektronikus média: Ternovácz István (Újvidéki Rádió), pályakezdő: Virág Árpád (Magyar Szó), szórvány: Pancsovai Televízió magyar nyelvű műsorának szerkesztősége, életműdíj: Orosz Ibolya (Hét Nap)

2014.

Írott sajtó: Fodor István (Magyar Szó), elektronikus média: Pannon Rádió reggeli műsora, pályakezdő: Gyurkovics Virág (Hét Nap), szórvány: Kónya-Kovács Otília, életműdíj: Varga Horgosi Ildikó (Hét Nap)

2015.

Írott sajtó: a 70 éves Képes Ifjúság szerkesztősége, elektronikus média: Szabadkai Rádió magyar műsorának szerkesztősége, pályakezdő: Madár Anikó (Újvidéki Rádió), szórvány: Dunatáj hetilap (Zombor), életműdíj: Horváth András (Magyar Szó)

 

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének díjazottjai 2015-ben

 A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöksége döntést hozott szakmai díjainak odaítéléséről. Az elismeréseket a vajdasági magyar médiumok szerkesztőségeiből beérkezett javaslatok alapján, számos jelöltet figyelembe véve, ezúttal is öt kategóriában osztjuk ki.

Írott sajtó kategóriájában a megjelenésének 70. évfordulóját ünneplő Képes Ifjúság, az elektronikus médiumok közül pedig a Szabadkai Rádió magyar műsorainak szerkesztősége érdemelte ki a VMÚE elismerését. A legjobb fiatal újságírónak járó díjat Madár Anikó, az Újvidéki Rádió magyar szerkesztőségének munkatársa kapja. A szórványban tevékenykedő sajtóorgánumok közül a zombori székhelyű Dunatáj hetilap szerkesztőségét jutalmazzuk, az életműdíjat pedig Horváth Andrásnak, a Magyar Szó nyugalmazott újságírójának ítéltük oda.

A VMÚE szakmai elismeréseit, a Napleány díjjal együtt március 11-én, este hat órakor Zentán, a Városi Múzeumban adjuk át. A rendezvényt a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a Napleány díj kuratóriuma és a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete szervezi. Közreműködik a zentai Mécsvirág együttes.

 TÓTH Lívia, a VMÚE elnöke  

 

„Nem kell temetni a Szabadkai Rádiót!”

Pásztor Bálint: A feladatunk nem ért véget – Németh Ernő: Elég volt a hét év a hányattatásból – Hajnal Jenő: A Szabadkai Rádió státusának rendezése a vajdasági magyar elektronikus sajtó részeként kerül megoldásra

Jövő év júliusáig megtörténik a Szabadkai Rádió magánosítása. A szabadkai közszolgálati médium mellett több tucat rádió kerül magánkézbe jövőre, köztük többek között a topolyai, a törökkanizsai, a nagykikindai és nagybecskereki, amelyek mind a kisebbség nyelvein is sugároznak műsort. Mi lehet végül a Szabadkai Rádió  –  s egyben a többi médium –  sorsa és jövője, a nemzeti tanácsok megmenthetnék-e azokat, ahogyan a héten a Vajdasági Magyar Demokratikus Közösség kérte, erről Németh Ernővel, a rádió magyar szerkesztőségének főszerkesztőjével, Hajnal Jenővel, az MNT elnökével, Pásztor Bálinttal, a VMSZ parlamenti képviselőjével és Maglai Jenővel, Szabadka polgármesterével beszélgettünk.

– Nagyon sok hallgató érdeklődik telefonon vagy személyesen arról, hogy mi lesz a Szabadkai Rádió sorsa, fennmarad-e? Különösen sok támogató hívást kaptunk most, a Rádió születésnapja alkalmából. Örülünk, hogy ragaszkodnak a polgárok a rádiójukhoz – mondja Németh Ernő.

– Bevallom, nagyon nehéz volt ez az év, a kollégákat is megviselte a bizonytalanság, volt, aki inkább úgymond a biztosat választotta, és külföldre távozott. Hogy pontosan hogyan lehet rendezni a rádió sorsát, azt alaposan meg kell vizsgálni. Egy biztos: a Magyar Nemzeti Tanácsnak is szerepet kell vállalnia. Több törvényt figyelembe kell venni, például a médiakoncentrációról, a frekvenciaosztásról szólókat. Ezek miatt a VMSZ-nek is lesznek feladatai bőven, számítunk a segítségükre – mondta Németh, aki szerint nem elég csak megtartani a Rádiót, utána biztosítani kell a pénzt a működtetésére. Elmondása szerint az elmúlt években a Szabadkai Rádió csak visszafejlődött a munkatársak létszámát tekintve, de műszakilag is. Az idén februárban híradó közben kigyulladt a keverőasztal, s azonnal leállt az adás.

– Én, őszintén szólva, a magánosításra szavazok. Elég volt a hét év hányattatásból. Nem akarom, hogy ismét hozzanak egy határozatot, hogy nem lesz privatizáció, azután majd jön egy új hatalom, s kezdődik minden elölről. Végérvényesen kellene rendezni már a Szabadkai Rádió sorsát, hogy legyen jövőképünk. Az MNT-ből az ellenzék is szorgalmazza a megoldáskeresést. Sajnos, két éve az akkori ellenzék támadta azt a döntést, hogy az MNT legyen a társalapítónk, s a korábbi városvezetőség sem tűzte a kérdést napirendre, pedig ha ez megtörtént volna, akkor nem fenyegette volna többé a Szabadkai Rádiót a megszűnés veszélye. Én hiszek abban, hogy akár a részvények szétosztásával alapítvánnyá alakulhatnánk, és a nemzeti tanácsok segítségével, támogatásokból tudnánk működni. Pályázatokból sajnos a mai formában a heti harminc műsor nem tartható meg. Szerintem van nyitottság erre a Magyar Nemzeti Tanácsban, ezért is vállaltam el, hogy függetlenként jelen legyek a Magyar Összefogás listáján – mondta.

A főszerkesztő az eddigi egyetlen érdeklődő kapcsán elmondta, egészen furcsa lenne az, ha Szerbiában megengednék, hogy egy szélsőséges szervezet kezére jusson a rádió. Ha mégis bekövetkezne ez, megpróbálnának egy teljesen független, önálló rádiót létrehozni. – Hiszen mi a Szabadkai Rádió? A Szabadkai Rádió mi vagyunk, akik készítik, a szellemiség, amit át tudunk örökíteni – mondta a főszerkesztő.

– Kemény harcokkal, de eddig sikerült megállítanunk a folyamatot. Mi a mai napig azon a véleményen vagyunk, hogy nem kellene a rádiót magánosítani, hiszen kivételek vannak külföldön is. Viszont a Nyugat elvárása is az volt, hogy a magánosítás megtörténjen. Nekünk önkormányzatként semmilyen mozgásterünk, ráhatásunk nincs a dolgokra, legfeljebb elmondhatjuk a véleményünket – fejtette ki Maglai.

Pásztor Bálint, a VMSZ parlamenti képviselője emlékeztetett, hogy ha 2007-ben adták volna el ezeket a médiumokat, akkor a kúlai és a zombori rádió sorsára jutottak volna, mert az akkori törvény nem irányzott elő semmiféle biztosítékokat a kisebbségi nyelvű műsorok megmaradása érdekében.

– Amikor az idei nyár folyamán elfogadásra került a médiumokról szóló törvénycsomag, akkor a minisztériummal folytatott tárgyalások eredményeképpen olyan biztosítékok kerültek a törvénybe, amelyek egyrészt elriasztják a nem tisztességes részvevőket, másrészt komoly biztosítékokat jelentenek a műsorok megmaradására. Egyrészt nem igaz az, ami elhangzott a VMDK sajtótájékoztatóján, hogy csak két évig kell fenntartani a műsorrácsot, hiszen azt öt évig kell fenntartani a törvény értelmében. Ez nem szerepelt az eredeti törvénytervezetben, ezt a VMSZ-nek sikerült beleépítenie. S nemcsak a sugárzási nyelveket kell megőrizni, hiszen ez kijátszható lenne azzal, hogy magyar zenét sugároznak a rádiók, hanem, lévén, hogy közszolgálati elektronikus médiumokról van szó, ezért emeltük bele, hogy a műsorrács se legyen változtatható öt éven át, tehát ezeknek a műsoroknak az arányán sem változtathat a tulajdonos – foglalta össze Pásztor.

Véleménye szerint az, hogy a Kulačin nevezetű úr az összes vajdasági székhelyű médium megvásárlására jelentkezett, nem jelenti azt, hogy ő fogja megvásárolni például a Szabadkai Rádiót. Ő szándéknyilatkozatot juttatott el, de ez nem azt jelenti, hogy ő lesz az egyetlen részvevő, hiszen azok is részt vehetnek a majdani árverésen, akik nem juttattak el ilyen szándéknyilatkozatot az ügynökséghez. – Azt üzenném azoknak, akik azt gondolják, hogy minél rosszabb, annál jobb, és itt a VMDK-ra gondolok elsősorban, hogy nem kell temetni a Szabadkai Rádiót. Én örömmel vettem volna, hogy ha a nyár elején segítettek volna a szakértelmükkel abban, hogy milyen jogi biztosítékokat kellene beépíteni a jogszabályba annak érdekében, hogy a kisebbségi jogok ne csorbuljanak. Mi a jogilag maximálisan lehetséges jogokat építtettük be. Ezek a biztosítékok elengedőek, a szerbiai jogrend ennél nagyobb biztosítékokat nem ismer. Mi a nyár folyamán is elmondtuk, hogy a privatizációt rossz megoldásnak tartjuk, a VMSZ álláspontja ezzel kapcsolatban az elmúlt 15 évben nem módosult. De mivel a nemzetközi szervezetek sajnos támogatták a privatizációt, és nem voltak szövetségeseink parlamenten belül sem, ezért a magánosítás elkerülhetetlenné vált. Ami a feladatunkat illeti a jövőre nézve, nem gondoljuk, hogy a lehetséges legjobb jogi környezet megteremtésével a mi feladatunk befejeződött, a következő hónapokban, amelyek az árverésekig hátravannak, mindent megteszünk annak érdekében, hogy olyan érdeklődők is részt vegyenek az árverésen, akik a Szabadkai Rádiót, a topolyai tájékoztatási közvállalatot, a temerinit, a törökkanizsait stb. fejleszteni szeretnék, és itt elsősorban a magyar adásokra gondolok és foglalkoztatottjaira – magyarázta a képviselő.

Pásztor hozzátette, az olyan komolytalan követelésekkel nem tud mit kezdeni, melyek szerint át kellene venni az alapítói jogokat. – Kérdezem a sajtón keresztül az urakat, hogy vajon a Szabadkai Rádió szerb és horvát szerkesztőségével mit kellett volna hogy kezdjen az MNT, azt is finanszíroznia kellett volna-e, hogy gondolják, hogy a magyar szerkesztőség egyedül átvehető lett volna egy egységes cég esetében?

Kérdésünkre, hogy mi a véleménye arról, hogy az a VMDK kéri ezt, amely több alkalommal is feljelentette az MNT-t azzal a gyanúval, hogy rátenyerelt a médiumokra, Pásztor a következőket mondta:

– Nagy zavar van a fejekben a VMDK részéről. Azoknak, akik az MNT-t feljelentgették a szerb állami szerveknél azért, mert a magyarokat segítették, nem igazán van erkölcsi joguk, hogy feladatokat osztogassanak a VMSZ-nek vagy az MNT-nek, és nem hiszem, hogy komolyan kellene venni ezeket a destruktív kijelentéseket. Ha segíteni szerettek volna, ha lettek volna konstruktív ötleteik, azzal elő kellett volna állni az előző hónapokban. Arról nem beszélve, hogy a VMDK elnöke, Csonka Áron, az adai községi képviselő-testület elnökeként mindent megtett annak érdekében, hogy az MNT ne vehesse át az adai Szarvas Gábor Könyvtár alapítói jogait, úgyhogy ennyit a VMDK autonómiaépítési elképzeléseiről – mondta Pásztor.

Hajnal Jenőtől, a Magyar Nemzeti Tanács elnökétől arról érdeklődtünk, gondolkodik-e az MNT abban a lehetőségben, hogy jogi személyként részt vegyen a Szabadkai Rádió árverésén?

– Nem hiszem, hogy gondolkodnunk kellene egy ilyen lehetőségen. A Magyar Összefogás programjában már megfogalmaztuk, hogy a Szabadkai Rádió mint az egyik leghallgatottabb és legkedveltebb vajdasági magyar rádió státusának rendezése a vajdasági magyar elektronikus sajtó részeként kerül megoldásra annak az elvnek a maradéktalan tiszteletben tartásával, mely szerint a kisebbségi sajtó szabadsága közösségileg elkötelezett – válaszolta az MNT elnöke.

A VMDK javaslata kapcsán Hajnal annyit mondott, nem kenyere a közlemény- és nyilatkozatverseny, de nem tud szó nélkül elmenni amellett, hogy feladatot osztogatnak ahelyett, hogy a saját politikai és szakmai teljesítményükkel elszámolnának.

– A Magyar Nemzeti Tanács legnagyobb kötelessége, hogy a vajdasági magyar nemzeti közösség érdeke mind az érdek- és jogvédelem, mind pedig a méltányosság terén érvényesüljön. Egyébként, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselőinek köszönhető, hogy a vajdasági magyar írott és elektronikus sajtó a 2014 augusztusában elfogadott médiatörvény értelmében rendezett, és az MNT által társalapított és alapított vajdasági magyar sajtó jövője biztosított, nem fenyegeti a privatizáció és a támogatások elmaradása sem. De ez egyben azt is mutatja, hogy a szolidaritásnak sokféle változata van, amiben mind az MNT, mind a politikai érdekérvényesítés eszközével rendelkező magyar párt is partner, gondoljunk csak a törvénybe beépített garanciákra.

Kérdésünkre, mely szerint az MNT közbeavatkozna-e, amennyiben a Szabadkai, illetve topolyai, törökkanizsai rádiókat valóban egy nyíltan szélsőjobboldali személy akarná megvásárolni, Hajnal Jenő a következőket válaszolta:

– Médiastratégiánk és választási programunk célkitűzése egyértelműen fogalmaz: meg kívánjuk akadályozni a vajdasági magyar nemzeti közösség további térvesztését – a média területén is. A felelőtlen kijelentések és megfogalmazások mezeje azonban nem az a terület, ahol én a munkát elképzelem. Egyrészt ez a probléma ezt várja el tőlem, másrészt viszont úgy érzem, a magyar nyelvű rádiózás kérdését megnyugtatóan rendezni tudjuk majd a kedélyek korbácsolása nélkül is, mert ezen dolgozunk most is, ahogyan a médiatörvény elfogadásakor is tettük.

TÓMÓ MARGARÉTA

Dátum: 2014. december 13., Forrás: Magyar Szó

 

Ki vásárolja meg a magyar műsort is sugárzó rádiókat?

A VMÚE elnökségének közleménye a médiaprivatizációról

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete minden egyes magyar, de más kisebbségi nyelvű tartalomszolgáltatást végző kistérségi médium jelenlétét hasznosnak tartja, különösen, ha közszolgálati szerepet is ellátnak, mert erősítik az anyanyelvű tájékoztatást, és fontos szerepet töltenek be saját közösségükben. Ezért a VMÚE elnöksége aggodalommal vette tudomásul, hogy néhány, a vajdasági magyar közösség számára jelentős közszolgálati adó, például a több évtizedes hagyománnyal rendelkező Szabadkai Rádió és a Topolyai Régió Rádió is a magánosítási listára került, de említhetnénk a Nagykikindai Tájékoztatási Központhoz és a Verbászi Tájékoztatási Közvállalathoz tartozó rádiót, valamint a Nagybecskereki és a Törökbecsei Rádiót is, amelyek szintén sugároznak magyar műsort.

Sokan nagy reményt fűznek ahhoz, hogy a privatizációt követően az új tulajdonos legalább öt évig nem változtathat profilt, köteles megtartani a korábbi műsorstruktúrát és a sugárzási nyelveket, valamint a foglalkoztatottak számát sem csökkentheti. Ez némi reményt ad ugyan, de a szabályozásból kimaradt például az, hogy a dolgozóknak megfelelő bért is kell kapniuk, vagy a kisebbségi nyelvű médiumok esetében az új tulajdonos szerkesztéspolitikája ne sértse az alkotmányos jogokat, az újságírói etika szabályait.

Nem túl biztató az a hír sem, hogy kilenc vajdasági médiaház esetében – közöttük van a  Nagykikinda Tájékoztatási Központ, a Törökbecsei Rádió, a Nagybecskereki Rádió, a Szabadkai Rádió, a Verbászi Tájékoztatási Közvállalat és a Topolyai Tájékoztatási Közvállalat – olyan cég jelezte a megvételi szándékát, amely mögött vélhetően egy politikai szervezet áll. A VMÚE elnöksége szerint az illetékeseknek és a vajdasági magyar politikumnak mindenképpen meg kellene akadályozniuk, hogy a sajtóorgánumokat politikai pártok, vagy a holdudvarukba tartozó vállalkozások vásárolják meg, mert félő, hogy megváltoztatják az eddigi szerkesztéspolitikát, és nem veszik figyelembe az ott dolgozó kollégák érdekeit.

Közleményünk végén egy örömteli eseményről is szeretnénk beszámolni: ez év októberétől a Pancsovai Rádió is sugároz magyar műsort. Az egy órás adás szombatonként 19 órától kerül az éterbe a 92,15 MHz-es hullámhosszon és vasárnap 13 órától megismétlik. A VMÚE elnöksége további sikeres munkát és kitartást kíván a pancsovai kollégáknak, habár az alig beindult magyar adás és a Magyar Percek című televíziós műsor jövője is bizonytalan, hiszen a Pancsovai RTV-re is magánosítás vár.    

 

Békéscsabán tanácskoztak a médiaoktatás jövőjéről

A külhoni magyar újságírók anyagi támogatást, a szakmai- és nyelvi továbbképzések folytatását, valamint a szakmai gyakorlat anyaországbeli biztosításának a lehetőségét várják támogatásként az anyaországtól – hangzott el a ma tartott szakmai konferencián, Békéscsabán.

 

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a Kós Károly Kollégium (KKK), valamint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem már dolgozik azon, hogy öt, az újságírás iránt érdeklődő Kárpát-medencei magyar fiatal külön keretben tanulhasson a felsőoktatási intézmény kolozsvári karán - hangzott el a KKK őszi konferenciáján, Békéscsabán.

Szenkovics Dezső, a Sapientia Egyetem kari főtitkára kifejtette: még idén októberen az intézmény szenátusa elé kerül a kérdés, ezután beadják az engedélykérést a romániai Minőségbiztosítási Hivatalhoz azért, hogy külön keretben, a jelenlegi 25 helyett 30 diákot vehessenek fel a médiaszakra. Hozzátette: ha megkapják az engedélyt, az MTVA-val és a KKK-val közösen dolgozzák ki, pontosan mely területekről és milyen feltételek mellett érkezhet az öt fiatal az elkülönített keretbe, hogy újságírást tanuljon.

A külhoni újságíróképzésről szóló kerekasztal-beszélgetésen Molnár Judit, a Hírek.sk főszerkesztője elmondta: Szlovákiában nincs újságíró-utánpótlás, ahogyan magyar nyelvű újságíróképzés se. A Selye János Egyetemen szerettek volna egy ilyet elindítani, ám akkreditációs problémák merültek fel - tette hozzá. Tavaly azonban már kezdeményezték, hogy a szlovákiai magyar fiatalok Erdélyben tanulhassanak újságírást.

Molnár Judit, a Hírek.sk főszerkesztője, Szűcs László, a nagyváradi Ady Kollégium megálmodója, Klemm József, az Újvidéki Rádió igazgatója, Szenkovics Dezső, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kari főtitkára.

 MTI Fotó: Rosta Tibor

Szűcs László, a nagyváradi Ady Kollégium megálmodója arról beszélt, hogy bár évekkel korábban megszűnt a kollégium, sokan még ma is az ő papírjukkal dolgoznak a szakmában. Hangsúlyozta: a továbbképzést fontosnak tartják, ezért "valamit mindenképpen ki fogunk találni, szeretnénk folytatni".

Szenkovics Dezső ezzel kapcsolatban kijelentette: véleménye szerint az Ady Kollégiumnak lenne létjogosultsága, ugyanis egy hiányterületet, a már szakmában dolgozók továbbképzését fedné le.

Klemm József, az Újvidéki Rádió igazgatója arról panaszkodott, hogy bár a Délvidéken erős médiaintézményeket építettek ki, a továbbképzésre nem figyeltek. Öt-tíz éven belül nagy nemzedékcsere zajlik le, és könnyen előfordulhat, hogy nem lesz magyarul tudó, képzett szakember a médiában – mondta. Hozzátette: Szabadkán és Újvidéken is kezdeményezték, hogy beinduljon a médiaszak, előbbi helyen a tanítóképző kar keretein belül. Mint mondta, reméli, hogy a kettőből legalább az egyik kezdeményezés megvalósul.

Gazsó L. Ferencnek, az MTI vezérigazgatójának – a kerekasztal-beszélgetés moderátorának – kérdésére, hogy milyen támogatást várnak el az anyaországtól, a külhoni magyar újságírók úgy válaszoltak: anyagi támogatást, a szakmai- és nyelvi továbbképzések folytatását, valamint a szakmai gyakorlat anyaországbeli biztosításának a lehetőségét. Utóbbival kapcsolatban Gazsó L. Ferenc elmondta: erre jelenleg is van lehetőség, a közmédia médiaakadémiájára is jelentkezhetnek a határon túlról az újságírás iránt érdeklődők.

hír6.hu

Médiakonferencia Békéscsabán

2014.10.17.

 A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kós Károly Kollégiumának őszi konferenciáját tartják meg városunkban csütörtöktől egészen szombatig. Pénteken reggel Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere köszöntötte a résztvevőket, majd dr. Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója tartott előadást.

http://www.csabaimerleg.hu/adat/htmlfiles/konf141017-6149.jpg

Dr. Szabó László Zsolt (jobbról) a tudósítói hálózatról tartott előadást (fotó: Ujházi György)

 - Már tegnap a konferencia első napján is elmondtam, mennyire büszkék vagyunk mi, békéscsabaiak, hogy ennek a rangos eseménynek már második alkalommal lehetünk házigazdái. http://www.csabaimerleg.hu/index.php?page=kepgaleria&tar_id=20581Közel vagyunk Erdélyhez, a Vajdasághoz, sok nemzetiség él együtt városunkban, így aztán kevés jobb helyszínt találhattak volna a szervezők, mi pedig igyekszünk, hogy a konferencia sikeréhez hozzájárulhassunk – hallhattuk Szarvas Pétertől, aki röviden bemutatta Békéscsabát. A polgármester elmondta, szeretnénk, hogy a turizmus tovább fejlődjön térségünkben, egyre több figyelmet kapjon Munkácsy és a Csabai kolbász, végül pedig a városvezető meginvitálta a konferencia közönségét a közelgő kolbászfesztiválra is.
A pénteki nap első előadója dr. Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója volt, aki a tudósítói hálózat múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélt. Kihangsúlyozta: elvárás, hogy a tudósítók minden magyarhoz szóljanak, a híreknek mindenkit el kell érniük, bárhol is legyen a világban. Az MTVA tévécsatornái láthatóak a Kárpát-medencében, a rádiók is sugározzák adásaikat, s számos program elérhető az interneten is. A vezérigazgató felidézte, hogy 2011-től kezdődően újraszervezték a tudósítói hálózatot, új szerződéseket kötöttek a munkatársakkal, műszaki fejlesztéssel garantálták a biztonságos működést. Jelenleg 68 tudósítói ponttal dolgoznak, 4 tévéstúdió megújult, élőadás sugárzására is alkalmas lett, s tervezik az ungvári stúdió beüzemelését is. A további fejlesztésekre 300 millió forintot szánnak – tudtuk meg az MTVA vezérigazgatójától.
A médiakonferencia során pénteken egyebek mellett médiafogyasztási szokásokról, a regionális nyomtatott és az elektronikus sajtó egymásra hatásáról, valamint a kommunikációs képzésekről is hallhatnak előadásokat a résztvevők. A rendezvény szombaton délután fejeződik be.

Gajdács Emese, Csabai Mérleg online

 

Médiakonferencia Békéscsabán

 Az MTVA Kós Károly Kollégiuma őszi konferenciáján a Kárpát-medencéből száz sajtómunkás vett részt

 Közszolgálat, szolgálat címmel háromnapos médiakonferenciát, filmszemlét és tudósítói konferenciát szervezett az MTVA Kós Károly Kollégiuma. A Békéscsabán megtartott médiatalálkozón hozzávetőleg százan vettek részt. Az elektronikus és írott sajtó képviselőit meg az MTVA határon túli tudósítóit a 60 000 lakosú megyeszékhely polgármestere, Szarvas Péter köszöntötte az alig másfél hete megnyílt Csaba Parkban.

Pótápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára arról beszélt a média képviselőinek, hogy a nemzetegyesítésért folytatott munkában rendkívül fontos szerep hárul a sajtómunkára. „ A Magyar Kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy önök otthon is jól végezzék a munkájukat. Várjuk a fejlesztési ötleteiket, az új elképzeléseket és azon leszünk, hogy ezt támogatni is tudjuk” – mondta az államtitkár.

    

    

     

Dr. Szabó László Zsolt a MTVA vezérigazgatója, a Magyar Közszolgálati média feladatáról beszélt, mondván, az a cél, hogy adásaik eljussanak minden magyarhoz. Műholdon keresztül és a világhálón erre van lehetőség. A határon túli stúdiók fejlesztése terén nagy lépést tett az MTVA. 2011-ben megkezdte a stúdiók korszerű felszerelését. Ez eddig megtörtént Szabadkán, Székelyudvarhelyen, Kolozsváron és Dunaszerdahelyen, jövőre pedig Ungvárra üzemelik be az új tudósítói pontot. A vezérigazgató kiemelte, hogy az MTVA-nak rendkívül jó az együttműködése a határon túli napilapokkal. Ezt az együttműködést szeretnénk szorosabbra fűzni.

Galambos István a KKK elnöke kihirdette a Kós Károly Kollégium Médiadíjának idei díjazottját. Posztumusz Bornemissza Esztert, az MTVA határon túli műsorainak néhai főszerkesztőjét tüntették ki két évtizedes, lelkiismeretes, az összmagyarság érdekében végzett értékes munkájáért.

A Békéscsabai médiakonferencián az online médiáról, a határon túli újságírásról, a médiafogyasztási szokásokról, a nyomtatott és elektronikus sajtó viszonyáról és a kommunikációs képzésekről tartottak szakmai előadásokat, illetve kerekasztal-beszélgetéseket.

 Kabók Erika

 Ótos András fotói

 Magyar Szó, 2014. október 18.

 

Egy barátság kezdete?

A közeljövőben új fejezethez érhet a vajdasági magyar újságíró-egyesületek és az anyaországban tevékenykedő hasonló szervezetek közötti kapcsolatépítés. Legalábbis ennek alapját fektették le Magyarkanizsán, az Újságírók Magyarkanizsai Egyesülete szervezésében megtartott médiatalálkozón, amelynek vendége Tóth Károly, a Magyarok Újságírók Országos Szövetségének elnöke és Kövér Tamás, a Média Önszabályozó Testület vezetője volt. A vajdasági kollégákat maga köré tömörítő szervezeteket Tóth Lívia és Bencsik István, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöke és alelnöke, valamint Röhrig Ottó, az ÚMKE elnöke képviselte. A Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központban megrendezett összejövetel résztvevői a kapcsolatépítés és az együttműködés lehetőségeit vitatták meg, a jelenlévő kollégák pedig betekintést nyerhettek a MÚOSZ, illetve a Média Önszabályozó Testület tevékenységébe.

         

Röhrig Ottó, az ÚMKE elnöke a találkozó céljai közül a vajdasági magyar médiumokban dolgozó fiatalok szakmai továbbképzését, közös pályázási lehetőségek megvitatását és a szervezetek közötti együttműködés kialakítását emelte ki.

Tóth Károly, a MÚOSZ elnöke elmondta: határozott szándékuk, hogy újjáépítsék, kiteljesítsék és megerősítsék kapcsolataikat a határon túli újságíró-szervezetekkel, s reményének adott hangot, hogy konkrét formában is testet ölt és gyümölcsöző lesz a magyarkanizsai találkozó. A magyarországi újságíró-szervezet tevékenységét ecsetelve kifejtette, az új alapszabályzat értelmében a szövetség direkt politikai tevékenységet nem folytat, képviselőjelöltet nem állít, és nem támogat, s donációt sem fogad el a pártoktól. A magyarországi újságíró-szervezet keretében 33 szakosztály tevékenykedik, saját orvosi rendelővel és Tihanyban üdülővel is rendelkezik.

Kövér Tamás, a MÚOSZ etikai bizottságának alelnöke szólt a sajtóetikára, a szakmai pontosságra, a személyiségi jogokra vonatkozó alapelvek kijelölését végző és érvényesítő ernyőszervezet tevékenységéről, majd a magyarországi kollégák előtt bemutatkoztak a vajdasági szakmai egyesületek képviselői is.

(Hhzs)

Magyar Szó, 2014. október 3.

 

Pálya(sors)társak  

Szakmai kitekintés – Nagykároly (Carei); 2014. IX. 19-21.

Szeptember 19-e és 21-e között tartotta meg legutóbbi, szakmai találkozóval egybekötött közgyűlését a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE). Az összejövetelnek a Szatmár megyei Nagykároly (Carei) biztosított befogadói helyszíneket.

Az örökségvédelmet és az épített örökség értékesítésének lehetőségeit, illetve a sajtónak ebben betöltött szerepét a meghívott előadók konkretizálták Épített örökség: a kulturális turizmus és népszerűsítési lehetőségei munkacímmel.

A találkozó idejére időzített könyvbemutató a médiajog paragrafusai között igyekezett útmutatást biztosítani, a vitatribün az első világháború erdélyi sajtóreflexióit elemezte.

Érdmindszenten a közelmúltban felújított Ady-emlékház ünnepélyes megnyitása kapott megkülönböztetett figyelmet, a nagykárolyi Károlyi-kastélyban pedig a MÚRE idei nívódíjainak átadása. Nemcsak ünnepi, de családi hangulatban is, hiszen az eseményre nemcsak belföldről, de az anyaországból, a Felvidékről, a Délvidékről és Kárpátaljáról is érkeztek pálya(sors)társ kollégák. Jelentősen továbberősítve e gesztuson keresztül a Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciója (KMÚEK) által is megfogalmazott együvétartozási és együttműködési alapeszméket.

A délvidéki/vajdasági magyar médiát ezúttal Tóth Lívia, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének (VMÚE) elnökasszonya, Tomek Viktor, a Hét Nap hetilap főszerkesztője és Martinek Imre, a lap állandó külmunkatársa képviselte.

     

    

    

     

 

    

(M. I.) | 2014.9.22 | LXIX. évfolyam 39. szám Mozaik

Hét Nap online

MARTINEK Imre fotói

 

Szakmai tanácskozást tartott a MÚRE

 

Nagykárolyban tartották az elmúlt hétvégén a Romániai Magyar Újságírók Egyesületének (MÚRE) Épített örökség: a kulturális turizmus és népszerűsítési lehetőségei című tanácskozását.

Több mint ötven újságíró érkezett Nagykárolyba a tanácskozásra, a hazai magyar írott és audiovizuális szerkesztőségek munkatársai mellett magyarországi, vajdasági, felvidéki és kárpátaljai kollégák is megjelentek.

Pénteken délután Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere köszöntötte a megjelenteket, majd Rácz Éva, a MÚRE elnöke és Győrffy Gábor, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Újságírás Intézetének adjunktusa írt alá együttműködési megállapodást. Vágner Mária az MR1 A hely című riportműsorának kulisszatitkairól beszélt. Az első nap programja a MÚRE-tagok számára közgyűléssel, a vendégek számára pedig városnézéssel ért véget.

Szombaton a felújított Károlyi-kastély adott otthont a programoknak, Kádár Magor a BBTE oktatója az épített örökség általi városmárkázásról beszélt, Hegedűs Csilla örökségvédelmi államtitkár pedig a boncidai kastély példáján át mutatta be, milyen lehetőségek vannak épített örökségünk hasznosítására.

Az érmindszenti Ady Endre-emlékház átadása után a MÚRE új kiadványát dr. Vallasek Magdolna Médiajogi kalauzát mutatták be, majd az első világháborúra emlékeztek Karácsonyi Zsigmond, Spielmann Sebestyén Mihály és Benkő Levente részvételével. A találkozó a MÚRE turisztikai témájú alkotásokra kiírt pályázata díjainak és a MÚRE nívódíjak, valamint a többéves szünet után kiadott Pro Amicitia díj átadásával zárult -- utóbbit a Maghiaromânia blog szerkesztői kapták.

 

F. N. L.

Reggeli Újság, 2014. 09. 22. 

A MÚRE díjazottjai

Szeptember 20-án, Nagykárolyban adta át a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) idei díjait: az Igazgatótanács által odaítélt nívódíjakat, valamint a turisztikával kapcsolatos pályázat díjait. A korábbi szokást folytatva, a MÚRE örökös tagja lett Karácsonyi Zsigmond, az egyesület egy évvel korábban leköszönt elnöke, aki két évtizeden keresztül volt tagja a vezetőségnek.

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE), a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal és a Helyi Tanács támogatásával, pályázatot írt ki tagjainak: turisztikai témájú, a hazai turizmust népszerűsítő újságírói alkotásokra. A pályázatra Szatmártól Temesig és Marosig érkeztek művek. A zsűri értékelése nyomán a három legjobb munka szerzője: Antal Erika (a maszol.ro-n megjelent írásokkal pályázott), Bögözi Attila (a vasarhely.ro-n megjelent írásokkal pályázott), Egyedi Zsolt és Egyedi Bernadette (az Egyedifilm alkotói csapata).
A MÚRE idei nívódíjasai:
Írott sajtó kategóriában Spielmann Sebestyén Mihály, a maszol.ro portálon megjelent publicisztikáiért.
Audiovizuális kategóriában Benkő Judit, az idén 60 éves Kolozsvári Rádióban végzett, értékőrző és ugyanakkor mindig újító rádiós munkájáért.
A PRO AMICITIA díjat olyan román nyelven közlő újságíró vagy szerkesztőség kaphatja meg, aki/amely az elmúlt évben közölt publikációival kiemelkedő teljesítményt nyújtott az etnikai kapcsolatok terén. A nyertesek ezúttal a Maghiaromânia blog szerkesztői.

Megújult az Ady emlékház és kiállítás

Azért kell Ady Endrére emlékezni, mert jóslatainak valóságát megérjük -- felújított emlékház és megújult, valóban csak a költőhöz és családjához kötődő kiállítás várja a látogatókat Érmindszenten. Az EU-s program keretében felújított emlékház ünnepélyes megnyitója szeptember 20-án volt.

A közel másfél évet tartó javítási munkálatok után ünnepélyes keretek között megnyitotta kapuit a határon átívelő program keretében felújított Ady Endre Emlékház és Múzeum Érmindszenten. Ám nem csak a szülőház és a vele egy udvarban lévő kúria épülete újult meg, hanem az 1977-ben összeállított kiállítás tartalmi részét is újragondolták, együttműködésben a budapesti Ady-emlékmúzeummal. Az archív anyagok, régi fényképek alapján úgy rendezték át a házat és berendezését, amilyennek azt az egykori fotók mutatták, a költő személyes tárgyait és családi ereklyéit őrző kiállításba pedig bekerült Ady jegykendője, amelyet Csinszka 1915-ben -- kalotaszegi szokás szerint -- adott Adynak, az Ides ruhája, illetve recepteskönyve is.

Az udvaron álló Ady-mellszobornál tartott ünnepségen Szatmár és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye elöljárói, a két ország írószövetségének képviselői, a Budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum, a Nyíregyházi Jósa András Múzeum és a Szatmár megyei Múzeum főigazgatói, Szatmár megye RMDSZ-es parlamenterei mellett részt vett Kelemen Hunor kulturális miniszter, az RMDSZ elnöke is.
A megnyitó Szőcs Péter, a Szatmár Megyei Múzeum főigazgató-helyettesének köszöntőjével vette kezdetét, aki az emlékház 1953-as létrejöttében oroszlánrészt vállaló Popp Aurél gondolatait idézte, majd röviden ismertette az érmindszenti emlékhely történetét, illetve a felújítás körülményeit. „Mindkét ház elhanyagolt állapotba jutott, hiszen utoljára 1977-ben végeztek nagyobb felújítási munkálatokat rajtuk -- az ide vezető út pedig ma is szinte ugyanolyan járhatatlan, mint 1953-ban vagy 1977-ben volt. Most nincs sem évforduló, sem centenárium, de uniós támogatással mód nyílt mind az épületek felújítására, mind a kiállítás tárgyainak megújítására: eltűntek a múlt rendszer sallangjai, a költőt hagytuk szólni -- csak a hozzá és a családhoz köthető tárgyak, ereklyék kaptak helyet, illetve olyan műveivel és prózai szövegeivel egészítették ki, amelyekben elsősorban a vidékről és a családjáról írt. ”

Az Európai Unió által finanszírozott felújítás több mint egyszerű helyreállítás: a szakemberek igazi, korabeli miliőt teremtettek a szülőházban és a kúriában is, a régi fényképeken látható berendezés, a különféle tárgyak pedig Ady Endre szellemiségét tükrözik, emelte ki köszöntőjében Kelemen Hunor, rámutatva: „Ady nem tudhatta, mi marad fenn utána. A szakembereknek hála, sikerült az időt visszaforgatni, hiszen egy ilyen felújítás akkor kap értelmet, ha érezzük Ady örökségét: hol született, milyen körülmények között élt, gyermekeskedett és nőtt fel. Szimbolikus értékű az, hogy ezt a házat, ahol Ady Endre gyerekeskedett, európai uniós alapokból újítottuk fel, hiszen ő nem csak a magyar kultúrának, hanem a világirodalomnak, az európai kultúrának is része. Ady Endre a közös örökségünk. Minden tekintetben olyan érték, amelyre lehet jövőt építeni” -- fogalmazott, hozzátéve: hamarosan megkezdődik a zilahi Ady-ház berendezése is. Majd azt kívánta: minél több diákokkal és felnőtt látogatókkal teli, Erdélyből, Felvidékről, a Vajdaságból vagy a Kárpát-medence bármely pontjáról érkező autóbusz álljon meg az emlékház előtt.

„Több az, ami összeköt bennünket, mint az, ami elválaszt” -- mondta a Semjén Zsolt, magyarországi miniszterelnök-helyettes üzenetét tolmácsoló Gál Gergely főtanácsadó, hangsúlyozva: a magyarság kulturális örökségének védelme a XXI. század fogyasztói társadalmában kiemelten fontos feladat. Ha pedig ezt sikerül összekapcsolni -- mint jelen esetben is -- gazdasági lehetőségekkel is, akkor lesznek látványos eredmények. Bene János, a nyíregyházi Jósa András Múzeum igazgatója beszédében emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hat évben öt közös pályázatot indított a nyíregyházi és a szatmárnémeti múzeum, melynek keretében kastélyokat, emlékházakat, kúriákat újítottak fel, közös kiállításokat és konferenciákat szerveztek.

Az ünnepi rendezvény az Északi Színház művészeinek -- Méhes Kati, Tóth-Páll Miklós és Rappert Gábor -- Ady-versekből összeállított, kétnyelvű előadásával ért véget.
A felújított emlékház és múzeum, amely évtizedek óta Szatmár megye egyik leglátogatottabb zarándokhelye, keddtől szombatig 10 és 18 óra, vasárnap pedig 14 és 18 óra között várja a látogatókat.

(Szatmári Friss Újság)

Megjegyzés: Ady Endre felújított szülőházának és az emlékmúzeumnak az átadási ünnepségén jelen voltak a MÚRE tanácskozásának résztvevői is.

 

Boldog huszadik születésnapot, Bánáti Újság!

Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepelte Tiszaszentmiklóson a Bánáti Újság. Az eseményre megívást kaptak mindazok, akik kitalálták, elindították, kitartanak mellette, és a mai napig éltetik a Hét Napnak ezt a mellékletét.

Az összejövetelen részt vett Juhász Attila, tartományi művelődési- és Dobai János, tartományi környezetvédelmi segédtitkár, Pál Károly, a VMSZ ügyvezető alelnöke, Balázs Ferenc, Csóka polgármestere, Lázár Jenő, Begaszentgyörgy község alelnöke, Kovács Magdaléna, a törökkanizsai községi tanács művelődéssel és tájékoztatással megbízott tagja, a Bánáti Újság egykori és jelenlegi munkatársai, a Bánátban megjelenő helyi lapok képviselői.

A megjelentek egy perces néma felállással adóztak azok emlékének, akik útjára bocsájtották és hosszú ideig saját gyermeküknek tekintették a Bánáti Újságot, de már nem lehetnek közöttünk. A legtöbbször Cs. Simon István újságíró, költő neve hangzott el, aki két évtizeddel ezelőtt arról álmodott, hogy a bánáti régiónak – miután a Magyar Szóban megszűnt ez a melléklet -- saját lapja legyen. Az elképzeléshez követőket is talált, de az akkori körülmények nem tették lehetővé az önálló újság indítását.

Az egybegyűlteket Tóth Lívia, a Hét Nap főszerkesztő-helyettese, a Bánáti Újság szerkesztője köszöntötte, majd átadta a szót Dudás Károlynak, a Hét Nap volt főszerkesztőjének, aki felidézte, hogyan fogadta be annakidején a Szabad Hét Nap a Bánáti Újságot.

--Tisztelet Bánátnak. S köszönet mindazoknak, akik az elmúlt időszakban bármi módon: szerkesztőként, tudósítóként, támogatóként vagy éppen olvasóként hozzájárultak újságunk -- újságjaink – megmaradásához – hangsúlyozta többek között.

Kókai Péter, a Magyar Nemzeti Tanács Tájékoztatási Bizottságának alelnöke a vajdasági magyar kistérségi média helyzetéről és jelentőségéről tartott előadást. A helyi lapok, rádiók és televíziók fontosságát abban látja, hogy azokról az emberekről szólnak, akik az adott településen, községben, régióban élnek. Összefoglalója végén szóba került a nyomtatott sajtó jövője is. Kókai Péter a Washington Post tulajdonosával készített interjúra hivatkozott, aki a lovat hozta fel példaként.

--A ló valamikor a közlekedést segítette. Ma már számos más eszközt használunk a távolság legyőzésére, de a ló mégsem tűnt el, sőt, a sport és a hobbi mellett státuszszimbólum lett belőle. Aki megengedheti magának, az ménest alapít. Szerinte ugyanez vár a nyomtatott sajtóra is, nem szűnik meg, de luxus és exkluzivitás válik belőle, amit meg kell fizetni.

A kistérségi médiának van jövője, mert ősi, emberi igényünk az, hogy tudjuk, a közvetlen környezetünkben mi történik, de az eszköz, amelyen keresztül ezek az információk eljutnak hozzánk, változni fog. Ebben az esetben az alkalmazkodóképesség lesz a kulcsszó – hangoztatta az előadó, majd a témáról több hozzászóló is kifejtette véleményét.

    

    

            

Az ajándékozás pillanatai

A születésnapi ünnepség alkalmi műsorral és díjátadóval folytatódott. Fellépett Kónya Sándor csókai versénekes, Szabó Regina, Beszedics Adrienn, Marx Éva versmondók, Csipak Noémi szólóénekes, valamennyien a csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület tagjai.

A Bánáti Újság a huszadik évfordulóra képzőművészeti és irodalmi pályázatot hirdetett. A jelentkezők feladata az volt, hogy Bánátról írjanak, illetve rajzoljanak, mutassanak be egy-egy települést, vagy annak egy jellegzetes részletét, épületét, beszélgessenek el érdekes emberekkel.

A kisiskolások közül rajzáért ajándékcsomagot kapott a tiszaszentmiklósi Vojnić Purčar Eleonóra, Bujak Adriano, Tóth Patrik, Rúzsa Sándor, Gyöngyösi Norbert, Bálint Tamara, Vojnić Purčar Daniella, valamint a zentai Barsi Ádám, Heinrich Zsóka, Prikidánovics Richárd és Kovács Hajnalka. A szervezők megjutalmazták a tanítónőket, Bálint Andreát, Rúzsa Évát, Nagy Jolánt és Tripolszki Csillát is.

A pályázatra beküldött írásáért elismerésben részesült a csókai Beszedics Adrienn, Dupák Fanni, Szabó Regina és Ágoston Ottília, a törökkanizsai Kovács Bertina, Kovács Dorina, és a torontálvásárhelyi Mérges Eszter.

A jelenlegi szerkesztő szerény ajándékkal mondott köszönetet azoknak, akik a Bánáti Újság megszületésénél bábáskodtak, majd egyengették a lap útját, például azzal, hogy autóba vagy éppen autóbuszra ültek és elvitték a kéziratokat a szabadkai szerkesztőségbe. Mert bármilyen furcsa, mindez még az internet előtti korszakban történt! Természetesen nem feledkeztek meg a melléklet legkitartóbb munkatársairól sem. A színpadra szólítottak között volt Dudás Károly, B. Varga László, Csonti Melinda, Csizmadia Berák Benitta, Dienes Brigitta, Reperger Miklós, Sütő István, Medve Zoltán, Pozsár Tibor, Kőművesné Nyáry Márta, Kónya-Kovács Otília, Martinek Imre, valamint a távolmaradottak közül Bogdán József, Pósa Gyula plébános urak és Nagy Erzsébet.

 

A rendezvényt a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete és a Tiszaszentmiklós Magyar Kultúrkör pályázata alapján a Tartományi Tájékoztatási Titkárság és a Bethlen Gábor Alap meg a csókai Művelődési-Oktatási Központ támogatta.

 

(Tha)

SZABÓ Attila felvételei

Szigetlét-bemutató Erzsébetlakon

Tavaly nyáron a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete riporttáborral ünnepelte meg fennállásának tizedik évfordulóját. Az Erzsébetlakon megtartott eseményre erdélyi, kárpátaljai és vajdasági tollforgatók érkeztek. A faluban és a környező településeken, Lukácsfalván, Écskán, Titelen készített írásokból, beszélgetésekből, fényképekből állt össze a Szigetlét című kiadvány.

A Szigetlét erzsébetlaki bemutatójára – néhány kivételével – a riporttáborban részt vevő újságírók is eljöttek, de nem hiányoztak a könyv szereplői sem, akiket az est folyamán színpadra szólítottak.

                 

                                  A Szitakötő tánccsoport                                                                                            Csókai csalogány: Csipak Noémi                                                                               Kónya Sándor csókai versénekes

    

                                                                                                     Gazdag Ervin, Ambrus Attila és Léphaft Pál                                                                Kalapis Stojan atya és Léphaft Pál

A kötet tartalmát Tóth Lívia, a VMÚE elnöke ismertette és rövid beszélgetést folytatott Pozsár-Halász Éva tanítónővel, a helybeli Császár-tó Magyar Művelődési Egyesület elnökével és a falusi turizmussal foglalkozó Simon Annával. Léphaft Pál, a Magyar Szó karikaturistája Kalapis Stojan atyának, Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője Gazdag Ervinnek, Écska helytörténet-kutatójának tett fel egy-két kérdést.

A művelődési műsorban az erzsébetlaki néptáncosok, a Pipacs és a Szitakötő csoport több koreográfiával kedveskedett a közönségnek, valamint bemutatkozott két csókai vendég is. Kónya Sándor versénekes a megzenésített költemények mellett egy Szent Erzsébetről szóló népi éneket is előadott, Csipak Noémi, a Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület tagja pedig balladát énekelt. Az esten jelent volt a Bánáti Újság XV. nyári újságíró-iskolájának néhány növendéke is.

A Szigetlét című könyv kiadását és az erzsébetlaki bemutatóját egyaránt a Bethlen Gábor Alap támogatta.

(Tha)

Maletaąki Krisztina és Martinek Imre felvételei

Hét Nap, 2014. 07. 30.   

 

A megújulás jegyében az újságíró-iskola

A Bánáti Újság tanfolyamának szervezői máris előretekintenek

Sikeresnek értékelik a szervezők a Bánáti Újság tizenötödik nyári újságíró-iskoláját, amelyet az elmúlt héten tartottak meg Tiszaszentmiklóson. A táborba Vajdaság több településéről, valamint Brassóból is érkeztek résztvevők. Az iskola szervezői néhány nappal a zárást követően máris előretekintenek:

– Mivel az idei már a tizenötödik nyári újságíró-iskola volt, fontosnak tartottuk, hogy a jubileum alkalmából némi módosításokat is eszközöljünk. A tananyag tekintetében azonban nem tértünk el jelentős mértékben az eredeti elképzeléseinktől, miszerint ez az iskola elsősorban a kezdőknek szól, éppen ezért idén is a hír, a tudósítás, az interjú és a jegyzet képezte a program gerincét, amelyekről Ambrus Attila, Bencsik István, Tomek Viktor, Tőke János és jómagam beszéltünk a résztvevőknek, de itt volt velünk dr. Csermák Zoltán, az MTVA kommunikációs főmunkatársa is, aki előbb az újságíróknak az anyanyelvápolás terén megvalósuló felelősségvállalásáról beszélt, majd stílusgyakorlatokat végeztetett a gyerekekkel, ezt követően pedig a művelődési újságírás, valamint a kritikaírás rejtelmeibe is bevezette őket – magyarázta Tóth Lívia, az újságíró-iskola fő szervezője. Elmondta, a tábor résztvevőinek idén is kötelezően el kellett készíteniük egy-egy jegyzetet és egy-egy interjút, amelyekkel mind a témaválasztás, mind a megvalósítás tekintetében igen elégedettek voltak.

– Úgy gondolom, hogy aki becsületesen végigcsinálta ezt az öt napot, az alapokat mindenképpen el tudta sajátítani. Az újságírást természetesen nem lehet öt nap alatt elsajátítani, mert ahhoz sokévnyi gyakorlat szükséges, azok viszont, akik a továbbiakban is szeretnének újságírással foglalkozni, az itt megszerzett tudást a későbbiek során is kiválóan tudják hasznosítani. A tábor legfőbb célja ugyanis mindig is az utánpótlás-nevelés volt, és ezután is erre szeretnénk törekedni, éppen ezért nagyon örülünk annak, hogy minden évben vannak olyan résztvevőink, akik komolyabban is szeretnének újságírással foglalkozni, és a pályaválasztáskor is ebbe az irányba próbálnak továbbhaladni. Mi is azt szeretnénk, ha a vajdasági magyar újságírásnak lenne megfelelő utánpótlásbázisa, ugyanis a tapasztalatok azt mutatják, hogy ha a fiatalok bekerülnek a szerkesztőségekbe, akkor nem igazán van, aki foglalkozzon velük, aki irányítgassa és tanácsokkal lássa el őket, korábban viszont ez kiválóan működött. Úgy vélem, ez az újságíró-iskola ennek pótlására is kiváló lehetőséget kínál – fogalmazott Tóth Lívia, aki a jövőre vonatkozó tervekkel kapcsolatos kérdésünkre válaszolva hozzátette: – Az idei jubileumi táborral szeretnénk lezárni ezt a korszakot, s azon gondolkodunk, hogy milyen módon próbáljuk meg továbbfejleszteni a tábor programját. Jelenleg úgy látjuk, hogy a jövőben talán inkább a továbbképzés jellegre kellene fektetni a hangsúlyt, és másfajta előadásokat, másfajta foglalkozásokat kellene szervezni a résztvevők számára. Nagyon sok téma felvetődött már ennek kapcsán, hiszen nagyon sok újszerű ágazata van a médiának, amelyek minden bizonnyal az újságírással hivatásszerűen foglalkozó fiatalok számára is sok újdonságot kínálnának, elég, ha csak a legújabb médiumokban vagy az egyszemélyes televíziós újságírásban rejlő lehetőségekre gondolunk, esetleg azokra a lehetőségekre, amelyeket az okos telefonok kínálnak. Lehet, hogy az újságírás legösszetettebb és legszebb műfajával, az újságírói műfajok királynőjével, a riporttal is többet kellene foglalkozni. Úgy gondolom tehát, hogy jövőre egyrészt azok számára kínálunk majd újabb lehetőségeket, akik már voltak nálunk, másrészt azoknak a kollégáknak, akik valamelyik szerkesztőségben dolgoznak, és úgy gondolják, szükségük van szakmai továbbképzésekre.

         

Az iskola fő szervezője szerint azonban mindehhez a mostaninál jóval biztosabb anyagi forrásokra lesz szükségük, hiszen – mint mondta – ha külföldről is szeretnének előadókat hívni a rendezvényre, akkor a tábort a jelenleginél nagyobb költségvetésűre kell majd tervezniük, ezért a Tiszaszentmiklós Magyar Kultúrkör illetékeseivel együtt abban bíznak, hogy sikerül előteremteniük a szükséges anyagi forrásokat.

Máriás Endre

Magyar Szó, 2014. július 23.

 

Tiszaszentmiklós: Véget ért a nyári újságíró-iskola

Sikeresnek értékelik a szervezők a Bánáti Újság idei, sorrendben tizenötödik nyári újságíró-iskoláját, amely pénteken délután zárult a bánáti Tiszaszentmiklóson. Az idei tábor résztvevői Vajdaság több településéről, valamint Brassóból érkeztek a rendezvényre.

A fiatalok a tábor ideje alatt nagyon sokat tanultak a foglalkozásokon, remekül érezték magukat a kísérőprogramokon, sőt, mindemellett több kirándulás is belefért a programba, amely ennek köszönhetően igen sokrétű és szerteágazó volt, magyarázta Tóth Lívia főszervező, hozzátéve, mivel idén jubileumot ünnepelt a rendezvény, a megszokott tananyag mellett, amely minden évben az újságírás alapműfajaival kapcsolatos tudnivalók elsajátíttatására irányul, igyekeztek olyan előadásokat és foglalkozásokat is szervezni a résztvevők számára, amelyek azoknak is rendkívül sok újdonságot nyújthattak, akik visszatérő vendégei a tábornak. Ilyen volt például dr. Csermák Zoltán, az MTVA munkatársa előadása, aki az újságíróknak az anyanyelvápolás terén megvalósuló felelősségével foglalkozott, majd stílusgyakorlatokat végeztetett a résztvevőkkel, ezt követően pedig a művelődési újságírás, valamint a kritikaírás rejtelmeibe is bevezette őket.

A tábor résztvevőinek idén is kötelezően el kellett készíteniük egy-egy jegyzetet és egy-egy interjút, amelyekkel a szervezők mind a témaválasztás, mind az megvalósítás tekintetében igen elégedettek voltak, hangsúlyozta Tóth Lívia, aki elmondta, a jövőre vonatkozó terveik között szerepel a tábor programjának a szakmai továbbképzés irányába történő kibővítése, amivel azt szeretnék elérni, hogy a tábor az újságírással komolyabban foglalkozó fiatalok számára is sok újdonságot tudjon kínálni. Hozzátette, mindehhez azonban az eddigieknél jóval biztosabb anyagi forrásokra lesz szükségük, amelyek megteremtése érdekében a helyi Tiszaszentmiklós Magyar Kultúrkör illetékeseivel karöltve megpróbálnak majd mindent elkövetni.

H. G.

Vajdaság Ma, 2014. július 19.

http://www.magyarszo.com/get_img?ImageWidth=488&ImageHeight=366&ImageId=23115

 

Megkezdődött a XV. nyári újságíró iskola

Tiszaszentmiklóson a katolikus plébánia ad otthont az idén is a hagyományos nyári újságíró iskolának, amelyet a Tiszaszentmiklós Magyar Kultúrkör, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete, a Hét Nap szerkesztősége és a Bánáti Újság szervez.

Az első nap, az eddigi hagyományoktól eltérően, továbbképzés volt, amelyet dr. Csermák Zoltán, az MTVA kommunikációs főmunkatársa tartott. Erre az előadásra a már gyakorló újságírókat is szívesen látták. Dr. Csermák Zoltán elsőként Az újságírók felelőssége az anyanyelvápolásban címmel értekezett, majd stílusgyakorlatok következtek.

A folytatásban a kulturális hír, ajánló, beszámoló, kritika, interjú volt a téma. Azután közösen megnézték Antala Zsuzsa: Ikonok és patkányok című dokumentumfilmjét, majd az újságíró iskola részvevői a film kapcsán műsorajánlót vagy kritikát írtak, amit a szakember ki is értékelt.

A következő napokban a képzés résztvevői elméletben és gyakorlatban egyaránt megismerkednek az újságírás alapjaival, a hír, a tudósítás, az interjú és a jegyzet fogalmával, valamint betekintést nyernek a riportírás rejtelmeibe is. A táborban készült szövegeket szakember nézi át és ad hasznos tanácsokat.

A XV. nyári újságíró iskola munkájában 11 fiatal vesz részt, akik Vajdaság több településéről érkeztek, Csókáról, Zentáról, Tornyosról, Hódegyházáról, Gombosról, Adáról és Szenttamásról, valamint az idén is eljöttek az erdélyi fiatalok, Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője vezetésével.

A nyári újságíró iskolában bemutatkozik a Bolyai Gimnázium filmműhelye, lesz színházi előadás is, a szajáni műkedvelők mutatják be legújabb darabjukat, továbbá a Sövényházi-tanyára és Aracsra is ellátogatnak az újságíró iskola „növendékei”.

A tanfolyamon készült legsikeresebb interjúk a Bánáti Újságban, vagy a Hét Nap más rovataiban kapnak helyet.

Kónya-Kovács Otília

Vajdaság Ma, 2014. július 15.

 

Hogy ne kelljen újra kitalálni

A Kárpát-medencei magyar újságírók találkozóját tartották meg Tatrangon

Sokan állítják, hogy végnapjai felé közeledik a nyomtatott újság – hiszen folyamatos térvesztésének lehetünk szemtanúi –, helyét pedig más médiumok: a televízió mellett az internet veszi át. Vajon kihal a nyomtatott újság, vagy némi szerepváltással újraéled? Egyebek mellett ez a téma is napirenden szerepelt a hétvégén a külhoni magyar újságíróknak a Brassó melletti Tatrangon megtartott találkozóján, amelyen a 165 éves fennállását ünneplő Brassói Lapok látta vendégül a Kárpát-medencei magyar újságírókat. Annak ellenére, hogy Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciója az ukrajnai válság és egyéb okok miatt hiányos összetételben vitatta meg a kisebbségi magyar tájékoztatás jelenét és jövőjét érintő témákat, elgondolkodtató és derűlátásra is okot adó elemzést és fölszólalást is hallhattak a résztvevők.
Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője elsősorban az erdélyi magyar nyomtatott sajtó teendőit elemezte, de számos tekintetben más országokban megjelenő kisebbségi magyar újságok sorskérdéseit is érintette. Megemlítette, hogy a nyomtatott sajtónak továbbra is nagy szerepe van az önazonosság megőrzésében, s bár néhány évvel ezelőtt még gyakori volt az a vélemény, hogy a megszűnés felé tart az újság, Nyugaton újabban más tendencia mutatkozik: a fiatalok körében ismét megnőtt az érdeklődés az újságolvasás iránt. Emellett lapok számára az a tapasztalat, hogy az internetes információkat továbbra is nehéz „eladni”, meg a közösségi oldalak sem váltak a párbeszéd és a viták színterévé, vagyis nem arra utal a tendencia, hogy az internet képes kiváltani a nyomtatott lapot.
Persze – mint ahogyan Ambrus Attila megfogalmazta – az újság természetesen akkor tudja betölteni a szerepét, ha nem marad szereptévesztésben. A nyomtatott sajtónak nem az online-nal, a rádiókkal és a tévével kell vetekednie a gyors hírszolgáltatás versenyében, hanem pontos információkkal, alapos háttér-információkkal, egymással feleselő és egymást kiegészítő vélemények ütköztetésével kell elkényeztetnie a nem csak tudni, hanem érteni és gondolkodni is akaró olvasókat.
Így lehet megmenteni és megtartani a lapokat, nem hagyni elveszni őket, mert aztán nehezebb lesz „újra kitalálni” az újságot.
Az újságíró-találkozón a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének képviselői és az erdélyi résztvevők bemutatták a Szigetlét című kötetet, amely a tavaly első alkalommal (erdélyi és kárpátaljai résztvevőkkel is) megszervezett bánáti riporttábor anyagainak egy részét tartalmazza; emellett Léphaft Pál beszélt a Magyar Szó új arculatáról és kiadványairól, bemutatva a Tarka Világ-könyvet.
Az újságírókat fogadta George Scripcaru, Brassó polgármestere, valamint Römer Ambrus Mihály, Brassó megye – kilencvenhat év után első alkalommal kinevezett magyar – prefektusa.

Fodor István

2014. május 13.

 

Bánt a nyelvi műveletlenség

Varga Horgosi Ildikót, a Hét Nap lektor asszonyát a VMÚE életműdíjjal tüntette ki 

Ha megkérdeznék tőlem, milyen is a tökéletes lektor, akkor azt mondanám, nézzék meg Varga Horgosi Ildikót. Mindig csinos, ápolt, a tartása, a járása arról árulkodik, hogy rend van benne és körülötte egyaránt. Nos, ha nem ismerném a munkáját, akkor is bizalommal fordulnék hozzá, mert sugárzik róla az igényesség. Ahogyan voltak a Magyar Szó és a Hét Nap történetében legendás, nagynevű lektorok, akik műveltségükkel, szakmai hozzáértésükkel szereztek maguknak tekintélyt, úgy most is vannak kiválóságok, akik nap mint nap mások írásait javítgatják, gyomlálják a nyelvi hibákat, mégis sok újságírónál nagyobb szakmai tekintélynek számítanak. Varga Horgosi Ildikó 35 évet töltött a Hét Napnál. Szakmai hozzáértésével, nyelvi igényességével és nyelvművelő munkájával méltán érdemelte ki a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete életműdíját. Varga Horgosi Ildikónak két felnőtt gyermeke van, Ági ginekológus, Árpád pedig közgazdász. Férje, Varga Horgosi Zoltán, a Szabadkai Közkórház elismert szakorvosa.

Hogyan lett belőled lektor? Ez a szakma nem tartozik a gyermeki álmok közé.

– Amikor abszolvens voltam a Magyar Tanszéken, munka után néztem, hogy édesanyámat megkíméljem a további kiadásoktól. Kopeczky Csaba javaslatára néztem be a Hét Napba. Ott volt Brenner János, Elmer Anna,Vali néni... Korrektort kerestek, én meg úgy gondoltam, a tanulás mellett ezt el tudom vállalni. Akkor még a Birografikában fényszedéssel készült a lap. Szőke Katival ott korrigáltunk. Dévavári Zoltán, a lap lektora pedig akkor már nagyon szeretett volna megszabadulni a lektorálástól, mert elszólították az írói-irodalomtörténészi teendői. Ő is szorgalmazta, hogy legyek lektor. Meg sem fordult tehát a fejemben, hogy újságíró legyek, hanem úgy alakult, hogy a nyelv pallérozásával foglalkozzam. Én azt gondoltam, hogy ez egy könnyű feladat lesz, hiszen diplomáztam már a Tanszék pedagógiai és nyelvi tanszakán is. Hiába mondta Dévavári Zoltán, hogy 3-4 évnek el kell telnie ahhoz, hogy megszerezzem a kellő tapasztalatot, hogy biztonsággal nyúljak a szöveghez, én azt gondoltam, felkészült vagyok. Neki lett igaza. Ez a 3-4 év azzal telt, hogy Dévavári útmutatása mellett, önképzéssel igyekeztem beleásni magam a lektori munkába. Bújtam a szakkönyveket, de kétségkívül nagyon sokat segített, hogy volt, aki felkarolt, szívesen látott a szerkesztőségben, és egyengette az utamat. Hálás vagyok a nagy öregeknek, mert nélkülük biztosan ilyen mélyen nem ágyazódhattam volna be a Hét Napba. Meg sem fordult soha a fejemben, hogy otthagyjam a szerkesztőséget. A munka nehézsége ellenére is szerettem bíbelődni a kéziratokkal. Izgalmasnak találtam, kreatívnak és alkotó munkának. Természetesen sokszor kivívtam az újságírók nemtetszését is a javítások miatt. A lektort ugyanis a nyelv őrének, a nyelv csőszének nevezik, meg mindenféle csúnya szavakkal szokták illetni. Tudom én, hogy mindenki érzékeny a saját írására, ám a lektor a legnagyobb jóindulattal nyúl a szöveghez. Természetesen a lektori munkának olyan vetülete is van, hogy kijavít olyasmit is, ami nem feltétlenül rossz, de az ő ízlésének nem felel meg, és a sajátját erőlteti bele a kérdéses szövegbe, a saját nyelvi ízlését kényszeríti rá az újságíróra.

Az újságírás az elmúlt 2-3 évtized alatt nagyon megváltozott. Sok helyütt már most nem alkalmaznak lektort, és sokan vannak, akik szerint ez a szakma ki fog halni.

– Én úgy gondolom, hogy a lektorra szükség van, bármennyire is változzon a társadalmi értékrend. Lehet, hogy a lektori munka elavultnak tűnik, de semmiképpen sem felesleges. A felgyorsult és változó világunkban másra helyeződnek a hangsúlyok, ezzel meg kell békélnünk. Éppen a napokban olvastam egy tanulmányt, mely szerint hamarosan feleslegessé válnak az iskolákban a számítógépes tantermek, szükségtelen lesz reggel nyolckor kezdeni a tanítást, és tankönyvre sem lesz majd szükség. Ezek sorában természetesen el tudom képzelni, hogy kihal ez a szakma, feleslegessé válik, egyszerűen kiveszik. Mégis én úgy gondolom, nemcsak az a fontos, hogy minél előbb eljusson az információ az olvasóhoz, hanem az is rendkívül lényeges, hogy milyen formában lát napvilágot. Ahhoz, hogy megtartsuk az olvasónkat, hogy felkeltsük az érdeklődését, vagy ébren tartsuk azt, az újságírónak bizony válogatnia kell azok között a nyelvi kifejezések között, amelyek a mondanivalót világossá, tisztává, szabatossá és egyértelművé teszik. A nyelv csodálatos rendszer vagy szerkezet, bárminek is nevezzük. Ha nem a közlés szándékának megfelelően válogat az újságíró e rendszer eszközei közül, akkor elvész a mondanivaló. Az olvasóhoz nem jut el az üzenet. A nyelv az ember és ember közötti kapcsolat eszköze. Ezért az újságírónak kötelessége nyelvi intelligenciával használni a nyelvet.

Hogyha ez nem így van, hogyha ez sántít, akkor jön a lektor...

– Igen, akkor jön a lektor, és alázattal javítja a kéziratot. Természetesen, akkor van bennem tisztelet és alázat a szerző iránt, ha látom a felkészültségét. A nyelvi felkészültségét és egyéb műveltségét. A lektor a rábízott kéziratot felülbírálja. Először is nyelvi, nyelvhelyességi, mondattani, szótani szempontok szerint javít, valamint stilisztikai szempontból is át kell fésülnie a szöveget. Nem könnyű feladat. Ez rendkívüli műveltséget igényel. Tévútra terelheti a lektor a mondatot, ha a hányaveti megfogalmazást javítja úgy, hogy nem tudja, tulajdonképpen miről is kellene hogy szóljon az írás.

Vannak újságírók, akik viszont felróják a lektoroknak, hogy nem a jobbítás szándékával avatkoznak be a szövegbe, hanem hogy otthagyják kéznyomukat a szövegen.

– Vannak ilyen lektorok is. Van, aki például tűzzel-vassal irtja az idegen kifejezéseket. Szerintem a nyelv élő szövet, egy test, amely állandóan változik, s ilyenformán az idegen szavakat is magába olvasztja. Szerintem sokszor indokolatlanul harcolunk a kölcsönvett kifejezések ellen, mert gyakran az idegen kifejezés már többet mond, mint annak körülírása. Egyszerűen meghonosodott. És olyan lektorok is vannak, akik nyelvi diszkriminácót végeznek azzal, hogy nem hagyják érvényesülni a rétegnyelvet. Elítélik azokat, akik nem a köznyelvet beszélik. Véleményem szerint ezzel a lektor idézi elő a nyelvszegényedést. Természetesen ahhoz, hogy hagyjunk egy bácsgyulafavi bácsikát úgy megszólalni az újság hasábjain, ahogyan ő a saját közegében beszél, ahhoz is szakértelem kell. Azt a nyelvjárást, azt a tájnyelvet következetesen kell használni. Én ellenzem ennek a kijavítását. Ezek a kincseink, és ezeket meg kell őriznünk.

A Magyar Szóban legendaként meséljük, hogy címoldalon megjelent Tito a vadvezér öles betűkkel. Van-e ilyen legenda a Hét Napban? Milyen emlékezetes bakik voltak nálatok?

– Természetesen nálunk is előfordult. Megjelent például, hogy suszterok lógtak a mennyezetről, a labdarágó mérkőzésen győzött az xy csapat, meg hogy Jugoszlávia és Dánia között szarosak voltak a kapcsolatok... Tito halálakor én még korrigáltam a nyomdában. Halálfélelmünk volt, hogy ilyen hiba még csak véletlenül se kerüljön az újságba. Egész éjjel korrigáltuk a különszámot, minden hibát kigyomláltunk, és már hajnaltájt a legjobb szedőnek a kéziratában észrevettük, hogy Tito a szocializmus élharcosa helyett álharcosa volt. Képzeld, ha ez megjelenik akkor, amikor mindenki gyászolta, siratta. De azért tudni kell, hogy abban az időben ez könnyebben előfordulhatott, mert kézzel javítottak bele a lektorok a szövegbe, aztán a szedők azt újraszedték, és nem ám csak azt az egy szót, hanem az egész sort, és megesett, hogy a lektor a hibát kijavította, de a szedő máshol egy újabbat vétett. A vadvezér meg az ehhez hasonlók sértő hibák. De ha nem értelemzavaró vagy sértő a betűhiba, akkor számomra az nem hiba. A legnagyobb hibák az én szememben a nyelvi műveletlenségre valló hibák, a nyelvi ízléstelenségre vallók, a pongyola fogalmazás, a felkészületlenség.

35 évig gyomláltad a kéziratokat. Fárasztó munkának tartod a lektori munkát?

– Volt sikerélményem, és a régi kollégák biztattak is. Akkor még vérbeli újságírók voltak, és igazi szerkesztőségi élet folyt, igazi deszkkel, igazi miliővel. Régi vágású bohém emberek voltak körülöttem. Manapság már bohém ember sincs, csak vagány. Amíg dolgoztam, nem érzetem, mennyire fárasztó, amikor elmentem nyugdíjba, akkor jöttem rá, hogy valójában mennyire igénybe vett ez a munka. De szerettem csinálni.

Azt mondják, az újságíró soha sem teszi le a ceruzát. Szerintem a lektori munka is ilyen.

– Valóban én sem hagytam fel teljesen a lektorálással. Most éppen egy könyvön dolgozom, és persze mindig akad valami munka.

Kabók Erika (Magyar Szó)

 

Jegyzetek, villanások és veretes írások

Fodor István, a Magyar Szó szerkesztője kapta a VMÚE újságírói díját 

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete az idén negyedszer osztotta ki szakmai díjait, s írott sajtó kategóriában napilapunk újságírója és szerkesztője érdemelte ki a rangos elismerést. A veterán kollégával az elismerés kapcsán beszélgettünk.

Mikor tudatosult benned, hogy újságírással szeretnél foglalkozni, s mennyire volt ez sorsszerű döntés?

– Gyerekkoromban tanító vagy boltos, azaz kereskedő akartam lenni. Ez utóbbi talán amiatt, mert arra gondolhattam, hogy a boltban az ember – vagyis a gyerek – biztosan könnyen hozzájut egy kis édességhez. Nem is nagyon szeretek szegénységről írni, mert sokfajta viszonyítási alapom van, és az akkorihoz képest a mostaninak háromnegyede valamilyen álszegénység, de ha kimondanám, sokan megsértődnének. Persze, tisztában vagyok azzal, hogy ma mások az igények, de sajnos, az erkölcsök is. Megélhetési lopás? Hát bizony ilyen alapon akkoriban a faluszélen mindenki jogosan lophatott volna mindenkitől… De hogy a kérdésre is válaszoljak: tanító, vagyis magyartanár majdnem lettem, három évig ugyanis az egyetemen kölcsönből éltem, a negyediken pedig ösztöndíjat kaptam a Magyar Szótól, és ezt „le kellett dolgoznom”, így lettem újságíró. Azt hiszem, már általános iskolásként írogattam rövidke írásokat, híreket a Tiszavidék oldalra, nem sokkal később mellékletté nőtt a Tiszavidék, tudósítópályázatot is hirdetett, és akkor már gimnazistaként díjat kaptam. Később az anyalap pályázatain is díjaztak, tehát több tényező együttesen terelt az újságírás felé.

1977-ben kerültél a Magyar Szóhoz. Miképpen találtad föl magad egy akkoriban mintegy 20 ezres példányszámú napilap belpolitikai munkatársaként?Azonnal a mély vízbe dobtak?

– Sőt akkoriban – az előző évben – a Tiszavidék példányszáma is átlépte a húszezret, pedig csak öt Tisza menti községben terjesztették. Mint említettem, valami kevés tudósítói tapasztalatom már volt, Keresztényi József, a melléklet szerkesztője pedig adta a szakmai és „taktikai” tanácsokat. Nem sokkal később az emberként is kiváló Simon Pista és Thurzó Miklós bevont a falujárásba, ami számos műfaji lehetőséget kínált: a plakáthírtől a riportokig, a színes írásoktól a rövid jegyzetekig alkalmat nyújtott a gyakorlásra. A mély víz különben is viszonylagos fogalom, de csak „olyan mélységig” vagyok a híve, amíg rákényszerít az úszás tanulására. Mert ha összevissza csapkod és fuldoklik az ember, az inkább megriaszthat. Nem volna szabad, hogy az olvasó lássa, hogy „rajta gyakorol” az újságíró, addig inkább maradjon a könnyebb műfajoknál, amíg nem érett a nehezebbekre. Számomra a mély víz inkább az volt, amikor néhány évvel később Koszovóba, Montenegróba és az ország más részeire kezdtek küldözgetni, mert az országnak azok a vidékei ismeretlenek voltak számomra, legalábbis testközelből.

A legjobb újságírónál is becsúszhat egy-egy hiba. Melyik az a baki, amelyik bizonyos tekintetben máig is kísért?

– Olyan nincs, ami kísértene, de biztosan voltak hibáim. Bakinak azt tekintem, ami meg is jelenik az újságban, és máig is igencsak bosszant, ha a szerző, a szerkesztő és a lektor együttesen sem vesz észre alapvető hibákat. Én a kéziratokat szerkesztőként mindig kijavítom, csak utána adom a lektornak apróbb korrigálásokra. Régebben sokkal kevesebb volt a tévedés, valószínűleg azért, mert az ólomszedés idején kettős korrektúrán ment keresztül az írás, most meg időnként azt látom, hogy az egy is elmarad. Nem is szeretem saját írásaimat beszerkeszteni, mert olyankor egy „ellenőrzési pont” kimarad. Inkább szerkesztőként bosszankodtam az utóbbi években, amikor az én hibámból például a kelleténél egy héttel korábban bekerült egy-egy rendezvényt bejelentő hír. Vagy éppen ugyanazon az oldalon megismétlődött egy írás. Az olvasónak ezeket nem lehet megmagyarázni, mert nem tudja, hogy milyen rengeteg a buktató. És különben is jobban mérgelődik ezen a szerkesztő, mint az olvasó.

Melyik az az írás, illetve annak a története, amelyre a mai napig szívesen emlékszel?

– Kérdeztek már ilyesmit, de hirtelen egy sem jutott eszembe. Harminchat év azonban elég hosszú idő ahhoz, hogy a sok ezer írásom közül akár több tucatot is említésre érdemesnek találhatnék. Igaz, ritkán fordul elő velem, hogy amivel ma elégedett vagyok, arra évek múltán is azt mondjam, hogy no, ezt jól megcsináltad. Érdekes, hogy mostanában ráfutottam számos Jó reggelt!-emre, amelyeket enyhén szólva sem szégyellek. Apró, alig több mint félflekkes krokik, jegyzetek, villanások ezek, mégis vetekednek időnként a terjedelmes és „veretesnek” vélt írásokkal.

Kezdettől fogva hivatalosan belpolitikai újságíró vagyok – bár éveken át szerkesztettem a Kitekintőt, sőt ezt a külpolitikai oldalt együtt is a Tiszavidékkel –, mégis talán az írókkal készült interjúknak örültem leginkább. Szívesen emlékszem a Faludy Györggyel a kilencvenes években Csobánkán készült beszélgetésre és történetmeséléseire. Csodálatosan tudott mesélni, meg jó volt úgy, protokoll és időkorlátok nélkül elbeszélgetni az írótáborban. Az sem biztos már, hogy az interjú sikerült jól, inkább az élmény maradt meg. Zalán Tiborral vagy Bogdán Józseffel szintén általam sikeresnek vélt interjúkat készítettem. Hozzáteszem: gyakran kevésbé az újságíró érdeme egy jó interjú, hanem a beszélgetőtársé. Ha jó, szép, gondolatébresztő válaszokat ad felemás kérdésre is, az újságíró utólag könnyen „átszerkeszti” úgy a kérdést, hogy ő is okosnak tűnjön – mondom ezt félig komolyan.

Manapság a technika számos vívmánya segíti az újságíró munkáját (diktafon, digitális fényképezőgép, internet), mindezek meg is változtatták ezt a hivatást...

– Ha ezt kifejteném, nem férne be az újságba. Egy terepjárás alkalmával beszálláskor az autó tetejére tettem a jegyzetfüzetemet, ott is maradt, és „elrepült” valahol. Utána fejből megírtam néhány írást. Ha nem jegyzeteltem volna, aligha rögződnek bennem kellően a beszélgetések, meg a diktafon különben is kissé elaltatja a figyelmet. És mindent visszahallgatni nagyon hosszadalmas. Én egyszerre alkalmazom mindkét módszert, a magnót inkább biztonsági tartalékként, meg némely interjúk alkalmával nem nagyon „stilizálhat” az újságíró. A digitális fényképezőgép hatalmas előrelépést hozott, de sajnos alig látom az újságban a képek ugrásszerű javulását. Az internettel pedig óvatosan kell bánni, fenntartásokkal használni, még akkor is, ha óriási találmánynak tekintem az újságírás számára. Egyben átoknak is a nyomtatott sajtóra nézve.

A pályád során dolgoztál újságíróként, majd szerkesztőként, illetve ezek szinte ritmikusan váltakoznak. Melyiknek mi a szépsége?

– A szerkesztésben nem találok különösebb szépséget. Ha jó témákról jó kéziratok érkeznek a kollégáktól, annak örülök, de ez javarészt az ő érdemük. És reggeltől estig tart a munka, amíg át nem nézem a kész oldalt. Persze sok az üresjárat, a szabadidő, csak az a baj, hogy ezt nem nagyon tudom hasznosan eltölteni, mert mindig „előjön” valami a szerkesztői munka körül. Másrészről: olyan foglalkozás vagy hivatás nincs is, hogy szerkesztő, hanem újságíró létezik. Aki saját örömére is alkothat, mert ez mégis napi alkotómunka. Amikor a nyugdíjkorhatár felé közeledve a szerbiai átlagbérnek talán nyolcvan százalékát tudom megkeresni, akkor legalább élvezetet leljen az ember a munkájában.

Jelenleg napilapunk történetének megírásán dolgozol. A Magyar Szó hetvenéves történetének áttanulmányozása milyen tapasztalatokkal szolgál?

– Az előző kérdéshez kapcsolódóan: kezdőnek számító kollégáktól olvastam sorozatban nagyon jó, érett írásokat, mondhatom, újra felfedeztem őket. S hol vannak? Szerkesztők már hosszú ideje. Önző olvasóként sajnálom, hogy nem maradtak a „helyükön”. Persze én sem tudnám ezt az ellentmondást föloldani – mármint azt, hogy a jókat kiemelik –, csak megjegyeztem. Legfőbb tapasztalatom pedig az, hogy bármely korszakát is szemlélem a Magyar Szónak, azt látom, hogy mindig és folyamatosan meg kellett vívni a harcot azért, hogy jobb legyen az újság, örökké a határokat kellett feszegetni, a korlátokat bontogatni, gyakran szemben a főszerkesztővel is. Róluk pedig az a kép alakult ki bennem, hogy egyikük sem akarta a lap vesztét vagy kiszolgáltatottságát, s attól függően voltak sikeresek vagy sem – együtt a lappal –, hogy a két (vagy több) tűz között miként találták föl magukat úgy, hogy lehetőleg ne nagyon égjenek meg. És az újság se égjen el.

Horváth Zsolt (Magyar Szó)

 

Szorgalom és hivatástudat

Aki mikrofonnal és jegyzetfüzettel járja a szórványt: Kónya-Kovács Otília 

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének idei díjazottjai között van Kónya-Kovács Otília, akit a szórványban kifejtett kimagasló munkájáért részesített elismerésben az egyesület elnöksége. Hosszú évek során tiszteletdíjasként dolgozott, jelenleg a VRT szerződéses munkaviszonyban levő munkatársa, aki az újvidéki televízión és a rádión kívül dolgozik a 7 Nap mellékleteként megjelenő Bánáti Újságnak, a Kossuth rádiónak, a Vajdaság Ma hírportálnak, a Muzslyai Újságnak… Nehéz lenne kapásból találni olyan vajdasági médiumot, amelynek még nem dolgozott volna. Közép-Bánátból tudósítja a nézőket, a hallgatókat és az olvasókat. Muzslyán, a legnagyobb magyar többségű közép-bánáti településen él.

Mint vallja, szíve szerint a rádió áll hozzá a legközelebb, de túlzás nélkül mondható, hogy nem sok vajdasági újságíró van ma, aki egyforma rutinnal bánik a mikrofonnal, a diktafonnal, ül a televízió-vágóasztalhoz vagy éppen szöveget ír, mint ahogyan azt Kónya-Kovács Otília teszi. Méghozzá kivételes szorgalommal, gyorsasággal és hivatástudattal, amit talán a szakmabelieknél is jobban méltányolja környezete, ahonnan tudósít – az pedig a bánáti szórvány. Mert egy többszörösen is kisebbségben élő számára sokkal többet jelent, ha a televízióban, a rádióban vagy az újságban hírt adnak arról, ami a környezetükben történik. Még akkor is, ha valami másoknak kevésbé fontos eseménynek látszik.

– Az újságírás bűvkörébe általános iskolás koromba kerültem. Nagyon sokat köszönhetek magyartanárnőmnek, aki egy tudósítócsoportot működtetett, és hogy hogy nem, én is tagja lettem annak a kis csapatnak. Az újvidéki rádió gyermekműsorának, a tévének és a Jó Pajtásnak küldtük az írásainkat. Aztán húszévesen, egyetemista koromban csöppentem bele igazából a szakmába. Előbb az Újvidéki Televíziónál „slapajkodtam”, majd pedig a rádióhoz kerültem. Az egyetemista évek után hazaköltöztem Muzslyára, hogy „szabadúszóként” folytassam azt, amit Újvidéken elkezdtem.

Nyilván számodra az egy teljesen más helyzet volt, hiszen szerkesztőségi hátszél nélkül kerültél a mély vízbe. A szórványba, ahol először is meg kellett ismerkedni az emberekkel, a tereppel.

– Bevallom, nem volt egyszerű feladat. Már abból is kifolyólag, hogy rákényszerültem arra, hogy egyszerre több média részére is tudósítsak. Az idő pedig egyformán szorít minden szerkesztőt. Sokszor felmerül a kérdés, hogy egy esemény után kinek, mikorra, mekkora terjedelemben kell leadni az anyagot. De ennél is sokszor nagyobb az a dilemma, hogy melyik eseményt részesítsem előnyben, amikor is egy időben vannak a történések. Mert egy ekkora terepet nem tud lefedni egy újságíró. Sokszor megtörténik, hogy az események megválasztása nem a fontosságot tükrözi. Legtöbb esetben talán nem tudok kellően érvelni egy-egy fontosabb közép-bánáti esemény mellett. Fájlalom viszont, ha valamelyik médiumból egy-egy jelentős mozzanat erről a tájról kimarad. Itt a szórványban az újságírónak szinte minden eseményre el kell mennie, ha azokról tudósítani akar. A kollégák segítségére ritkán számíthat az ember, már azért is, mert a többségben levő szerb újságírókat kevésbé érdeklik a magyar vonatkozású események.

Azt mondják, mifelénk ha – a vonaton kívül – valami késik, akkor az a tiszteletdíj. Gondolt-e néha arra, hogy hátat fordít az újságírásnak, és más munkahelyet keres magának?

Volt úgy (különösen a kilencvenes évek vége táján), hogy 17 hónapot is késtek a tiszteletdíjak. De ha valaki az újságírásba belekóstol, talán nem is tudja könnyen abbahagyni. Ha csak egy kis dolgot is talál, ami megragadja, akkor marad. Az eseményeken kívül a szórványban élők szeretik, ha valaki meghallgatja mindennapi gondjaikat-bajaikat, mert akkor azt érzik, hogy a többség nem feledkezett meg róluk. Szerintem fontos minden megmozdulásról hírt adni, még akkor, ha az nem mindig tűnik annyira fontosnak. Hiszen minden ilyen kis esemény is része a szórványmagyarság megmaradásáért folytatott küzdelemnek. Hírt kell verni róla, hogy létezünk. Hogy van élet a szórványban is.

A szakmai díj is azt mutatja, hogy erre a munkára szükség van, és folytatni kell.

– A díj elismerés és számomra megerősítés is egyben. Természetesen jól esett, hogy felfigyeltek a munkámra, amely ezek szerint nem volt hiábavaló. Éppen e díj kapcsán kapott telefonhívásokból arra lehetne következtetni, hogy vannak emberek a környezetemből, akik talán tőlem is jobban örülnek ennek az elismerésnek, akik ugyancsak fontosnak tartják a munkámat. Nálunk a visszajelzések egyébként állandó jellegűek. Számomra pedig nem marad más hátra, minthogy folytassam azt, amit eddig is tettem. Hogy lehetőségeim szerint eljussak minél több helyre, eseményre, bemutassak minél több itteni, arra érdemes bánáti embert a magyar közösségnek.

Kecskés István (Magyar Szó)

 

Az őszinte kíváncsiság vezérel

A kezdetekről, a művészi világ érdekességeiről, a témák önmagukban való megérleléséről beszélgettünk Gyurkovics Virággal, a pályakezdők díjával kitüntetett újságíróval 

A pályakezdők közül Gyurkovics Virágot, a Hét Nap újságíróját jutalmazta az idén a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete. Még 17 éves volt, amikor először megfogalmazódott benne, hogy újságíró szeretne lenni, majd amikor 2007-ben felvételizett a tanítóképző karra, egy újsághirdetésre bukkant, a Pro Media hirdetett újságíróiskolát. Virág így hét közben Szabadkán tanult az egyetemi karon, hétvégente pedig Újvidéken újságírást.

2008-ban a Közegellenállás riportpályázatán különdíjat kapott, ez elég bátorságot adott neki ahhoz, hogy a Vajdaság ma hírportál álláshirdetésére jelentkezzen szabadkai tudósítónak 2009 januárjában. A hírportálon művelődési témákkal foglalkozott, s a művelődés lett a területe, amikor két éve a Hét Nap újságírója lett.

– Teljesen változó, hogy hogyan készülök egy-egy interjúra – válaszolta, amikor arról kérdeztem, hogy spontán beszélgetős vagy nagyon felkészülős újságíró-e inkább. – Épp a minap készítettem egy interjút egy olyan valakivel, akit nem ismertem korábban. Először arra gondoltam, hogy a lehető legtöbb információt összeszedek róla közös ismerősöktől, azután mégis hagytam, hogy úgy mutatkozzon be nekem, ahogyan ő akart. Itt a spontán beszélgetés jó döntésnek bizonyult. Ez persze attól is függ, hogy kiről van szó, hiszen sok esetben nagyon is szerencsés jól felkészülni. Folyamatosan érnek új élmények, új emberekkel ismerkedek, próbálom képezni is magam, olvasok folyóiratokat, szaklapokat, és más újságírók írásait is olvasom. Így változó az is, ahogyan hozzányúlok egy-egy témához. Persze érthető, hogy feszült olykor az ember. Ott vannak a kérdések, hogy jól csinálom-e, okosat, hasznosat kérdezek-e. De a lényeg, hogy kíváncsinak kell lenni. A kíváncsiság szerintem az egyik kulcsszó. Akkor sikerül legjobban egy beszélgetés, amikor nem azon stresszelek, hogy én hol vagyok mint újságíró, hanem amikor az őszinte kíváncsiság vezérel.

Volt már, hogy nagyon izgultál egy interjú előtt, vagy azért, mert nagy kihívás előtt álltál, vagy mert annyira tisztelted az illetőt, hogy nagyon meg akartál felelni?

– Volt ilyen, igen. A Csernus Imrével való interjúra például nagyon készültem, számos vele készült interjút olvastam el, néztem meg, kérdéseket írtam össze. A stílusából adódóan nem is kell annyira csodálkozni azon, hogy egy kezdő újságíró kicsit tart a vele való találkozástól. Végül is egészen jól sikerült a beszélgetés. Ez két évvel ezelőtt volt, pont akkor kezdtem a hetilapos munkát, akkor kezdtem ízlelgetni, hogy milyen is hetilapos írásokat írni.

Internetes újságíróként kezdted. A hetilapnak való írás és az internetes újságírás teljesen más munkamódszert kíván meg.

– Az internetes újságírásnál a gyorsaságra kellett törekedni, és megtanulni csak a lényeget leírni, a hetilapnál azonban jobban körbejárható a téma több szempontból is. Nagyon hálás vagyok, hogy az internetes újságírásban is kipróbálhattam magam, mert segített fejlődni. Kezdetben azt gondoltam, hogy minden információ, amit elmond az alany, az egyaránt fontos, aztán meg kellett tanulni, hogy kell megfogni valaminek a lényegét. Nyilván ezt a lehető leggyorsabban és legpontosabban kellett megírni, a rendezvények után rohannom kellett írni. Közben meg sokszor éreztem azt, hogy a téma többet kíván, mint amennyi felületem van rá. Úgy alakult, hogy amikor ezt már egyre jobban éreztem, akkor kerültem a Hét Naphoz. Ami a témaválasztást illeti, zömében szabad kezet kapok. Van, hogy sokat ülök egy témán, amikor azt érzem, hogy az olvasónak csak akkor tudom átadni, ha magam is bőven beleásom magam. Hagyom, hogy a téma valamilyen érzelmeket váltson ki belőlem, valamilyen irányba elindítson, megtalálja a helyét bennem. Ha megtalálta a helyét bennem, akkor könnyebb is visszakommunikálni úgy, hogy mások számára is érthető legyen. Persze nyilván ez nem jelenti azt, hogy más is úgy fogadja be, ahogyan én megéreztem. Szeretek akár több mint egy órát is beszélgetni valakivel. Néha azt érzem, hogy van, akiből csak akkor jön ki a valódi mondanivaló, ha előtte fél órát csak kötetlenül beszélgetünk. Arra törekszem, hogy jó íze legyen az interjúimnak. Most az jutott eszembe, hogy az újságírás nem is annyira az írásról, mint a gondolkodásról szól. Hogy mit mivel társítok, miből milyen következtetést vonok le.

Azt mondtad, hogy többnyire szabad kezet kapsz a témaválasztásban. Miről írsz igazán szívesen?

– A képzőművészet, a vizuális kultúra például nagyon közel áll hozzám. Nagyon izgalmasnak tartom, hogy a művészek hogy találják meg azt a nyelvet, amelyen közvetíteni akarják a saját belső világukat, vagy ahogy tükrözni akarják a világot. Azt gondolom, hogy azért érdemes rájuk figyelni, mert ha azt érzik, hogy ki akarnak adni magukból valamit, akkor már eleve annyi van bennük, amire érdemes odafigyelni. Ha valaki azt érzi, hogy meg akar mutatni valamit a világnak, akkor biztos valamilyen izgalmas dolog zajlik benne. Izgalmas kiismerni, hogy kinek mi a megmutatkozás nyelve. Van, akinek ez a nyelv a színház nyelve, van, akinek az írás. Nagyon érdekesnek tartom megfigyelni, hogy az alkotó mire hogyan reflektál, mit miért éppen úgy kezel, ahogyan. Ez egy kifogyhatatlan téma.

Tápai Renáta (Magyar Szó)

 

Vidám ébresztő

A Pannon Reggeli csapata fiatalos hévvel fut neki minden napnak

A szabadkai székhelyű Pannon Rádió és Televízió Pannon Reggeli című műsora 2009-ben indult. „A Pannon Rádió informatív, egyben szórakoztató ébresztő műsora. Ha velünk indítja a napját, nem marad le semmiről!” – mondják magukról. Kezdetben többen próbálkoztak a dinamikus és szórakoztató műsor vezetésével, de az elmúlt egy-másfél év során állt össze az a csapat, amely kikezdhetetlennek tűnik: Csernik Árpád és Kovács Nemes Andor színészek, Bajtai Kornél és Brasnyó Zoltán újságírók, valamint Zvekán Péter muzsikus, életművész.

Hétköznaponként 6-tól 10-ig, ha éppen olyan kedvünk van, a Pannon Rádió hullámhosszán őket hallgathatjuk. Vajdaságban egyedülálló stílusban és azt is mondhatnám tartalommal töltik ki a műsoridőt. Vidáman, kötetlenül beszélgetnek nagy és kis dolgokról, fontos és kevésbé fontos eseményekről, gyakran, sőt nagyon gyakran humorral fűszerezve. Nem tudálékoskodnak, hanem elhitetik velünk, hogy amikor szürcsölgetjük otthon a reggeli kávénkat, ők ülnek az asztal másik felén, és velünk beszélgetnek. És ettől jó ez a műsor. A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete az elektronikus sajtó kategóriában ezt a műsort díjazta.

Bár (ha mi is úgy akarjuk) naponta az éter hullámain megérkeznek otthonainkba, ténylegesen egyszerre találkozni velük szinte lehetetlen. Valamennyien meglehetősen elfoglaltak. Elkészítettem hát nekik néhány kérdést, és arra kértem őket, válaszoljanak rá.

Íme:

Hogyan állt össze a csapat?

Brasnyó: Nehezen. Azóta viszont nincs megállás. Szerintem így jó, ahogy van. Ha bárki is hiányozna, már nem lenne fünf, csak vier. Az meg hülyén hangzik.

Bajtai: Igazából megidéztük Fluor Tomit, és megkértük, olvassa ránk slágerének módosított változatát, mely szerint „álljunk össze, mint fünf kicsi legó”. Mondjuk, ez se ment olyan egyszerűen, mert ő nem ért rá, ezért maga helyett az öccsét küldte Neon Ácit.

Csernik: Nincsenek varázspálcás történetek. Ez sem az. Lassan alakult ki a jelenlegi felállás, nem lehet két perc alatt egy jól működő ötöst kialakítani. De szerintem sikerült.

Kovi: 2009-ben indult útjának a reggeli műsor ezen a néven, és én akkor ott voltam. Akkor még fele-fele arányban volt a nemek képviselete a műsorban. Bő egy év után én kiszálltam, mert más elfoglaltságaim ellehetetlenítették a koránkelést. Mikor 2013 októberében Zeci felhívott, hogy volna-e kedvem folytatni, kicsit szájhúzva, de belementem, mondván, ott segítek, ahol tudok. Már bánnám, ha nemet mondtam volna, hisz három kiváló embert ismertem meg nagyon közelről. Csernik Árpit pedig már nagyon rég ismerem.

Zvekán: Zvekán és Csernik már ős reggeliseknek számítanak. Hozzájuk csapódott Kornél úr, majd sikerült kilobbizni magunknak a Brasnyót. Kovi volt az utolsó tag, akivel tavaly októberében kiteljesedett a jelenlegi csapat, a Pannon Fünf.

Ki a legviccesebb közületek?

Brasnyó: Aki kialudta magát, és nem kettőkor feküdt le, hogy ötkor keljen.

Bajtai: Mindig az, akit kérdeznek, természetesen. No, de komolyra fordítva, attól komplex ez a csapat, hogy ötünk közül mindenkinek más típusú a humora, és ezek aztán összeállnak, mint az a két kicsi…

Csernik: Mindegy. Nem ez a kérdés, hanem, hogy kivel a legjobb együttműködni. De nem tudok válaszolni. Mindenkivel.

Kovi: Mindenki másképp vicces. Ami a legviccesebb mindannyiunkban, az a fejünk reggel 6 előtt 10 perccel, mikor találkozunk odabent a stúdióban.

Zvekán: A lényeg, hogy történjen valami a két műsorvezető között. Fontos a labdadobálás, valamint a labdák lecsapása. Kemény lecsapása... Ez az öt ember mindig kihozza a legjobbat egymásból, és ez a lényeg. Nem önmutogatás, hanem csapatmunka.

Hogyan lehet már hajnalban jókedvűnek lenni? Ti ezt gyakoroljátok?

Brasnyó: Mindannyiunknak megvan erre a módszere. Nekem a jó erős kávé, és ha reggel Korda Gyurit dúdolok.

Bajtai: Korda Gyuri persze alapvetés a reggeli indításhoz, meg a kávé is. De egyébként mikor legyünk jókedvűek, ha nem hajnalban, amikor még sejtelmünk sincs róla, mi vár ránk a nap folyamán? Hiszen a mondás szerint is, Ki Korán kel, Biblián fekszik.

Csernik: Nem jókedvűek vagyunk, hanem szórakoztatunk. Ez fontos különbség. Ez pedig mindannyiunk szívügye.

Kovi: Amikor műsor van, lehet egyikünknek kicsit borúsabb kedve, a másik ezt mindig oldani tudja. Ez az életben is így van. Nem számít az időpont, ha a társaság jó, a kedv is jó.

Zvekán: Az ébredés sokszor kínkeserves, de a stúdióba éréssel egyidejűleg viszont beindul valami extra energia, amelynek töltete egészen 10 óráig tart. Jómagam rögtön jó kedvű leszek, amit a kolléga és a hallgatók folyamatosan fokoznak.

Mi a közös bennetek?

Brasnyó: Az, hogy piszok jók vagyunk. És az alázat, azt hiszem.

Bajtai: Hát, elsősorban, hogy imádjuk, amit csinálunk, másodsorban meg, hogy fáradhatatlanul tudjuk egymást szívatni.

Csernik: Talán a vágy, hogy tessünk a hallgatóknak. De sok más is. Például kedveljük egymás társaságát.

Kovi: A hihetetlen pozitivitás, a nyitottság mindenre, az irónia és az önirónia, de lehetne ezt sorolni.... Mikor először találkoztam Brasnyóval vagy Bajtaival, a műsor végére az volt az érzésem, mintha már mintha évek óta ismernénk egymást.

Zvekán: Mindenki nehezen kel fel reggel. Senki sem tud időben lefeküdni. Egyikünk se tudja elviselni a negatív hallgatói visszajelzést, mert néha bizony ilyen is van. Van olyan, aki napokig beteg emiatt.

Miben különböztök?

Brasnyó: A magasságunkban. Olyanok vagyunk, mint a Dalton fivérek.

Bajtai: Ja, ja, Zvekán, a legmagasabb, már kora reggel majszol valamit. Afféle ultrarövid hullámú gengsztertestvériséget alkotunk.

Csernik: Rengeteg mindenben. Például a nevünk se ugyanaz.

Kovi: Öltözködés, italfogyasztás, nők, lakcím, név, munkahely, hajszín, szemszín, étkezési szokások (kivétel ez alól a „töpörtyűs” pogácsa).

Zvekán: A humorunk és a karakterünk teljesen eltérő, és szerintem pont ezért érdekes a műsor. Például Bajtai tele van szörnyű viccekkel, Csernik olyan, mint egy tanár bácsi, Brasnyó pedig intelligensen szórakoztató. Gondolom én...

Mit üzentek a hallgatóknak, akik már hallottak benneteket, és azoknak, akik eddig átaludták a műsoridőtöket?

Brasnyó: Aki rendszeresen hallgat bennünket reggelente, az tudja, hogy nélkülünk üres a plaszpigál. Akik inkább alszanak... nos, igazuk van.

Bajtai: Hát én leginkább azt tudnám üzenni, amit Batman a bőregereknek: Folyjon bármi, denevér.

Csernik: Köszönjük a megtisztelő figyelmüket. Előre is.

Kovi: Akik eddig hallgattak bennünket, és kibírták velünk a reggeleket, nekik köszönjük szépen, le a kalappal, akik ezek után kapnak kedvet, azoknak sok szerencsét és kitartást...

Zvekán: Köszönjük, hogy nap mint nap bennünket választanak. Írjanak minél többet, hiszen akkor igazán interaktív a műsor!

Szeretitek-e a madártejet?

Brasnyó: Csak ha én fejhetem meg a madarat.

Bajtai: A madártej éppen olyan átverés, mint mondjuk a székelygulyás. Az utóbbiban még nem találtam székelyek maradványait, mint ahogy a madártejben sem akadtam még nyomokban sem madarakra. Még egy megveszekedett verébre sem.

Csernik: Igen.

Kovi: A madártej nem a kedvencem, na persze attól is függ, melyik madártól származik. Én a somlói galuskára esküszöm.

Zvekán: Csak ha a nagyi csinálja.

Hát a paradicsomlevest cukorral?

Brasnyó: Nem kell a cukor, éppen elég cukik vagyunk.

Bajtai: Én megmaradok a töpörtyűs pogácsánál.

Csernik: Sósan.

Zvekán: Talán semmilyen körülmények között sem lennék képes letolni a torkomon.

Kovi: Gyerekkoromban cukorral ettem, de abban a korban az édeset favorizálja az ember... A paradicsomleves az sós!!!!!!!

Kabók Erika (Magyar Szó)

 

Felfüggesztették, majd kirúgták

Csíkos Zsuzsa, a Napleány-díj idei kitüntetettje számára nincsenek kis dolgok és nagy témák, azzal szeret leginkább foglalkozni, ami rólunk szól 

Kosztolányi egyebek között a következőket írja az újságírókról: „Értenie kell mindenhez. Az emberek veséjébe kell látnia. A helyzet felfogásához gyors ész, biztos ítélőképesség szükséges, [...] ő a jelen krónikása, történetírója, akinek éppoly gyorsan és biztosan kell alkalmazni a történeti kritikát, mint a nyugalmas dolgozószobában író tudósoknak.” Nos, ilyennek látom én Csíkos Zsuzsát, a Dévavári család által alapított Napleány-díj idei díjazottját.

Igyekezett mindig az események sűrűjében lenni. Egyaránt sikeres volt a Magyar Szó gazdasági újságírójaként, majd az Újvidéki Televízióban a Híradó, valamint a Napjaink szerkesztőjeként, és a napi politikai csatározásokon túlmutató kommentárjaival a Napló című független hetilapban is múlhatatlan érdemei vannak. Pályája második felében az Újvidéki Rádióban is közismert és közkedvelt szerkesztő volt. Bátor kiállása, szakmai jártassága, valamint a kis és a nagy témák egyaránt igényes feldolgozása emelte őt a legjobbak közé. Méltán kapta meg a 11. alkalommal kiosztott Napleány-díjat.

Dolgoztál a Magyar Szóban, a újvidéki tévében és az Újvidéki Rádióban is. Melyik médiumot érzed leginkább magadénak?

– Ha jobban utánaszámolok, akkor – azt hiszem – öt fontosabb állomása volt az újságírói pályámnak, az első természetesen a Magyar Szó, majd az Újvidéki Televízió, a Napló független hetilap, a rádió és a Duna Televízió.

A Magyar Szóban tanultam meg az újságírói betűvetést, bár már előtte is tudósítgattam a Jó Pajtásnak, a Gyermekrádiónak. Amikor a lap gyakornokokat keresett, én már Újvidéken voltam egyetemi hallgató, jelentkeztem, mert kellett a pénz, szüleim egyszerű emberek voltak, terhet jelentett számukra az iskoláztatás. Néhai Kalapis Zoltán, a lap főszerkesztője azt mondta, korai lenne dolgozni, inkább ösztöndíjat ad a lap, hogy befejezzem a tanulmányaimat. És valóban, amikor a diploma a kezemben volt, elkezdtem dolgozni. Kerek tizenkét évig voltam a lapnál, és végigjártam a szokásos fokozatokat. Amikor már tovább kellett volna lépni, nem volt rá lehetőség, mert akkor a szerkesztőségben sok neves újságíró dolgozott, nehéz volt mellettük érvényesülni. Kínálkozott a lehetőség, és átkerültem az Újvidéki Televízióba. Ez a néhány év, 3-4 csupán, tele volt izgalmakkal. Akkor kezdődtek a változások, én vezethettem például az első húsvéti meg karácsonyi műsort, a rendkívül népszerű hétfői Napjainkat. Ugyancsak ebben a műsorban volt vendégem Ágoston András, a frissen alakult VMDK elnöke. Továbbá sokan mások, az akkori szerb politikai színtér emberei is. Az Újvidéki Televízió és a Napló volt, az hiszem, a pályám csúcsa.

A rádióba 1993 őszén kerültem. Amikor a szülési szabadságról visszatértem, hiszen a legviharosabb időkben, 1992-ben megszületett kislányom, Lea, már láttam, hogy a televízióban nincs mit keresnem. A miloąevići hatalom kiszolgálását nem bírta el a gyomrom. Az Újvidéki Rádióban Gion Nándor főszerkesztő még tartotta magát, vele beszéltük meg az átmenetelemet, de mire ez rendeződött, Gion átköltözött Magyarországra. A rádióban nem fogadtak tárt karokkal. Az új főszerkesztő úgymond nem tudott velem mit kezdeni, úgyhogy eleinte lektor voltam, hajnali ötre jártam be dolgozni, de később a többiek azt mondták, hogy fölösleges vagyok ebben a beosztásban, így végül újságíró lettem, majd a gazdasági rovatot vezettem, a vajdasági parlament és a kormány munkáját követtem. A rádióban is lehetett alkotni a fordulat után. Ott indítottam el a Beszédtéma című műsort. A betelefonálós műsort, amelybe eleinte csak félve jelentkeztek az emberek, aztán rendkívül népszerű lett. Ma is az.

Ezután következett a Duna Televízió, a bombázások után, 1999 őszén kezdtem el ott dolgozni. Az első riportot a lebombázott szabadsághíd lábánál készítettem. Elszorult torokkal, mert e híd mellett laktunk, átéltük a rombolást. Óriási tapasztalat volt számomra ez a munka. Szinte mindenhova, ahova eljutottam a mögöttünk levő forrongó időkben, éppen ennek az anyaországi médiaháznak köszönhetem. Ott igényt tartottak minden fontos eseményre, itt Újvidéken, de főleg Belgrádban. Hálás vagyok érte és büszke is, hogy ennyi időn át megbecsülték, megbecsülik munkám.

Hogy melyik a legkedvesebb? Mindig azt mondják, akiket erről megkérdeznek, hogy mindegyik. Valahogy így van, de azt hiszem, a televízió az az igazi „hatalom”, azokban az időkben mindenképpen az volt. Már régen nem voltam az Újvidéki Televíziónál, de ha a terepet jártam, mindig emlékeztek rám az emberek a televízióból.

Ahhoz a generációhoz tartozol, amelynek az életében teljesen megváltozott az újságírás műszaki feltétele. Pályánk elején még ólombetűkkel nyomtatták a Magyar Szót, telexen érkeztek a hírek, és mechanikus írógépen írtuk az írásainkat. Ma az információforrás egy kattintással elérhető. Hogyan élted meg ezt a változást? Könnyebb vagy nehezebb ma újságírónak lenni?

– Hol vannak már azok az idők, amikor kézzel írott cikkeinket diktáltuk a szerkesztőségben. Azt hittem, erről sohasem tudok majd lemondani. Aztán jött az írógép, a sok xxx-et, amellyel töröltük írásainkban a nem odavalókat, talán sohasem felejtjük el mi, régiek. De ezt is gyorsan felváltotta a számítógép. A mi családunkban már a kilencvenes évek legelején volt komputer. Férjem, aki mindvégig támogatott pályámon, és ezért utólag is köszönettel tartozom (most már volt férjem, hiszen elváltak útjaink), Surányi Zoltán nagy csodálója és ismerője is volt a számítógépnek, nem volt számomra sem idegen, bár sokáig nem tudtam megszokni. A Naplóban is így készült a lap, úgyhogy lassan el kellett fogadni. Mostanában már elképzelhetetlen az élet számomra levelezés és a neten való keresés nélkül. Az, hogy az egész világ ott van előtted egy gombnyomással, tényleg elképesztő dolog. Nálunk idősebbek is élvezik ezt, miért ne élvezhetnénk mi is?

1991-ben felfüggesztettek állásodból, egy hónap múlva pedig ki is rúgtak a tévéből. Hogyan fogadtad ezt a pályád csúcsán?

– Amikor kidobtak bennünket a Naplóban megjelent cikk miatt, egycsapásra népszerűbbek lettünk, megnőtt az ázsiónk. Nem tudom, miért, de én akkor úgy gondoltam, ez nem tarthat sokáig, nem voltam megijedve. Nem gondoltam arra, hogy pakoljunk és menjünk. Talán egyszer-kétszer fogott el a pánik, de aztán maradtam. Különben nagy igazságtalanságnak tartottam azt, hogy kidobtak bennünket. (Bódis Gábor, Németh Árpád, Keszég Károly és Balázs Attila kerültek velem együtt lapátra.) Egy, a Naplóban megjelent cikk volt a közvetlen kiváltó ok, de különben is megfigyelés alatt tartottak bennünket. A szóban forgó írásban a tévés, de elsősorban a magyar élszerkesztők és vezetők magatartását, a magyar közösség pocskondiázását és a rezsimhű újságírói munkát bíráltuk. Az, hogy kidobtak bennünket, csak megerősített abban, hogy amit művelünk, nagy dolog, és gyorsan be is bizonyosodott, hogy igazunk volt. Mert visszavettek bennünket.

Mit jelentett számodra a Napló című hetilap?

– Amikor a háborús idők előestéjén, 1990 májusában megjelent a Napló, azt hiszem, megváltozott a világ körülöttünk. Ott voltam az induláskor, és kitartottam majdnem végig, akkor is még intéztem a gazdasági ügyeit a lapnak, amikor már a két alapító, Bódis Gábor és Németh Árpád nem voltak az országban. A mozgósítások miatt külföldre menekültek. Szóval nem voltam alapítója a lapnak,de én is aláírtam egy kezdeményezést, amelyre, ha jól emlékszem, szükség volt az újság bejegyeztetéséhez. A Napló olyan témákat feszegetett, és olyan dolgokkal foglalkozott, amelyek akkor tabu témák voltak a magyar médiában mindenképpen. A Hideg napokat közölte folytatásokban, és keményen szembeszállt a miloąevići politikával. Emlékszem, hogy az első nagy ellenzéki tüntetés előtt interjút készítettem az akkori ellenzéki vezérrel, Vuk Draąkovićtyal, és természetesen az 1944-es magyar ellenes atrocitásokról is kérdeztem őt. Nagyon lehűtött az, amit válaszolt: nem tudnám pontosan idézni, de a lényege az volt, nem azért irtották a magyarokat, mert magyarok voltak, hiszen szerbek ezrei is tömegsírokban végezték.

A Napló akkor az újságírói szabadságot jelentette. Igazából éppen a Naplóban megjelent cikk miatt rúgtak ki ötünket, akik a Napló vezető szerkesztői voltunk. A cikk arról szólt, hogy az Újvidéki Televízió akkori vezetősége és a magyar szerkesztőség fő emberei mennyire kiszolgálták a miloąevići hatalmat, sőt a háborús uszításban is részt vettek, és nem átallották a magyar kisebbséget is megvádolni, hogy titokban fegyverkeznek, készülnek a háborúra.

Egy terepi újságíró élete tele van kalanddal. Ha ki kellene választani egy eseményt, egy tudósítást, egy forgatást, melyiket emelnéd ki?

– Történelmi időket éltünk, pályám legizgalmasabb 15 éve volt, azt hiszem, az az időszak, amikor a joghurtforradalommal a belgrádi rezsim letarolta a tartományi autonómiát, több mint 7000 embert váltott le, kő kövön nem maradt a Vajdaságból. Majd következett a háború, amelyben ugye Szerbia nem vett részt, de menekült, aki csak tehette. Féltek az emberek, féltünk. Én is, mi is. Férjemmel mégis úgy döntöttünk, maradunk. Nem tudom, jól tettük-e. A legsötétebb időkben, 1992 márciusában megszületett lányunk, Lea, ő most is itt van. Itt Újvidéken közgazdász hallgató. Volt Amerikában egy évet, harmadikos középiskolásként. De visszajött. E kis kitérő után mondom el, hogy a bombázások ideje alatt is itthon voltunk. Rövid időre vittem át egy szem lányomat Budapestre, a húgomékhoz, akik akkorra már régen áttelepültek. De nem akart maradni. Aztán jött 2000, az egész év az októberi tüntetés előkészületeivel telt el. Akkor már dolgoztam a Duna Televíziónak, és ezzel tényleg megnyíltak a lehetőségek. Az ellenzéki tüntetéseket végigkísértem, a választásokat is, és persze október 5-én is ott voltam, voltunk, Ótos András operatőrrel. Bevallom, féltünk. Valami rettenetes szorongással indultunk el Újvidékről Belgrádba. Nem tudtuk, eljutunk-e. És eljutottunk. Ott voltunk a képviselőház küszöbén, az egyre növekvő tömeg előtt, futottunk mi is, amikor könnygázbombákat lőttek a tömegbe, de visszatértünk. Láttuk a parlament megrohamozását, a televízió bevételét, és hajnal felé a csata nyomait az utcán. Nem sokkal később Miloąević elismerte a verségét, Koątunica győzelmének kihirdetésére már a szabadság érzésével mentünk.

A színészeket arról szokták kérdezni, van-e szerepálmuk. A te karrieredben volt-e olyan esemény, amelyen szerettél volna ott lenni, téma, amelyet szeretnél feldolgozni, helyszín, ahová szeretné eljutni? Mi az, amit még nem írtál meg?

– Nem tudom, hogy a már felsorolt nagy eseményeken túl, amelyeknek részese voltam, amelyről tudósítottam, írtam, amelyről saját álláspontot alakítottam ki, vágyakozhat-e ennél többre egy olyan újságíró, akit a kisebbségi léte ehhez a földhöz köti? Mindig ez volt számomra a legfontosabb. A kisebbségi közösség, amelyhez tartozom. Főleg a Duna Televízió tudósítójaként dolgoztam fel ezeket a témákat. (Magyar) Pártok tevékenységét, az egyezkedéseiket, a magyar közösség lemorzsolódását, a fogyatkozó első osztályok esetét, a magyarveréseket, a magyar ellenes atrocitások feltárásán folyó munkát, az öt temerini magyar fiatal esetét kísértem figyelemmel, és mindezt empátiával tettem. Azt hiszem, ezt a sorok meg a képek mögött meghúzódó együttérzést és az igazságkeresést becsülték az emberek leginkább.

Szerinted milyen a jó újságíró?

– Szinte folytathatnám itt, ahol az előbb pontot tettem. Számomra mindig az volt a fontos, hogy egy-egy dologról nekem mi az elképzelésem, mit tartok úgymond igazságnak. Úgy gondolom, az újságírónak nem kell okvetlenül kiszolgálnia az aktuális hatalmat, nem kell mindenben szó nélkül egyetértenie. Igyekeztem mindig a másik felet is megkérdezni. Szerintem ma az a legfontosabb, hogy az újságírónak legyen önálló véleménye, hogy amennyire csak lehet, ismerje annak részleteit, amiről ír, amivel riportjában foglalkozik. Hacsak lehet, a hátterét is. Így felvértezve már egyszerűbb a munkája. Elismerem, nem könnyű manapság újságírónak lenni. A nagy dolgok, a nagy események mögöttünk vannak, most a mindennapi élet került előtérbe. A szegénység, a céltalanság, a reményvesztettség lett úrrá a közösségünkben. Megtalálni azt, ami mozgósíthat, ami új távlatot nyithat, nem egyszerű dolog. De csinálni kell, ezt kell csinálni. Amikor én aktív újságíró voltam, mindig az volt a fontos a számomra, hogy az olvasó, a hallgató vagy néző mit gondol, elhiszi-e, amit mondok. Hitelesnek kell lenni, csak egyenes tartással lehet elnyerni a közösség bizalmát.

A Napleány-díj, némi túlzással, olyan nekünk, mint az amerikaiknak a Pulitzer-díj”– mondta J. Garai Béla, a Napleány-díj tavalyi kitüntetettje. Neked mit jelent ez az elismerés?

– A Napleány-díjat én a majd négy évtizedes munkámért kaptam. Életműdíjnak is lehet tekinteni. Én legalábbis ennek tartom. Hatalmas elismerés a számomra, hiszen én nem tartoztam azok közé, akiket díjakkal halmoztak el. Az ember ettől egy picit bátrabb lesz, nagyobb lesz az önbizalma, s úgy gondolja, hogy érdemes talán még tovább is dolgoznia, ha egyáltalán van vagy lesz rá lehetősége. A Napleány-díj számomra bátorítás és megerősítés, hogy az elmúlt időszakban jól dolgoztam: jó helyen voltam, jó helyen és jó időben.

Kabók Erika (Magyar Szó)

 

„Hiteles az, ki önmagával mér”

Átadták a Napleány-díjat és a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elismeréseit

Pénteken, március 7-én a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban adták át a vajdasági magyar újságírás legjelentősebb kitüntetéseit. A Dévavári család által még 2004-ben életre hívott Napleány-díjat az idén Csíkos Zsuzsa, az Újvidéki Rádió nyugalmazott szerkesztője vehette át. A VMÚE díjait Varga Horgosi Ildikó, a Hét Nap nyugalmazott lektora, Gyurkovics Virág, szintén lapunk munkatársa, Fodor István, a Magyar Szó szerkesztője, Kónya Kovács Otília, az Újvidéki RTV, a Bánáti Újság és a Vajdaság Ma közép-bánáti munkatársa, valamint a Pannon Rádió Pannon Reggeli című műsorának készítői vehették át.

Dr. Dévavári Zoltán, a Napleány-díj kuratóriumának elnöke egyebek között elmondta: az idei év jóval több évfordulót tartogat a számunkra, mint az előzőek.

— Gondoljunk csak 1914-re, az első világháború kitörésére, vagy 1934-re, a HÍD című folyóirat létrejöttére. De itt van 1944 is, a deportálás, a kivégzések és a haláltáborok éve... Ezeken a helyszíneken is ott voltak az újságírók, tudósítottak, sokszor életük veszélyeztetésével is. A kisebbségi színjátszás 1924-ben kezdett el kibontakozni, és a kisebbségi újságírással mindig is egymás támaszai voltak. Ezért nem véletlenül választottuk az idei díjak átadásának helyszínéül a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházat. A kisebbségi újságírásnak manapság számos nehézséggel kell megküzdenie, ettől függetlenül sokan vannak, akik nemcsak merik vállalni ezt a hivatást minden szépségével és nehézségével együtt, hanem kimagaslóan jól is végzik a munkájukat. Most rájuk figyelünk, és őket tüntetjük ki a mai estén — hallottuk dr. Dévavári Zoltántól.

A díjátadó ünnepségen a vajdasági magyar újságírás jeles tagjain kívül tiszteletét tette Andrékó Gábor, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának konzulja, Pásztor István, a tartományi képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Juhász Attila, a Tartományi Művelődési Titkárság segédtitkára és Lovas Ildikó, a Magyar Nemzeti Tanács kulturális ügyekkel megbízott tanácsosa is.

         

Az est keretében a közönség megcsodálhatta a Kosztolányi Dezső Színház két színművészének, Béres Mártának és Mészáros Gábornak a Két karodban — Ahogy Radnóti Miklós szeretett című verses előadását.

(Hét Nap)

 

Csíkos Zsuzsa kapta a Napleány-díjat

 A VMÚE is odaítélte elismeréseit

 A Napleány-díj kuratóriuma több évtizedes értékes újságírói és szerkesztői munkájának elismeréseként az idei Napleány-díjat Csíkos Zsuzsának, az Újvidéki Rádió nyugalmazott szerkesztőjének adományozza. A legrangosabb vajdasági magyar újságírói díjat 11. alkalommal osztják ki.

A 2003. október 22-én alapított Napleány-díjat 2004-től ítélik oda azoknak a magyar újságíróknak, akik riportjaikkal, cikkeikkel, publicisztikai jellegű írásaikkal a nyomtatott és az elektronikus sajtóban, vagy a világhálón hozzájárulnak a délvidéki magyarság minőségi tájékoztatásához, és a magyar közösség életével, gondjaival foglalkozó írásaikkal segítik a magyarság megmaradását. A Napleány-díjat a Szerb Köztársaság területén élő újságírok, szerkesztők és sajtómunkások kaphatják meg.

A kuratórium tagjai: dr. Dévavári Zoltán elnök, Hajvert Ákos, Kabók Erika, Németh István és Tóth Lívia.

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöksége negyedik alkalommal ítélte oda a szervezet szakmai díjait. Írott sajtó kategóriában Fodor Istvánt, a Magyar Szó újságíróját jutalmazzák, az elektronikus sajtó kategóriában viszont egy műsor, a szabadkai Pannon Rádió Pannon Reggeli című produkciója kapja meg az elismerést. A VMÚE elnöksége a pályakezdők közül Gyurkovics Virágot, a Hét Nap újságíróját, a szórványban tevékenykedő kollégák köréből pedig Kónya-Kovács Otíliát, az Újvidéki Rádió és Televízió, a Bánáti Újság és a Vajdaság Ma közép-bánáti munkatársát emeli ki. Az életműdíjat Varga Horgosi Ildikó, a Hét Nap hetilap nyugállományba vonult lektora érdemelte ki.

A díjátadó ünnepséget március 7-én tartják meg Szabadkán, a Kosztolányi Dezső Színházban. Az eseményt, amelyen a Napleány-díjat és a VMÚE szakmai elismeréseit adják át, közösen szervezi a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a Napleány-díj Kuratóriuma és Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete.

 

VMÚE: Megválasztották az egyesület alelnökeit és titkárát

Ma délután Zomborban, a Dunatáj szerkesztőségében ülésezett a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének néhány héttel ezelőtt Bácsfeketehegyen megválasztott új elnöksége. Az ülésen Bencsik István, a Szabadkai Rádió és Léphaft Pál, a Magyar Szó munkatársa személyében megválasztották a szervezet új alelnökeit, valamint kinevezték az egyesület titkárát is, amely tisztséget a következő négyéves időszakban is Máriás Endre, a Magyar Szó és a Vajdasági RTV munkatársa tölti majd be. Az elnökség Horváth Zsoltot, a Magyar Szó munkatársát bízta meg a pályázatok követésével.

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöke, Tóth Lívia elmondta, mivel a nemrég Bácsfeketehegyen megtartott tisztújító közgyűlésen az egyesület tagsága részéről felmerült annak igénye, hogy az elnökség folytasson megbeszéléseket különféle kedvezmények biztosítása érdekében az egyesület tagjai részére, az újvidéki székhelyű Forum Könyvkiadó Intézettel máris megszületett az a megállapodás, amelynek értelmében mindazon újságírók, akik befizették a VMÚE tagsági díját és érvényes újságíró-igazolványuk van, húsz százalékkal olcsóbban vásárolhatják meg a Forum Könyvkiadó Intézet kiadványait. Hozzátette, emellett több utazási vállalattal is folynak az egyeztetések különféle utazási kedvezmények biztosítása érdekében, sőt, egyes vállalatokkal már a szerződéskötésnél tartanak a megbeszélések.

Az egyesület elnöke a közeljövőre vonatkozó tervekre vonatkozóan elmondta, a következő év elején szeretnék megjelentetni azt a Bethlen Gábor Alap támogatásával készülő kiadványt, amely a VMÚE fennállásának tízéves jubileuma alkalmából Erzsébetlakon megszervezett Kárpát-medencei riporttáborban készült riportokat tartalmazza majd.

H. G., Vajdaság Ma, 2013. december 12.

Médiaprivatizació

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete (VMÚE) az elmúlt években több esetben emelte fel a szavát a helyi közszolgálati médiát ért jogsértések, a mostoha viszonyulás miatt, és kénytelen ezt tenni most is.

A sikertelen magánosítás következményei lesújtóak. A  privatizált médiák csaknem mindegyike – tisztelet a kivételnek -- megszűnt létezni. Amennyiben elfogadásra kerülne a tájékoztatásról és az elektronikus médiáról szóló törvény módosítási javaslata – amelynek közvitája most ért véget, és amelyet a közszolgálati tájékoztatással foglalkozó önkormányzati alapítású tájékoztatási eszközök magánosítása kapcsán több kifogás is ért --, a még megmaradt rádiók sorsa is megpecsételődik. Különösen azokat fenyegeti ez a veszély, amelyek a nemzeti közösségek nyelvén is sugároznak műsorokat, mivel az új tulajdonosnak nem érdeke a közszolgálati műsorok fenntartása, számára csak egy cél létezik, a profitszerzés.

Alaptalanok azok az indokok , hogy a helyi adók privatizációja európai uniós gyakorlat. A  Szabadkai Rádió – amely a törvényjavaslat elfogadása után kötelező privatizálás alá kerülne -- a környező országok több hasonló, önkormányzati alapítású rádioóállomásával folytat évek óta sikeres együttműködést, készít több nyelven rendszeresen jelentkező közös műsorokat.

Elfogadhatatlannak tartjuk azt az állítást is, miszerint a magánosítás a tájékoztatás függetlenítését, a sajtó és a vélemény-nyilvánítás szabadságát szolgálja.

Mivel a törvényjavaslat készítői nem tartották fontosnak, a törvényhozók figyelmébe ajánljuk a tényt : a hallgatottsági felmérések szerint a megkérdezettek túlnyomó többsége, főleg a nemzeti kisebbségekhez tartozók, igénylik a helyi és a regionális közszolgálati tájékoztatást. Ezt az elvárást azért sem kellene szem elől téveszteni, mert az Alkotmány által szavatolt jogról van szó. A VMÚE minden egyes magyar, de más kissebbségi nyelvű közszolgálati tartalomszolgáltatást végző kistérségi médium jelenlétét hasznosnak és üdvösnek tartja, mert erősítik az anyanyelvű tájékoztatást, és nagyon fontos szerepet töltenek be a saját közösségükben.

A VMÚE elnöksége

Megszigorítások a közszférában

A VMÚE reagálása  

A költségvetési rendszerről szóló, pár nappal ezelőtt közzétett törvény előírja, hogy a következő két évben – 2015 végéig -- senkit sem vehetnek fel a közszférába, s keretek közé szorítják az ideiglenesen alkalmazott munkatársak számát is, mely az új előírás szerint nem haladhatja meg a foglalkoztatottak számának tíz százalékát. A szigorító rendelkezés minden olyan szervre és intézményre vonatkozik, amelynek munkáját közvetlenül vagy közvetett módon az állam finanszírozza.

Ha a Beta november 29-ei keltezésű híre a médiaházakra, közöttük a nemzeti közösségek lapjaira, rádió és tévéműsoraira is vonatkozik – márpedig miért ne lennének az érintettek sorában, hiszen munkájukat a költségvetésből pénzelik és a kivételezettek között sem említik azokat – akkor ennek a rendeletnek az alkalmazásával a jelenleginél is rosszabb helyzetbe kerülnek a szerkesztőségek. Mivel új embereket nem alkalmazhatnak, és a külmunkatársak számát is drasztikusan csökkenteniük kell, nem csak a minőséges munkavégzésük lehetetlenül el, de veszélybe kerül a létezésük is.

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete felhívja az illetékesek figyelmét, vizsgálják felül a törvény létjogosultságát, illetve állapítsák meg, a közszféra mely részeiben nem alkalmazható.    

 

Kedvezményes könyvvásárlás

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete és a Forum Könyvkiadó között megvalósuló együttműködés értelmében az újságírók egyesületének tagjai (akik a 2013-as évre befizették a tagsági díjat), 20 százalékos kedvezménnyel vásárolhatják meg a Forum Könyvkiadó kiadványait.

A kedvezmény megvalósítható a Forum Könyvkiadó újvidéki székhelyén (Vojvoda Miąić 1.) való vásárlással, vagy internetes rendeléssel (www.forumliber.rs).

Mivel a könyv szép ajándék, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete ezzel szeretne segíteni tagságának a közelgő ünnepek előtt, de az akció a következő évben is folytatódik.

 

Szűkös körülmények között

Tóth Lívia: A nehézségek ellenére a VMÚE jelentős Kárpát-medencei ismeretségre tett szert 

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete szombaton tisztújító közgyűlést tartott, amelyen megválasztották az egyesület új elnökségét, Tóth Lívia személyében pedig újraválasztották az egyesület korábbi elnökét. Az egyesület alelnökeinek és titkárának, valamint a bizottságok elnökeinek és tagjainak személyéről egyelőre nem született döntés. Az egyesület munkájáról, céljairól és gondjairól az újraválasztott elnök írásban válaszolt kérdéseinkre.

– A hatékonyabb anyanyelvű tájékoztatás, a vajdasági magyar médiumok közötti jobb együttműködés, az újságírók továbbképzési lehetőségeinek biztosítása, a hazai és külföldi szakmai szervezetekkel való együttműködés megteremtése, valamint a sajtóban dolgozók helyzetének javítása érdekében 2003-ban megalakult a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete, amelyet 2004-ben hivatalosan is bejegyeztek. Tíz éve létező szakmai szervezetünk az elmúlt időszakban a felsorolt célkitűzések többségét megvalósította, de például a kollégák helyzetén, különösen, ha az egyre szűkösebb anyagiakra gondolunk, semmit sem tudtunk változtatni. Egyesületünk a programjait pályázati pénzekből valósítja meg, a másik bevételi forrásunk a tagsági díj, amely már évek óta 500 dinár. Az utóbbi három évben odaítélt szakmai elismeréseink is csak dicsőséggel járnak. Az újságírói igazolványunkkal viszont érdemes próbálkozni akár külföldön is, mert az eddigi gyakorlat azt mutatja, hogy a különböző belépőjegyek vásárlásánál elfogadják.

Az egyesületnek jelenleg mintegy 50 tagja van, de még legalább ennyire tehető azoknak a vajdasági jellegű írott és elektronikus sajtóban, illetve a kistérségi médiában dolgozó kollégáknak a száma, akik támogatnak minket és jónak tartják a civil szervezetünk létezését. A többiek vagy más újságíró-egyesületek tagjai, vagy úgy gondolják, a vajdasági magyar újságíróknak nincs szükségük külön csoportosulásra, illetve közömbösek az ilyesfajta közösségi megmozdulások iránt.

Milyen gondokkal küszködik az egyesület?

– A tisztújító közgyűlésen elhangzott egy mondat, ami a leginkább jellemzi a VMÚE jelenlegi helyzetét: fényes a kirakata, de üres az éléskamrája. Az egyesületünknek nincs irodája, szolgálati telefonja, de ez talán még jó is, mert nem kell a rezsiköltségre gondolnunk, szűkös anyagi körülmények között dolgozunk, utazásokra, útiköltségek fedezésére például egyáltalán nincs keretünk, pedig a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben ez nagy segítség lenne a tagságnak. A jelenlévők felvetették azt is, hogy különböző akciókkal vagy kedvezményekkel – például, ha az igazolványunk felmutatásával jutányosan lehetne busz- vagy vonatjegyet vásárolni – kellene vonzóbbá tenni az egyesületet. A nehézségek ellenére a VMÚE jelentős Kárpát-medencei ismeretségre tett szert, alapítói és állandó résztvevői vagyunk a Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciójának, illetve a testület által szervezett találkozóknak, konferenciáknak. Régi és újraválasztott elnökként elfogadom és jogosnak tartom a bírálatot, hogy kevesebbet foglalkoztunk a vajdasági magyar újságírás helyzetével, az itteni kollégák problémáival. Ezen a következő négyéves mandátumom alatt mindenképpen változtatni szeretnék, és remélem, az új elnökség a segítségemre lesz.

Mit tartanak az elmúlt négy év legjelentősebb eredményeinek?

– Több találkozót, szakmai képzést, tanácskozást szerveztünk, a tizedik évfordulónkat pedig riporttáborral ünnepeltük, amelynek a munkájában erdélyi, kárpátaljai és vajdasági újságírók vettek részt. Az Erzsébetlakon, Lukácsfalván, Écskán, Titelen, Nagybecskereken készült riportok a jövő év elején egy kiadványban látnak napvilágot. Kartag Nándor, az Újvidéki Televízió nyugalmazott újságírója, szerkesztő-műsorvezetője az egyesület felterjesztése nyomán vehette át Magyarországon az Aranytoll elismerést, gyermeklapunk, a Jó Pajtás pedig a Külhoni Magyarságért Díjat. Kiemelném, hogy a szakmai díjunkkal a pályakezdő újságírók munkáját is elismerjük és felhívjuk a figyelmet a szórványban működő magyar szerkesztőségekre, lapokra, illetve műsorokra. Tesszük ezt azért, mert nagyon fontosnak tartjuk a tevékenységüket. Jelentős eredménynek tartom, hogy már nemcsak vajdasági magyar, hanem folyamatosan bővülő Kárpát-medencei magyar médiatárral is rendelkezünk.

Milyen helyzetben van a vajdasági magyar újságírás?

– A vajdasági magyar újságírók elsősorban anyagi, megélhetési problémákkal küszködnek, a tájékoztatási eszközök többségénél továbbra is alacsonyak a személyi jövedelmek, nincs pénz napidíjakra, utazásokra, a külmunkatársak tiszteletdíjára. Egyesek, mint például jelenleg a Szabadkai Rádió, a magánosítástól is rettegnek, de általános jellemző, hogy nem tudjuk, mit hoz számunkra az új tájékoztatási törvény, miben változik a kisebbségi sajtó pénzelése, lesz-e stabil anyagi forrás a lapok megjelenésére, a rádió és tévéműsorok készítésére. Ilyen bizonytalanságban nehéz csak arra összpontosítani, hogy a munkánkat kifogástalanul végezzük és napról napra kiváló riportokat, interjúkat, jegyzeteket adjunk a közszolgálati média fogyasztóinak.

Diósi Árpád, Magyar Szó, 2013. december 3.

 

Tisztújító közgyűlés Bácsfeketehegyen

Ma tartotta meg tisztújító közgyűlését Bácsfeketehegyen a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete. A rendezvény kezdetén a vendéglátó nevében Pál Károly üdvözölte az egybegyűlteket, majd Tóth Lívia, az egyesület elnöke és Léphaft Pál, az egyesület alelnöke értékelték a szervezetnek az elmúlt négy év során felmutatott teljesítményét, felsorolva mindazokat a térségünkben megtartott, valamint a Kárpát-medence más területein életre hívott szakmai találkozókat, konferenciákat és továbbképzéseket, amelyeken az egyesület képviselői jelen voltak, vagy a szervezésben is szerepet vállaltak, valamint az egyéb szakmai szervezetekkel való együttműködést, az egyesület díjainak odaítélését, illetve az egyesület által az egyéb szakmai elismerésekre való felterjesztéseket is.

Az ülés folytatásban a jelenlévők is megosztották az egyesület munkájára vonatkozó észrevételeiket az elnökség jelenlévő tagjaival, valamint kifejtették, véleményük szerint mire kellene helyezni a legfőbb hangsúlyt a jövőbeli munka során, majd megválasztották az egyesület új elnökségét is, amelynek tagjai Bencsik István (a Szabadkai Rádió képviseletében), Csőke Csaba (az Újvidéki Rádió képviseletében), Fridrik Zsuzsanna (a Dunatáj képviseletében), Horváth Zsolt (a Magyar Szó képviseletében), Lennert Géza (a gyermek- és ifjúsági lapok képviseletében), Léphaft Pál (a Magyar Szó képviseletében), Kartag Nándor (a Vajdasági Televízió képviseletében), Klemm József (a külkapcsolatok felelőse), Máriás Endre (a Magyar Szó és a Vajdasági Televízió képviseletében), Tóth Lívia (a Hét Nap képviseletében) és Zvekán Péter (a Pannon RTV képviseletében) lettek. Ezt követően Tóth Lívia személyében újraválasztották az egyesület korábbi elnökét, az egyesület alelnökeinek és a titkárának, valamint a bizottságok elnökeinek és tagjainak személyéről egyelőre nem született döntés.

Vajdaság Ma 

A Pannon RTV beszámolója az eseményről: http://www.youtube.com/watch?v=yFDFfVZW13s

 

         

         

    

    

Szabó Attila és Martinek Imre fotói

 

Beszámoló a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének tisztújító közgyűlésére

2013. november 30., 10 óra, Bácsfeketehegy

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete (VMÚE)  tíz éve létezik: szakmai testületünk 2003 júliusában alakult meg, 2004-ben hivatalosan is bejegyezték. 2010-ben az egyesület újra regisztrálása is megtörtént.

Egyesületünket természetesen nem azért hoztuk létre, hogy nemzeti alapon kiváljunk a vajdasági vagy a szerbiai újságírók tömörülésből, hanem azért, mert úgy gondoltuk, a vajdasági magyar újságírásban vannak olyan témák és kérdések, amelyekről nekünk kell véleményt mondanunk. Sokan megkérdezik, mi hasznuk lenne abból, ha csatlakoznának hozzánk, mit kapnak az egyesülettől?  Természetesen vissza is lehet kérdezni: mit adnak ők a saját civil szervezetüknek, tevékenységükkel hogyan járulhatnának hozzá, hogy a VMÚE minél sikeresebb legyen?

A 2009-ben megtartott tisztújító közgyűlésen választották meg a VMÚE jelenlegi vezetőségét: Tóth Lívia, Hét Nap hetilap, elnök, Klemm József alelnök, (Újvidéki Rádió), Léphaft Pál alelnök (Magyar Szó), Máriás Endre titkár, (Magyar Szó), Kartag Nándor és Vojvodić Ágnes (Újvidéki Televízió), Gergely József (Magyar Szó), Bencsik István (Szabadkai Rádió), Fehér Márta (Pannon RTV), Kovács Gabriella (Mozaik Televízió), Lennert Géza (Jó Pajtás).

 A VMÚE bejegyzett székhelye Újvidéken van, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. székházában, de irodával, telefonszámmal nem rendelkezik. Az elnökségi üléseket három helyszínen, Újvidéken, Zentán és Szabadkán tartja. Programjait pályázatok útján valósítja meg, egyéb bevételi forrása a tagsági díj, amely már évek óta változatlanul 500 dinár.

A VMÚE az egyik létrehozója és állandó résztvevője a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójának, rövidítve: KMÚEK, amely 2005 májusában alakult meg Szegeden. Ebben az időszakban jelentősen felélénkült a külhoni magyar médiumok közötti kommunikáció, közös projektumok születtek, és közös álláspontok fogalmazódtak meg a külhoni magyar sajtó és a kisebbségi magyar újságírók helyzetére vonatkozóan.

A KMÚEK Messzelátó-díját vajdasági kezdeményezésre hozták létre, ugyanis az elismeréssel Sándorov Péter újságíró emléke előtt tisztelegnek. A miniatűr távcsövet és oklevelet azok a személyek kaphatják meg, akik támogatják és szorgalmazzák a külhoni és magyarországi újságírók együtt gondolkodását és együttműködését. 

A VMÚE kiveszi a részét a Hét Nap Bánáti Újság melléklete által jegyzett újságíró iskola szervezéséből is – az idei volt a 14. --, amelynek évek óta erdélyi diákjai is vannak. A szervezés mellett az előadók biztosításában, a program összeállításában is segédkezik.

Az alábbi beszámolóban a legutóbbi tisztújító közgyűlésünk, 2009 novembere óta eltelt időszakot szeretném összegezni. 

 

2010:

A közgyűlés után azt mondtuk, az egyik legfontosabb feladatunk a soraink rendezése, a tagság megújítása. Ezen azóta is folyamatosan dolgozunk, a tagság létszáma, attól függően, hogy melyik évben hányan fizetik be a tagsági díjat, 60-100 között alakul. A tagság túlnyomó része a legnagyobb vajdasági magyar szerkesztőségekben dolgozik, de az egyesület nyitott a kistérségi média, helyi lapok, rádiók és televíziók munkatársai felé is.

Megkezdtük a vajdasági magyar újságírással kapcsolatos események követését, az állásfoglalások kialakítását, ami még ma is tart.

Ugyancsak megkezdtük a vajdasági magyar újságírás helyzetének feltérképezését -- különös tekintettel kistérségi médiára, valamint a szórványban működő írott és elektronikus sajtóra. Már ebben az évben elkészült a Kistérségi médiatár, amely számos fontos és hasznos adatot tartalmazott a helyi nyomtatott és elektronikus sajtóról.

Létrejött a honlapunk, amelyen számos információ, beszámoló található az egyesületünk tevékenységéről.

Együttműködési megállapodást kötöttünk az Újságírók Magyarkanizsai Egyesületével.

Ebben az évben két nyertes pályázatunk volt, amelyeket továbbképzésre és a külhoni magyar újságírók találkozójára fordítottunk. A konferenciát júliusban tartottuk meg Csókán, témái a következők voltak: Közérdekű újságírás az Európai Unióban, A kisebbségi újságírás buktatói, Médiastratégia. A rendezvényen a vajdasági újságírók mellett erdélyi, horvátországi, muravidéki és anyaországi kollégák is részt vettek

Részt vettünk Gyergyószárhegyen a MÚRE közgyűlésén

Megtartottuk az első újságíróbált Zentán.

 

2011:

Januárban mintegy negyven fiatal részvételével Szabadkán megalakult a VMÚE Ifjúsági szakosztálya. Az eseményt a Magyar Nemzeti Tanács támogatta. A Szabadkai Rádió ifjúsági műsorának munkatársai két diktafont kaptak használatra.

Februárban újságíró bált szerveztünk Zentán, a Royal szállóban és kiosztottuk – első alkalommal – a VMÚE szakmai díjait írott és elektronikus sajtó, pályakezdő és szórvány szerkesztőség kategóriában. Molnár Edvárt (írott sajtó), Németh János (elektronikus média), Basity Gréta és Kocsis Árpád (pályakezdő), a bácsi Bácska Rádió magyar műsora (szórvány). 

Tatrangon (Románia) ülésezett a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE), amelyen a KMÚEK részéről jelen voltak a vajdasági és a horvátországi kollégák. Téma: Közösségteremtő sajtó – hagyomány és újítás

Szeptemberben Pélmonostoron ülésezett a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója – a házigazdák mellett erdélyi, felvidéki, muravidéki és vajdasági újságírók voltak jelen

Két nyertes pályázat:

1.      Bethlen Gábor Alap, szakmai képzés fiatal újságíróknak, az MTVA támogatásával, amelyet Bácsfeketehegyen tartottunk meg 2011. novemberében.

2.      Tartományi kisebbségi titkárság, eszközbeszerzésre. Munkaeszközöket, diktafonokat, fényképezőgépeket vásároltun az ifjúsági csoportunk tagjainak.

Reagálások különböző eseményekre: szerbiai médiastratégia, vajdasági magyar médiastratégia, főszerkesztőcsere a Magyar Szóban, Zombori Rádió, Törökbecsei Rádió stb.

 

2012:

A VMÚE díjainak átadása alkalmi ünnepség keretében Újvidéken: a 65 éves Jó Pajtás szerkesztősége (írott sajtó), Husnyák Andrea (Pannon TV) és Mirnics Gyula (Újvidéki TV) – elektronikus sajtó, Martinek Imre (Bánáti Újság) – szórvány. Kartag Nándor életműdíj.

A Tartományi Oktatási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkárság, a Bethlen Gábor Alap és a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával júniusban KMÚEK-közgyűlés Pannónián.

Az összejövetel munkájában több mint ötven erdélyi, kárpátaljai, felvidéki, horvátországi, muravidéki, vajdasági és anyaországi újságíró vett részt. A tanácskozást segítette a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának jelenlévő küldöttsége: dr. Szili Katalin alelnök, Kalmár Ferenc András és Kerényi György nemzetpolitikai főtanácsadó.

A kétnapos konferencián elfogadott zárónyilatkozatban a KMÚEK tagszervezetei bejelentették, haladéktalanul hozzálátnak az egységes magyar médiastratégia létrehozásához.

Még egy fontos feladatot vállaltak, a Kárpát-medencei magyar médiatár összeállítását, amelynek egy elsődleges változata el is készült.

Az erdélyi, a horvátországi és a vajdasági újságírók szeptemberben Gyergyószárhegyen is találkoztak, ahol ismertették az addig elvégzett munkát és felvázolták a további feladatokat.

Megválasztották a Napleány-díjat odaítélő új kuratórium tagjait. A VMÚE-t Tóth Lívia elnök képviseli.

 

2013:

A VMÚE Kartag Nándort, az Újvidéki Televízió nyugalmazott újságíróját, szerkesztő-műsorvezetőjét Aranytoll elismerésre terjesztette fel, amit kollégánk meg is kapott.

Gyermeklapunkat, a Jó Pajtást Külhoni Magyarságért Díjra terjesztettük fel, amelyet a lap főszerkesztője augusztus 20-án vett át.  

A VMÚE Garai Bélát jelölte a Napleány-díjra.

Márciusban ünnepség Szabadkán, a Városi Múzeumban a Napleány-díj és a VMÚE elismeréseinek az átadására: Garai Béla (Napleány-díj), Orosz Ibolya, a Hét Nap nyugalmazott főszerkesztő-helyettese (életműdíj), Ternovácz István, az Újvidéki Rádió szerkesztője (elektronikus sajtó),  Fekete J. József, a Magyar Szó újságírója (írott sajtó), Virág Árpád, a Magyar Szó újságírója (pályakezdő), Pancsovai Televízió Magyar Percek című műsora (szórvány). 

Az eseményt közösen szervezte a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a Napleány Díj Kuratóriuma és Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete. A kezdeményezők elképzelése, hogy a magyar sajtó és sajtószabadság napja előtt megtartott rendezvény az újságírásról szóljon, illetve az újságíró társadalom ünnepelje önmagát.   

Kárpát-medencei riporttábor szervezésével ünnepelte meg fennállásának tizedik évfordulóját a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete. Az eseménynek az erzsébetlaki Nemzetközi Természetvédelmi Kutatóközpont adott otthont, de az erdélyi, kárpátaljai és vajdasági résztvevők bejárták a környező településeket is. A rendezvényt a Tartományi Tájékoztatási Titkárság és Magyar Nemzeti Tanács támogatta.

Közleményt adtunk ki a Vajdasági Rádió és Televízió helyzetével kapcsolatban, amelyet a KMÚEK tagszervezetei is aláírtak

Az elnökség tagjai szeptemberben részt vettek Gyergyószárhegyen a MÚRE közgyűlésén, ahol Léphaft Pál bemutatta a vajdasági újságírók, Léphaft Pál, Tóth Lívia, Gergely József, Klemm József megjelent könyveit.

KMÚEK közgyűlés, szintén szeptemberben, a felvidéki Dunaszerdahelyen, a vajdasági sajtókörképet Tóth Lívia ismertette. Az Erdélyből, Kárpátaljáról, Muravidékről, Horvátországból, Vajdaságból érkezett újságírók a szervezet fennállása óta először találkoztak a Felvidéken.

Kisebbségi lét és identitástudat a Kárpát-medencében címmel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kós Károly Kollégiumának szervezésében konferenciát tartottak Békéscsabán,  amelyen a külhoni magyar sajtó számos képviselője vett részt, közöttük a VMÚE elnöke is.

Az erzsébetlaki táborban készült riportokat a Bethlen Gábor Alap támogatásával kiadványban jelentetjük meg – folyamatban van az írások és fotók begyűjtése

 

A beszámolót készítette:

Tóth Lívia, a VMÚE elnöke

 

Autonómia és azonosságtudat

Kisebbségi lét és identitástudat a Kárpát-medencében címmel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kós Károly Kollégiumának szervezésében konferenciát tartottak Békéscsabán,  amelyen a külhoni magyar sajtó számos képviselője vett részt.

A szervezők elérkezettnek látták az időt a tanácskozás életrehívására, mert a kettős állampolgárság nyújtotta új lehetőségek, valamint az autonómia-törekvések rendkívüli mértékben erősítik a Kárpát-medencei magyarság identitástudatát.
-- A Kós Károly Kollégium a környező országokban élő magyar közösségek új információs pontja lett -- mondta Havasi János, az MTVA határon túli kapcsolatok különmegbízottja, kabinetvezető-helyettes, aki az egy éve létező testület eddigi tapasztalatait is összegezte. Kiemelte, a háttér- és a riportműsorok mellett már a belpolitikai hírműsorokban is megjelennek a külhoniak aktuális hírei és közszereplőinek nyilatkozatai, míg korábban azokat külpolitikai hírként kezelték.
Duray Miklós, a Nyugat-Magyarországi Egyetem címzetes docense, európai hírű polgárjogi aktivista a Szófondorlat és azonosságtudat címet adta értekezésének, Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója a nemzeti integrációt szolgáló, s a nemzeti identitást formáló intézményrendszert mutatta be.

A Kárpát-medencei régiókat ezúttal egy-egy előadás erejéig Göncz László lendvai történész és Orosz Ildikó beregszászi főiskolai tanár képviselte, az erdélyi magyar újságírók identitástudatáról pedig a  Magyar Újságírók Romániai Egyesületének újonnan megválasztott elnöke, Rácz Éva osztotta meg gondolatait.

A Békéscsaba belvárosában lévő Körösök Völgye Látogatóközpont után, a konferencia második napján a résztvevők a Pósteleki Szabadidő és Konferencia Központban gyülekeztek. Andrássy György, a Pécsi Tudományegyetem jogászprofesszora a nyelvi egyenjogúság elérésének esélyeit elemezte a nemzetközi jog szemszögéből, majd Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságán belül működő autonómia albizottság elnöke szólt az egybegyűltekhez. Véleménye szerint nem lehet és nem is szabad megkerülni az autonómia kérdését, mert a Kárpát-medencében élő magyarok jelentős része ma már nem csak a saját nemzetének a polgára, hanem európai polgár is. 

         

– Az autonómia kérdését napirenden kell tartani Európában, számunkra ma ez a legfontosabb feladat – hangsúlyozta és hozzátette, ebben a témában csak olyan megoldás létezhet, amelyet az érintett közösségek szeretnének. Először önmaguknak kell meghatározniuk, milyen úton kívánnak elindulni, csak ezt követően lehet az ügy mögé politikai hátszelet állítani.

Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke a Kárpát-medencében élő határon túli magyar közösségek megmaradásának esélyeiről és a kisebbségvédelem eszközrendszeréről beszélt, természetesen különös tekintettel a vajdasági magyarokra.

Az összejövetelen hasznos információk hangzottak el az anyaországon kívül élő magyarság helyzetéről, céljairól és törekvéseiről, és lehetőség nyílt áttekinteni a magyar médiaműhelyeket foglalkoztató aktuális társadalmi és politikai kérdéseket, az előadások pedig távlati kitekintést nyújtottak a kisebbségi létben dolgozó szerkesztőknek, újságíróknak.

   

Békéscsaba nem véletlenül adott otthont a jelentős rendezvénynek, és az önkormányzat sem ok nélkül vált az esemény fő támogatójává, hiszen a Viharsarok, illetve a kolbász fővárosának is nevezett településen jelentős számú szlovák kisebbség él. 

TÓTH Lívia

 

Új elnök a MÚRE élén

Az erdélyi Gyergyószárhegyen tartották meg a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) évi közgyűlését, s ennek keretében Rácz Évát, a Kolozsvári Rádió szerkesztő-műsorvezetőjét választották meg új elnöknek. A gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központban megtartott kétnapos rendezvényen a közgyűlésen kívül érdekfeszítő előadásokat is hallhattak nemcsak az erdélyi magyar, hanem a találkozóra meghívott magyarországi, kárpátaljai és vajdasági újságírók is.

A résztvevők először megtekintették A Griff, a Dámvad és a Varjú című, Kós Károlyról, a Temesváron született és Kolozsváron elhunyt építészről, íróról, grafikusról, könyvtervezőről, szerkesztőről, könyvkiadóról, tanárról, politikusról szóló kisfilmet, majd Ambrus Attila, Szabó Zsolt, Bodolai Gyöngyi, Léphaft Pál, Gergely József, Klemm József és Tóth Lívia könyveinek bemutatójára került sor. Az előadások sorát Ambrus Attila, a Brassói Lapok hetilap főszerkesztője nyitotta meg. Az újságíró közéleti szerepvállalásáról beszélt az egybegyűlteknek, kiemelve, hogy az ún. régi típusú újságírás válságba került, s így felvetődik a kérdés, hogy milyen szerepet vállaljanak a régi típusú újságírók a mai modern technika világában.
— Az újságíró nem a magánbölcsességét osztja meg, a nyelv és a szaknyelv beható ismerete kötelező, a bonyolult folyamatok megértése elengedhetetlen. Hanyagolni kell az emocionális megnyilvánulást, mert az érzelmekkel sokkal könnyebb manipulálni — emelte ki a többi között.
Kisebbségpolitika és az Európai Unió címmel Vincze Lóránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) alelnöke tartott előadást, hangsúlyozva, hogy fel kell kelteni a közvélemény figyelmét az európai kisebbség témája iránt. Dr. Csermák Zoltán, az MTVA Sajtóirodájának kommunikációs főmunkatársa a Külhoni Magyar Sajtószolgálatot (KMS) mutatta be. Kiemelte, hogy a KMS a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civilszervezeteinek közleményeit, álláspontjait adja közre. Ezek a közlemények a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) gyártásában készülnek, annak érdekében, hogy létrejöjjön a magyarság közös információs tere, hogy a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek megoszthassák a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, álláspontjaikat a világ magyarságával — az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt.
A MÚRE közgyűlése hagyományosan díjátadással zárult a gyergyószárhegyi Lázár-kastély lovagtermében. A MÚRE leköszönő igazgatótanácsa a 2013. évi Nívódíjat Ujj Jánosnak, az aradi Nyugati Jelen nyugalmazott munkatársának — gazdag pályáját Kiss Károly, a lap munkatársa ismertette —, valamint televíziós tevékenysége elismeréseként Kacsó Editnek, a Román Televízió bukaresti magyar adása szerkesztőjének ítélte oda. Hargita Megye Tanácsa és a gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ a MÚRE grémiumának javaslatára az idén Bajna György gyergyószentmiklósi újságírót díjazta a kulturális értékek népszerűsítése érdekében végzett kimagasló újságírói tevékenységéért. A legjobb tényfeltáró riport kategóriájában Bodolai Gyöngyi marosvásárhelyi újságíró vehette át az Oltyán László-díjat.

A MÚRE új elnöke, Rácz Éva az utóbbi tíz évből mintegy nyolc évet töltött különféle megyei, illetve kormányhivatalokban. A RMDSZ színeiben Szatmár megye önkormányzati képviselője volt, majd dolgozott a kormány főtitkárságán, vezetett szenátori irodát, és tanácsos volt az egészségügyi tárcánál. A nagyváradi polgármesteri választási kampányt követően visszatért a sajtóhoz. Székfoglaló beszédében kijelentette, hogy eddigi politikai kötődései ellenére szervezeti elnökként és rádiós újságíróként is tárgyilagosan fog valamennyi erdélyi magyar politikai párthoz és sajtótermékhez viszonyulni.

Tóth Tibor | 2013.9.25 | Hét Nap, LXVIII. évfolyam 39. szám

 

Kárpát-medencei sajtószemle Csallóközben

A felvidéki Szabad Újság volt a házigazdája a Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciója évi közgyűlésének, amelyet Dunaszerdahelyen tartottak meg. A kétnapos tanácskozáson a Kárpát-medencei magyar újságírók szakmai szervezeteinek képviselői az anyaországon kívüli régiókban működő magyar média és újságírás aktuális helyzetét vitatták meg, valamint megismerkedtek a vidék nevezetességeivel is.

Az Erdélyből, Kárpátaljáról, Muravidékről, Horvátországból, Vajdaságból érkezett újságírók a szervezet fennállása óta először találkoztak a Felvidéken, pontosabban a Csallóköz szívében található Dunaszerdahelyen. A részvevőket elsőként Karaffa Attila, a város önkormányzatának képviselője és Huszár László, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója köszöntötte. A jelenlevők a Szabad Újság, a Csallóköz, az Új Szó, az Új Nő, a Felvidék.ma és a Hírek.sk vezetőitől tájékozódtak a felvidéki magyar újságírás jelenlegi állapotáról, és Molnár Judit, a Szabad Újság főszerkesztője is alapos összegzést készített e témáról. Elhangzott: a felvidéki magyar sajtósoknak nincs érdekképviseleti szervezetük és az anyanyelvű újságíró-képzés hiánya is nagy gond az utánpótlás kinevelésében. Jó hírként viszont bejelentették, hogy hamarosan magyar médiaközpont alakul Dunaszerdahelyen.
A kollégák érdeklődve csatlakoztak ahhoz a Kárpát-medencei médiabarangoláshoz, amelynek során Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, Dunda György, a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztő-helyettese, Végi József, a Muravidéki Magyar Rádió felelős szerkesztője, Kriják Krisztina, az Új Magyar Képes Újság főszerkesztője és Tóth Lívia, a Hét Nap főszerkesztő-helyettese kalauzolta őket.
Másnap Toót-Holló Tamás, az MTVA hírigazgató-helyettese egy új online felületről, a Külhoni Magyar Sajtószolgálatról (www.kms.mtva.hu) számolt be, dr. Csermák Zoltán, az MTVA kommunikációs főmunkatársa pedig a Kós Károly Kollégiumnak az újságíróképzésben betöltött szerepéről beszélt. Kiderült: az MTVA szervezésében eddig mintegy 250 határon túli magyar újságírónak tartottak szakmai képzést — az első éppen Bácsfeketehegyen volt —, valamint rámutatott arra is, az újságíróknak mekkora a felelősségük az anyanyelv megőrzésében.
Az összejövetel hétpontos zárónyilatkozatában a külhoni magyar újságíró-egyesületek mindenekelőtt a felvidéki magyar szerkesztőségek munkatársainak azon szándékát támogatják, hogy magyar újságíró-szervezetet hozzanak létre. Egyben megelégedéssel nyugtázták, hogy a KMÚEK működésének nyolc éve alatt javult a tagszervezetek közötti kommunikáció, felgyorsult a magyar nemzetrészekre vonatkozó információ cseréje, sikerült közös álláspontokat kialakítani a külhoni magyar sajtóval és a kisebbségi magyar újságírók helyzetével kapcsolatban. Ismét nyomatékosították, hogy haladéktalanul ki kell dolgozni az egységes magyar médiastratégiát, és szorgalmazzák azt is, hogy minél előbb készüljön el a kisebbségi magyar média zökkenőmentes működését szavatoló hosszú távú támogatási stratégia, amely pontosítaná a határon túli magyar sajtónak szánt pénzösszegek odaítélésének és folyósításának szempontrendszerét és alapelveit. Noha az elmúlt években a KMÚEK több ízben is foglalkozott a külhoni magyar újságíróképzés és -továbbképzés fontosságával, a tanácskozás részvevői ezúttal is felhívták a figyelmet arra, hogy a Magyarországon és az egyes magyar nemzetrészekben már működő iskolákkal, műhelyekkel és médiumokkal karöltve meg kell találni a külhoni magyar újságíróképzés és -továbbképzés leghatékonyabb formáit, és javasolják az illetékes anyaországi alapoknak, alapítványoknak, kollégiumnak, hogy hozzanak létre ösztöndíjat ennek támogatására.
A tartalmas konferencia arra is alkalmat adott a vendégeknek, hogy megismerkedjenek Komárom, Deáki és Pozsony nevezetességeivel.

(Tha) | 2013.10.2 | Hét Nap, LXVIII. évfolyam 40. szám

 

A gyermeklap nem lehet üzleti vállalkozás

 Beszélgetés Lennert Gézával, a Jó Pajtás felelős szerkesztőjével

 A lassan 67 éves Jó Pajtás a világ egyetlen magyar nyelvű gyermekhetilapja. Jogelődjének, a Pionírújságnak az első száma 1947. január elsején látott napvilágot, a jelenlegi nevén 1958-tól kerül az olvasókhoz. A legkisebbek havi lapja, a Mézeskalács 1953-tól mellékletként, 1954-től pedig önálló kiadványként létezik. Bizonyára ez is elég ok lenne a beszélgetéshez, de az interjúnak más apropója is van: augusztus 20-án a magyar állam a Külhoni Magyarságért Díjjal tüntette ki a lapot.

 -- A Jó Pajtás és „kisöccse”, a Mézeskalács nem egy menő üzleti vállalkozás. Gyermeklapot készíteni a többségi nemzet nyelvén sem kifizetődő. Sajnálatos példa erre a magyarországi gyermeksajtó, de a szerbiai gyermeklapok is óriási nehézségekkel küszködnek – mondta Lennert Géza, a Jó Pajtás és a Mézeskalács felelős szerkesztője, amikor arról kezdtem faggatni, hogyan érzik magukat ebben a „kiváltságos” helyzetben, egyetlen magyar nyelvű gyermekhetilapként. – Sajnáljuk, hogy így van, mert mi azt szeretnénk, ha minél több olyan újság jelenne meg, amelyet a legkisebb és a kicsit nagyobb olvasók kedvvel forgathatnak. Mi tesszük a magunk dolgát, miközben pontosan tudjuk, támogatás nélkül nem létezhetnénk. Nagy naivitás azt hinni, hogy a vajdasági magyar sajtó eltarthatja magát, netalán még jövedelmező is lehet. A mi esetünkben két lehetséges modellről beszélhetünk. Az első, ha az adott lap kap annyi támogatást, hogy a saját bevételével együtt meg tud élni. A másik, ha egy nagy kiadó melléktevékenységként, kikerülhetetlen rosszként, a lehető legalacsonyabb költségvetéssel megengedi neki, hogy létezzen. Szerencsére nálunk a politika a gyermeksajtót is beépítette a nemzetiségi tájékoztatási rendszerbe, biztosítva a tájékoztató és oktató-nevelő lapok láncát az óvodától az általános és a középiskolán át, a felnőttkorig. Bevallom, nagy reményt fűztünk a vajdasági magyar tájékoztatási stratégiához, de most azt tapasztaljuk, hogy „leülepedett” a dolog, hiszen ezen a téren szinte semmi sem történik.   

    

  • Sokan állítják, hogy a nyomtatott sajtónak nincs jövője. Mennyire igaz ez a gyermeksajtóra, amelynek a „fogyasztói” már a számítógépes, internetes generációhoz tartoznak?

-- A számítógép és a világháló már a mi életünknek is szerves része, mégis arra próbáljuk rávenni az olvasóinkat, hogy papíralapú újságot is vegyenek a kezükbe. A klasszikus vagy hagyományos nyomdatermék forgatása teljesen más élményt nyújt, megmozgatja a gyermekek képzelőerejét, arra készteti őket, hogy gondolkodjanak. Jusson csak eszünkbe Saint Exupéry példája a kalappal, illetve az elefántot elnyelő óriáskígyóval! A Jó Pajtás internetes változata egyébként ugyanolyan, mint a nyomtatott, mert nem az itteni diákoknak készítjük. Késleltetve ugyan, de a lap teljes tartalmát felrakjuk a világhálóra, méghozzá pdf. formátumban, hogy a magyar anyukák és apukák a világ bármely részén kinyomtathassák a csemetéjüknek. Egyszóval, nem törekszünk arra, hogy a honlapunk más legyen, és nem próbáljuk átirányítani a gyerekeket az internetre, hogy ott olvassanak minket. Mi azt akarjuk, hogy a papír Mézeskalácsot és Jó Pajtást olvassák. Ezt az akaratot azonban nem lehet sem példányszámban, sem piacban kifejezni.

  • A XXI. század gyermekének milyen tartalmat kell a kezébe adni ahhoz, hogy el is olvassa?

-- Mi folyamatosan arra törekszünk, hogy a lapban háromféle tartalom jelenjen meg: tájékoztató – hírek, történések az iskolákból, településekről, amelyeket főleg a diákok írnak meg, valamint szórakoztató és oktató-nevelő. Mindenképpen az utóbbit tartjuk a legfontosabbnak, mert ebbe a részbe próbáljuk meg például becsempészni mindazt, ami kimaradt a tantervből. Arra ügyelünk, hogy kicsit magasabb színvonalat kínáljunk, mert nem árt, ha a gyerek gondolkozik és tanul is, miközben a Jó Pajtást lapozgatja. Az lenne a jó, ha akár észrevétlenül is, de minden szám elolvasásával újabb tudásra tenne szert.

  • Hogyan jut el a Jó Pajtás az olvasókhoz?

-- Főleg az iskolai terjesztők, a tanárok segítségével. Abban az iskolában, ahol a felnőttek fontosnak tartják a Jó Pajtást, ott a gyerekek is szeretik, használják, akár órán is. Én kielégítőnek tartom a példányszámunkat, habár vannak olyan oktatási intézmények, ahol egyetlen darabot sem rendelnek meg. Sajnos, jelentkezik az elvtelen konkurencia is, ugyanis bizonyos fővárosi kiadók gyermeklapnak nevezett kiadványokat jelentetnek meg, amelyek jóval drágábbak, mint a Jó Pajtás, egyes pedagógusok mégis ezeket részesítik előnyben. A nagyobb gond az, hogy ezek lektorálatlan, helyesírásilag is problémás lapok, mi viszont nagyon vigyázunk arra, hogy az írások tartalmilag és nyelvileg egyaránt rendben legyenek.

  • Valamikor zajlott az élet a Jó Pajtás körül, a szerkesztőség nagyszabású versenyeket szervezett, a nyerteseket jutalom utakra vitték, gyakran külföldre is. Jelenleg mire jut pénz?

-- Én már a fénykor végén jöttem a laphoz, de akkor még önálló szerkesztőség voltunk a Forum Lap- és Könyvkiadó Vállalat keretében, 13-14 dolgozóval. Jelenleg elég definiálatlan a státuszunk, de szerencsére még nem vagyunk melléklet. Régen, amikor saját pénzügyi kerete volt a lapnak és önállóan gazdálkodhatott, a versenyek győzteseit Moszkvába, Kairóba, Hollandiába vitték jutalom kirándulásra. A legnagyobb megmozdulásunk a Jó Pajtás nyelvművelő versenye volt, amely negyven évet ért meg. Két évvel ezelőtt bizonyos módon feltámadt a Szűcs Imre versmondó verseny formájában, amelyet – nem véletlenül – a bánáti Udvarnokon szervezünk meg, ahol már magyar iskola sincs. Tavaly még megvolt a Jó Pajtás sakkversenye, az idén nem tudjuk… A legnagyobb gond mégis az, hogy a gyermeklap három állandó munkaviszonyban lévő dolgozója közül ketten, Fehér Mária és jómagam, novembertől nyugdíjba megyünk, és még nem tudjuk, ki lesz az utánpótlás. Fiatal külmunkatársaink, bedolgozó szakembereink, tanáraink természetesen vannak, de ők nem szerkesztők. Az anyaországi kitüntetés miatt most egy kissé rivaldafénybe kerültünk, de még nem látom, ez a hirtelen jött népszerűség hogyan segíthetne rajtunk? Mi azt szeretnénk, ha ez a stílus folytatódna, ha a Jó Pajtás a jövőben is ilyen maradna, mint most. Egy tarka papírhalmazt, amire ráírják, Jó Pajtás, bármikor ki lehet adni, de nem sokat ér, ha olyan tartalommal telítik meg, amelyet valaki minden kritérium nélkül szed le az internetről. Ja, és hetilapnak kell maradnia, mert a folytonosság meghozza az eredményét. A havi vagy még ritkább megjelenés csak pótcselekmény, mert a gyermek nem szokja meg, mindig újra meg újra emlékeztetni kell, hogy létezik egy újság, amely neki készül.    

TÓTH Lívia, Hét Nap, 2013. 09. 18.

  A Jó Pajtás rövid története

 1947. január 1.: megjelenik a Pionírújság

1953 májusától létezik mellékletként a Mézeskalács

1954 októberétől a Mézeskalács külön lapként jelenik meg

1958-ban a Pionírújságból Jó Pajtás lesz

1959 szeptemberétől színes köntösben jelenik meg

1966 tavaszán volt az első Jó Pajtás nyelvművelő verseny

1967: Testvériség-Egység Ezüstkoszorús Érdemrend

1971: Vuk-díj a kultúra fejlesztéséért

1978: Zmaj-díj, Szarvas Gábor-díj

1980-ban áttérés az akkor nagyon modern fényszedésre

1994-ben a szerkesztőség dolgozói megalakítják az Amicus-Jó Pajtás Kft.-t

1998-tól a Jó Pajtás az interneten is olvasható

2007: az alapítói jogok átadása a Magyar Nemzeti Tanácsnak, a Jó Pajtás és Mézeskalács szeptembertől a Magyar Szó Kft. kiadványaiként jelennek meg

2011-ben elindul a Szűcs Imre Versmondó Verseny

2013: Külhoni Magyarságért Díj

 

Témák nyomában

Megtartotta első riporttáborát a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete

Hogy milyen az, amikor egy településre legalább tizenöt újságíró érkezik? Nos, erről elsősorban az erzsébetlakiak tudnának nyilatkozni, akik a múlt héten egy nem mindennapi rendezvény házigazdái voltak.

Riporttábor szervezésével ünnepelte meg fennállásának tizedik évfordulóját a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete. Az eseménynek az erzsébetlaki Nemzetközi Természetvédelmi Kutatóközpont adott otthont, de az erdélyi, kárpátaljai és vajdasági résztvevők bejárták a környező településeket is.

          

Az ötlet a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének tapasztalata alapján született, akik már rendeztek hasonló tábort. A különböző régiókból és szerkesztőségekből érkezett kollégák megpróbáltak olyan témákat találni és feldolgozni, amelyek számíthatnak a nézőik, hallgatóik, olvasóik érdeklődésére, a hangulatos esti beszélgetések során pedig megosztották egymással gondjaikat és örömeiket.

-- Közép-Bánátot, illetve Erzsébetlakot azért választottuk, mert ide a vajdasági újságírók is ritkábban jutnak el, pedig ezen a vidéken sok jó kezdeményezés van, amelyekről a Kárpát-medencében is érdemes hírt adni. Mi a falusi turizmusra, a konyhakertészek munkájára, a Császár-tó természetvédelmi területre, az écskai Lázár-kastély történetére hívtuk fel a figyelmet, de az erdélyi Háromszék lap újságíróját például az itteni katolikus bolgár lakosság élete érdekelte – mondta Tóth Lívia, a VMÚE elnöke. 

         

A csoport Nagybecskereken találkozott dr. Német László megyéspüspökkel, aki a püspökség múltjának és jelenének ismertetése mellett számos feltett kérdésre, mint például az egyházi vagyon visszaszármaztatása, is választ adott. A három nap alatt az újságírók megfordultak Lukácsfalván, Titelen és Écskán, valamint hosszabb sétát tettek a Császár-tó természetvédelmi területen.

Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője örömét fejezte ki, hogy Erdély után megkezdődött a Kárpát-medence, illetve első lépésben Vajdaság felfedezése. Véleménye szerint az örökös rohanás miatt az újságíró általában nem tudja kellőképpen beleélni magát a kiválasztott témába, a riport viszont olyan műfaj, amely időt és elmélyülést követel.

A jelenlévők megállapították, öröm látni ezeket a kis falvakat, ahol a lakosság száma folyamatosan csökken, az ott élők azonban nem adják fel a küzdelmet, és igyekeznek megtartani a közösséget.  

A riporttábor létrejöttét – amely első volt ugyan, de remélhetőleg nem utolsó -- a Tartományi Tájékoztatási Titkárság és a Magyar Nemzeti Tanács támogatta. A VMÚE az itt készült anyagokat a Bethlen Gábor Alap segítségével a jövő év elején kiadványban tervezi megjelentetni. 

(Tha) Hét Nap, Bánáti Újság, 2013. 08. 21.

 

Öt nap, öt fontos kérdés

Befejeződött a Bánáti Újság 14. nyári újságíró-iskolája

A múlt héten vidám és lelkes leánycsapat vette birtokába Tiszaszentmiklóson a katolikus plébánia épületét és udvarát. A Bánáti Újság 14. nyári újságíró-iskolájának résztvevői Csókáról, Törökkanizsáról, Horgosról, Zentáról, Adáról és Oromhegyesről érkeztek. A tanfolyam végére az ifjú hölgyek bizonyára azt is meg tudták volna magyarázni, mi köze van az újságírásnak a palacsintasütéshez, ugyanis a jól végzett munkát palacsinta partyval ünnepelték, ahol a finomságot saját kezűleg készítették el.

          

Összefoglaló írásunk címe azonban nem fedi teljesen a valóságot, hiszen az öt fontos kérdést, amelyre a hírnek válaszolnia kell, de a tudósítás, az interjú és a riport írásakor sem mellőzhető, nem öt napra felosztva tanulták, inkább naponta visszatértek rájuk.

A tartalmas program Kókai Péter és Tőke János, a Magyar Szó újságíróinak segítségével az információ, a hír és a tudósítás megismerésével kezdődött – elméletben és gyakorlatban egyaránt, majd Máriás Endre, a Magyar Szó újságírója, valamint a Vajdaság Ma, az Újvidéki Rádió és Televízió munkatársa következett, aki az interjú-készítésről beszélt, nem hallgatva el a nehézségeket és a buktatókat sem.

Tomek Viktor, a Hét Nap főszerkesztője hetilapunk olvasására buzdította a fiatalokat, Szalai Attilával azt próbálták kideríteni, milyen a jó sajtófotó és miért fontos az illusztráció, illetve a karikatúra, Klemm József, az Újvidéki Rádió igazgatója pedig az újságírói műfajok királynőjének tartott riportról értekezett.

Az öt nap alatt minden diáknak el kellett készítenie egy-egy interjút és jegyzetet, amelyeket piros ceruzával felfegyverkezve Kaszás Angéla, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet lektora olvasott el és mutatott rá a helyesírási, nyelvhelyességi, mondatszerkesztési hibákra. Az írások egy részét a nyár folyamán lapunkban közöljük.  

A zentai Bolyai Filmműhely tanárai, Horváth Mihály és Póth Imre operatőr-rendező, Megyeri Gábor informatikai mérnök, valamint Orosz Kinga és Szakály László tanulók az idén is válogatást mutattak be a csoport legsikeresebb alkotásaiból. A portré-, dokumentum- és animációs filmeket az újságíró-iskola hallgatóival elemezték.

A jelenlévők két új kiadvánnyal, Tóth Lívia Varázspálca nélkül és Gergely József Madárnaptár című könyvével is megismerkedtek, miközben az utóbbi bemutatója jó alkalom volt arra, hogy a természetfotózás is szóba kerüljön. És ez még nem minden! A rendkívül gazdag összeállításban a felsoroltak mellett helyet kapott a zentai KEX Egyesület Csak egy kis pánik? című előadása, de az újságíró tanoncoknak kirándulni is volt idejük. Az Anita hajó fedélzetéről két órán át csodálhatták a Tisza szépségeit, majd a Zentai csata Emlék Kilátó kedvéért megmászták a Városháza tornyát is.  

A Magyar Nemzeti Tanács által kiemelt ifjúsági rendezvénnyé nyilvánított esemény házigazdája tizennegyedszer is a Tiszaszentmiklós Magyar Kultúrkör volt.

(Tha) Hét Nap, Bánáti Újság, 2013. 07. 10.

 

INTERJÚK DÍJAZOTT KOLLÉGÁINKKAL

 

Ezt nem lehet abbahagyni

Kartag Nándor: Egy életre elköteleztem magam a televíziózás mellett

Március 15-én, a Magyar Sajtó Napján minden évben átadják az anyaországi Magyar Újságírók Országos Szövetségének Aranytoll életműdíjait. Elsősorban a nyugdíjas kollégákat részesíti az egyesület elnöksége ebben az elismerésben, azokat, akik mögött több évtizedes újságírói pálya áll. A díjat még 1978-ban alapította meg az egyesület választmánya, az 1989-ben megtartott közgyűlés óta pedig évente tíz újságírónak ítélik oda. Egy 1996-tól érvényes döntés jelentős szereppel ruházta fel az Aranytollat a határon túli magyarság szempontjából is, mert a MÚOSZ úgy határozott, hogy e kitüntetésben minden évben két határon túli újságírót is részesítenek.

Az idei megtisztelő elismerés egyik tulajdonosa Kartag Nándor újságíró, műsorszerkesztő. Vele folytatott beszélgetésünk elején arról kérdeztük, számított-e ilyen nagy elismerésre, hogyan reagált, amikor arról értesítették: őt illeti meg az egyik idei Aranytoll.

– Őszintén mondom, hogy nagyon meglepődtem, annak ellenére, hogy a kollégáktól hallottam korábban: a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete előterjesztette e javaslatot a díj odaítélésére. Előttem nagy példaképek, nagy és megbecsült nevek részesültek már ebben az elismerésben. Kellemes, jóleső érzés. Érdekes, hogy az utóbbi időben egymást követték az életműdíjnak számító elismerések. Ez akár el is gondolkodtathatja az embert, hogy valóban a pályája vége felé jár-e már. A Napleányt 2007-ben nyertem el, egy évvel később a Kultúra Szikrái Díjban részesítettek, tavaly pedig a VMÚE életműdíját kaptam meg. Most betetőzésképp az Aranytollat is nekem ítélték. Meghökken az ember ilyenkor, s azt a kérdést is felteszi: kiérdemelte-e ezt a sok elismerést.

A sorakozó életműdíjak ellenére talán mégsem azon gondolkodik most, hogy abbahagyja?

– Dehogy gondolkodok ilyesmin! Talán az egyik nagy hibám is okolható ezért. Hogy tréfálkozzak egy kicsit: ha lánynak születtem volna, biztosan nem sokáig maradtam volna ártatlan, hisz mindent elvállalok. Ez mára sem változott meg. A magamfajta aktív életet élő nyugdíjas még könnyebben beleesik a munka csapdájába, hisz el sem tudja képzelni több, mint negyven év elteltével azt, hogy most egyszer csak hirtelen leálljon.

Hogyan is indult a pályája?

– Voltaképpen 1967-ben indult, amikor Óbecséről lejöttem Újvidékre. A Képes Ifjúságban állandó külső munkatársként kezdtem. Vezettem az akkori Ifjúsági Tribün magyar nyelvű műsorát, majd 1970-ben léptem állandó munkaviszonyba a rádió bemondójaként. Pár év múlva az Újvidéki Televízió újságírója, műsorszerkesztője lettem. Hamar megvilágosodott az elmém, hogy én bizony egy ilyen „jól jövedelmező” szakmát választok, mint amilyen az újságírás.

A körülmények hozták úgy, vagy egy fajta kalandvágynak tudható be az, hogy szinte mindent kipróbált, mielőtt a televíziónál megállapodott volna?

– Hűséges alkat vagyok, s miután kipróbáltam mindent, egy életre elköteleztem magam a televíziózásnál. Nagyképűségnek tűnhet, de komolyan mondom, hogy valamennyi műfaj közül ez a legösszetettebb és legidőigényesebb. Itt nem lehet zsebre vágni a noteszt, hazamenni, s az otthon kellemes hangulatát élvezve megfogalmazni az interjúalany mondandóját. A tévében még olyan apróságokra is figyelni kell, hogy ha valakinek kicsit gyulladásban van az egyik szeme, akkor ne abból az előnytelen szögből vegye a kamera. A kedves nézők nagy részének az vonja el a figyelmét, hogy félrecsúszott a bemondó nyakkendője, vagy nem jól áll a bemondónő frizurája. Időigényes is, mert el kell végezni a helyszíni tudósítást, meg kell vágni a felvételt, megfelelő csoportmunkát igényel mindez. Én világéletemben szerettem a nyüzsgést.

Voltak-e olyan esetek, történések, helyzetek, amelyeket sohasem fog tudni elfelejteni?

– Egyetemistaként a tanulással párhuzamosan kellett dolgoznom, s általában a reggeli váltásba helyeztek a rádiónál. Hadakoztam viszont a koránkeléssel. Egy alkalommal a fél Vajdaság indult előbb munkába miattam. Az volt a szokás, hogy öt óra és fél hat között minden öt percben közöltük a pontos időt. Én meg öt óra hat perc helyett álmosan hat óra öt percet mondtam, a szerb technikus persze nem értette. Szerintem azóta sem kapott a rádió annyi tiltakozó levelet. Másik alkalommal, amikor ismét csak a hajnali váltás jutott nekem, alvás nélkül vágtam neki a műszaknak, mert igencsak elhúzódott az előző esti Miklós-napi ünnepség. Meg voltam győződve arról, hogy reggel n yolcig dolgozom. Mikor azonban beértem a rádióba, a kollégám üzenete fogadott: vegyem át az ő váltását is délután egyig, neki ugyanis haláleset miatt Baranyába kell utaznia. Vasárnap volt ez, elérkezett a Muzsikaszó-jókívánság ideje, melyet a faluműsor követett – a rádió leghallgatottabb adásainak számítottak ezek akkoriban. Dél volt, ekkorra már borzasztóan elálmosodtam. A szerkesztő hozta a híreket, elmondtam a hullámhosszokat, s a pontos idő jelzését követően közöltem: dél van, az Újvidéki Rádió éjféli híreit hallják. A főszerkesztőm azt mondta, nem kapok semmilyen büntetést, elég nekem az, hogy mindenki rajtam röhög. Manapság ezek már mind kellemes anekdotáknak számítanak. Szebb emlékeim közé tartozik, hogy útnak indítottam a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjét, én készítettem el 1975-ben a tévé legelső ifjúsági műsorát, útjára indítottam a Faggatót is, a mesterem Gobby Fehér Gyula volt.

Mivel foglalkozik ma, s mire jut ideje magánemberként az újságíráson kívül?

-- Munkamániás pasas vagyok. A kikapcsolódásomat is munkával töltöttem szinte mindig, látástól vakulásig a szerkesztőségben voltam. A televíziónak köszönhetően viszont sikerült eljutnom Havannába, Egyiptomba. Amikor ma ilyesmit mesélünk el a fiataloknak, úgy néznek ránk, mintha Münchhausen báró történeteit hallgatnák, pedig akkor valóban így működött az újságírás. Mostanában, elsősorban a hétvégéken, a korábbi anyagok archiválásával foglalkozom, de minthogy elvállalok mindent, lektorálást is végzek, s besegítek a helyszíni közvetítésekbe, műsorok készítésébe is.

Virág Árpád

Magyar Szó, 2013. március 15. ,

 

 

Nincs abszolút sajtószabadság

J. Garai Béla: Pistikében vagyok a legőszintébb, ott füstölgöm ki magamból az összes mérgemet

A 2003. október 22 -én alapított Napleány-díjat 2004-től ítélik oda azon magyar újságíróknak, akik a Szerb Köztársaság területén élnek, és akik magyar nyelvű publicisztikai jellegű írásaikkal, riportjaikkal, cikkeikkel kiemelkedő színvonalon járultak hozzá a délvidéki magyarság minőségi tájékoztatásához, illetve foglalkoztak az itt élő magyarsággal. Az idei díjat J. Garai Béla, a Magyar Szó nyugalmazott újságírója vehette át. Nemzeti ünnepünk és egyben a magyar sajtó napja alkalmából kollégánkkal a díjról, az újságírásról és a sajtószabadságról beszéltünk, de nem maradt ki sokunk kedvence, a MagyarZó Pistike sem.

A múlt héten Napleány újságírói díjjal tüntettek ki. Gratulálunk hozzá! Hogyan élted meg?

– Mondhatom, nem halmoztak el díjakkal a pályám során. Tulajdonképpen észre sem vettem, hogy elmúlt ez a hosszú pálya és ez az első igazi nagy díjam, amit újságíróként kaptam. Nagyon örülök neki és külön boldoggá tett, hogy a szakmai kuratórium ítélte oda, nem pedig valamilyen politikai testület döntött így.

Az újságírásról azt tartják, hogy inkább hivatás, mint munka. Hogyan esett választásod e hivatásra?

– Valóban, az újságírás egy nemes hivatás, amelyet az ember vagy szeret és csinál, vagy nem is érdemes foglalkozni vele. Az újságírás elsajátításába felnőtt fejjel vágtam bele. Kisiskolás korom óta két dolog vonzott: az irodalom, vagyis a magyar nyelv és a fizika. Nagyszerű fizikatanárom volt és nagyon szerettem ezt a tantárgyat. Édesapámat elvesztettem, így nem folytathattam tovább a gimnáziumot, ezért szakmát kellett választanom. A fizika iránti szeretetemből fakadóan egy ehhez közel álló szakmát kerestem, s mivel a postánál volt ismerősöm, bekerültem a postai telefonszerelők műhelyébe, ahol kitanultam a műszerészi szakmát. Huszonkét éves koromban vágtam neki a tanulásnak, majd 28 éves koromban bölcsészdiplomával a zsebemben bekopogtam a Magyar Szóba. Egy álmom vált valóvá.

Milyen volt pályaválasztásodkor a vajdasági újságírás helyzete?

-- Amikor az ember benne él egy korban, nem érzi teljesen át, hogy valójában milyen is a helyzet, hanem csak utólag látja, hogy milyen körülmények között kellett dolgoznunk. Kemény párturalom alatt állt a sajtó, a pártbizottság mindent felügyelt, saját kádereit ültette a lapok főszerkesztői székébe. Szigorúan „vonalas” újságot kellett készíteni, nem igen lehetett kirúgni a hámból, meg voltak szabva a keretek. A rendszert bírálni elképzelhetetlen volt, legfeljebb a hibákra mutathatott rá az újságíró, kellő körültekintéssel. A szabványoktól nem lehetett eltérni, például attól, hogy a Titóval kapcsolatos hírek kötelezően az első oldalra kerültek. Némi túlzással: legfeljebb a földrengés lehetett fontosabb.

 

Jól szemlélteti ezt az az eset, amikor egy alkalommal az én hibámból kimaradt a lapból egy „fontos” Tito-távirat. Éppen éjjeli szerkesztőként dolgoztam, az volt a feladatom, hogy a lapzárta után érkező híreket beszerkesszem az utolsó oldalra, vagy a fontosabb eseményeket az elsőre. Ám azon a napon a késő este é rkező Tito-távirat valahogy nem került a kezembe, s így kimaradt a lapból. Másnap hatalmas patáliát csapott a főszerkesztő, vizsgálatot indított. Hiába bizonygattam, hogy nem láttam a hírt, gyanúba keveredtem, hogy szándékosan hagytam ki. Végül kiderült, hogy a telexszobában, ahol sokan megfordultak, valaki véletlenül lecsúsztatta a cetlit az asztal mögé. De az is nagyon gyanús volt a vizsgálódóknak, hogy a jelentésen egy cipőnyom is látható volt! Tehát valaki megtaposta a Tito-táviratot, és utána eldobta. Szerencsére nem az én cipőm nyoma volt rajta, mert akkor talán azonnal dicstelenül véget ért volna az újságírói pályám.

Nemzeti ünnepünk egyben a Magyar Sajtó Napja is. Hogyan látod ma a sajtó helyzetét?

– A mai helyzetet is tíz év múlva valószínűleg jobban lehet majd értékelni, de félre a tréfát: borzasztóan szegények vagyunk, az olvasótól kezdve egészen az újságíróig, ez a legnagyobb baj. Nagyon kevés pénzből gazdálkodnak a szerkesztőségek, így rá vannak szorulva a támogatásokra, a gyámolítókra. Kisebbségi lapok esetében ez mindig is így volt, de ma talán még inkább. Eszem ágában sincs kárhoztatni a szerkesztőket, hogy igénybe veszik a segítséget, és hogy emiatt bizonyos szempontokat is figyelembe kell venniük, amikor a lapot szerkesztik, különben nem maradhatna fenn az újság. Nincs olyan, hogy abszolút sajtószabadság. A sajtó sajnos igenis függ az anyagiaktól, az alapítótól, ezt nem lehet letagadni. És ha az alapító – esetünkben a Magyar Nemzeti Tanács – vagy a legnagyobb befolyással rendelkező pártunk nem is próbálja közvetlenül érvényesíteni befolyását, gondolom én jóhiszeműen, mondjuk úgy, hogy megrendel egy nagyinterjút, vagy azt sugallja, hogy mi kerüljön az első oldalra, de az öncenzúra azért így is működik az emberekben. Önkéntelenül is ott motoszkál a kisagyukban, hogy ül valahol egy tisztségviselő, akit nem illik megsérteni, mert sok minden függ tőle. Ilyen esetekben fordulhat elő, hogy túl nagy teret és túl nagy hangsúlyt kap egy, a vezető párttal kapcsolatos anyag, egy-egy vezető funkcionárius kijelentése, akinek képe olykor több helyen is megjelenik a lapban. Pedig sokszor az ilyen híreknek csak a pártközlönyben lenne helyük. Jó lenne, ha az ilyesmi minél kevesebbszer fordulna elő.

Nemzetközi adat, hogy a nyomtatott sajtó példányszáma napról napra csökken, ezért sokan temetik a nyomtatott sajtót, és azt hangoztatják, hogy a helyét átveszi az internet. Hogyan látja egy olyan személy ezt a problémát, aki kipróbálta magát napilapos újságíróként, televíziósként és az interneten is folyamatosan publikál?

– A nyomtatott sajtó, ha nem is halott, de világszerte borzasztóan csökken a példányszáma. Már most megkezdődött a média gyökeres átalakulása. Egy átmeneti korban élünk, amikor még megjelennek az újságok, de az internetes média egyre jobban tért hódít. Valószínűleg nem tűnik el az írott sajtó, hiszen szereti az ember kézbe venni, átlapozni az újságot, talán szereti majd húsz év múlva is. De hogy nem lesz soha többet például egy olyan Magyar Szó, amely a hétvégén akár 40–50 ezer példányszámban készül, és minden második vajdasági magyar család asztalán ott lesz, mint volt ez a lap fénykorában, az biztos. Fel kell készülni, hogy valami új dolog következik.

Nagyon sok olvasónk kedvence a MagyarZó Pistike messéi. Mennyire azonosulsz a Gál László költő és humorista által megformált karakterrel?

-- A Pistikében viccesen írhatom meg mindazt, ami az embereket foglalkoztatja, idegesíti, és amit más műfajban nem lehetne ilyen sok olvasóhoz eljuttatni. Tudom, az élőújságokon is tapasztalhattam, hogy Pistikét milyen sokan olvassák és kedvelik. Rendkívül hálás újságírói műfaj és köszönöm a sorsnak, hogy tizenöt évvel ezelőtt én is azok közé kerülhettem, akik folytatják ezt a hagyományt. Igen nagy odafigyelést igényel, és csak a legnagyobb lelkiismeretességgel szabad hozzáfogni. Mindig az lebeg a szemem előtt, hogy nagyon sokan Pistike messéivel kezdik a lap olvasását, és hogy nemcsak Teri néni és Pista bácsi böngészi, hanem egyetemi tanárok, akadémikusok, diplomaták is, mint a visszajelzésekből tudom. Mondhatom, nagy örömmel csinálom, a Pistikében vagyok a legőszintébb, ott füstölgöm ki magamból az összes mérgemet.

Diósi Árpád

Magyar Szó, 2013. március 15. ,

 

Traktorista, űrhajós, újságíró

Virág Árpád a legjobb pályakezdő

Az idén közösen szervezték meg a Napleány-díj és a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete elismeréseinek ünnepélyes átadását. A VMÚE Virág Árpádnak, a Magyar Szó fiatal újságírójának ítélte oda a legjobb pályakezdő újságírónak járó elismerést. Árpáddal a pályakezdésről, az újságírásról és a politikáról beszélgettünk.

Mi szerettél volna lenni, amikor még kisgyerek voltál?

-Ez időről-időre változott, óvodás koromban traktorista szerettem volna lenni, aztán amikor iskolába kezdtem járni, akkor már űrhajós. Arra emlékszem, hogy ahogy nőttem, lassan már nem az esti mesék kezdtek érdekelni, hanem a híradó. Valahol itt gyökerezhet az, hogyan keveredtem az újságírói pályára, vagy legalábbis, olyan pályára, aminek valami kapcsolata van a politikával. A politika mindig is érdekelt, gyerekkoromban és azóta is.

Hogy szeretted meg a politikát?

Fotó: Molnár Edvárd

-Azt, hogy hogy szerettem meg pontosan nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy valami érdekeset láttam benne. Kiskoromban televízión kísértem a híradót, valószínű megtetszett az ahogyan beszámolnak egy-egy eseményről, vagy ahogyan a politikusok szerepelnek, beszédeket tartanak. Érdeklődéssel kísértem azokat a változásokat, amelyek egyes politikai folyamatok körül történtek, pl. mikor lesznek választások, hány százalékos a pártoknak a támogatottsága, melyik politikus a legnépszerűbb stb. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy mivel Észak-Bácska területéről származom, követhettem a magyarországi, a horvátországi és persze a hazai média híreit is, gyerekkoromban ezek még a háborús évek voltak. Ebben az egészben, valami morbid módon, volt valami érdekes is, és követni lehetett azt is, hogyan tudósítanak ugyanazokról az eseményekről itthon, Magyarországon, vagy Horvátországban.

Mikor ötlött fel benned az, hogy újságíró szeretnél lenni?

-Konkrétan az, hogy újságíró szeretnék lenni, nem volt a terveim között. Újságírással csak akkor kezdtem el foglalkozni, amikor a Magyar Szóhoz kerültem. Az egyetemen szépirodalmi szövegeket fordítottam, itt találkoztam először azzal, hogy szöveget fordítok, vagy megmunkálok.

Próbálkoztál más médiában is újságírással foglalkozni?

-Nem, a Magyar Szó az egyetlen média ahol dolgoztam ezidáig.

Amikor a Magyar Szóba kerültél, milyen feladatokkal bíztak meg?

-Legelőször az újvidéki rovatnak voltam a munkatársa, de párhuzamosan a gazdaság rovatnak is dolgoztam. Tulajdonképpen, azonnal a mély vízbe dobtak, különféle eseményeket követtem, sajtótájékoztatókra jártam. Néhány hónappal később átkerültem a belpolitikai rovatra, ott már nagyobb interjúkat és hírösszefoglalókat készítettem, véleményt írtam, tehát ott már bővült azoknak a műfajoknak a köre, amivel foglalkoztam.

Mit követel meg az újságírás az embertől?

-Biztos szükség van egy bizonyos rátermettségre, arra, hogy feltalálja magát olyan helyzetekben, amit nem lehet előre kitervezni, de az újságírói munka feladataira azonban nagyjából fel lehet készülni.

Ki legyen újságíró, milyen életet követel az újságírás?

-Az újságírás nem a legkönnyebb szakmák közé tartozik, és nem is legkifizetőbbek közé. Stresszes munka, soha sem lehet pontosan kitervezni a napot előre, bármikor, bármi megtörténhet. Az újságíró mozgatható, bevethető kell, hogy legyen, a munka ezért stresszel jár. A hivatásnak viszont megvannak a szép oldalai is, pl. amikor tudod, hogy jó megírtál valamit, és az ember munkáját elismerik az olvasók, vagy a kollégák. Ezt a szakmát olyanok válasszák, akik gyorsan tudnak gondolkozni, persze megfelelő íráskészséggel rendelkeznek, jó ötleteik vannak, és nem riadnak vissza egy olyan mozgalmas élettől, amelyben háttérbe szorul az egyén magánélete.

Szerinted létezik független újságírás?

-Szerintem mindaddig nem létezik független újságírás, ameddig a médiumok, bármilyen értelemben bárkitől függnek, a politikai nyomásgyakorláson kívül, lehet ennek anyagi vonatkozása is. A teljesen független újságírás szerintem utópisztikus elképzelés, ahol a politikai pártok úgy gondolnák, hogy saját a érdekük, és a közvélemény érdeke is az, hogy egyáltalán ne szóljanak bele a sajtó dolgaiba, és az újságírók pedig teljesen függetlenül végezhetik munkájukat.

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete neked ítélte oda a legjobb pályakezdőnek járó elismerést. Mit jelent ez számodra?

-Ez annak a visszaigazolását jelenti, hogy jól végeztem munkámat, egyfajta bátorítást is jelent arra vonatkozóan, hogy ugyanezen az úton folytassam. Az embernek mindig jól esnek az elismerések, én még csak valamivel több mint két éve vagyok az újságírói pályán. Egy ilyen elismerés arra sarkallja az embert, hogy továbbra is így folytassa, és egyrészt ne hagyja abba, másrészt pedig tökéletesítse azt, amit eddig megtanult.

Halász Gyula

Magyar Szó, 2013. március 17. , 14:31

 

Az újságíró a nap huszonnégy órájában újságíró

Orosz Ibolya: Vállalni csak annak érdemes, aki képes is, akar is lélekben fiatal maradni 50, 60 évesen is

Középiskolás koromtól – a hetvenes évektől – hétről hétre rendszeres olvasója voltam/vagyok Orosz Ibolya riportjainak, interjúinak, jegyzeteinek, kommentárjainak. Állítom: sokad magammal. Magas fokú szakmaiság, erős igazságérzet, következetesség, mély emberség jellemzi minden sorát. Ezért is örültünk meg sokan, hogy a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete életműdíjban részesítette a Hét Nap nyugalmazott újságíróját, főszerkesztő-helyettesét. Vérbeli újságíró, számára a nyugdíj nem jelenti azt, hogy szakít az újságírással, szerencsére továbbra is találkozunk írásaival a hetilapban.

Negyven évig volt a 7 Nap, Hét Nap újságírója. E négy évtizedes tapasztalat birtokában hogyan érzi, milyen tulajdonságok kellenek ahhoz, hogy valaki jó újságíró legyen? Elég-e az ,,újságírói véna” vagy pedig kell hozzá valami más is? Mi az a plusz, ami a jó újságíró ismérve?

Fotó: Molnár Edvárd

– Sorolhatnék tulajdonságokat, de nem biztos, hogy azok választ adnának a kérdésre: mi az a plusz, amitől valakinek az újságírás nem pusztán a kenyérkereső munkája, hanem a hivatása lesz. Nem tudom a választ. Azt mondják, hogy a nyomdafesték fertőző. Én ebben hiszek. Velem ez történt: már gyerekkoromban megfertőződtem. Az első fényképes újságírói igazolványomat tízéves koromban kaptam. Azt írja rajta: a Jó Pajtás kisriportere. Csöndes, sokat olvasó, új ismeretekre szomjazó, sokat töprengő és álmodozó kislány voltam. Korán rájöttem, hogy írásban jobban ki tudom fejezni magam, mint élő szóban – írogatni kezdtem gyermeklapunknak. A téli tudósító-találkozók izgalmasak voltak, új ismeretségeket hoztak, így esett, hogy Csíkos Zsuzsa vendégeskedett nálunk, Törökkanizsán, én meg Zsuzsáéknál Udvarnokon. Hetedikes koromban a Jó Pajtás három legjobb tudósítójának egyikeként egyhetes jutalomnyaraláson vehettem részt Splitben. Girizd László főszerkesztő és a legendás Bada István társaságában megnéztük az országos gyermekszínjátszó fesztivál legérdekesebb előadásait, sokat fürödtünk, kirándultunk, éttermekben ebédeltünk, érdekes történeteket hallgattunk az újságírásról, tanultunk és sokat nevettünk. Szóval: megpecsételődött a sorsom. Szerencsésnek mondhatom magam, amiért a kíváncsiság, a folytonos tanulni vágyás, az új dolgok iránti nyitottság, a szociális érzékenység, a lázongó igazságérzet alkati adottság. Ahogy a kis ördög is bennem, aki negyven év után is ott piszkálódik: alaposan körüljártad a témát?, minden szempontot figyelembe vettél?, föltettél minden kérdést neki(k)?, és magadnak?, mi van, ha...

A gyermekrovatot szerkesztette, levelezett a legifjabb olvasókkal, remek pályaválasztási tanácsadó rovatára például épp úgy emlékszünk, mint az oktatásügy gondjaival foglalkozó ragyogó interjúira, jegyzeteire, bátor kommentárjai. Mi az, amit az újságírói pálya szépségeként élt meg, ami ennyi éven át e pályán tartotta? Mennyire rögös az újságírói pálya, miben látja e hivatás nehézségeit?

Huszonként évesen, 1973. január elsején vettek föl állandó munkaviszonyba a 7 Napba – korrektornak. Jó iskola volt, hiszen minden írást el kellett olvasni, amiből sokat tanultam. Miközben minden szerdán reggeltől késő estig a Minerva nyomdában dolgoztunk, egy másik rendkívül izgalmas világgal is megismerkedhettem: a nyomdászokéval. Viszonylag gyorsan kiderült, újságíróként is megállom a helyem, de négy évbe telt, mire fölszabadítottak. Kinyílhatott előttem a világ, a pálya valódi szépsége: a terepjárás. Annak az élménye, hogy falvainkban beenged az otthonába egy remek tanítónő, agronómus, orvos. Körülvezet az iskolában az igazgató, putrik között kalauzol a szociális munkás. Hogy akárhány történetet hallgatok, mindig izgalmas a felismerés: minden ember élete kész regény. Élmény volt járni azt az országot, amelynek Jugoszlávia volt a neve. Akármerre jártunk – Ohridban, Prizrenben, Budván, Dubrovnikban, Travnikban, vagy Kranjban – mindenütt felragyogott a házigazdánk szeme: ,,Nahát, vajdasági magyar újságírók! Tessék, kerüljenek beljebb!” Újságírónak lenni életforma, és ezt minden szépségével, nehézségével (a munka egybefolyik a magánélettel), stresszes voltával együtt is szerettem. Soha, a legnehezebb percekben sem gondoltam arra, hogy pályát módosítok. Miloąević diktatúrájának esztelenségei, a háborúk, a nélkülözések, a megélhetési gondok csak elszántabbá tettek minden vérbeli újságírót. Az, hogy a sajtóban dolgozók közül sokan beálltak háborús uszítónak – utóbb pedig a demokratáknál is demokratábbak lettek – nem pusztán a szakma, a hivatás lejáratása. De olyan tanulság, amelyből békeidőben is okulni, tanulni illene.

Tíz éve Ön volt a Napleány-díj első kitüntetettje, most pedig a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete életműdíjban részesítette. Köztudottan szerény emberként hogyan éli meg e díjakat, amelyek szakmai elismerések?

– Mindkét esetben az első reakcióm az volt: nem érdemeltem ki, hiszen kapásból tudnék öt olyan kollégát sorolni, akik erre érdemesebbek. De szakmai elismeréssel nem illik vitatkozni. A Napleány-díj kapcsán hadd mondjam el: húszévesen, amikor a körülményeim miatt úgy tűnt, nem valósíthatom meg gyerekkori álmomat, Beszédes Valéria helyére vettek fel egy falusi iskolában. Vali akkor kezdte meg néprajzi tanulmányait Budapesten – később az újságírói díjat alapító Dévavári Zoltán felesége lett. A sors furcsa játéka, hogy két évvel később a 7 Napban Zoltán kollégája lehettem, és sok-sok évvel később engem tisztelt meg a díjjal. A VMÚE elismerése számomra amolyan jutalomjáték – ráadás, melyre nem számítottam. Valahogy mindig úgy képzeltem: soha nem megyek nyugdíjba, hiszen meg sem érem azt az életkort. Ülök majd a szerkesztőségben, dolgozom, hirtelen a billentyűzetre bukik a fejem, s az immár hideg homlokommal nyomom az Entert. Nos, még a jobb mutatóujjammal nyomom.

Milyen tanácsot adna a fiatal kollégáknak, illetve azoknak, akik szívesen választanák e hivatást?

-- Az újságíró a nap huszonnégy órájában újságíró. Ez amennyire szép, annyira nehéz is. Vállalni csak annak érdemes, aki képes is, akar is lélekben fiatal maradni 50, 60 évesen is. A 7 Nap/Hét Nap Burkus Vali nénije nyolcvanévesen volt fiatalabb valamennyiünknél. Az utóbbi években, sajnos, nem egy, a gondolkodásmódjában, a látásmódjában, a hozzáállásában koravén huszon-harmincéves kollégát láttam. Ez nekik se jó – igaz, magánügy. De nem jó az újságnak sem – ami már nem az.

Mihályi Katalin

Magyar Szó, 2013. március 17., 13:43

 

Aki felhúzott sisakrostéllyal született

A „szeretve bíráló” Fekete J. József neve, hangja, írásai három évtizede jelen vannak a vajdasági nyomtatott és elektronikus médiumokban, gazdag pedagógusi, rádiós szerkesztői, kritikusi, szépirodalmi, művelődésszervezői, újságírói pálya áll a háta mögött. Eddigi munkássága elismeréseként a Magyar Művészeti Akadémia tagjává választották (2005), számos irodalmi díjat tudhat magáénak, és a Napleány (2011) mellé az idén új sajtós elismerésben részesült, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete őt választotta az év újságírójává írott sajtó kategóriában. Filmes hasonlattal élve a vajdasági magyar újságírói Oscar mellé megkapta a vajdasági magyar újságírói Arany Glóbuszt is, irodalmi munkásságáért pedig ugyancsak a napokban József Attila-díjjal tüntették ki.

 A népmesék tanúsága szerint a valódi vitéz ismérve, hogy parazsat habzsoló kanca tején nevelkedett. Több évtizedes újságírói tapasztalattal, szakmai elismerésekkel a hátad mögött személyedben vérbeli újságírót ismerhettek meg az olvasók. Esetedben mi volt a „kancatej”, amelynek köszönhetően felvértezetten indulhattál útnak?

 

Fotó: Molnár Edvárd

-- Vértezetem soha nem volt, ma sincs, csak fölhúzott sisakrostélyom. Voltaképpen amiatt lettem újságíró, mert megutáltam az iskolában, ahol tanítottam, azokat a számomra fölös, zömmel adminisztratív föladatokat, amelyek nem az oktatással voltak kapcsolatosak. Megkeresett a hajdani Tájékoztatási Központ főszerkesztője, Aleksandar ©tefatić, hogy menjek át a Zombori Rádiót működtető, a Somborske novinet és a Pokret ifjúsági lapot megjelentető zombori kiadóhoz. Nyomban igent mondtam, noha újságírói gyakorlatom nem volt, azt is hittem, hogy lektori munkakörben számítanak rám. Korábban dolgoztam az Új Symposion szerkesztőbizottságában, erről Kartag Nándor akkori munkarészleg-vezető adott tanúsítványt, meg kezdő egyetemista éveimben többször írtam a helyi Dunatáj lapnak, Pastyik László a Hungarológiai Közleményekben jelentetett meg tőlem írást, ennyi volt a tarsolyomban. A fölvételit követően kiderült, mindenes feladat vár rám, írás, fordítás, hangos riportozás, hírolvasás, szerkesztés. Hat hónap múltával megtettek felelős szerkesztővé, ezt a státusomat megtartottam 27 éven át a Zombori Rádióban, amelynek voltam főszerkesztője, műsorigazgatója, igazgatója is. A szakmát magamnak kellett elsajátítanom, illetve az általad említett vértezetet egyedül kovácsoltam, olyan remek újságíró kollégák mellett, mint Tóth László, akitől a műsorszervezés terén is sokat ellestem, aztán Virág István, Pribilla Mátyás, Hajnal Árpád, Kővári Árpád, Zámbó Illés, a Dunatáj gárdája és a megkerülhetetlen Herceg János.

Keszég Károly a Végvári panoptikum című kötetben azt írta a rólad készült karikatúra kíséretéül, hogy északnyugaton, ahonnan még a vadludak is délebbre vándoroltak, behúzódtál a vackodba, s onnan fertőtleníted a kábult magányában fontosnak tűnő Irodalmi életet… Mit jelent számodra ez a vacok, ahonnan – a Magyar Szóban nap mint nap megjelenő írásaid tanúbizonyságaként – mint egy magaslesről, pompásan belátható Nyugat-Bácska?

 – A Nyugat-Bácskában születettek közül sokak számára ez a régió és központja, Zombor, maga az otthon, a haza, és ha nem hangzik patetikusan, maga az élet. Hosszan sorolhatnám, de álljon csak itt dr. Silling István, dr. Káich Katalin, Vasagyi Mária és ismét Herceg János neve, ők ugyanígy vélekedtek. Szeretem ezt a várost, mert táplál, szellemileg otthont ad, és itt jön újra képbe a fölhúzott sisakrostély: szembe merek nézni a régió centrumával, ami sajnos magyarságunk perifériájára szorult, a múltban gyökerező szellemi burok – a glaukómával szemben – nem hályogozza szemem, így szembe tudok nézni fogyatékosságaival, hibáival, morális buktatóival, és tapasztalataimat el is merem mondani, le merem írni. Odi et amo – gyűlölöm és szeretem, írta egykoron Catullus, e gondolatot én a szeretve bírálom értelemben tettem magamévá, harmadszor említem: Herceg János írásainak nyomán. Azt, hogy belátom a térséget, csupán az indokolja, hogy 56 éve itt élek, ebből több mint három és fél évtizede íróként, újságíróként nézek szembe a történésekkel. Meg naponta járom a zöldségpiacot – mindenkinek ajánlatos tapasztalat!

 A Sikoly folyóiratnak adott interjúdban tavaly arról beszéltél, hogy számos irodalmi entitásod pompásan megfér egymás mellett, alkalmanként bele is lesnek egymás munkájába. Mi a helyzet az író, az irodalomtörténész, a kritikus, a publicista és a Zsebszínház-elnök Fekete J. Józseffel? Ők hogyan osztják be a nap huszonnégy óráját, hogy mindegyikük érvényesülhessen?

 – Ha valaki fölhúzott sisakrostéllyal született, nem törődik az érvényesüléssel. Tudós irodalomtörténész kollégám, a Békéscsabán élő Elek Tibor két vastag kötetben is igyekezett kitapogatni az irodalmi érvényesülés keretformáinak dimenzióit, de ezek a dimenziók folyton változnak. Csak egyetlen aspektus: amikor átjöttem a tanügyből az újságírásba, háromszoros, de inkább négyszeres fizetést kaptam kezdőként, igaz, felelős beosztásban. Csakhogy a pedagógus nem felelős beosztású személy lenne? Na, máris nyílik a zsebemben a székely lázmérő, a Nappal és Holddal díszített csontnyeles bicska, ezt újra meg kellene írni, de vissza a kérdésedhez: ha a pénz lenne a mérvadó, már rég visszamentem volna a tanügybe, mert most az anyagiak tekintetében fordított a helyzet. Gondolom, hogy az érvényesülés helyett inkább az érdekel, hogy a bennem működő perszónák miként jutnak szóhoz. Szívósság és kitartás kell hozzá, tudni kell mikor felkelni és lefeküdni, a kettő közti időt tartalmasan eltölteni. ©vejk mondta Haąek regényében, a feladatokat el kell végezni, különben csak szaporodnak. Vagy valahogy így. Drága emlékű Deák Ferenc barátom figyelmeztetett gyakorta, hogy két végéről égetem a gyertyát, mármint az életemét. Úgy érzem, csak így teljes, ha megteszem mindazt, amihez kedvem van. Ébredéstől nyugovóig itt állok/ülök remetelakomban, ahová beszüremlik a világ, amire úgy reagálok, ahogy éppen megérintenek az események. Újságíróként, színház vezetőjeként, kritikusként, irodalomtörténészként, magánemberként. A Lemúria-köteteim kapcsán sokakban az a képzet támadt, hogy az elmondott történetek merő képzelgések, fantáziák, kitalációk. Pedig a szövegek minden mondatának betonba ágyazott valóságalapja van. Csak ezeket a mondatokat nem lehetett napilapban, legalábbis nem az ott adott rovatok valamelyikében megírni.

A díjátadást megelőző laudációban Léphaft Pál úgy fogalmazott, hogy a zsurnaliszta utóéletében, leírt szavaiban él, és aki írásában nem hal meg egy kicsit, az másnap csak félrecsúszott nonpareille lesz. Több ezer „kicsiny halállal” a hátad mögött hogyan viszonyulsz a másnapokhoz?

-- Kereken 27 évig töltöttem szöveggel a Zombori Rádió műsorát, az utóbbi másfél évtizedben másodmagammal. Ez a gyakorlat és tapasztalat törölte belőlem a Léphaft Pali által olyan plasztikusan megfogalmazott „újságírói másnap” élményét. A rádióban nincs másnap, az adott percben elhangzott szó megmásíthatatlan – gondolok itt az élő adások vitéz újságíróira –, az írott szöveg fölött bár egy ideig lehet gondolkodni, pontosítani, csinosítani. Ezért igyekszem olyan írásokat kiadni a kezem alól, amit mikrofon előtt is bátran elmondanék. Kapaszkodj meg: tanítványaimnak – mert neveltem újságírókat is – mindig azt hajtogattam, olvassák vissza a lektorált szövegüket, meg, ha nagyobb volt a baj, olvassák föl hangosan, mert akkor kibújik a szög a zsákból, tudatosulnak a hibák, ebből tanulhatnak, én viszont eddig soha egyetlen cikkemet, publikációmat, könyvemet nem olvastam el megjelenésüket követően, rádióműsoraimat nem hallgattam vissza. Nem a mindentudó beképzeltségéből fakadón, hanem mert erre valóban nincsen időm, és az alkotónak, így az újságírónak is joga van bakizni. Persze nem túl nagyot.

Csík Mónika

Magyar Szó, 2013. március 17.,

 

Spontán születtek nagy riportok

 Ternovácz István újságírót újabb díjjal jutalmazta a szakma

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének szakmai kitüntetését az elektronikus sajtó kategóriájában az idén Ternovácz István újságíró, az Újvidéki Rádió szerkesztője kapta. Ő az egyetlen olyan újságíró Vajdaságban, aki minden díjat megkapott, amit újságíró kaphat. Az újabb kitüntetés kapcsán a szakmáról és a szakmai kihívásokról, az elismerésekről és a terveiről faggattuk Ternovácz Istvánt.

Mennyire nehéz ma újságírónak lenni?

Fotó: Molnár Edvárd

– Ha a hivatáshoz való hozzáállás szempontjából közelítjük meg a kérdést, akkor nem nehezebb és nem könnyebb, mint korábban volt, vagy a jövőben lesz. A mindenkori alapítónak és a sajtóban megjelenni szándékozó hatalomgyakorlóknak mindig megvoltak és ma is megvannak az elvárásai az újságíróval szemben. Akkor is, ha közben a sajtószabadságra esküsznek. Száz módja van annak, hogy ezt az újságíróval érzékeltessék. Ma bevált gyakorlat, hogy a médiumokat lélegeztetőgépre helyezik, és így az újságírót kiszolgáltatott helyzetbe hozzák, amikor nem sokat ér a sajtószabadság. És aztán arra is van példa, hogy a fejéhez vágják, hogy több helyre dolgozik. Mintha volna más választása az adott helyzetben. A hatalomtartó számára a saját vélt vagy valós igazának a megjelenítése a fontos, meg hogy a vele szemben álló értékrendet képviselők véleményét az újságíró ne állítsa párhuzamba az övékével, mert az gondolkodásra serkenti a publikumot. Ebből pedig az következik, hogy többletenergiát kell a saját igazának az alátámasztására fordítani, ami fárasztó. Sokszorta könnyebb dolguk van, ha a másként gondolkodókat a sajtó egyszerűen elhallgatja vagy elhallgattatja. Ha ebbe a cinkosságba a sajtómunkás belemegy, akkor mi értelme van az újságírásnak? Ettől függetlenül úgy vélem, hogy a sajtószabadság kérdése elsősorban az újságíró fejében dől el.

Milyen a jó újságíró, milyen kvalitások kívánatosak ahhoz, hogy valakiből jó újságíró legyen?

– Nem tartom magam jó újságírónak. De túl rossznak sem. Szerintem nyitott szem és jó fül kell hozzá, meg sok információ. Jót tesz, ha meghalljuk az elejtett félmondatokat, és ha tudunk olvasni a sorok között, meg ha nemcsak nézünk, hanem látunk is. Be kell kukkantani a kulisszák mögé, akkor is, ha amit ott látunk, az nem feltétlenül publikus. Amit közreadunk, abból ki kell szűrni a közhelyeket, mert arra a hallgató, az olvasó vagy a néző nem kíváncsi. Mindez azonban mit sem ér, ha a kérdező képtelen átérezni a beszélgetőtárs helyzetét. Empátiaképességre akkor is szükség van, ha nem szimpatikus a riportalany. Sőt, ilyenkor tesz jót igazán. A jó interjú, riport vagy jegyzet nem lehet szimpátia kérdése. A riporter nem építkezhet az előítéleteire, főként nem gyűlölhet. Ugyanakkor az újságíró is emberből van, aki érez, gondolkodik. Épp ezért neki is kell hogy legyen véleménye. Ő is viszi a bőrét a vásárra. De nem élhet vissza a tollal, a képpel vagy a mikrofonnal senki, így önmaga számára sem, hisz a közt szolgálja.

Mi a véleménye a tehetségről? Elegendő a tehetség, az újságírói véna ahhoz, hogy valaki jó újságíró legyen?

– Mit ér a tehetséges újságíró, ha lusta? Aki komolyan gondolja, hogy meg akar maradni ezen a pályán, annak kondícióban kell lennie. Folyamatosan gyűjtenie kell az információt. Rá kell ülnie az internetre, el kell menni az eseményekre, és meg kell hallgatnia az embereket, ott leghátul, a huszadik sorban is. Abból a fiatalból sosem lesz rendes újságíró, aki azért megy be a szerkesztőségbe, hogy letudjon egy eseményt, leadja róla a másfél percet a híradónak, és aznapra hátat fordít a munkájának. De így van ez minden szakmában.

Az utóbbi 2030 évben nagyot változott a világ. A műszaki fejlődés közvetlenül befolyásolta az újságírást is. Ha a két korszakot összeveti, melyikről mi a véleménye, mik a tapasztalatok?

– Az internet a feje tetejére állított mindent. Jót tett a sajtószabadságnak és a hír terjedésének. 1994-ben kocsival vagy vonattal rohantam Pestre, ha a Kossuth Rádió kért tőlem anyagot. Ma egy órával a Déli krónika előtt ideszólnak, és délre ott a sugárzásra kész anyag. Másrészt ma minden megjelenhet a világhálón. Az ember válogathat. És ez jó.

Ön az egyetlen olyan újságíró a Vajdaságban, aki minden díjat megkapott, amit újságírónak osztanak ki erre mifelénk. Mi a véleménye a díjakról?

– A díj mindig kényelmetlen helyzetbe hozott, mert nem igazán nekem találták ki a reflektorfényt. Ilyenkor pedig akaratlanul is középpontba kerül az ember. Az elismerés jól esik. Másrészt mindig gondolkodásra késztetett, hogy kitől és vajon miért kaptam. De nem akarok a végtelen magyarázatkeresésben sem elveszni. Kaptam és kész. Mindenesetre, eddig a legnagyobb eredménynek azt tartom, hogy a „mellbőségemmel” arányban tudtam tartani az önértékelésemet. Remélem ezúttal is így lesz. Szerencsére a legjobb barátaim a legkíméletlenebb kritikusaim, így a jövőben sem lesz nehéz talajszintben maradnom.

Van-e olyan riport, interjú, amelyet meg szeretne vagy szeretett volna eddig írni, mégsem jött össze. Van-e valami nagy terve, projektuma? Esetleg újabb könyv?

– Nem tartozok azok közé, akik nagy riportokról, interjúkról álmodoznak. Az a néhány, számomra emlékezetes anyag, amely az elmúlt 25 évben készült, mindig spontán jött össze. Az alkalom hozta. Ettől függetlenül szívesen leülnék beszélgetni Szörényi Leventével. És nem feltétlenül a rádióhallgatók miatt. Másrészt sok mindent felhalmoztam. Nyugodt óráimban, amire egyelőre csak vágyom, tudnék mit kezdeni a rendelkezésemre álló forrásanyaggal.

Sztojánovity Lívia

Magyar Szó, 2013. március 17.,

 

Pulitzer-Napleány

Átadták a Napleány-díjat és a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének díjait

 Első ízben szervezték meg közösen a Napleány-díj és a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete elismeréseinek ünnepélyes átadását. A Napleány-díj idei kitüntetettje J. Garai Béla, lapunk nyugalmazott újságírója. A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének idei díjazottjai: az írott sajtó kategóriában lapunk újságírója, Fekete J. József, az elektronikus sajtó kategóriában pedig Ternovácz István, az Újvidéki Rádió szerkesztője érdemelte ki az elismerést, a legjobb pályakezdő pedig szintén a Magyar Szó újságírója, Virág Árpád lett. A szórványdíjat idén a Pancsovai Televízió magyar nyelvű műsorának szerkesztősége kapta, az egyesület életműdíját pedig Orosz Ibolyának, a Hét Nap nyugalmazott újságírójának ítélte oda a VMÚE elnöksége.

Ünneppé kívánjuk tenni ezt a rendezvényt, olyan ünneppé, amikor együtt vagyunk, egymásra figyelünk – nyitotta meg a rendezvényt Dudás Károly, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke. Megköszönte a kuratórium munkáját, megjegyezve, hogy eddig elkötelezett, érdemes újságírók kapták meg a díjakat.

– Nagyszerűnek tartom, hogy valóban együtt vagyunk ezen az ünnepen, a két díj átadását pedig egyfajta egyesítő rendezvényként élem meg – mondta művelődési szövetség elnöke.

Tóth Lívia, a VMÚE elnöke köszöntő beszédében kiemelte, hogy a jelenlévőkre mint családra tekint.

– Elismerni, kiemelni jöttünk kollégáinkat, akik magas szakmai szinten, mesterien művelik hivatásukat – mondta az egyesület elnöke. Mint megjegyezte, harmadik alkalommal osztotta ki az Év Újságírója díjakat a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöksége, amely a vajdasági magyar médiumok szerkesztőségeitől beérkezett javaslatok alapján ítélte oda öt kategóriában az elismeréseket.

Ternovácz István munkásságáról Klemm József, az Újvidéki Rádió igazgatója szólt, kiemelve, hogy olyan újságírókat kell kinevelni a közösségben, akik nemcsak szakmai mesterei hivatásuknak, hanem művészei is.

– Ilyen személy például Ternovácz István, aki a legtöbbet díjazott magyar újságíró Vajdaságban, és akire felnézhet a következő nemzedék – mondta az igazgató.

Fekete J. Józsefet Léphaft Pál méltatta szellemes beszédében. Kiemelte, hogy az újságírásban nem a múzsa segítségre hívása, nem is a lapzárta miatti rémület, hanem a másnap a legnehezebb, amikor írásában nem ismer magára a szerző.

– Rendkívülinek csupán azon napok tűnnek, amikor emelvényre hívnak és szemtelenül dicsérnek. Nemes és jóleső feladat Fekete. J Józsefet is köztük látni – mondta lapunk karikaturistája.

Máriás Endre Virág Árpád méltatásában megjegyezte, hogy az újságírók közül sokan ismerik az érzést, hogy sokkal egyszerűbb lenne az életük, hogyha más hivatást vagyis „normálisabb” szakmát választottak volna.

– De nem választottunk más hivatást, s bár az újságírást manapság nem becsüli meg a társadalom, mégis mérhetetlen szerepe van annak fejlődésében. Virág Árpád e feladatban nap, mint nap megfelel a szakma minden írott és íratlan szabályának, magas szintű szakmai elkötelezettséget, mérhetetlen sokrétű tájékozottságot, kimeríthetetlen tudást és példátlan munkabírást tanúsítva – méltatta a díjazottat Máriás.

A pancsovai televízió Magyar percek műsorát – Halász Zsuzsanna, Kerekes Emília, Lőcsei Ilona Kartag Nándor, az újvidéki televízió nyugalmazott szerkesztője méltatta, kiemelve, hogy a műsorral a dél-bánáti magyarság önazonosságának megtartását és megerősítését tűzte ki célul a szerkesztőség csapata, s munkájuk eredményességét a nézők ragaszkodása bizonyítja.

Tóth Lívia Orosz Ibolyáról szólt, megjegyezve, hogy egykori munkatársa nyugdíjba vonult, ám ennek ellenére írásai a mai napig megjelennek.

– A vérbeli újságíró minden lehet, csak nyugalmazott nem – fűzte hozzá az egyesület elnöke.

A díjazottak nevében Fekete J. József köszönte meg az elismeréseket.

– A díjak legnagyobb jelentősége, hogy a szakma adta őket – emelte ki lapunk munkatársa.

A Napleány-díjat, amely 2013-ban tizedik alkalommal került kiosztásra, J. Garai Béla, a Magyar Szó nyugalmazott újságírója vette át.

Dr. Dévavári Zoltán megjegyezte, hogy nem véletlenül esett a választás a szabadkai Városi Múzeumra rendezvényhelyszínként, hiszen azon falak között született meg a vajdasági magyar újságírás dogmatikája.

J. Garai Bélát Sebestyén Imre levélben méltatta. Sebestyén Kabók Erika tolmácsolásában kiemelte, hogy Garai hosszú újságírói pályafutása során sok műfajban kipróbálta magát, és több szerkesztőség életében is részt vett – volt külpolitikus, jegyzetíró, írt tudósítást, elemzést, például őt fedi jelenleg a MagyarZó Pistike – minden műfajban megteremtette a „garais” hangot, de akkor leginkább, amikor a humort hívta segítségül írásaihoz.

A Napleány-díjat megköszönve J. Garai Béla megjegyezte, a díj mindig emlékeztetni fogja arra, hogy nemhiába dolgozott, van visszhangja a munkásságának.

– A Napleány-díj, némi túlzással, olyan nekünk, mint az amerikaiknak a Pulitzer-díj. Úgyhogy vegyék úgy, önök előtt most egy büszke Pulitzer-Napleány áll – mondta Garai. Szavai szerint büszke arra, hogy szakmabeliek ítélték meg számára a díjat, és bízik benne, hogy nem csak a többségi nemzet politikai elitjét szapuló írásokat méltatták, hanem a sajátunkét is, hozzátéve, hogy sohasem volt a talpnyalás híve.

 Diósi Árpád

Magyar Szó, 2013. március 7.

 

     

        

    

       

A sajtó szabadsága a kisebbségi létben bonyolultabb

 Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke külföldi útja miatt nem tudott jelen lenni a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete és a Napleány-díj Kuratóriuma által szervezett ünnepségen, így levélben üdvözölte a díjazottakat, az egybegyűlteket. Az alábbiakban közöljük köszöntő beszédét.

 Tisztelt díjazottak, tisztelt ünneplő közösség!

Szeretném megragadni az alkalmat, hogy a magam és a Vajdasági Magyar Szövetség nevében gratuláljak a díjazottaknak, többüknek nem első alkalommal tehetem. Néhány mondatban azt is szeretném elmondani, miért tartom különös alkalomnak, felemelő eseménynek ezt az estét. A választott helyszín miatt mindenképpen, hiszen azon túlmenően, hogy az egyik legnagyszerűbb kulturális intézmény a szabadkai Városi Múzeum, egy nagyszerű újságteremtőnek, Herczeg Ferencnek is az otthona volt.

Noha a helyszín nagyszerűsége önmagában is elegendő volna, én különös alkalomnak azért tartom ezt az estét, mert hosszú évek után a vajdasági magyar sajtótársadalom egymásra talált és közös, céhes, szakmai ünneppé tette ezt a díjátadót.

Mint bizonyára mindannyian tudják, a Napleány-díj átadására – a Kuratórium kérésének eleget téve, évek hosszú során át, pontosabban két alkalmat leszámítva, mindig a VMSZ március 15-i rendezvényén került sor.

Nem láttam és ma sem látok ellentmondást ebben, mert a sajtó szabadsága egy kisebbségbe került nemzetrész esetében bonyolultabb, árnyaltabb és feszítőbb is. Egyszerre van jelen a kisebbségi újságírásban a szabadság és a közösségi tájékoztatás igénye, a magyar szellemiség.

Egy idézettel érzékeltetném, miről is beszélek: ,,Ugyan nem volt egységes politikai nézet a szerkesztőségen belül, mégis elmondható, hogy az újság demokratikus irányultságú volt, és síkra szállt a társadalmi igazságosságért és toleranciáért. A napi újságírás mellett aktuális híreket (rendőrségi és bírósági), irodalmi mellékletet és karácsonyi különszámot is megjelentettek.” – olvasható a Bácsmegyei Naplóról, mondható el a jelenlegi vajdasági magyar újságírásról. És éppen ezt a sokszínűséget, elkülönböződő egybetartást jeleníti meg az a döntés, hogy a vajdasági magyar újságírói díjakat egyszerre, egy helyen, közös szellemi térben adják át. A Napleány új Kuratóriumának döntését elismeréssel nyugtázzuk, remélve, hogy a jövőben úgy vállalják magukhoz a díjat, mint azt mi tettünk, amikor erre kértek.

A díjazottaknak még egyszer szeretnék erőt, egészséget kívánni a díj mellé, hogy nagyszerű munkájukat, amivel az elismerést kiérdemelték, tovább folytassák az olvasók örömére és épülésére, valamint a politikusok okulására.

 

Újságírók kitüntetése

Idén először közös ünnepségen adományozta oda díjait a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete. A szabadkai Városi Múzeumban megtartott rendezvényen a Napleány-díj 10., jubileumi díjkiosztójához társult a VMÚE öt szakmai kitüntetésének ünnepélyes átadása is.
Az egybegyűlteket és kitüntetetteket Dudás Károly, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke köszöntötte. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőházának elnöke levélben köszöntötte a résztvevőket.
A VMÚE harmadszor adja át szakmai kitüntetéseit. Tóth Lívia, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöke reményét fejezte ki, hogy az újságírók és médiák közötti ellentéteket félretenni és feloldani is sikerül majd a jövőben: első lépésként ezzel a mostani összejövetellel. A díjjal elismerni kívánják azon kollégák munkáját, akik magas szakmai szinten, mesterien művelik hivatásukat.
Az elektronikus sajtó kategóriájában az idei évben Ternovácz István, az Újvidéki Rádió szerkesztője érdemelte ki a legjobbnak járó díjat. Fekete J. József, a Magyar Szó újságírója írott sajtó kategóriában kapja meg az Újságíró Egyesület díját. Az idei évben a pályakezdőnek járó elismerést Virág Árpád, a Magyar Szó újságírója vehette át. Az Újságíró Egyesület a szórványban dolgozó kollégákra is figyel, az ő munkájuk kiemelt fontossággal bír a közösség életében – hangzott el az ünnepségen. Idén ebben a kategóriában a Pancsovai Televízió Magyar Percek című műsorának kis szerkesztőségét, Halász Zsuzsannát, Lőcsei Ilonát és Kerekes Emíliát díjazták. A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete az idei életműdíjat Orosz Ibolyának, a Hét Nap nyugalmazott főszerkesztő-helyettesének adományozta.
Tíz évvel ezelőtt alapította meg Szabadkán Dévavári Dér Zoltán a Napleány-díjat, s tette ezt azért, hogy az itt élő és dolgozó újságírók elismerését, hírnevét öregbítse. A jubiláris elismerést J. Garai Béla vehette át. A kuratórium nevében az alapító fia, Dévavári Zoltán szólt az egybegyűltekhez, elmondta, hogy a Napleány egy évtizede világít az éjszakában, egy évtizede hirdeti a Bácsmegyei Napló tanítását: lehetünk konzervatívak, vagy liberálisak, lehetünk hívők és pogányok, lehetünk dacosak és megalkuvók, akkor, amikor az újságírás érdekeinek szolgálatába szegődünk, legyünk elsősorban újságírók. A közös ünneplés üzenete, hogy találkozzunk össze mi, különböző hitek, meggyőződések, világnézetek és égtájak vándorai újságírásunkban, kisebbségi sorsunkban. „A mi dolgunk, a mi munkánk, és a mi kötelességünk, hogy elszántsággal vigyük előre a nagy elődök tanítását, elismerjük az erőfeszítőket és a teljesítőket, s ne engedjük meg, hogy mindez hiábavaló legyen.”

J. Garai Béla a vajdasági média vezető intézményeiben szerzett szakmai sikereket, sokunk szívébe mégis a Magyarzó Pistike által lopta be magát. A díjkiosztó ünnepségen Pistikét Molnár Zoltán színész elevenítette meg, vajdasági költők verseit adta elő Hajvert Ákos, Basity Gréta és Horváth Emma, felléptek a Zeneiskola növendékei: Bajusz Bianka, Turzai Róbert és Rác Elizabetta.

BG

Vajdaság Ma, 2013. március 8

Tisztességes kisebbségi újságírás és helytállás

Csütörtökön adják át Szabadkán a Napleány-díjat és a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elismeréseit

A vajdasági magyar újságírók szakmai elismeréseit március 7-én, csütörtökön adják át Szabadkán, a Városi Múzeumban. Első ízben szervezik meg közösen a Napleány-díj és a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete elismeréseinek ünnepélyes átadását. A Napleány-díj idei kitüntetettje J. Garai Béla, lapunk nyugalmazott újságírója. A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének idei díjazottjai: az írott sajtó kategóriában lapunk újságírója, Fekete J. József, az elektronikus sajtó kategóriában pedig Ternovácz István, az Újvidéki Rádió szerkesztője érdemelte ki az elismerést, a legjobb pályakezdő pedig szintén a Magyar Szó újságírója, Virág Árpád lett. A szórványdíjat az idén a Pancsovai Televízió magyar nyelvű műsorának szerkesztősége kapta, az egyesület életműdíját pedig Orosz Ibolyának, a Hét Nap nyugalmazott újságírójának ítélte oda a VMÚE elnöksége.

A NAPLEÁNY ÁLMA TELJESÜLT

Az idén tizedik alkalommal átadásra kerülő Napleány-díjat a Dévavári család ajánlotta fel Dévavári Dér Zoltán (1928–2007) író, szerkesztő, publicista 75. születésnapja alkalmából, s Baranyi Károly szobrászművész Napleány című alkotásából áll. Ezt a szobrot a család ajándékozza minden évben a kitüntetettnek. A 2003. október 22-én alapított Napleány-díjat 2004-től ítélik oda azon magyar újságíróknak, akik itt élnek, és akik írásaikkal, riportjaikkal, cikkeikkel kiemelkedő színvonalon járultak hozzá a délvidéki magyarság minőségi tájékoztatásához, illetve foglalkoztak az itt élő magyarsággal.

Ez volt a délvidéki magyar újságíró társadalom munkájának elismerésére alapított első díj. Dr. Dévavári Zoltánt – aki a kezdetektől ott van a kuratóriumban, ennek egyik tagjaként – először is arról kérdeztük: hogyan tekint erre a tíz évre, ez a díj beváltotta, igazolta-e a azt a szándékot, amelyet édesapja 75. születésnapján kinyilvánított a család?

– Ezzel kapcsolatban csak azt tudom mondani, amit a tavalyi díjátadáson: a Napleány álma teljesült. Teljesítette alapító atyjának a halálos ágya mellett tett ígéretét. Fényt adott, világosságot és életjelet. Az élni akarás, a tisztességes kisebbségi újságírás és helytállás hírvivője, letéteményese lett.

Mennyire voltak nehéz döntések, mennyire nehéz kialakítani a közös álláspontot?

– Az elmúlt tíz esztendő díjazottjai tekintetében nem volt sem a végleges döntés, sem a közös álláspont kialakítása nehéz. A döntés-előkészítési mechanizmusok során életében a díjalapító, azt követően pedig jómagam, illetve az előző és a mostani kuratórium is következetesen tartotta magát az alapító okiratban foglaltakhoz. Ezúton szeretném mindenkinek megköszönni ezt a tisztességes helytállást és következetességet.

A kuratórium tagjai egyenrangúak, vagy a család képviselőjének vétójoga van?

– A kuratórium tagjai egyenrangúak, nincs vétójoga senkinek sem. Ugyanakkor mint a kuratórium megválasztott új elnöke semmilyen esetleges külső ráhatásnak, nyomásgyakorlásnak nem kívánok és nem fogok teret adni, engedni.

A kuratórium tagjai úgy is olvassák az újságot, úgy hallgatják a rádiót, nézik a tévéműsorokat, hogy kikristályosodik, kik lesznek a lehetséges jelöltek? Hány jelölt szokott lenni az ,,első körben”?

– A jelöltállítás az én esetemben számos tényező, információ hosszú, több hónapos mérlegelését követően egyfajta intuícióként történik meg. Egyébként a kuratórium minden tagjának joga van megnevezni a jelöltjét, jelöltjeit, és ezt meg is teszik. Az idei évben az első körben örvendetesen sok név merült fel. Ennek őszintén örültem, mert az értékrendszerem alapján, mindannyian megérdemelték. De mivel csak egy díj van, s ez így is marad, így különböző ismérvek, érvrendszerek alapján körről körre haladva, a kuratórium tagjai egyfajta szellemi párviadalt vívva egymással közösen szűkítették le a potenciális jelöltek névsorát a végső döntésig.

Mennyire fogadta el, mennyire érzi sajátjának az újságíró társadalom ezt a díjat (mennyire szégyenlős az újságíró-társadalom, amikor egy-egy jeles képviselőjét tüntetik ki, hisz ahhoz szokott hozzá, hogy ő tudósít mások politikusok, tudósok kitüntetéséről)?

– Az újságíró-társadalomnak először nem a díjat kell a sajátjának éreznie, hanem önmagát. Hogy egy konkrét példával éljek: gondokkal terhelt világunkban, mikor hallotta utoljára például Ön a „kolléga” megszólítási formát? Számomra a fő kérdés tehát az, hogy mennyire tiszteljük, becsüljük egymást, egyáltalán mennyire ismerjük egymást, a másik munkásságát mi, újságírók itt a déli végeken? Úgy vélem, ezeket az alapvető kérdéseket kellene több évtized távlatában végre rendezni, s feloldani azokat az ellentéteket, amelyek az újságíró-társadalmunkon belül kimondatlanul is megvannak. Ezek igen sokrétűek; kezdve a generációs problémától, egészen egy-egy média pozícionáltságáig, véleményformáló hatásáig, a fizetésekben meglévő különbségeken át akár az ideológiai-politikai ellentétekig. A Napleány-díjnak az a küldetése, hogy felrázza a közömbösségbe sokszor beletörődött újságírók, olvasók, hallgatók és nézők érdeklődését, hogy egy zászló alá hívja mindazokat, akiket osztályhelyzetük, társadalmi elhelyezkedésük a valós életben sokszor szétszaggat, az a feladata, hogy a vágyakból és a kívánságokból elismerést adjon, hogy erősítse az élet kihívásait megíró, képben és hangban bemutató újságírók öntudatos küzdelmét, önbecsülését.

A család a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetséggel alapította meg ezt a díjat, nemrégiben újult meg a kuratórium, a másik nagy változás, hogy nem a március 15-ei ünnepségen, hanem 7-én, külön tartják meg a díjátadást, ekkor osztják ki a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete elismeréseit is. Ez egy olyan rendezvény, amely az újságíró-társadalomról szól, amelyen a díjazott újságírókat köszöntik, önmagát ünnepli az újságíró-társadalom.

– Valóban, a különböző újságíró-elismeréseket eddig nem egy helyen adták át. Az eredeti elképzelés 2003-ban az volt, hogy a Napleány-díjat minden évben más helyszínen adják át. Hogy ez végül nem így történt, annak sok oka volt. Időközben a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete is létrehozta a maga szakmai elismeréseit. A közös díjátadás tehát egy természetes genezis része. Ha a teljességre és arra törekszünk, hogy a médiamunkások mindegyikét megszólítsuk, akkor evidens, hogy a különböző elismerések átadásának egyszerre, s egy helyen kell történnie. Az idei helyszínnek is ez a szimbolikája. Ott, abban az épületben – amely most a Városi Múzeumnak ad helyet – adjuk át a díjakat, ahol megszületett és leíródott az 1920-as években a délvidéki kisebbségi magyar újságírás alaphitvallása, dogmatikája és feladata; abban az épületben, ahol a Bácsmegyei Naplót nyomtatták és szerkesztették.

Ezúton szeretném megköszönni a Vajdasági Magyar Szövetségnek, hogy a Napleányt évekre befogadta, hogy helyet, teret, időt adott és biztosított az átadásának egy igen magas színvonalú rendezvény keretén belül. Azért is köszönettel tartozom, hogy megértették és elfogadták azt, hogy az idei évtől megpróbálunk egy másfajta koncepciót érvényesíteni. Ugyanakkor külön köszönettel tartozom az előző összetételű kuratórium tagjainak is az eddigi, valóban példaértékű munkájukért.

Milyen lesz a díj jövője, terveznek-e valamiféle változásokat, van-e valamilyen tervük a díjjal kapcsolatban?

– Arra teszünk majd kísérletet, hogy a következő évtől, ahogy a színész társadalomnál a Pataki-gyűrű esetében, úgy a Napleány-díj esetében az újságíró társadalom, a különböző szerkesztőségek is dobjanak össze közösen egy olyan méltó összeget, amit az elismerés mellé tudunk majd átadni. Ennek a sikere vagy kudarca lesz a megmutatója annak, hogy a fentebb már említett ellentéteket sikerül-e, akarja-e az újságíró-társadalmunk áthidalni.

Mely újságírói kvalitások azok, amelyek mellett Ön a kuratóriumban síkra száll?

Szakmaiság, tisztesség, következetesség és emberség. Emellett, mindvégig ott lebeg lelki szemeim előtt a Bácsmegyei Napló 1922 karácsonyi számában a kisebbségi újságírás alapvető feladatát definiáló tézis, célkitűzés és feladat; a tudás fegyverével és az igazság erejével küzdeni a magyar kisebbség jogos és törvényes jussáért, nyelvének szabad használatáért és iskolájáért; az ájult tétlenségből és a meddő szónoklatok helyett értelmes, kézzelfogható cselekvésre mozgósítani a kisebbségi sorba került magyarság minden társadalmi rétegét.

 FIGYELEM A PÁLYAKEZDŐKNEK, A SZÓRVÁNYNAK

Harmadik alkalommal osztja ki az Év Újságírója díjakat a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöksége, amely a vajdasági magyar médiumok szerkesztőségeitől beérkezett javaslatok alapján ítélte oda öt kategóriában az elismeréseket. Tóth Líviától, a VMÚE elnökétől először is azt kérdeztük, milyen szempontok vezérelték az egyesületet a díj létrehozásakor, a kategóriák meghatározásakor?

– Amikor elhatároztuk, egyesületünk szakmai díjakat oszt ki, az elsődleges szempont az volt, hogy az előző évben az elismerésre jelölt kolléga milyen teljesítményt nyújtott. A díj létrehozásakor megállapodtunk, a döntésünket szigorúan szakmai szempontok alapján hozzuk meg, figyelünk arra, hogy ne legyen minden díjazott ugyanabból a szerkesztőségből, de szerencsére erre könnyű ügyelni, mert minden szerkesztőségben vannak olyan kollégák, akik kiválóan dolgoznak, és a többiek úgy gondolják, megérdemlik ezt az elismerést. Az írott és az elektronikus sajtóban tevékenykedők számára bármelyik újságírói közegben kiosztják ezeket a díjakat, éppen ezért arra gondoltunk, legyen olyan kategória is, amely csak a mienk, amely csak a mi egyesületünkre jellemző, így jött létre a pályakezdők újságírói díja. Mindig arról beszélünk, hogy kell az utánpótlás, kellenek a fiatalok, akik majd egyszer átveszik a helyünket. E díjjal szeretnénk arra ösztönözni a kitüntetett pályakezdő kollégát, hogy kitartson e szép, ám nehéz és nem mindig megfizetett hivatás mellett. A másik a szórványdíj, amelyet a szórványban dolgozó kollégáknak, szerkesztőségeknek ítélünk oda minden évben. Úgy gondoljuk, hogy azok, akik Vajdaság azon részében végzik az újságírói hivatásukat, ahol a magyarság már nagyon kis létszámú, hatalmas küldetést teljesítenek, nagy szerepük van az ottani magyarság tájékoztatásában. Gyakran áldatlan körülmények között, kevés és elavult fölszereléssel dolgoznak, sokszor tiszteletdíj nélkül. Az életműdíjunkat tavaly ítéltünk oda először olyan nyugalomba vonult kollégának, aki a kenyere javát az újságírásban kereste meg, és e pályán kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Egyébként az elismeréseinket a fotósok, operatőrök is megkaphatják, volt is már rá példa, az idén is érkezett jelölés fotós és operatőr díjazására. Természetesen nemcsak az egyesületünk tagságából kerülhetnek ki a lehetséges díjazottak, hanem az egész délvidéki magyar újságíró-társadalomból. Egyetlen kizáró tényező van, amelyet ettől az évtől kezdve alkalmazunk: elnökségünk tagjai, amíg e funkciót töltik be, nem részesülhetnek ilyen elismerésben.

A szerkesztőségek küldik be a javaslataikat. Gondolom, az elnökség is figyeli a kollégák teljesítményét a különböző médiumokban.

– Az első két évben úgy történt, hogy az újságíró-egyesület 11 tagú elnöksége figyelte, kik azok, akik megérdemelnék ezeket a díjakat, konzultáltak a saját szerkesztőségükben, és megtették javaslataikat. Az idén szétküldtünk egy felhívást a szerkesztőségeknek, azoknak is, amelyekből nincs tagunk az elnökségben, hogy javasoljanak jelölteket. Nem mindenhonnan jeleztek vissza, remélem, a következő években ez is változik. A legtöbb kategóriában 4-5 ajánlat érkezett, ebből már lehet választani. Az írott sajtó és a szórvány kategóriában viszont ennél kevesebb felterjesztés futott be, ezért az elnökség ülésén kiegészítettük a listát.

Milyen visszhangja van a díjnak az újságíró-társadalomban? Az újságíró mások díjairól tudósít, önmagunkat nemigen tudjuk ünnepelni.

– Így érzem én is. Valószínűleg ennek tudható be az is, hogy egyes szerkesztőségek nem jeleztek vissza, pedig fontos lenne, hogy a szakma mondja meg azt, kik azok, akik megérdemlik ezt a díjat.

Az idén először kerülnek egyszerre átadásra a Napleány-díj és VMÚE elismerései.

-- Nagyon örülök ennek a kezdeményezésnek. Úgy éreztük, hogy a kiemelkedő újságírói díjunkat, a Napleány-díjat és a mi szakmai elismeréseinket egy helyen, egy időben, közös ünnepségen kell átadni, nem szabad ezzel is szétforgácsolni az újságíró-társadalmat. Így is van egy kis ellentét a szerkesztőségek között, vannak régről húzódó viták, nézeteltérések. Úgy gondoljuk, hogy ezeket egyszer már félre kellene tenni, és ennek a napnak csak az újságírókról kell szólnia! Jó alkalom lehet, hogy találkozzunk, megbeszélhetjük a gondjainkat, bajainkat, örömeinket. Sok meghívót küldtünk szét – a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a Napleány-díj kuratóriuma és a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete –, aki nem kapott névre szóló meghívót, azt is várjuk. Szerény keretek között tudjuk megszervezni az eseményt – kértünk támogatást, de még várjuk az elbírálás eredményét –, de az a fontos, hogy együtt legyünk, és a jövőben is minden évben összegyűljünk megünnepelni a díjazottakat és önmagunkat.

Mihályi Katalin

Magyar Szó, 2013. március 3.

 

Erdélyi és vajdasági alkotók Eszéken

 Az újságírástól a művészetig címmel könyvbemutatóval egybekötött kiállítás-megnyitót tartottak nemrégiben Eszéken a Horvátországi Magyar Újságírók Szövetsége (HMÚSZ) és a Media Hungarica Művelődési és Tájékoztatási Intézet szervezésében. A hangulatos eseményre, amely a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg, kissé szűkösnek bizonyult a HMDK rendezvényterme.  

Dormán László vajdasági fotóriporter, újságíró fotókiállítása a délszláv háborúnak a szlavóniai és a drávaszögi magyar közösségekre mért csapásait mutatja be. A fényképek egy része „a boldog békeidőkben”, az 1970-es, 80-as években, a többi a kilencvenes évek első felében, a térségben dúló háború idején, illetve azt követően készült. A szépszámú közönség időutazásáról a jelenleg a magyarországi Piliscsabán élő fotós mellett Lábady Károly néprajztudós, a vidék egyik legjobb ismerője gondoskodott.
Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője Szabó Csaba mellett a Folyópartok - Újnomádok című kötet társszerzője. A rendkívül olvasmányos kiadvány a 30 éve elhunyt Xantus János kolozsvári földrajztudósnak is emléket állít.
Léphaft Pál újvidéki karikaturista Végvári Panoptikum II. című albumát hozta el Eszékre, amelybe a vajdasági és a Kárpát-medencei közéleti személyiségekről készült rajzait gyűjtötte össze.
A jelenlévőknek Kriják Krisztina, a HMÚSZ elnöke mutatta be az erdélyi és a vajdasági kollégáit. Elmondta, a kapcsolat a Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciójának munkájában alakult ki, a rendezvény címével pedig arra kívántak utalni, mennyire sokrétű az újságíró munkája.  

         

Ambrus Attila hangsúlyozta, a Fehér Holló sorozat, amely három év alatt több mint húsz kiadványt számlál, abból az elgondolásból indult, hogy azok az Erdélyben és a szórványban élő újságírók, akik szépirodalommal is foglalkoznak, kötetben is megjelentethessék az alkotásaikat.

-- Az Újnomádok című kötetet egy nagy erdélyi természettudós, Xantus János emlékének szenteltük, aki a hetvenes és a nyolcvanas években Világjáró bakancsok címmel jelentetett meg könyvet az utazásairól. Az írása azzal kezdődik, hogy jó elszabadulni Erdélytől, és azzal ér véget, hogy jó újra hazaérkezni. Valójában én is mindenütt arra kerestem a választ, hogy milyen a mi jelenünk, milyen mások múltja, milyen az a jövő, amellyel Amerikában találkoztam, és hogyan tudjuk mi ezt a tudást hasznosítani a magunk javára – magyarázta Ambrus Attila.

Az eszéki közönség megismerkedhetett Ambrus Attila és Léphaft Pál közös, Látó című könyvével is, amely a brassói újságíró és az újvidéki karikatúrista baráti kapcsolatát tükrözi. Ambrus Attilának a vallási ünnepekhez kötődő szövegeit önálló alkotásként kerekítik le Léphaft Pál rajzai. 

Léphaft Pál Végvári panoptikum című kötetének második részében (is) a vajdasági és Kárpát-medencei művészeti, politikai és más közéleti személyiségeket tűzte tollhegyre, akikre tetteik vagy műveik miatt a közösség hosszabb-rövidebb ideig odafigyelt.  A könyvet egyik recenzense, a szerző gyermekkori társa, Heinermann Péter ismertette.

Lábady Károly az Álombéli fotográfiák címet adta Dormán László képeinek, mert – mint mondta -- e vidék népe olyan békességben élt, mint a Kopácsi-rét madárvilága. Hozzátette azt is, hogy a jó szemű, szívében baranyaivá vált fotós olyan szeretettel rendezgette felvételeit, mintha családi emlékalbumát fotografálná.

Dormán László a sajátos kollázst képező összeállításról elárulta, a nagyméretű képek a boldog békeidőkben készültek, az újabb kori kisebb fotókat viszont azok képzeletbeli keretébe tűzdelte be. Éppen úgy, ahogyan szinte minden falusi házban szokás volt, hogy a szentkép vagy a kinagyított esküvői fénykép rámájába illesztették be a későbbi családi képeket is.  

 (Tha)

Életműdíj Orosz Ibolyának

 A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöksége harmadik alkalommal ítélte oda a szervezet szakmai díjait. Az elismerésekre ajánlottak végleges listája a szerkesztőségekből érkezett felterjesztések és az elnökség javaslatai alapján állt össze. A jegyzéken egyébként operatőrök, fotósok és sportújságírók is szerepeltek, ugyanis az egyesület elnöksége fontosnak tartja, hogy az ő munkájukat is figyelemmel kísérje. A végleges döntés szavazással született meg.

Írott sajtó kategóriában Fekete J. Józsefet, a Magyar Szó újságíróját, az elektronikus médiában dolgozók közül pedig Ternovácz Istvánt, az Újvidéki Rádió szerkesztőjét díjazzák. A pályakezdő kollégák közül Virág Árpád, a Magyar Szó fiatal újságírója, a szórványban tevékenykedőknél pedig a Pancsovai TV Magyar Percek című műsorának munkatársai vehetik át az elismerést. Életműdíjjal Orosz Ibolyát, a Hét Nap nemrégiben nyugalmazott főszerkesztő-helyettesét tüntetik ki. 

A díjátadó ünnepséget március 7-én 18 órai kezdettel tartják meg Szabadkán a Városi Múzeumban a szakma és a kulturális közélet képviselőinek a részvételével. Az eseményt, amelyen a Napleány Díjat és a VMÚE szakmai elismeréseit adják át, közösen szervezi a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a Napleány Díj Kuratóriuma és Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete. A kezdeményezők elképzelése, hogy a magyar sajtó és sajtószabadság napja előtt megtartott rendezvény az újságírásról szóljon, illetve az újságíró társadalom ünnepelje önmagát.   

 (Tha)

Új kuratórium ítéli oda a Napleány újságírói díjat

Módosult a Dévavári-család és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség által 2003-ban megalapított elismerés odaítéléséről szóló szabályzat

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Elnöksége december 6-án megtartott ülésén a Napleány-díj kuratóriumának 2008–2012 közötti időszakra megválasztott tagjait, tisztségviselőit – mandátumuk lejárta értelmében – felmentette pozíciójukból. A kuratórium tagjai 2004-től töltötték be tisztségüket – 2008-ban, a tisztújításkor újraválasztották őket.

A Dévavári-család és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség őszinte tisztelettel szeretné megköszönni a nemrég elhunyt dr. Szöllősy Vágó Lászlónak, a kuratórium elnökének, Dudás Károlynak, mgr. Hajnal Jenőnek, Matuska Mártonnak és dr. Dévavári Zoltánnak azt a 2004 óta végzett áldozatos, magas szakmai színvonalú és alázatos munkát, amellyel részt vállaltak a Napleány-díj kuratóriumának munkájában, de ezenfelül és elsősorban az itt élő magyar újságírók, publicisták, közírók erkölcsi megbecsülésének növelésében, munkájuk méltóképpen való elismerésében.

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Elnöksége december 6-ai ülésén ugyanakkor elfogadta a Napleány-díj odaítéléséről szóló szabályzat módosításait. Ezek alapján a kuratóriumba 1 tagot a díjat alapító Dévavári-család, 1 tagot a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, 1 tagot a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete delegál, míg a negyedik és ötödik tagot a Napleány-díjjal eddig kitüntetett személyekből választják meg. A díjazottak neveit tartalmazó papírlapokat kalapba teszik, a húzás sorrendjében az első két személy kerül be a bizottságba. A tagok megbízatása öt évre szól.

Az ülésen, a szabályzatmódosítás elfogadását követően, megválasztották az új összetételű kuratóriumot is. A Dévavári-család képviseletében dr. Dévavári Zoltánt, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség részéről Hajvert Ákost, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete részéről Tóth Líviát, a szervezet elnökét választották meg, míg az elmúlt kilenc év díjazottjai közül Kabók Erika és Németh István került be a kuratóriumba. Munkájukhoz a díjalapítók sok sikert kívánnak!

A Napleány-díjat – amelyet a Dévavári-család 2003-ban, Dévavári Zoltán 75. születésnapja alkalmából ajánlott fel, majd alapított meg a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetséggel – 2004- től ítélik oda azon magyar anyanyelvű személyeknek, akik a Szerb Köztársaság területén élnek, és akik magyar nyelvű publicisztikai jellegű írásaikkal, riportjaikkal, cikkeikkel kiemelkedő mértékben járultak hozzá a délvidéki magyarság minőségi tájékoztatásához, írásaikban kiemelkedő mértékben foglalkoztak az itt élő magyarsággal.

Az elmúlt kilenc évben olyan rangos személyek vehették át ezen elismerést, mint: Orosz Ibolya (2004), Léphaft Pál (2005), Kartag Nándor (2006), Ternovácz István (2007), Kabók Erika (2008) , Németh István (2009), id. Sebestyén Imre (2010), Fekete J. József (2011), Fischer Jenő (2012).

A díj Baranyi Károly Napleány című, bronzól öntött alkotásából és egyedi oklevéből áll.

 A díjat a sajtószabadság- és függetlenség, valamint a médiapluralizmus tiszteletben tartása mellett ítélik oda, osztják ki – áll a közleményben, amelyet Dévavári Beszédes Valéria és Dudás Károly írt alá.

Magyar Szó, 2012. december 13.

 

A bánáti települések krónikásai

 Jó gyakorlatnak, már-már hagyománynak számít, hogy időnként találkoznak a Bánátban megjelenő helyi, magyar, illetve kétnyelvű lapok szerkesztői, munkatársai. Ezt a kezdeményezést folytatta a hétvégén a Hét Nap Bánáti Újság melléklete a Csóka Művelődési és Oktatási Központ támogatásával, amely kiváló házigazdának bizonyult. A csókai könyvtárban meghirdetett összejövetelen, sajnos, a vártnál kevesebben jelentek meg, de az egybegyűltek örültek a lehetőségnek, a beszélgetésnek. Alkalom ez arra – mondták, hogy bátorítsák, kitartásra biztassák egymást, a problémák sorolása mellett jó ötletekről is halljanak, megvitassák az együttműködés lehetőségét. A rendezvényről távol maradtak a Tordai Újság, az Ittabéi Újság és a Kisoroszi Hírmondó képviselői, míg Csókán és Székelykevén ideiglenesen szünetel a helyi lap megjelentetése. Dicséretesnek számít, hogy Bánátban egy-két hírportál, például a muzslyai és a lukácsfalvai, szintén feladatának tekinti olvasói tájékoztatását, de a Nagybecskereki Egyházmegyei Sajtóiroda munkatársai is nagy odaadással gondozzák a honlapjukat. Sőt, az utóbbi időben a közkedvelt közösségi oldalak is hozzájárulnak az információk áramoltatásához, feltöltött híreik, fotóik nem egy esetben forrásként szolgálnak a helyi tájékoztatási eszközöknek.

Tóth Lívia, a Bánáti Újság szerkesztője bevezetőjében összegezte, melyek azok a bánáti rádiók, televíziók és lapok, amelyek magyarul, vagy magyar nyelven is megjelennek, műsort közvetítenek. A felsorolásból kitűnt, az egyébként sem rózsás helyzet az utóbbi időben nem javult, inkább romlott, amit a felszólalók is megerősítettek.

Kormányos László, a Csóka Művelődési és Oktatási Központ igazgatója megerősítette, a kétnyelvű Csókai Krónika már hónapok óta nem jut el az olvasókhoz. A község lakosságától még egy kis türelmi időt kért, ugyanis folyamatban van a lap tartalmi és műszaki újragondolása.

Kónya-Kovács Otília, aki nem csak a Bánáti Újságba, de a Muzslyai Újságba és a falu honlapjára is bedolgozik, nem szolgálhatott igazán jó hírekkel. A Muzslyai Újság, amely decemberben ünnepli fennállásának 15. évfordulóját, a korábbi havi rendszeresség helyett 2-3 havonta kerül ki a nyomdából, pontosabban akkor, ha támogatásból, pályázatból sikerül rávalót találni. A település honlapja négy évvel ezelőtt indult, ketten készítik, teljesen díjmentesen. Arra a megjegyzésre, hogy mostanában ritkábban frissítik, Otília elmondta, talán várható némi változás, ugyanis volt két nyertes pályázatuk.

A nagybecskereki, magántulajdonban lévő Zrenjanin hetilap egy, de inkább fél oldalt szán a magyar lakosság anyanyelvű tájékoztatására. Jenovay Lajos tiszteletdíjasan végzi ezt a munkát. A szerkesztéspolitika értelmében egész Közép-Bánátot fednie kellene, de mivel erre nincs lehetősége, inkább a helyi eseményekre helyezi a hangsúlyt.

A Csernyei Újság a Csernyeiek Klubjának alapításában és kiadásában 1996 óta jelenik meg. Kezdetben 8-10 munkatársa volt, ez a szám mára 2-3-ra apadt. A nyolcszáz kinyomtatott példányt ingyenesen kapják meg a háztartások, de szerkesztői gondoskodnak arról is, hogy a nagyvilágba elszármazott magyarcsernyeiekhez is eljusson, ugyanis honfitársaik szomjazzák az itthoni híreket. Nagy Erzsébet, Deák Lídia és Halász György kitért arra is, hogy az évi négy megjelenés háromra csökkent, általában húsvétra, falunapra és karácsonyra sikerül újsággal kedveskedni a kis falu polgárainak.

A nagy múltú, 37 éve létező, kétnyelvű Törökkanizsai Újságról sem mondhatjuk már el, hogy kéthetente vehetik kezükbe a községben élők, inkább csak havonta. A helyi Tájékoztatási Közvállalat a nyomtatott lap helyett az internetes változatot fontolgatja, ami Magyar Szuzanna újságíró szerint nem jó ötlet, hiszen az olvasóik többsége az idősebb korosztályból kerül ki. 

Martinek Imre, a Hét Nap dél-bánáti munkatársa a régióban formálódó tudósítóhálózatról számolt be, amire elsősorban azért volt szükség, mert fizikailag képtelen egyik nap Versecre, másnap Székelykevére, aztán esetleg az északi peremre eljutni. Ebben nagy segítségére van a világháló, de számolni kell azzal is, hogy Ürményháza, Székelykeve és Torontálvásárhely kivételével az egész térségben nincs magyar nyelvű oktatás, esetleg csak anyanyelvápolás.

Hogy miért népszerűek a helyi lapok? Erre a kérdésre a jelenlévő bánáti krónikások pontosan tudták a választ: mindenki szeret a saját környezetéről olvasni, magát, szomszédját vagy az ismerőseit látni az újságban. A kistérségi médiát viszont az anyagiak mellett az utánpótlás hiánya is fojtogatja. Ezt a gondot, egyre fogyatkozó falvaink láttán, nehéz lesz orvosolni. Az újságírás iránt érdeklődő fiatalokat továbbra is várja a Bánáti Újság nyári újságíró-iskolája, amelyet évről-évre Tiszaszentmiklóson, a helybeli magyar kultúrkör szervezésében tartanak meg. A találkozón felmerült az az ötlet is, hogy a Bánátban megjelenő lapok munkatársainak gyakrabban, évente akár többször is szervezzenek egy-két napos tréninget, továbbképzést. Az elképzelés merésznek tűnhet, de érdemes megfontolni, hiszen közös pályázatokkal akár meg is lehetne valósítani. 

 

(Tha)

Szabó László fotója  

 

Hazahozni a hírt

  Médiatalálkozó volt Gyergyószárhegyen

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete az idén is a gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központban tartotta meg évi közgyűlését. Az eseményhez A riport, mint kordokumentum címmel szakmai tanácskozás, valamint a Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciójának összejövetele kapcsolódott.

Gondolatébresztő előadást Bodolai Gyöngyi, a marosvásárhelyi Népújság munkatársa tartott, aki egyben bemutatta a Táltos erő című riportkötetét is. Összefoglalójában kitért arra is, hogy a reporto szónak a jelentése „hazahozni a hírt”, de magát a főnevet a puskadurranás, az ágyúdörgés kifejezésére is használják. Vajda György (Népújság) a fotóriportok fontosságát taglalta, Kacsó Sándor (Romániai Közszolgálati Televízió) viszont régi, az „átkos” időkből származó tévériportokból vetített részleteket. A témát a magyarországi MTVA szakemberei folytatták: Al Ghaoui Hesna, a Magyar Televízió külpolitikai újságírója élményszámba menő beszámolót tartott arról, hogyan boldogulhat a riporter a háborús övezetben, valamint a jelenlévők figyelmébe ajánlotta új műsorát a Bábel – Hesnával a világ címűt. Havasi János a hadisírok kutatásáról és a tevékenységéhez kapcsolódó adásokról beszélt, Csermák Zoltán viszont azt fejtegette, mekkora forrásértékkel rendelkeznek az interjúk és a memoárok. Barlay Tamás elnök a magyarországi közmédiának a külhoni magyarsággal foglalkozó, nemrégiben alakult tanácsadó testületének, a Kós Károly Kollégiumnak a célkitűzéseit vázolta fel. 

A Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciója Gyergyószárhegyen folytatta a júniusban Vajdaságban megkezdett tanácskozását, amelyen ezúttal a házigazda mellett a vajdasági és a horvátországi magyar újságíró egyesületek képviselői vettek részt. A programnak ezt a részét megtisztelte jelenlétével Szili Katalin, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke. Elhangzott, kialakulóban van az az egységes magyar médiastratégia, amely a külhoni magyar nemzetrészek sajtójának a fennmaradását, fejlődését szolgálná. Első lépésként összeállították a jelenlegi állapotot tükröző Kárpát-medencei médiakatalógust, amely továbbra is a teljességre törekszik, vagyis folyamatosan új adatokkal bővül. Következő feladatként a tagszervezetek helyzetelemzést készítenek, amely tükrözi környezetükben a tájékoztatás állapotát és feltüntetik a számukra legfontosabb stratégiai célokat. A kialakult vitában különböző vélemények hangzottak el: egyesek pozitívan fogadták a kezdeményezést, de akadtak kollégák, akik szerint az anyaországi „kéregetés” helyett minden sajtóterméket gazdasági alapokra kell helyezni, és amelyik nem tud megélni a piacról, az szűnjön meg.

Az összejövetelen a helybeli Lázár-kastély lovagtermében átadták a MÚRE idei szakmai díjait, valamint a Tomcsányi Tibor Emlékdíjat és a gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ elismerését. Az ünnepség keretében negyedik alkalommal osztották ki a KMÚEK Messzelátó-díját, amellyel Sándorov Péter újságíró emléke előtt tisztelegnek. A miniatűr távcsövet ezúttal Szili Katalin vehette át „a külhoni és magyarországi újságírók együttgondolkodásának és együttműködésének szorgalmazásáért és támogatásáért”.

 

TÓTH Lívia

 

A szerencsés tizenharmadik

 Befejeződött a Bánáti Újság nyári újságíró-iskolája

 A Bánáti Újság 13. nyári újságíró-iskolája éppen július 13-án, pénteken ért véget, de a balszerencsésnek tartott szám egyáltalán nem befolyásolta a rendezvény sikerességét. A tizenegy pancsovai, csókai, hódegyházai, csantavéri, zentai, horgosi és helybeli érdeklődő csoportja négy brassói fiatallal egészült ki. A lelkes társaság öt napot töltött a tiszaszentmiklósi katolikus plébánián.

A tartalmas program az információ és a hír, valamint a tudósítás megismerésével kezdődött. A két előadó, Kókai Péter és Tőke János, a Magyar Szó újságírói, az elmélet mellett a gyakorlatban is igyekezett tisztázni ezeknek az alapvető sajtóműfajoknak a lényegét.

A tavalyi vendégszereplés után a zentai Bolyai Filmműhely az idén is meghívást kapott a táborba. Horváth Mihály és Póth Imre operatőr-rendező, Megyeri Gábor informatikai mérnök, valamint Szénási Eszter, Tolmácsi Krisztina és Lejkauf István alkotók válogatást vetítettek a riport-, portré-, animációs és kisjátékfilm termésükből, amelyek között többszörösen díjazott produkciók is vannak. Az interjú-készítés szépségéről és nehézségeiről Krekity Olga, a Hét Nap újságírója, szerkesztője beszélt és bemutatta az Interjúlázban című könyvét is. A tanulók még egy interjúkötettel ismerkedhettek meg, a Kérdő útjánBeszélgetések a Kultúrparton cíművel, amelynek a szerzői, Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője és leánya, Ambrus Melinda, szintén jelen voltak és részt vettek az iskola munkájában.

Lackó Lénárd, a Hét Nap munkatársa, a grafikai szerkesztés rejtelmeibe avatta be a tanulókat, a jegyzet és a tárca lényegére Balogh István író, pedagógus és Sinkovits Péter író, a Magyar Szó szerkesztője világított rá, a riportról Dudás Károly, a Hét Nap főmunkatársa tartott előadást, a fotózásról pedig Lennert Géza fotóművész, a Jó Pajtás főszerkesztője értekezett.

A hallgatók feladata az volt, hogy elkészítsenek egy-egy interjút és jegyzetet, majd az utóbbit Kávai Mucsi Katalinnak, a Magyar Szó lektorának a segítségével helyesírási, nyelvhelyességi szempontból is elemezték. Az írások a következő hetekben folyamatosan jelennek meg a Bánáti Újságban, illetve hetilapunk ifjúsági oldalain.

A rendkívül gazdag összeállításba belefért még a csókai Orpheus Egyesület előadása, a South Park – Stones című, főleg felnőtteknek készült bábjáték és egy irodalmi est is, amelyen Sinkovits Péter a verseiből adott ízelítőt, Balogh István viszont a Virágot ültetni sisakba című legújabb kötetéből olvasott fel megindító részletet. Közreműködött Kónya Sándor csókai versénekes és Balla Lajos-Laci, a kötet szerkesztője. Az újságíró-iskolába ellátogatott Balázs Ferenc, Csóka polgármestere és Tomek Viktor, a Hét Nap megbízott főszerkesztője.  

A Magyar Nemzeti Tanács által kiemelt ifjúsági rendezvénnyé nyilvánított esemény házigazdája a helybeli magyar kultúrkör, szervezője a Bánáti Újság volt, Tóth Líviának, a Bánáti Újság szerkesztőjének és Ambrus Attilának, a Brassói Lapok főszerkesztőjének vezetésével.

 (Tha)

Milyen legyen az egységes magyar médiastratégia?

 A Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciója legutóbbi, vajdasági tanácskozásán úgy határozott, a tagszervezetek közreműködésével haladéktalanul hozzálát az egységes magyar médiastratégia kidolgozásához. A témával kapcsolatban Klemm József, az Újvidéki Rádió igazgatója, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének alelnöke mondott vitaindítót. Az alábbiakban előadásának legfontosabb részeit ragadtuk ki.

 A három legfontosabb kérdés

 Azok, akik nem értenek egyet azzal, hogy a stratégiára szükség van, több dolgot is felrónak. Az egyik, hogy az egységes irányvonal megfogalmazásával, a közös célok kitűzésével, az együtt gondolkodással az egyéni kezdeményezést szorítjuk vissza. Amikor a Vajdaságban első ízben kezdtünk rendszerépítésről és stratégiáról beszélni, azonnal megjelentek azok, akik azt mondták, tulajdonképpen a kommunista múltat hozzuk vissza, megpróbáljuk rákényszeríteni az egész társadalomra az egyszólamúságot. A stratégia ugyanis nem más, mint a kicsik leépítése, az érdekeik háttérbe szorítása, mert mindig a nagyok nyomvonalán készül. A saját véleményem viszont az, hogy csak stratégiával tudunk rendszert építeni, fejlődést szavatolni, olyan jövőképet felvázolni, amely felé megpróbálunk közösen haladni.  

Legegyszerűbb stratégiát készíteni akkor, amikor a rendszer még nem létezik. Ha viszont a magyar médiastratégiáról beszélünk, akkor nekünk már van egy meglévő, nagyon összetett rendszerünk, amely különböző alrendszerekből épül fel. Ebben az esetben sokkal nehezebb megfogalmazni a stratégiát, mert komoly egyeztetésekre lesz szükség.

Azt is mondhatnám, nagyon könnyű stratégiát írni, mert csak három kérdésre kell választ adnia. Az első a honnan indulunk, a harmadik pedig a hova akarunk eljutni? A köztes kérdés természetesen az, hogyan jutunk el a kezdőponttól a végpontig, vagyis meg kell határoznunk a módszert, amellyel végigjárhatjuk a kijelölt utat. Mindez nagyon egyszerűen hangzik, a gond csak az, hogy a kérdések megválaszolásához roppant sok munkára van szükség.

 Nem erőszak, inkább lehetőség

 A magyar médiastratégiának elég általánosnak kell lennie ahhoz, hogy minden nemzetrész a sajátjának érezze, ugyanis az egységes magyar médiatéren belül nem konfliktust akarunk szítani, hanem összefogást. Ugyanakkor konkrétan is kell fogalmaznunk, hogy legyen mozgósító ereje. Mindezek mellett keretstratégiaként kell elképzelni, amely később a nemzetrészek részstratégiáival bővül majd ki. Konszenzus útján hozzuk létre, hiszen nem akarjuk senkire ráerőszakolni, mindenki számára lehetővé tesszük, hogy véleményezze, bővítse. Azt szeretnénk, hogy együtt gondolkodjunk, tevékenykedjünk egy olyan tájékoztatási rendszer érdekében, amely valóban összefogja az egész magyar nemzettestet. Fontos még az is, hogy dinamikus, fejleszthető és folyamatosan továbblépő legyen.

A honnan indulunk kérdés megválaszolásához fel kell mérnünk, mi az, amivel ebben a pillanatban rendelkezünk, vagyis létre kell hoznunk a médiakatalógust és médiakatasztert. Az első lépéseket már megtettük, ugyanis hozzákezdtünk a Kárpát-medencei magyar médiatár összeállításához. Az adatokat szemlélve jövünk rá, milyen óriási gazdagsággal rendelkezik a tájékoztatás terén a világ magyarsága. Sokkal nagyobb feladat a médiakataszter, ami azt térképezné fel, milyen káderekkel és műszaki háttérrel rendelkezünk, de számba venné a képzést végző intézményeket, a pénzforrásokat, a fogyasztói szokásokat és elvárásokat is.  

A dolgozatom készítésekor én csak néhány célt soroltam fel, de a lista természetesen bővíthető: a magyar nemzettestre vonatkozó információk gyorsabb áramoltatása, az anyaország és a külhoni magyarság közötti információs zajok kiküszöbölése, többközpontú rendszer létrehozása, a humán erőforrás, a műszaki felszerelés és az anyagi háttér hatékonyabb felhasználása, lobbizás a magyar értékekért és érdekekért, a magyar közösségek közötti kulturális, gazdasági, idegenforgalmi stb. kapcsolatok segítése.

 Nem csorbíthatja a sajtószabadságot és az önállóságot

 Amikor hozzálátunk a stratégia készítéséhez, minden alrendszernek foglalkoznia kell bizonyos kérdésekkel. Jó módszer a SWOT elemzés, amely az erősségeket, a gyengeségeket, a lehetőségeket és a veszélyeket veszi számba a rendszeren kívül és belül. A hogyan kérdésére válaszolva mindenképpen át kell hidalni az alrendszerekben jelentkező különbözőségeket.  

Hangsúlyoznom kell, hogy a stratégiakészítés nem csorbíthatja a sajtószabadságot, a stratégiának nem lehet célja az elfogadott szakmai és etikai normákat újraértékelése, nem szabad megkérdőjeleznie a rendszeren belüli alrendszerek egyenrangúságát, hiszen minden alrendszer egyformán fontos. Egy cél felé haladunk, de úgy, hogy közben megőrizzük azokat a sajátosságainkat, amelyek gazdagítják és erősítik a közös rendszert. Nem szabad megengedni, hogy a stratégia elfogadása után bármelyik szerkesztőség azt érezze, elvesztette az önállóságát.

Bizonyára akadnak olyanok is, akik felteszik a kérdést, miért éppen a KMÚEK hivatott arra, hogy megfogalmazza az egységes magyar médiastratégiát? Nos, ezt a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága ajánlotta fel. Arra hivatkoztak, ha már létezik ez a határokon átívelő összefogás a magyar sajtóban, a készség az együtt gondolkodásra és tevékenykedésre, ha a külhoni magyar nemzetrészek sokkal könnyebben tudják elsimítani a meglévő nézetkülönbségeket, mint az anyaországon belüli sajtó, akkor tegyük meg az első lépéseket!

 Összeállította: (Tha)

 

Készül az egységes magyar médiastratégia

 Pannónián tanácskozott a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója

 Az egységes magyar nemzettest hatékonyabb tájékoztatásáról, az anyaországi és a külhoni magyar sajtó egymást kiegészítő feladatainak meghatározásáról, a nemzetrészek közötti kommunikációs zavarok leküzdéséről, és a sajtó támogatási rendszerének hatékonyabbá tételéről tárgyalt a délvidéki Pannónián megtartott értekezletén a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója (KMÚEK). Az összejövetel munkájában, amely a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének (VMÚE) szervezésében jött létre, a több mint ötven erdélyi, kárpátaljai, felvidéki, horvátországi, muravidéki, vajdasági és anyaországi újságíró mellett az ausztráliai Kardos Béla is részt vett. A távolról érkezett vendég többek között a déli félteke egyetlen magyar nyelvű hetilapját, a Magyar Élet című újságot mutatta be. A tanácskozást segítette a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának jelenlévő küldöttsége: dr. Szili Katalin alelnök, Kalmár Ferenc András és Kerényi György nemzetpolitikai főtanácsadó.

Az egységes magyar médiastratégia és –katalógus kidolgozásának fontosságát vitaindítójában Klemm József, a VMÚE alelnöke ecsetelte. Véleménye szerint a különböző országokban működő magyar tájékoztatási eszközök könnyebben tudnak előrelépni, ha közösen fogalmazzák meg céljaikat és jelölik ki az utat, amelyen haladni kívánnak. Várkonyi Zsolt, a Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatalának elnöke a vajdasági magyar médiastratégiát mutatta be, majd a jelenlévők fejtették ki gondolataikat.

Dr. Szili Katalin felszólalásában hangsúlyozta, a média a XXI. században a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom mellett a negyedik hatalmi ággá lépett elő, az anyaországon kívül dolgozó kollégák pedig nem egyszerűen újságírást művelnek, hanem missziót teljesítenek.

A kétnapos konferencián elfogadott zárónyilatkozatban a KMÚEK tagszervezetei bejelentették, haladéktalanul hozzálátnak az egységes magyar médiastratégia létrehozásához, ami az eddiginél jobb, hitelesebb, életképesebb, gazdaságosabb és hatékonyabb anyanyelvű médiahálózatot biztosítana a világ magyarsága számára. Elképzeléseik szerint ennek a jelentős dokumentumnak konszenzus alapján kell létrejönnie, és olyannak kell lennie, amelyet minden nemzetrész a sajátjának érezhet, és mozgósító erővel bír a szakma számára. Első részfeladatként a tagszervezetek legkésőbb szeptemberig összeállítják a Kárpát-medencei magyar médiatárat, amely az egységes magyar médiakatalógus és -kataszter alapköve lehet, valamint részletes elemzést készítenek térségükben a tájékoztatás helyzetéről.

A Konvenció tagjai az esetleges félelmek elhárítása és a nézeteltérések megelőzése érdekében kiemelték, a jövőbeni magyar médiastratégia semmilyen formában sem veszélyeztetheti a sajtószabadságot, nem bírálhatja felül az elfogadott szakmai és etikai normákat, nem korlátozhatja a szerkesztőségek függetlenségét, és nem kérdőjelezheti meg a tájékoztatási rendszeren belüli alrendszerek egyenrangúságát.

Döntés született arról is, hogy a határokon átívelő szakmai testület következő ülését, amelyen már a magyar médiastratégia tervezetét vitatnák meg, 2013-ban a Felvidéken tartják meg.

A találkozó résztvevőit a vajdasági magyar politikai élet rangos képviselői látták vendégül: Topolyán Egeresi Sándor, a Tartományi Képviselőház elnöke, a Róka-tanyán Pásztor István, a VMSZ elnöke, Bácsfekethegyen Pál Károly, a VMSZ ügyvezető alelnöke várta őket jó hangulatú ebédre, illetve vacsorára. A külhoni magyar újságírók sétát tettek Szabadka és Újvidék központjában, jártak Péterváradon és a Magyar Szó Lapkiadó Kft. székházában, ahol Varjú Márta, a napilap megbízott főszerkesztője és Bordás Győző megbízott igazgató fogadta a csoportot.

A rendezvény a Tartományi Oktatási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkárság, a Bethlen Gábor Alap és a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával valósulhatott meg.


TÓTH Lívia

                          

   A találkozó résztvevői a pannóniai Fernbach kastély előtt                                                                   Az újságírók Klemm József vitaindítóját hallgatjá

Dr. Szili Katalin, Kalmár Ferenc András és Kardos Béla a tanácskozáson

 

Egymás munkájának értékelése

Bensőséges ünnepség keretében adták át Újvidéken, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. székházában a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének (VMÚE) idei szakmai díjait. Az elismerést azzal a céllal alapították, hogy felhívják a figyelmet a legkiválóbb újságírói teljesítményekre. Ez nagy jelentőséggel bír ebben az időszakban, amikor a vajdasági magyar médiahálózat újratervezése és a médiastratégia céljainak a megvalósítása zajlik.    

A rendezvény vendégeit, közöttük Simon Erzsébet Zitát, a Magyar Nemzeti Tanács tájékoztatási ügyekkel megbízott tanácsosát és a vajdasági magyar média vezetőit, Varjú Márta, a Magyar Szó napilap megbízott főszerkesztője és Tóth Lívia, Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete elnöke köszöntötte.

Klemm József, Máriás Endre, Tóth Lívia és Léphaft Pál

Klemm József, a VMÚE alelnöke a második alkalommal kiosztott díj jelentőségére és szükségességére világított rá:

-- Számomra, aki 35 éve vagyok az újságírásban, nem volt teljesen világos, miért kellett ennyi ideig várni arra, hogy a vajdasági magyar újságírók közössége végre a saját körein belül próbálja meg értékelni azoknak a munkáját, akik ezt megérdemlik. Úgy érzem, volt ebben a halogatásban egyfajta közösségi érdektelenség, közöny egymás tevékenysége iránt, de akár irigység is. Pedig azt hiszem, a legnagyobb elismerés az, amikor maga a szakma emeli ki azokat a kollégákat, akiket a legjobbaknak tart. Meggyőződésem, hogy ennek az újságírói díjnak a megalapítása mindenképpen egy jelentős lépés az felé, hogy megkezdjük értékelni saját magunk munkáját – mondta Klemm József, aki rámutatott arra is, hogy a vajdasági magyarság számára létfontosságú lenne, hogy kineveljen egy olyan újságíró nemzedéket, amely a saját szakmájának a mestere lesz.

  

A díjazottak: Kartag Nándor, Lennert Géza, Husnyák Andrea, Mirnics Gyula, Martinek Imre

 

A kitüntettek között van gyermeklapunk, a Jó Pajtás szerkesztősége, amely az idén ünnepli fennállásának 65. évfordulóját. A hetilap jelentőségéről Bence Erika egyetemi tanár beszélt. Az egyesület több évtizedes kiemelkedő munkájáért életműdíjat adományozott Kartag Nándornak, az Újvidéki Televízió nyugalmazott újságírójának, akinek pályafutását Léphaft Pál karikaturista, a VMÚE alelnöke méltatta. A televíziós munkában nyújtott kimagasló teljesítményéért újságírói díjat érdemelt ki Husnyák Andrea, a Pannon Televízió munkatársa és Mirnics Gyula, az Újvidéki Televízió újságírója. Laudálásukat Kozma Zoltán, a Pannon Televízió megbízott főszerkesztője, illetve Buda Hajnalka, az Újvidéki Televízió magyar nyelvű tájékoztató műsorainak felelős szerkesztője vállalta. A szórványban végzett kitartó és lelkiismeretes tevékenységéért újságírói díjat kapott Martinek Imre, a Hét Nap Bánáti Újság című mellékletének dél-bánáti munkatársa, akinek az érdemeit Tóth Lívia, a Bánáti Újság szerkesztője emelte ki.

 

Basity Gréta 

Az alkalmi műsorban Kónya Sándor csókai versénekes vajdasági magyar újságírók megzenésített költeményeivel lépett fel, Basity Gréta előadóművész, a Szabadkai Rádió munkatársa pedig Reményik Sándor Rádióba mondom című versét adta elő. Figura Terézia és Kőrösi István, az Újvidéki Színház színművészei olyan neves magyar írók – például Krúdy Gyula, Kosztolányi Dezső -- szövegeiből olvastak fel részleteket, akiktől nem volt idegen a szerkesztőségi élet, hiszen munkásságuk bizonyos szakaszában maguk is igen magas szinten művelték az újságírást.

Az Újvidéki Színház művészei: Figura Terézia és Kőrösi István


Miután az egybegyűltek koccintottak a díjazottak egészségére, a Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Szó Lapkiadó Kft., a Mozaik Televízió és a Hét Nap által támogatott rendezvény a Forum étteremben hangulatos közös ebéddel zárult.

(Tha)

Ótos András és Martinek Imre fotói

A VMÚE szakmai díjai

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöksége a 2012. február 1-jén, Zentán megtartott ülésén döntést hozott a testület szakmai díjainak az odaítéléséről.

Az írott sajtó kategóriájában gyermeklapunkat, a 65 éves Jó Pajtás szerkesztőségét jutalmazzák, az elektronikus sajtó kategóriájában viszont Husnyák Andrea, a Pannon RTV munkatársa és Mirnics Gyula, a Vajdasági RTV újságírója érdemelte ki az elismerést. A szórványban végzett lelkiismeretes munkájáért Martinek Imrét, a Hét Nap Bánáti Újság mellékletének dél-bánáti munkatársát díjazzák.  

Az elnökség határozata alapján az egyesület Kartag Nándort, a Vajdasági RTV nyugalmazott szerkesztő-műsorvezetőjét életműdíjjal tünteti ki. 

(Tha)

 

Az igét nem csak hirdetni, ragozni is kell

Fiatal újságírók számára szervezett szakmai továbbképzést Bácsfeketehegyen a Kultúrotthonban a magyarországi  Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete (VMÚE). A hétvégi kurzusnak huszonöt résztvevője volt, akik a Képes Ifjúság, a Hét Nap, a Magyar Szó, a Vajdasági Rádió és Televízió, a Pannon Rádió és Televízió, a Szabadkai Rádió és több helyi médium szerkesztőségéből érkeztek. Az egybegyűlteket Tóth Lívia, a VMÚE elnöke és dr. Csermák Zoltán, az MTVA Kommunikációs igazgatósága határon túli sajtókapcsolatainak felelőse köszöntötte, majd megkezdődött a két napig tartó rendkívül hasznos és tartalmas munka.

A szakmai képzés résztvevői

 

Az oktatói csapatban az elektronikus médiát Perjés Klára, az MR1-Kossuth Rádió kiemelt szerkesztője és Bereki Anikó, az m2 népszerű határon túli műsora, az Átjáró felelős szerkesztője képviselte, akik Közszolgálat=elkötelezettség és A mikrofonállványtól a műsorvezetésig címmel osztották meg mondanivalójukat a hallgatósággal. Wacha Imre nyelvész, nyugalmazott főiskolai docens, és Vinczéné Bíró Etelka beszédtanár a nyelv és a tömegtájékoztatás kapcsolatát, egymásra hatását elemezte, valamint a tiszta és helyes kommunikáció fontosságát hangsúlyozta – számos példával, gyakorlati tudnivalóval és jó tanáccsal. Ezeket a témákat még időszerűbbé tette az a tény, hogy első alkalommal ünnepelhettük meg a magyar nyelv napját, ugyanis a magyar Országgyűlés november 13-át anyanyelvünk napjává nyilvánította. Az írott sajtó munkatársait elsősorban Estefán Zsolt, az MTI határon túli magyar ügyek rovatvezetője és dr. Csermák Zoltán vette pártfogásába. A Mi a hír? és Az igét nem csak hirdetni, ragozni is kell című előadásaikat számos helyes, és helytelen példával támasztották alá. 

Wacha Imre, Vinczéné Bíró Eteka, Bereki Anikó és Perjés Klára a felolvasott jegyzeteket elemzik

 

A tanfolyam második napján a gyakorlati tevékenységen volt a hangsúly, amit a jelenlévők rendkívül kedvezően és nyitottan fogadtak. Bemelegítésként felolvasták és megvitatták a kötelező feladatként elkészített jegyzeteiket, majd következtek a kiscsoportos műhelymunkák – külön-külön az írott és az elektronikus sajtó újságírói számára. Az útmutatásban sem szűkölködő beszélgetések során értékelték azokat a munkákat is, amelyeket a tanulni vágyó fiatalok hoztak magukkal. Vinczéné Bíró Etelka és Wacha Imre viszont egyéni beszédjavító fogadóórára várta az érdeklődőket, amit sokan ki is használtak.
A zárszóban Csermák Zoltán és Tóth Lívia rendkívül eredményesnek értékelte az együtt töltött időt, hozzátéve, bíznak abban, hogy a jövőben rendszeressé tudják tenni az ilyen típusú képzéseket. A hétvégi együttlétek ugyan nem oldják meg az utánpótlás kérdését, de a résztvevők értékes gondolatokkal, és egy nagyon hasznos tréninggel gazdagodva kaphattak sok-sok használható ötletet a további munkájukhoz.

-- A mai világban, amikor hírverseny van, a gyorsaság gyakran a minőség rovására megy. A határon túl az is súlyosbítja a helyzetet, hogy az újságíróknak gyakran két nyelven kell gondolkodniuk és beszélniük, amivel az anyanyelvük sérül. Azt tapasztaltam, hogy a programban résztvevő fiatalok örömmel raktározták el a kapott információkat. Van egy elképzelésünk, a patrónusi rendszer, amit a későbbiekben valósíthatnánk meg. Magyarországon sok olyan újságíró van, akik a szakma nagy öregjeinek számítanak, de az utóbbi időben kissé megfeledkeznek róluk. Ők vállalhatnák fel, hogy egy-egy cikk kijavításával, jó tanácsokkal segítsék a kezdő kollégákat – mondta dr. Csermák Zoltán.  

Dr. Csermák Zoltán előadást tart

A bácsfeketehegyi rendezvény a Szekeres László Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően valósult meg. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap további lehetőségek megteremtésével kívánja támogatni a határon túli magyar újságírók szakmai előrehaladását. A második tanulmányi hétvégét Marosvásárhelyen, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének a szervezésében tartják meg.

(Tha)

 

„Ősök jussán”

Pélmonostoron ülésezett a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója

A kárpát-medencei országok közszolgálati médiumait érintő változásokról, az anyaországi támogatási rendszer átszervezéséről, és az említett folyamatoknak a külhoni magyar média helyzetére gyakorolt hatásáról tárgyalt a Pélmonostoron megtartott évi közgyűlésén a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója (KMÚEK). A Horvátországi Magyar Újságírók Szövetsége szeptember 8-11-e között az erdélyi, felvidéki, muravidéki és vajdasági szakmai szervezetek képviselőit látta vendégül.

A jelenlévőknek a magyarországi közmédia átszervezéséről, új arculatáról, illetve a határon túli nézőknek, hallgatóknak szóló műsorokról, tartalmakról Cserháti Ágnes, a Média-szolgáltatást Támogató Vagyonkezelő Alap (MTVA) kommunikációs igazgatóhelyettese, szóvivője és dr. Havasi János kabinetvezető-helyettes, a határon túli magyar kapcsolatok különmegbízottja beszélt.

                              

A tanácskozás első napja                                                                                                           A tanácskozás folytatása 

 

A tanácskozáson több téma is felmerült, például, hogy az egyes régiókban milyen változások történnek vagy várhatóak a közszolgálati médiában, lehetséges-e a kisebbségi sajtó magánosítása, majd a résztvevők zárónyilatkozatot fogadtak el. A dokumentumban a következőket fogalmazták meg:

  1. A Kárpát-medencei tömegtájékoztatásban lejátszódó legújabb folyamatok, amelyek tovább gyengítik a kisebbségi sajtó pozícióit és esélyegyenlőségét, ismételten bebizonyították, hogy a külhoni magyar sajtó küldetésének szavatolása és sokasodó gondjainak megoldása érdekében az eddiginél is fontosabb a határon túli újságíró egyesületek szakmai és érdekvédelmi összefogása. A problémákról kialakított közös álláspontokról folyamatosan tájékoztatni kell a döntési pozícióban levő állami, kormányzati és civil szervezeteket. Az öt éve működő Konvenció tagszervezetei ezért megbízták a KMÚEK Egyeztető Testületét, hogy a lehető legrövidebb időn belül kezdeményezzen párbeszédet a Magyar Országgyűlés és a Magyar Kormány képviselőivel a külhoni magyar sajtó gondjairól.

2. A tanácskozáson jelen levő magyarországi kollégáknak köszönhetően a KMÚEK részletesen tájékozódott a magyar közszolgálati elektronikus média átszervezésének okáról, folyamatáról és céljairól. A felmerülő dilemmák kapcsán megfogalmazódott az az igény és készség, hogy azokban a kérdésekben, amelyek közvetlenül is befolyásolják a külhoni magyar közösségek tájékoztatását, a magyar közszolgálati médium vezetői kérjék ki és vegyék figyelembe a külhoni magyar újságíró egyesületek szakmai véleményét is.

3. A KMÚEK üdvözölte és példaértékűnek minősítette a magyar közszolgálati elektronikus médium képviselőinek a kezdeményezését, hogy a külhoni szakmai szervezetekkel karöltve képzési és továbbképzési lehetőséget biztosít a külhoni magyar újságírók, szerkesztők, bemondók és lektorok számára. A továbbképzés első kísérleti szakasza már októberben megkezdődik, a képzéssel kapcsolatos részletes tervet pedig a KMÚEK illetékesei a Gyergyószárhegyen megtartandó következő tanácskozáson fogják véglegesíteni. A pélmonostori értekezlet résztvevői szerint az ilyen szakmai műhelyeket, amelyek nagymértékben elősegíthetik a külhoni magyar média minőségének a javítását, a jövőben állandó gyakorlattá kell tenni, és megvalósításához stabil támogatási forrásokat kell biztosítani.

4. A KMÚEK tagszervezetei sajnálkozással vették tudomásul a tényt, hogy a Kossuth Rádió tovább csökkentette műsorának középhullámú sugárzását. A döntést a külhoni magyarság jelentős részének anyanyelvű tájékoztatása sínyli meg. A KMÚEK ezért szorgalmazza, hogy vizsgálják felül a kérdéses döntést, ezen kívül pedig vegyék fontolóra a világhálón sugárzott MR 7-es csatorna népszerűsítését is.

A házigazdák két kirándulással is gazdagították a programot. A Drávaszög-túrát, amely kellemes környezetben, a vörösmarti Gerstmajer pincészetben fejeződött be, Andócsi János történész útvezetése és Kontra Ferenc Horvátország magyar irodalma című könyvének a bemutatója tette élvezetesebbé.

                             

Csoportkép Laskón                                                                                                                     Tito egykori vadászkastélya előtt Tököspusztán

 

A szlavóniai utazás során Eszék érintésével Vukovárra tartott a csoport, ahol Jakumetović Rozáliának, a helybeli magyarok egyesülete elnökasszonyának a vezetésével végigjártuk a húsz évvel ezelőtti események helyszíneit. Láttuk a kórházban kialakított múzeumot, az emléktemetőben koszorút helyeztünk el, majd elzarándokoltunk az  Ovčarán emelt emlékotthonhoz és arra a helyre is, ahol a tömegsírt találták. A megrázó délután az újjáépített kórógyi templom megtekintésével, illetve oldottabb hangulatban a kórógyi tájházban elköltött vacsorával fejeződött be.

A külhoni magyar újságírók képviselői koszorút helyeztek el a vukovári emléktemetőben

 

A rendezvény során a tagszervezetek megállapodtak abban, hogy a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójának következő évi közgyűlését 2012-ben a Vajdaságban tartják meg.

 TÓTH Lívia

 

A Pannon TV kapcsolódó videóanyaga: http://www.youtube.com/watch?v=TU6UvlqsIbE

 

Közösségteremtő sajtó

 Szolgál az újságíró vagy kiszolgál? – tették fel a kérdést a KMÚEK tatrangi tanácskozásán

 A Barcaság csücskében, Tatrangon tartotta meg közgyűlését a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE), de a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója (KMÚEK) is ezt az alkalmat használta ki arra, hogy megvitassa az utóbbi időszak legfontosabb kérdéseit. A találkozó annak ellenére is eredményesnek mondható, hogy a házigazdák mellett csak a horvátországi és a vajdasági magyar újságírók küldöttsége volt jelen.

A Közösségteremtő sajtó – hagyomány és újítás címet viselő tanácskozáson az egybegyűlteket Karácsonyi Zsigmond, a MÚRE elnöke köszöntötte, majd Kacsó Sándor szolgálata címmel Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője tartott előadást.

-- A Brassói Lapok egykori főszerkesztőjének, a száztíz éve született Kacsó Sándornak a tevékenysége ismételten felveti azt a kérdést, mi a szerepe a kisebbségi magyar újságírónak? Ő ugyanis olyan feladatokat vállalt fel, amelyeknek látszólag semmi közük sem volt az újságíráshoz. Nem csak vezércikket írt és szerkesztette a Brassói Lapokat, hanem elindította a Hasznos Könyvtár és az Olcsó Regénytár sorozatot, önsegélyző pénztárt szervezett – ismertette Ambrus Attila és kitért arra, hogy a sajtómunkások a sok egyéb elfoglaltságuk mellett manapság is foglalkoznak például a színházbérletek árusításával, a művelődési események szervezésével. Vitaindítójában feltette azt a kérdést is, hogy az újságíró szolgál-e vagy kiszolgál, illetve kell-e és milyen szálakkal kapcsolódnia a különböző politikai pártok ideológiájához?  

Tóth Lívia, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöke a közösségteremtés és az értékek megőrzésének a fontosságát hangsúlyozta, amelyben nagy szerepe van a közszolgálati médiának. Mivel a jelenlévők kíváncsiak voltak arra, hogyan lehetne Vajdaságban levezényelni a sajtó magánosítását, röviden vázolta a szerbiai médiastratégia-tervezet legsarkalatosabb pontjait is.

Kriják Krisztina, az eszéki Új Magyar Képes Újság főszerkesztője az újságírók közösségi szerepvállalásának a fontosságát emelte ki. Elmondta, a maroknyi szerkesztőségük tagjai nem csak gyermek- és hetilapot, folyóiratot, rádió és tévéműsort szerkesztenek, hanem színházi látogatásokat, fellépéseket, különböző rendezvényeket, gyermektáborokat szerveznek, kultúregyesületekben dolgoznak és politikai érdekvédelmi munkát is végeznek.

Kérésünkre Ambrus Attila összegezte a magánosítás előnyeit és buktatóit:

-- Már nagyon rég rájöttünk arra, hogy a külhoni magyar területeken, ha egy kis fáziseltolódással is, de ugyanazok a jelenségek játszódnak le. A magánosítás, amelyről most gondolkodnak Szerbiában, Romániában már a kilencvenes évek elején lezajlott, és 17 év távlatából annyi tapasztalattal rendelkezünk a privatizáció diszkrét bájáról és bajáról, hogy ezeket meg tudjuk osztani a kollégáinkkal. A történet azzal a felajánlással kezdődött, hogy a lapokat a szerkesztőségek tagjai vásárolhatják meg jelképes összegért. Ez óriási lehetőséget jelentett, megszabadulhattunk az állami ellenőrzéstől, megszűnt a politikai cenzúra. Ez azonban nem csak szabadságot, hanem kötelezettséget és felelősséget is hozott, hiszen elő kellett teremteni azt a pénzt. Hamarosan jelentkezett egy másfajta cenzúra is, mert a kormány olyan intézkedéseket hozhatott, amelyek a gazdaság és a jog révén korlátozhatták a sajtószabadságot. Az egyik példa, hogy az újságok nem voltak felkészülve az adókötelezettségre. Az állam ekkor olyan perfid megoldáshoz folyamodott, hogy azoknak a lapoknak, amelyeket kedvelt, burkolt állami hirdetéseket biztosított pontosan olyan összegben, hogy ki tudják fizetni az ÁFA költségeit. Azt talán mondanom sem kell, hogy az erdélyi magyar lapok nem kaptak ilyen reklámokat. Igaz, a kormány néhány év múlva úgy próbált enyhíteni ezen a szorításon, hogy a Communitas Alapítványon keresztül állami támogatást nyújt a kisebbségi lapoknak. Ezek az összegek, ha nem is jelentősek, mindenképpen segítenek a fennmaradásban. Ez lehetne a megoldás Szerbiában is, hogy a magánosítás esetén az állam valamilyen támogatási rendszert dolgozzon ki, és az elosztását bízza a kisebbségre – mondta a Brassói Lapok főszerkesztője.

                   

 A résztvevők az összejövetel második napján Örökség-túrán jártak, amely során Prázsmáron megtekintették a szász evangélikus erődtemplomot, Csernátonban a Haszmann Pál Múzeumot, egy pillantást vetettek Eresztevényen Gábor Áron sírjára, rövid sétát tettek a Szent Anna-tó partján, majd Tusnádon ebédeltek. 

(Tha)

Mélyül a szakadék a szakma és a politikum között

 A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének (VMÚE) elnökségének véleménye a Magyar Szó Kft. Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testületének a lap főszerkesztőjének a leváltására vonatkozó kezdeményezéséről. Az esettel kapcsolatban a tizenegy tagú elnökség szavazattöbbséggel a következő álláspontot fogadta el:

 A VMÚE elítél minden olyan egyoldalú döntést, leváltást vagy kinevezést, amely nem szakmai okokból következik be, amelyet nem előz meg szakmai konzultáció, amely nem veszi figyelembe a közösség érdekeit, hanem kizárólag politikai célok miatt történik.
Tudjuk, az alapító, illetve tulajdonos mindenkori joga és kötelessége, hogy vezetőket nevezzen ki és váltson le, ha a közösen elfogadott célkitűzésektől eltérő, ellentétes, vagy egyszerűen magánérdekeket szolgáló munka folyik. Ismételten hangsúlyozzuk azonban, hogy a kinevezéseket és leváltásokat csakis a szakma értékrendje és mércéi szerint, valamint a közösség célkitűzéseinek tiszteletben tartásával lenne szabad megtenni.

Ennek a leváltási kezdeményezésnek a stílusa – szerintünk -- tovább mélyíti a hatalommal és pénzzel rendelkező politikum és a szakma, vagyis az újságíró társadalom közötti szakadékot. Ez a módszer még inkább növelheti a létbizonytalanságot és a kiszolgáltatottság érzését a vajdasági magyar újságírók és a médiában felelős tisztséget betöltők körében.  

A VMÚE elnöksége, 2011. 06. 21.

A VMÚE reagálása a szerbiai médiastratégia-tervezetre  

 Igaz, hogy csak a napokban tették közzé a szerbiai médiafejlesztési stratégia tervezetét, de a dokumentum előkészületei már a múlt év második felében megkezdődtek. A tavaly ősszel szervezett beszélgetések alapján bizonyos megfogalmazásokra számítani lehetett. Éppen ezért a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete már korábban megfogalmazta álláspontját a stratégiával kapcsolatban, amelyen a szöveg nyilvánosságra hozatala után sem kíván változtatni.

A specifikus helyzetből következik, hogy az állam, elsősorban a tartomány és az önkormányzatok nem vonulhatnak ki a kisebbségi tájékoztatás pénzeléséből, mert a nemzeti közösségek tömegkommunikációs eszközei, lapjai -- a közösség számarányából adódóan -- az eladásból és a reklámokból származó bevételből nem tudják fenntartani magukat, szükségük van az állami dotációra és az anyaországi támogatásra, valamint a különböző projektumok esetében a pályázati pénzekre. A rendszeres támogatás megvonása egyes kisebbségi médiumok megszűnéséhez vezetne, amivel az adott nemzeti közösségek alkotmányban szavatolt jogai csorbulnának.

Elfogadhatatlan minden olyan kezdeményezés, amely arra irányul, hogy a Nemzeti Tanácsok ne lehessenek alapítói és társalapítói a kisebbségi médiumoknak. Azzal viszont egyetértünk, hogy a Nemzeti Tanácsok nem befolyásolhatják az általuk alapított tájékoztatási eszközök független, a közszolgálatiságnak eleget tevő szerkesztéspolitikáját.

Nem támogatjuk a magánosítást a kisebbségi média esetében, mert az eddigi tapasztalatok rossz irányba mutatnak. Azoknál az elektronikus tájékoztatási eszközöknél, amelyeknél már megtörtént a privatizáció, az új tulajdonos a legtöbb esetben alaposan lecsökkentette, vagy megszüntette a kisebbségi műsort.

A Vajdaságban élő nemzeti közösségek tájékoztatását a tartományi médiastratégiának kell szabályoznia. Ebben a dokumentumban valamennyi kisebbségi tájékoztatási eszköznek meg kell találni a helyét, a tartományi szintű írott és elektronikus médiától a kistérségi médiáig. A médiastratégia biztosítsa a több évtizedes hagyományra visszatekintő magyar nyelvű lapvonal (gyermek és ifjúsági sajtó, napilap, hetilap), a fél évszázados közszolgálati rádiózás, a tévéadók, az internetes információs portálok megőrzését, valamint foglalkozzon az újságírói utánpótlás nevelésével és a szakmai továbbképzéssel is.

Szorgalmazzuk, hogy a médiastratégia elfogadása előtt a kisebbségi tájékoztatásról külön szakmai vitát szervezzenek.

 A VMÚE elnöksége

Újságíróbál és díjátadás

 A hétvégén újságíróbált tartottak Zentán a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének szervezésében. A tavalyi után ez volt sorrendben a második ilyen jellegű rendezvény, amelynek az ötletgazdák elképzelése alapján vajdasági szintűvé kellene válnia. Sajnos, ezúttal az időjárás is közbeszólt, mert a napok óta tartó hóesés miatt a távolabbról érkezők közül jónéhányan nem vállalták az utazást. Ennek ellenére Újvidékről és Szabadkáról is érkeztek szórakozni vágyó bálozók. A megjelenteket Tóth Lívia, a VMÚE elnöke köszöntötte, a műsorvezető szerepét Máriás Endre, az egyesület titkára látta el.

Az esemény különlegessége az volt, hogy itt adták át az újságírók szervezetének szakmai elismeréseit, amelyet első alkalommal vehettek át a megjutalmazottak. Az ünnepélyes ceremóniához méltó helyszínnek bizonyult a Royal szálló gyönyörű nagyterme.

                    

Mivel a díjakat a tavalyi évben végzett tevékenységük alapján érdemelték ki, a kiemelteket az Év Újságíróinak is nevezhetjük, természetesen a vajdasági magyar sajtóban. A VMÚE elnöksége több jelölt közül választotta ki az írott sajtóból Molnár Edvárdot, a Magyar Szó fotóriporterét, elektronikus média kategóriában pedig Németh Jánost, a Szabadkai Rádió magyar nyelvű műsorainak szerkesztő-kommentátorát. A legjobb pályakezdőnek járó díjat, amellyel az egyesület a tehetséges, fiatal újságírókat szeretné támogatni, ketten érdemelték ki, Basity Gréta, a Szabadkai Rádió és Kocsis Árpád, a Magyar Szó munkatársa. Döntés született arról is, hogy minden évben megneveznek egy szórvány, illetve kistérségi szerkesztőséget, mert szeretnék felhívni a figyelmet annak a munkának a fontosságára, amelyet ezek a tájékoztatási eszközök végeznek. A jutalmat a bácsi Bácska Rádió magyar műsorának készítői, Ihász Mária és kis csapata utólag veszik át, mert a rossz útviszonyok miatt kénytelenek voltak odahaza maradni. Maga az elismerés egy emlékéremből és Török István Magyar Életfa Díjas festőművész alkotásaiból áll.

Németh János elmondta, ez az első és úgy véli, egyben az utolsó újságírói díja is, amelynek nagyon örül, mert a szakmától, a kollégáktól kapta. Biztatónak tartotta azt is, hogy a többi díjazott jóval fiatalabb, mint ő.

Az est keretében bemutatkozott Krizsán Szilvia, az Újvidéki Színház művésznője, valamint a zentai Midnight tánccsoport. A talpalávalót a Tornyosi Zsiványok együttes szolgáltatta és igazán nem ők tehettek róla, hogy a vendégek többsége a tánc helyett inkább a beszélgetést választotta.  

                   

A tombola nyereményeit a Magyar Nemzeti Tanács, a Hét Nap és a Magyar Szó szerkesztősége, az újvidéki Forum Könyvkiadó, az Újvidéki Színház, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete, a TM-People International Kft., Sisa Attila és Baráth Szilveszter szabadkai kertész biztosította, de kisorsolták Molnár Edvárd és Lennert Géza egy-egy művészfotóját, valamint Szalai Attila karikatúráját is.

 (Tha)

Szabó Attila és Metzger Ákos fotói

 

Szólaljon meg ismét a Zombori Rádió!

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete már hosszabb ideje aggodalommal kíséri a Zombori Rádió helyzetét. A szakmai testület sajnálattal vette tudomásul, hogy a negyven éve létező, körzeti frekvenciával rendelkező, a szerb, a horvát és a bunyevác mellett magyar nyelven is sugárzó közszolgálati tájékoztatási eszközt tartozás miatt lekapcsolták a villanyhálózatról. Hasonlóan felháborító az a hír is, hogy a rádió dolgozói pontosan egy évvel ezelőtt kaptak utoljára fizetést.

A VMÚE elnöksége csatlakozik az alkalmazottak követeléséhez, hogy az illetékesek első lépésként kapcsoltassák vissza az áramszolgáltatást, a város vezetősége pedig fizesse ki a költségvetésben vállalt kötelezettségét. Ez természetesen nem elegendő, hiszen a rádió gondjaira, a három éve tartó agóniára tartós megoldást kell találni, mert csak így valósulhat meg a magyar lakosság szerzett és elidegeníthetetlen joga az anyanyelvű tájékoztatásra. A VMÚE nyomatékosan felkéri a vajdasági magyar politikum befolyásos képviselőit is, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy megoldódjanak a Zombori Rádió gondjai.

A VMÚE elnöksége

 

A VMÚE tiltakozása

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete (VMÚE) nagy megdöbbenéssel vette tudomásul a hírt, hogy az önkormányzati alapítású törökbecsei rádióban csökkent a magyar műsor időtartama. Semmiképpen sem fogadható el az illetékesek kissé cinikus magyarázata, hogy még így is egy órával több műsort kapnak a magyar hallgatók, mint amennyit a rádió működési engedélye kötelezővé tesz. Nem biztos, hogy mindig éppen annyi a szükséges és megfelelő, amennyi kötelező. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a döntés értelmében a magyar lakosság két egymás utáni napon (pénteken és szombaton) kénytelen nélkülözni az anyanyelvű tájékoztatást, ami már elég hosszú adásszünetnek számít.

A VMÚE minden egyes, magyar nyelvű tartalomszolgáltatást végző kistérségi médium jelenlétét hasznosnak és üdvösnek tartja, különösen, ha közszolgálati szerepet is ellátnak, mert erősítik az anyanyelvű tájékoztatást, és nagyon fontos szerepet töltenek be a saját közösségükben. Közép-Bánátban egyébként is csak három helyi rádió közvetít magyar nyelven is (a törökbecsei mellett, amelynek eddig heti hat napon volt négy, illetve három órás magyar műsora, a nagybecskereki rádiónak hétfőtől péntekig napi egy órás, illetve vasárnap másfél órás, a szécsányinak viszont heti egy órás magyar adása van), két tévécsatorna működik és öt helyi lap jelenik meg (három negyedévente, egy havonta, a Zrenjanin című szerb hetilap viszont fél-egy oldalnyi szöveget közöl magyar nyelven is). Ennek tudatában a legerélyesebben tiltakozunk a műsorcsonkítás ellen és kérjük az illetékeseket, vizsgálják felül a döntésüket.

A VMÚE elnöksége

 

Közvitán a médiastratégia munkaváltozata

 

Tisztelt Kollégák!

Elkészült a Vajdasági Magyar Médiastratégia 2011-2016 dokumentum munkaváltozata, amelyet 2011. február 22-ei ülésén  a Magyar Nemzeti Tanács Tájékoztatási Bizottsága is jóváhagyott.

A most kezdődő széleskörű közvitában a tervezetet mindenki véleményezheti. Az ötleteket, kiegészítési- és módosítási javaslatokat, illetve bármilyen megjegyzését március hónap folyamán kell eljuttatni az MNT Közigazgatási Hivatalába, a tájékoztatási ügyekkel megbízott tanácsos részére: office@mnt.org.rs 

A Vajdasági Magyar Médiastratégia munkaváltozatát a Magyar Nemzeti Tanács honlapján találhatják meg az érdeklődők.

Tóth Lívia, a VMÚE elnöke

 

Rádiózás korlátozásokkal

Barát Tóth Lívia: A vajdasági magyarságot minden számára fontos eseményről az anyanyelvén kell informálni

A Vajdasági Rádió öt szerkesztősége a jövőben az informatív műsorok legalább 75 százalékát tartományi hírekből köteles összeállítani. Erről Radovan Balać , a rádió szerkesztőségeinek műsorpolitikáját felügyelő fő- és felelős szerkesztő határozott a napokban. Ternovácz István, a rádió magyar szerkesztőségének belpolitikai szerkesztője szerint a rendelet súlyosan sérti a kisebbségi szerkesztőségek jogát a közösség saját igényeinek megfelelő tájékoztatásra. Barát Tóth Lívia kiskorúsításnak nevezte az új szabályt.

Ternovácz István a fő- és felelős szerkesztő rendelete miatt levéllel fordult dr. Korhecz Tamáshoz, a Magyar Nemzeti Tanács elnökéhez, valamint Pásztor Istvánhoz, Ágoston Andráshoz, Csonka Áronhoz, Rácz Szabó Lászlóhoz és László Bálinthoz, a vajdasági magyar közösség öt politikai pártjának elnökeihez. A levélben többek között a következők olvashatóak: „Radovan Balać december 9-én keltezett rendeletével arra kötelezi a szerkesztőségeket, hogy az informatív műsoroknak legalább a 75 százalékát vajdasági hírek képezzék. Ha az itteni magyar hallgatókat nem értesítjük az őket ugyancsak érdeklő belgrádi, budapesti, kárpát-medencei és világhírekről, valamint a világ sporteseményeiről, akkor a jövőben nem bennünket fognak hallgatni.

„Balaćot eddig nem sikerült arról meggyőznöm, hogy a Vajdasági Rádió magyar szerkesztősége az egyetlen magyar nyelven sugárzó 24 órás műsor készítőjeként Szerbiában nem fogadhatja el ezt a korlátozást. Megítélésem szerint a rendelet súlyosan sérti a kisebbségi, köztük a magyar szerkesztőség jogát a közösség saját igényeinek megfelelő tájékoztatására. Meggyőződésem, hogy ez a döntés legalább annyira káros, mint az a diktátum, amely 1988-tól volt érvényben, amikor azt próbálták megtiltani, hogy a műsorokban Vajdaságról, illetve annak autonómiájáról essen említés”- olvasható Ternovácz levelében.

A JOGOK KORLÁTOZÁSA

A rendelet a szerb szerkesztőségre is érvényes, de a kisebbségi nyelven sugárzó szerkesztőségeket érinti a leginkább, nyilatkozta lapunknak Dani Zoltán, a magyar nyelvű műsor felelős szerkesztője. A nem vajdasági hírek számára fenntartott 25 százalékkal nem mindig lehet lefedni a köztársasági híreket, valamint a magyarországi, Kárpát-medencei és nemzetközi eseményeket, részletezte Dani.

– A vajdasági magyarok egyenrangú polgárai ennek az országnak, ugyanúgy fizetik az RTV előfizetést, mint bárki más és joguk van az anyanyelvükön történő teljes körű tájékoztatásra. Az Újvidéki Rádió az egyetlen közszolgálati adó, amely magyarul is tájékoztat és egész Vajdaság területén hallható. A magyar közösség csak az Újvidéki Rádióból tájékozódhat, ezért nem szabad a vajdasági eseményekre korlátozni a híreket, hanem minden más fontos eseményről be kell számolnunk. Balać elismerte, hogy érvelésünk nem alaptalan és biztosított bennünket arról, hogy szükség esetén el lehet térni a rendeletben meghatározott aránytól – mondta Dani. Hozzátette: kézenfekvő lenne eltörölni a rendeletet, bár ha valóban semmi következménye nem lesz mindennek, ha a szerkesztőségek szükség esetén túlléphetik a 75:25 százalékos arányt, akkor nem olyan végezetes a rendelet. Az a fontos, hogy ha alkalomadtán megsértjük ezt azt az arányt, akkor az ne járjon büntetéssel, hangsúlyozta Dani.

NEM KELL ELPOLITIZÁLNI

Radovan Balać szerint azért volt szükség a rendeletre, mert a Vajdasági Rádió a tartomány közszolgálati adója, vagyis természetes, hogy a hírek legtöbbjének Vajdaságról és annak polgárairól kell szólnia. Ez a műsorszórási törvényben is így áll, tette hozzá Balać.

– Az Újvidéki Rádió kedvezményezettje az IREX egyik projektumának. Ennek keretében a szerkesztőkkel és a felelős szerkesztőkkel részt vettünk egy szemináriumon, ahol köteleztük magunkat arra, hogy a hallgatottság növelése érdekében különböző intézkedéseket fogunk végrehajtani. Ezeknek az intézkedéseknek az egyike az, hogy az informatív műsorok 75 százalékának vajdasági hírekből kell állnia. Ez ellen senki sem ellenkezett. Amikor Dani szabadságon volt és Ternovácz helyettesítette egyik ülésünkön, akkor jelentette ki, hogy a magyar szerkesztőség nem tudja betartani a rendeletet. Tudom, hogy Ternovácz levéllel fordult a vajdasági magyar pártok elnökeihez. Úgy érzem, hogy semmi szükség nem volt a belső szerkesztéspolitika elpolitizálására – nyilatkozta Balać, aki nem hiszi, hogy az Újvidéki Rádió magyar hallgatói a jövőben más rádióadókon tájékozódnának.

Több elismert médiaszervezet felméréséből is az derül ki, hogy a hallgatók elsősorban a közvetlen környezetükről szóló híreket szeretnék hallgatni a rádión, nyilatkozta a fő- és felelős szerkesztő. A folytatásban megerősítette, hogy szükség esetén bármely kisebbségi szerkesztőség megszegheti a meghatározott arányt.

– Tisztában vagyok a kisebbségi nyelven sugárzó szerkesztőségek különleges helyzetével, ezt nem szándékozom megkérdőjelezni. Nem kívánjuk mérni, hogy az informatív műsorok hány százaléka szól Vajdaságról, és büntetni sem szándékozunk, ha valamely szerkesztőség túllépi a 75 százalékos arányt – szögezte le Balać.

KISKORÚSÍTÁS

Az MNT Tájékoztatási Bizottságának tegnapi ülésén Ternovácz személyesen számolt be az ügy részleteiről. A bizottság ezzel kapcsolatban elfogadott egy határozatot, amelyben mélyen elítélik Balać rendelkezését, közölte lapunkkal Barát Tóth Lívia, az MNT tájékoztatási ügyekkel megbízott tanácsosa.

– Az Újvidéki Rádió egyetlen tartományi szintű, közszolgálati rádiónk, amely egész napos magyar műsort sugároz. A közszolgálatiság és a tartományi jelleg bizonyos kötelezettségeket ró ki az Újvidéki Rádióra. Az itteni magyarságot minden számukra fontos eseményről informálni kell. Legyenek ezek anyaországi, kárpát-medencei, köztársasági, vagy világhírek. Lehetetlen megszabni, hogy a hírek 75 százaléka vajdasági legyen, a többi meg egyéb. Az arány alakulása a napi eseményektől függ. Mindezzel kiskorúsítják a híradó szerkesztőjét és beavatkoznak a szerkesztéspolitikába. Az Újvidéki Rádió szerintem eddig is teljesítette a közszolgálatiságból eredő feladatát, ezért nem értjük, hogy miért volt szükség a rendeletre – foglalta össze Barát Tóth. Hozzátette: a nemzetegyesítés, a kettős állampolgárság aktualitása miatt különösen káros lenne, ha kimaradnának az anyaországi vagy kárpát-medencei hírek.

A rendelet ellen felemelte a hangját a Magyar Remény Mozgalom is. Közleményük szerint „tartós megoldást csak egy önálló, független, széleskörű délvidéki magyar tájékoztatási hálózat jelentene, amely minden itteni magyar közéleti tényező számára szavatolná az egyenrangú médiaszereplést, vagyis az objektív tájékoztatást, gyomorforgató médiazárlatok, ferdítések és korlátozások nélkül.”

Pesevszki Evelyn, Magyar Szó, 2010. december 16.

 

Az Újvidéki Rádió főszerkesztőjének rendelete nem lehet kötelező érvényű

A Vajdasági Ombudsman állást foglalt a médium szerkesztéspolitikájával kapcsolatos kérdésben

Ternovácz István, az Újvidéki Rádió magyar szerkesztőségének dolgozója december 13-án arról értesítette Vukaąinović Évát, a Vajdasági Ombudsman kisebbségi ügyekben illetékes helyettesét, valamint az MNT és az öt vajdasági magyar párt elnökeit, hogy Radovan Balać, a Rádió öt szerkesztőségének a műsorpolitikáját felügyelő fő- és felelős szerkesztő 2010. december 9-én keltezett rendeletével arra kötelezte a szerkesztőségeket, hogy az informatív műsoroknak „legalább a 75 százalékát” kötelezően vajdasági hírek képezzék. A rendelet – az újságíró megítélése szerint - súlyosan sérti a kisebbségi, köztük a magyar szerkesztőség jogát a közösség saját igényeinek megfelelő tájékoztatásra. A történtekre a fő- és felelős szerkesztő úgy reagált, hogy az újságíró megpróbálta elpolitizálni az ügyet.
Az újságíró címére megérkezett Vukaąinović Éva ombudsmanhelyettes állásfoglalása:
„Értesítjük, hogy Radovan Balać, az Újvidéki Rádió fő- és felelős szerkesztője nyilatkozott az Ön folyamodványa kapcsán és ezt követően a Tartományi Ombudsman véleményt fogalmazott meg, melyben úgy ítéli meg, hogy az Újvidéki Rádió fő- és felelős szerkesztőjének azon rendelete, mellyel arra kötelezi a szerkesztőségeket, hogy az informatív műsoroknak legalább a 75 százalékát vajdasági hírek képezzék, nem lehet kötelező érvényű rendelet.“

Vajdaság Ma, 2011. január 12.

 

Vajdasági fricskák Háromszéken

 Erdélyi körútja második állomásán Sepsiszentgyörgyön, a Kónya Ádám Művelődési Ház pinceklubjában tartott tárlatmegnyitót Léphaft Pál, a Magyar Szó karikaturistája, s egyben bemutatták az Ambrus Attilával , a Brassói Lapok főszerkesztőjével közösen megjelentetett A látó című kötetet. Léphaft a Brassói Lapok hetilapban is állandó vendég, rendszeresen jelennek meg rajzai. S hogy azok ne sikkadjanak el az újságpapírral együtt, Ambrus gondolt egyet, s könyvet szerkesztett a karikatúrákból, valamint saját ünnepi jegyzeteiből. A karácsony, húsvét és pünkösd témájú írások a hitről, Istenről, családról, szeretetről, barátságról, közösségről szólnak.

A szerző azért választotta e címet, mert a XX. század végi és XXI. század eleji ember megpróbálja átvenni Isten helyét, megpróbál látóvá válni, és sokan el is hiszik, hogy látnak, hiszen látnak 99 tévécsatornát… Vallja, amikor istentelenül él egy közösség, a felmutatott értékek segítenek abban, hogy emberek maradjunk. (A könyv eladásából származó bevételt az erdélyi barcaszentpéteri öregotthonnak adományozzák.)

A kiállított karikatúrák között láthattuk Markó Béla leköszönő RMDSZ-elnököt angyalszárnyakkal, elszállóban, megemelve kalapját; a potenciális utódot, Kelemen Hunort , a román kormány művelődési miniszterét román nemzetiszínű szalaggal gúzsba kötve, a kötél mintha fojtogató kígyó lenne, melynek fejével harcol RMDSZ-jelvényes zászlajával; Tőkés László címzetes püspököt, az Európai Unió alelnökét, a székelyföldi autonómia ügyét felvállaló ellenzéki Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét palásttal, de mégis Drakula-mezben, egyik kezében a székely lobogót, másikban az Európai Unió zászlaját lengetve.

Léphaft Pál hirdeti: a nevetés testi és lelki egészség egyaránt. A jó karikatúra a penge éle felé igyekszik. Ha hozzáadunk, a túloldalon leesik, ha igen keveset tettünk bele, errefelé csúszik le. Az igazi karikatúra nem végzi ki az alanyt, csak megfricskázza: csupán azokat a tulajdonságokat jeleníti meg az arcán – természetesen felnagyítva –, amelyek megvannak. Az igazi karikaturista magával kezdi, csak azután tér rá mások fricskázására. A rendezvény rendhagyó évnyitója volt a Matekovics János által szervezett sepsiszentgyörgyi Holló Ernő Sajtóklubnak .

 Szekeres Attila, Magyar Szó, 2011. január 14.

 

Megalakult a VMÚE Ifjúsági szakosztálya

 Szabadkán, a Magyar Házban tartották meg a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete Ifjúsági szakosztályának alakuló ülését, amelyen mintegy negyven olyan fiatal jelent meg, akik rendszeresen közreműködnek médiumaink magyar nyelvű gyermek- és ifjúsági műsorainak az elkészítésében.

Az összejövetelt Tóth Lívia és Máriás Endre, a VMÚE elnöke, illetve titkára vezette. Ismertetőjükben hangsúlyozták, a szekció elsődleges célja az, hogy maga köré gyűjtse az újságírás iránt érdeklődő fiatalokat, választ adjon a felmerülő kérdéseikre, részt vállaljon a folyamatos képzésükben és érdekképviseletükben. A tervek között szerepel továbbá a minél szerteágazóbb együttműködés kialakítása a vajdasági magyar tájékoztatási eszközök ifjúsági műsorai és a különféle, fiataloknak szóló kiadványok között, előadások, találkozók szervezése, valamint egy ifjúsági témákkal foglalkozó internetes portál létrehozása. A szakosztály munkáját a jövőben három koordinátor, Basity Gréta, Csipak Levente és Máriás Endre segítségével alakíthatják, tehetik minél tartalmasabbá az érdeklődők.
Az alakuló ülésen bemutatkozott a Vajdasági Televízió, a Pannon RTV, az Újvidéki Rádió és a Szabadkai Rádió ifjúsági műsorának szerkesztősége, valamint néhány iskolaújság is. Az egybegyűltek két előadást is meghallgathattak: Sándor Zoltán, a Magyar Szó belpolitikai rovatának szerkesztője az újságírói lét viszontagságairól, Kávai Mucsi Katalin, a Magyar Szó lektora pedig nyelvhelyességi kérdésekről beszélt a fiataloknak.

A rendezvény végén Tóth Lívia, a VMÚE elnöke használatra átadott két, rádiós munkára alkalmas digitális diktafont a Szabadkai Rádió Fiatalok fiataloknak című ifjúsági műsora népes csapatának, akik nagy örömmel fogadták az ajándékot. A jelenlévők szerény állófogadáson ünnepelték meg az ifjúsági szakosztály megalapítását, amelynek létrejöttét a Magyar Nemzeti Tanács támogatta.

              

              

 (m.e.)

Balog Anikó fotói

 

Egyelőre nem magánosítják a Szabadkai Rádiót

Továbbra sem magánosítják a Szabadkai Rádiót – erről döntött a Szerb Köztársaság privatizációs ügynöksége. Lényegében újabb fél éves időszakra meghosszabbították a magánosítás felfüggesztéséről szóló döntést, amelyet a kormány 2007. december 27-ei határozata értelmében hoztak meg. A kormányhatározat szerint Szerbiában nem privatizálhatók azok a rádiók, amelyek a nemzetiségek nyelvén sugároznak műsort.
Mivel Szabadka város önkormányzata, mint az intézmény alapítója kinyilvánította, hogy ellenzi a magánosítást, mert a Szabadkai Rádió, a legrégebbi itteni elektronikus média a nemzetiségek nyelvén is sugároz műsort, a köztársasági ügynökség szeptembertől számítva fél évre, ezúttal már ötödik alkalommal felfüggesztette a privatizációt – áll Toni Bedalov megbízott igazgatónak a tájékoztatási eszközökhöz eljuttatott közleményében.

 

Gondolatok a készülő szerbiai- és vajdasági médiastratégia elé

 

A készülő szerbiai médiastratégiáról szervezett belgrádi kerekasztal-megbeszélések után az ANEM, a NUNS, az UNS, az NDNV és a Lokal Press újságíró egyesületek közös állásfoglalást hoztak nyilvánosságra, amelyben megfogalmazták a saját záradékaikat.

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete (VMÚE) a javaslatok egy részét minden fenntartás nélkül támogatni tudja, de úgy véli, hogy a Vajdaságban élő nemzeti közösségek, esetünkben a magyar közösség tájékoztatására a készülő szerbiai, illetve tartományi médiastratégiában külön figyelmet kell fordítani. Ezt az elvet szem előtt tartva a VMÚE elnöksége legutóbbi ülésén a következő nyilatkozatot fogadta el:

A VMÚE, a vajdasági magyar újságírók szakmai testülete támogatja azt a törekvést, hogy a különböző törvények összehangolásával és a médiastratégiával rendezzék a szerbiai és a tartományi tájékoztatás helyzetét, de ezekben a dokumentumokban külön teret kell szentelni a Vajdaságban élő nemzeti közösségek nyelvén történő tájékoztatásnak. A kisebbségi tájékoztatásnak megkülönböztetett helye van a nemzeti közösségek életében, identitásának megőrzésében és fennmaradásában. A közszolgálatiság elveinek a tiszteletben tartása mellett fontos szerepe van az oktatás, a művelődés, az anyanyelvápolás területén, értékeket őriz meg és közvetít. A használt nyelvnek köszönhetően a kisebbségi médiumok nagy szerepet játszanak az Európai Uniós közeledésben, mert kapcsolatot tartanak fenn az anyaországaikkal, amelyek már az EU tagjai. A magyar nyelvű műsorokat sugárzó rádiók és televíziók esetében több olyan műsort is tudnánk említeni (például az Európa hullámhosszán vagy a Térerő), amelyeknek a készítésében több ország vesz részt, tehát a kisebbségi nyelv és kultúra nem a bezárkózást, hanem a határok nyitását és átjárhatóságát szolgálja. 

Támogatjuk és szorgalmazzuk, hogy a médiastratégia elfogadása előtt a kisebbségi tájékoztatásról külön szakmai vitát szervezzenek.

A specifikus helyzetből következik, hogy az állam, elsősorban a tartomány és az önkormányzatok nem vonulhatnak ki a kisebbségi tájékoztatás pénzeléséből, mert a nemzeti közösségek lapjai – a közösség számarányából adódóan – az eladásból és a reklámokból származó bevételből nem tudják fenntartani magukat, szükségük van az állami dotációra és az anyaországi támogatásra, valamint a különböző projektumok esetében a pályázati pénzekre. A rendszeres tartományi támogatás megvonása egyes kisebbségi lapok megszűnéséhez vezetne, amivel az adott nemzeti közösségek alkotmányban szavatolt jogai csorbulnának.

Pontosan meg kell határozni a köztársaság és a tartomány kötelezettségét a kisebbségi tájékoztatás pénzelésében, de ennek oly módon kell történnie, hogy a nemzeti közösségek szerzett jogai a tájékoztatás területén megmaradjanak.

Fontosnak tartjuk figyelembe venni a lakosság nemzeti összetételét és ennek függvényében meghatározni a pénzalapok és az ellenőrző testületek tagjainak összetételét minden szinten. Célszerűnek tartanánk például, hogy a Nemzeti Tanácsok delegálhassanak tagot a Szerbiai és a Tartományi Média Alapba.  

A pénzek odaítélésénél a kisebbségi médiumok esetében a pályázati kiírásoknál ne csak az interkulturalizmus és multikulturalizmus, illetve a tolerancia jegyében meghirdetett tartalmak élvezzenek előnyt. Támogassák egy-egy nemzeti közösség identitásmegőrző, hagyományápoló tematikájú projektumait, illetve például a naprakész informatív műsorok gyártását is anyanyelven. A kereskedelmi médiumok esetében is támogassák a közszolgálati tartalmakat.  

Elfogadhatatlan minden olyan kezdeményezés, amely arra irányul, hogy a Nemzeti Tanácsok ne lehessenek alapítói és társalapítói a kisebbségi médiumoknak. A nemzeti közösségek számára ugyanis ez az egyik garancia arra, hogy megmaradjanak anyanyelvű tájékoztatási eszközeik, és hogy azok fejlődőképesek legyenek, vagyis lépést tudjanak tartani a kor igényeivel. Egyetértünk azzal, hogy a Nemzeti Tanácsok nem befolyásolhatják az általuk alapított tájékoztatási eszközök irányítását és független, a közszolgálatiságnak eleget tevő szerkesztéspolitikáját. A kisebbségi tájékoztatásról szervezett közvitában meg lehet kérdezni azokat a tájékoztatási eszközöket, amelyeknek a nemzeti tanácsok az alapítói, hogyan vélekednek erről a kérdésről, de ne mások döntsenek a nevükben. Főleg ne azok, akik ebben a témában nem érintettek 

A készülő médiastratégia értelmében a Vajdasági Rádiónak és Televíziónak mindenképpen meg kell maradnia, elfogadhatatlan az intézmény regionális szintre süllyesztése. Tekintettel a tartomány többnemzetiségű voltára, ezáltal látjuk biztosítottnak a Vajdaságban élő nemzeti közösségek számára a garantált anyanyelvi tájékoztatást. A Vajdasági Rádiónak és Televíziónak a zavartalan működés biztosítása érdekében maradéktalanul meg kell kapnia az előfizetésből az őt megillető részt.   

A rádiók esetében szorgalmazzuk a kalózkodás leállítását, de nem értünk egyet azzal, hogy a kisebbségi rádióknak is több frekvencia engedélyt osztottak volna ki, mint az gazdaságilag indokolt lenne. Ellenkezőleg, magyar nyelven a szükségesnél kevesebb frekvenciát ítéltek oda, aminek következtében például Közép- és Dél-Bánát magyar nyelvű rádióműsor nélkül maradt, de Bácskában is vannak fehér foltok. Kérjük a jelenlegi helyzet felülvizsgálását és lehetőség szerinti korrigálását.

Nem támogatjuk a privatizáció folytatását azoknál az elektronikus tájékoztatási eszközöknél, amelyek kisebbségi nyelven is sugároznak műsort, mert az eddig tapasztalat azt mutatja, hogy az új tulajdonos a legtöbb esetben alaposan lecsökkentette, vagy megszüntette a kisebbségi műsort. A készülő szerbiai médiastratégia kapcsán Szabadkán megtartott közvitán éppen a szerbiai tájékoztatási miniszter helyettese jelentette ki, hogy a már lezajlott magánosítás Szerbia egyes részein valóságos pusztaságot hagyott maga mögött, hiszen a folyamat a helyi médiumok 58 százalékánál sikertelennek bizonyult.

Az állam a társadalmi célú és közérdekű felhívásait a helyi médiumok mellett a nemzeti közösségi médiumokban is tegye közzé. Az állam minden szinten egyenlően ossza szét a reklámokat (felhívások, pályázatok, a közvállalatok hirdetései stb.), gondoljon a helyi és a kisebbségi tájékoztatási eszközökre is.

A Vajdaságban élő nemzeti közösségek tájékoztatását a tartományi médiastratégiának kell szabályoznia. Ebben a dokumentumban valamennyi kisebbségi tájékoztatási eszköznek meg kell találni a helyét, a tartományi szintű írott és elektronikus médiától a kistérségi médiáig. A médiastratégia biztosítsa a több évtizedes hagyományra visszatekintő magyar nyelvű lapvonal (gyermek és ifjúsági sajtó, napilap, hetilap) megőrzését, valamint foglalkozzon az újságírói utánpótlás nevelésével és a szakmai továbbképzéssel is.

A frekvencia engedéllyel rendelkező médiumok számára automatikusan biztosítsák a digitális átállás után is a sugárzási lehetőséget, legalább a frekvencia engedély lejártáig. A nemzeti közösségek számára részarányosan biztosítsanak digitális csatornát, a szerzett jogok csorbítása nélkül. A digitális sugárzásra való átállás műszaki feltételeiről a lakosságot részletesen tájékoztatni kell.

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöksége

Újvidék, 2010. 10. 12.

http://www.youtube.com/watch?v=CRYqaH51cXo

 

Mit tartalmazzon a vajdasági magyar médiastratégia?

Szabadkán ülésezett a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöksége

A vajdasági magyar médiastratégia továbbgondolása és a kistérségi médiatár további bővítése volt a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete Szabadkán megtartott elnökségi ülésének központi témája. A jelenlévők messzemenően egyetértettek abban, hogy a szakmai szervezetnek jelentős szerepet kell vállalnia a vajdasági magyar médiastratégia kidolgozásában. Javaslataikkal a legfontosabb jövőbeli célokra és az ezek megvalósításához szükséges teendőkre kell utalniuk. Az elnökség tagjai több olyan témakört is megjelöltek, amelyeknek a véleményük szerint bele kellene kerülniük a médiastratégiába, ám ezeknek a részletes kidolgozását egy későbbi időpontra halasztották.
A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnökétől, Tóth Líviától megtudtuk, az egyesület a saját honlapján és a Magyar Nemzeti Tanács honlapján is közzéteszi a jelentős mértékben kibővített Vajdasági Magyar Médiatárat. Egyben felkér minden érintettet, nézze meg, illetve, szükség szerint pontosítsa és bővítse a katasztert. A cél ugyanis közös: egy minél tökéletesebb adatbázis létrehozása, amelynek az adatait a jövőben mind a hazai, mind az anyaországi szervek hiteles forrásként használhatják, ugyanis a tapasztalatok azt mutatják, a jelenlegi listák nemcsak hiányosak, hanem igencsak elavultak is.
A VMÚE elnökségének következő ülését a tervek szerint október első felében tartják meg, amikor újra napirendre kerülnek a vajdasági magyar médiastratégia továbbfejlesztéséhez szükséges javaslatok és egyéb fontosabb kérdések is.

me.

Túlélési technikák az újságírásban

Már több évre visszamenőleg, hagyományosan szeptember közepe táján tartja meg gyergyószárhegyi szakmai találkozóját a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE). Az idei tanácskozáson a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének (VMÚE) tagjai mellett a Magyar Újságírók Kárpátaljai Szövetségének (MÚKSZ) képviselői is részt vettek. 
A kétnapos konferencia központi témája a Médiastratégia és túlélési technikák volt. A jelenlévők arra keresték a választ, hogyan élhetik túl gazdasági és szakmai téren az elkövetkező időszakot. Az erdélyi, kárpátaljai és vajdasági kollégák egyetértettek abban, hogy a Szülőföld Alapnak az idei pályázatok elbírálásakor tapasztalt „sajtóellenes” viselkedése miatt nehéz helyzetbe kerültek a határon túli kisebbségi lapok. Közös reményként fogalmazódott meg, hogy az őszi pályáztatás után jobbra fordul a kialakult áldatlan helyzet. A minőségi újságírás megőrzésének fontossága mellett szóba került az is, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben és a nehezülő piaci körülmények között miként lehetséges megőrizni a lapok által vállalt közszolgálatiságot és közösségi küldetést.

 

Ambrus Attila, Hecser Zoltán és Karácsonyi Zsigmond

 

-- Ezek az összejövetelek azért is nagyon fontosak, mert a külhoni és a magyarországi kapcsolataink egyaránt erősödnek – hangsúlyozta Karácsonyi Zsigmond, a MÚRE elnöke, aki nyilatkozatában kitért arra is, hogy egyes külhoni magyar lapok akár meg is szűnhetnek a pénzhiány következtében. Problémának tartja, hogy az újságírók alulfizetettek, mert így a fiatalok körében nem lesz vonzó ez a hivatás. A minőségi romlás nem csak a magyar médiának árthat, hanem a közösségnek is.

 

A találkozó résztvevőinek egy csoportja

 

A Gazdaság és sajtó munkacím alatt Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, Kőszeghy Elemér és Dunda György (Kárpáti Igaz Szó), valamint Kókai Szilveszter (a Hét Nap igazgatója) és Tóth Lívia (VMÚE) fejtette ki nézeteit. A szerzői jogdíjakról és a váltakozó törvénykezésről Hecser Zoltán, a Hargita Népe lap főmunkatársa értekezett. Havasi János, a Magyar Televízió közéleti igazgatója és Csermák Zoltán, a magyar köztévé kiemelt szerkesztője a határon túli kisebbségi műsorokról beszélt, valamint bemutatkozott Garzó Ferenc, az MTI tudósítója is.

Az esemény keretében két könyvbemutatót is tartottak: az érdeklődők Kuti Márta Írásnyomok és Koszta István Nem (csak) Erdély volt a tét című munkáját ismerhették meg. 

A rendezvény ünnepélyes záróakkordjaként a szárhegyi Lázár-kastély lovagtermében tartották meg a MÚRE díjkiosztó estjét, amit mások mellett megtisztelt jelenlétével Kelemen Hunor, a román kulturális tárca minisztere is. A szakmai testület nívódíját elektronikus média kategóriában Oláh-Gál Elvira, a Határok nélkül tudósítója kapta Székelyföld népszerűsítéséért és problémáinak pártatlan bemutatásáét, az írott sajtóból viszont Puskel Pétert, a Nyugati Jelen munkatársát találták érdemesnek erre a rangos elismerésre.

A Sebesi Imre-díjat a kolozsvári Csatári Melinda, valamint Romeo Couţi, a Román Televízió Kolozsvári Stúdiójának igazgatója kapta, elismerve ezzel a magyar és a nemzetiségi adások fennmaradásáért tett erőfeszítéseit. A pályakezdő rádiósoknak járó Tomcsányi Tibor-emlékdíjat Ambrus István, a Kolozsvári Rádió fiatal munkatársa érdemelte ki. Tényfeltáró újságírói munkásságukért, Oltyán László-emlékdíjat ítéltek oda a csíkszeredai Daczó házaspárnak, Dénesnek és Katalinnak.

A Hargita Megyei Önkormányzat és a Gyergyószárhegyi Művésztelep évek óta kiemelt figyelemben részesíti a legjobb kulturális újságírót. Az idén Bogdán Lászlót, a Háromszék című napilap munkatársát és Garzó Ferencet, a Magyar Távirati Iroda bukaresti tudósítóját jutalmazták. 

 

                                                             

Szárhegytől elérhető távolságban található a csodás szépségű Békás-szoros                                                                                               A csíkszeredai Millenniumi templomban

(Tha)

 

Tartalmas program, jó hangulat

 

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének és a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójának közreműködésével tartották meg a Bánáti Újság 11. Nyári Újságíró Iskoláját, amelynek házigazdája ezúttal is a tiszaszentmiklósi Tiszaszentmiklós Magyar Kultúrkör volt.

A mintegy húsz erdélyi és vajdasági fiatalnak tartalmas programot készítettek a szervezők, hiszen nem hiányzott sem a komoly munka, sem a szórakozás. A hír fogalmával, elméletben és gyakorlatban egyaránt Kókai Péter, a Magyar Szó újságírója segítségével ismerkedtek meg, Szűcs László, a nagyváradi Erdélyi Riport főszerkesztője viszont A hír szent, a vélemény szabad címmel tartott előadást. Maksay Magdolna, a Kolozsvári Rádió szerkesztője a rádiózás rejtelmeibe pillantott be, Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője és Máriás Endre, a Képes Ifjúság munkatársa az interjúról beszélt. Az idei tanfolyam kiemelt témája volt az internetes újságírás, a blogok, a közösségi portálok stílusa, nyelvezete. Mennyit bír el az internet? címmel Vanger László, a Vajdaság Portál szerkesztője és Szögi Csaba, a Képes Ifjúság munkatársa érdekes mondanivalóval szolgált a diákoknak. Molnár Edvárd, a Magyar Szó fotósa a jó sajtófotóról, Szalai Attila, a Hét Nap karikaturistája pedig a rajz, a karikatúra szerepéről osztotta meg gondolatait.

A tábor résztvevői munkafeladatot is kaptak: mindenkinek el kellett készítenie egy-egy interjút és jegyzetet, majd az utóbbit Kaszás Angélának, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet munkatársának a segítségével nyelvhelyességi szempontból is megbeszélték. 

Az iskola hallgatói csatlakoztak a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójának csókai találkozóján jelen lévő újságírókhoz és közös kiránduláson vettek részt. A csoportot a Topolyai-tó partján Egeresi Sándor, a Tartományi Képviselőház elnöke, Bácsfeketehegyen pedig Pál Károly, a VMSZ ügyvezető alelnöke látta vendégül. A társaság egy része az estét Bordás Győző Kertkapu és Sárközi Ferenc A múltból merítettem II. című kötetének a bemutatóján, illetve a leányfalusi Szekérszínház előadásán töltötte, a fiatalok viszont a Dombos Festet választották.

Kísérőrendezvényként a tiszaszentmiklósi Ifjúsági Otthonban az Orpheus Theater színtársulata mutatta be Lénárd Róbert: 243 című művét, a parókián pedig Szalai Attila karikatúra- és ifj. Novák Mihály lomográfia kiállítását tekinthették meg az érdeklődők.

 (Tha)

 

Tájékoztatási eszközeinket meg kell tartani!

 

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete megdöbbenéssel értesült, hogy a Vajdaság Ma délvidéki hírportál anyagi okokból felfüggeszti a működését. Sajnos, mi csupán erkölcsi támogatásunkról biztosíthatjuk a hírportált, amely magánvállalkozásként, rövid idő alatt fontos része lett a délvidéki közszolgálati médiának. A VMÚE elfogadhatatlannak és megengedhetetlennek tartja az internetes újság esetleges teljesen megszűnését, nem csak azért, mert a honlapnak fontos szerepe van a vajdasági magyar sajtópaletta sokszínűségének a megtartásában, hanem azért is, mert vidékünkön a Vajdaság Ma a kor tömegtájékoztatási elvárásait tükröző internetes újságírás legjelesebb úttörőjének tekinthető.

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete ugyancsak aggodalommal kíséri a negyven éve működő, közszolgálati tevékenységet végző Zombori Rádióról érkező híreket. Annak ellenére, hogy Zomborban ez az egyedüli elektronikus médium, amely több nyelven – magyarul is – tájékoztat, és az egyetlen, amely Nyugat-Bácskában körzeti engedéllyel rendelkezik, az önkormányzat többéves felelőtlen viszonyulása teljesen ellehetetlenítette a működését.

A VMÚE nyomatékosan felkéri az illetékeseket, mindenek előtt az újonnan megalakuló Magyar Nemzeti Tanácsot és a vajdasági magyar politikum befolyásos képviselőit, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy megoldódjanak mindkét szerkesztőség gondjai, és rendeződjenek a vajdasági magyar tájékoztatásban hosszabb ideje uralkodó áldatlan állapotok.

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöksége

 

Tegyük teljessé a kistérségi médiatárat!

 

Közgyűlést tartott a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete

 

Szabadkán, a Magyar Ház üléstermében tartották meg a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének közgyűlését, amelyen elfogadták az újrabejegyzéshez szükséges módosított alapszabályzatot, valamint a tavaly novemberben megválasztott új elnökség összegezte az eddigi munkáját. 

Tóth Lívia, a VMÚE elnöke elmondta, mivel előzőleg az egyesületben hosszabb ideig szünetelt a munka, a legsürgetőbb célkitűzés „soraik rendezése” volt. A szakmai szervezetnek jelenleg mintegy száz regisztrált tagja van, de természetesen továbbra is várják a csatlakozni kívánó kollégák jelentkezését. Az évi munkatervben szereplő feladatok közül rendkívül fontosnak tartja, hogy elkészült a kistérségi médiatár, amelyben a vajdasági településeken működő magyar nyelvű helyi írott- és elektronikus média jegyzékét állították össze. Mivel az adatbázis – amely az egyesület honlapján: www.vmue.org.rs található meg – még nem teljes, felkért mindenkit, járuljanak hozzá a kiegészítéséhez. A jelenlévőkkel ismertette az elnökség azon döntését, hogy a VMÚE saját újságírói díjat alapít, amelyet a következő évben szeretnének először átadni, valamint beszélt az Újságírók Magyarkanizsai Egyesületével kötött együttműködési megállapodásról és az újságíróbálról is, amelyet szeretnének hagyományossá tenni.

Klemm József alelnök a szlovéniai Lendván megtartott nemzetközi médiakonferenciáról számolt be. Az összejövetelen a VMÚE elnökségének néhány tagja is részt vett és figyelemreméltó felszólalásokkal járult hozzá a találkozó sikeréhez. A külhoni magyar újságírók felvállalták, hogy az egységes magyar médiastratégiában megfogalmazzák azt a részt, amely a külhoni magyar médiastratégiára vonatkozik. Két nyertes pályázatnak köszönhetően a lendvai párbeszéd Csókán folytatódhat, ahol július 1-4-e között Kárpát-medencei magyar újságíró találkozót és továbbképzést rendeznek. 

Léphaft Pál, az egyesület másik alelnöke elemezte a Magyar Nemzeti Tanács által kidolgozott és közzétett médiastratégiát, majd az ezzel kapcsolatban kialakult vita után az egybegyűltek arra a megállapodásra jutottak, hogy a tervezet kapcsán a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének is meg kell fogalmaznia az álláspontját.

Martinek Imre fotóján a közgyűlés munkaelnöksége: Klemm József, Tóth Lívia, Léphaft Pál és Máriás Endre

  (Tha)

 

Médiabarangolás a Kárpát-medencében

 A Szlovén RTV Magyar Műsorok Stúdiója és Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet április 15-18-a között nagyszabású és rendkívül sikeres médiakonferenciát szervezett Lendván. A külhoni magyar média szerepe és jelentősége a Kárpát-medencében című tanácskozáson valamennyi anyaországon kívüli magyar kisebbségi közösség küldöttsége részt vett.

Tanácskozás közben

A lendvai Városháza dísztermében összegyűlteket Zver Ilona, a Szlovén RTV vezérigazgatójának magyar nyelvű műsorokért felelős mb. helyettese, Kocon József, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke, Anton Blaľek, Lendva Községi polgármestere és Szili Katalin, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma Állandó Bizottságának elnöke köszöntötte.

Szili Katalin évek óta kiemelt figyelmet szentel a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójának, hatékonyan támogatva annak tevékenységét is. Beszédében a kisebbségek megtartó erejének fontosságát hangsúlyozta, amely által a kisebbségi média hátterének a biztosítása is könnyebben megvalósulhat. Ígéretet tett arra, hogy a bizottság elnökeként a továbbiakban is minden lehetséges módon igyekszik segítséget nyújtani ahhoz, hogy a nemzeti egység létrejötte mellett az egységes médiatér kialakítására tett erőfeszítések is megvalósulhassanak, valamint felkérte a tanácskozás résztvevőit, hogy a célok megvalósításának megkönnyítése érdekében – a magyar médiakatalógus részeként – készítsék el a külhoni magyar médiakatalógust.

A Kárpát-medencei médiabarangolás során a felszólalók a muravidéki, a horvátországi, a vajdasági, a felvidéki, a kárpátaljai, az erdélyi helyzetet vázolták, de kialakult egy kép az ausztriai magyar médiáról is. Régiónkból szinte teljes létszámban jelen volt a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöksége, vagyis a Magyar Szó, a Hét Nap, a Képes Ifjúság, a Jó Pajtás, a Vajdasági Rádió és Televízió, a Pannon RTV és a Szabadkai Rádió képviseltette magát. A kollégák a vajdasági magyar médiatérkép felvázolása és a VMÚE által elkészített kistérségi médiajegyzék bemutatása mellett beszéltek a vajdasági intézményépítés és intézménymegtartás sajátosságairól, és felhívták a figyelmet a régiók közötti párhuzamok megvonásának a fontosságára is.

A muravidéki magyar közszolgálati elektronikus médiáról Zver Ilona, Lovrić Mirjana, a Lendvai Tévéstúdió felelős szerkesztője, Végi József, a Muravidéki Magyar Rádió felelős szerkesztője, a Népújság hetilapról pedig Király M. Jutka felelős szerkesztő beszélt. A horvátországi magyar tájékoztatást Kriják Krisztina, az Új Magyar Képes Újság, a Drávatáj magazin műsor és a Baranya Rádió szerkesztője ecsetelte, a vajdaságit pedig Tóth Lívia, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöke, valamint Klemm József és Léphaft Pál alelnökök. Magyar média Ausztriában címmel Deák Ernő, a Bécsi Napló főszerkesztője hozott beszámolót, a felvidéki ismertetőt Lovász Attila újságíró, a kárpátaljait Kőszeghy Elemér, a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője, az erdélyit Ambrus Attila, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke, a Brassói Lapok főszerkesztője és László Edit, a MÚRE alelnöke, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa tartotta.

A megbeszélés második része a Kisebbségek a magyarországi médiában, illetve az Európai Unióban címet viselte. Ebben a részben szerepet vállalt Németh Árpád, a Duna TV főszerkesztője, Havasi János, az MTV Határon túli szerkesztőségének vezetője, Klein Judit, az MTV kisebbségi műsorok szerkesztőségének vezetője, Lovász Attila újságíró (Nemzetiségi rádiózás Magyarországon), M. Lengyel László (A magyarországi nemzetiségek sajtója) és Vincze Lóránt politikai tanácsadó, a brüsszeli EP képviselői irodából.  

Komlós Attila átveszi az elismerést

A rendezvény keretében megünnepelték a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója létrehozásának ötödik évfordulóját is. A határokon átívelő szakmai szervezet alakulását és munkájának megkezdését a Határon Túli Magyarok Hivatala segítette, ezért Komlósi Attilának, a HTMH akkori és egyben utolsó elnökének köszönetként egy jelképes kitüntetést adományoztak. Miután jelezte csatlakozási szándékát, az ülésen a KMÚEK teljes jogú tagjává vált a Horvátországi Magyar Újságírók Szövetsége.

A régiók küldöttsége Szili Katalinnal megkoszorúzta Zala György neves, lendvai születésű szobrászművész mellszobrát

Csáktornyai emlék 

A konferencia résztvevőinek természetesen jutott idejük arra is, hogy megismerkedjenek Lendva nevezetességeivel és a város magyar intézményeinek a tevékenységével, muraközi kirándulásuk során pedig többek között útba ejtették, Szentilonát, Csáktornyát, Muraszombatot és Bántornyát is. 

TÓTH Lívia és MÁRIÁS Endre összefoglalója

 

 

A Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójába tömörült muravidéki, erdélyi, vajdasági, kárpátaljai, felvidéki és horvátországi tagszervezetek valamint szakmabeliek az ausztriai magyar újságírók képviselőjének tevékeny részvételével 2010. április 15-e és 18-a között Lendván tartották meg évi közgyűlésüket. A Kárpát-medencei magyar média szerepének és jelentőségének szentelt tanácskozás résztvevői a határokon átívelő szakmai szervezet létrehozásának ötödik évfordulóját is megünnepelve a következő

                                     Z Á R Ó N Y I L A T K O Z A T O T

 fogadták el:

1. A Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójának tagszervezetei megelégedéssel nyugtázták, hogy a KMÚEK működésének első öt évében szinte hiánytalanul sikerült elérni azokat a fő célokat, amelyek szükségessé tették a külhoni magyar újságírók összefogását: javult a tagszervezetek közötti kommunikáció, felgyorsult az egyes magyar nemzetrészekre vonatkozó információk cseréje, valamint közös álláspontok fogalmazódtak meg a külhoni magyar sajtóra és a kisebbségi magyar újságírók helyzetére vonatkozóan. A közös fellépésnek köszönhetően a magyarországi és a külhoni magyar politikum a médiumokkal kapcsolatos szakmai kérdésekben mind gyakrabban tekinti releváns tárgyalópartnernek a KMÚEK-ot.

2. Felismerve azt a szerepet, amelyet a sajtó játszik a nemzeti azonosságtudat megőrzésében, a KMÚEK ismételten szorgalmazza, hogy a magyar nemzeti stratégia keretében mielőbb készüljön el a magyar médiastratégia, amely külön fejezetben foglalkozna a külhoni magyar média helyzetével, szerepével és feladatival. A határon átnyúló szakmai szervezet hajlandó magára vállalni ennek a fejezetnek, a külhoni magyar médiastratégiának a kidolgozását.

3. Az egységes magyar médiastratégia elfogadása felé vezető első lépésként a  legsürgősebben el kell készíteni a teljes magyar médiakatalógust, amely számba venné a Magyarországon és a külhoni nemzetrészekben megjelenő/működő valamennyi médiát.

A KMÚEK vállalja, hogy legkésőbb 2010. szeptember 30-áig véglegesíti a külhoni magyar médiakatalógust, és ezt eljuttatja a KMKF Állandó Bizottságának.

4. A tanácskozás résztvevői fontosnak tartják, hogy az illetékes magyar állami intézményekkel és a külhoni magyarok politikai képviselőivel karöltve minél előbb készüljön el a kisebbségi magyar média zökkenőmentes működését szavatoló hosszú távú támogatási stratégia, amely pontosítaná a határon túli magyar sajtónak szánt pénzösszegek odaítélésének és folyósításának szempontrendszerét és alapelveit.

5. Figyelembe véve az Európai Uniós intézmények szavatolta támogatási lehetőségeket, a KMÚEK tagszervezetei a közeljövőben megfogalmazzák a közérdekű írott sajtó kedvezményezett státusára és pozitív megkülönböztetésére vonatkozó javaslatokat, és megtalálják a módját annak, hogy ez a kezdeményezés Brüsszelben támogatókra találjon.

7. A magyar tömegtájékoztatás hatékonyságának növelése végett a KMÚEK kezdeményezi, hogy a külhoni magyar újságíró egyesületek kölcsönös kapcsolatépítése mellett a jövőben a konvenció szenteljen nagyobb figyelmet a magyarországi rokon szakmai szervezetekkel való együttműködés elmélyítésének.

8. Noha az elmúlt öt évben a KMÚEK több ízben is foglalkozott a külhoni magyar újságíróképzés fontosságával, a tanácskozás résztvevői ezúttal is felhívták a figyelmet arra, hogy a Magyarországon és az egyes magyar nemzetrészekben már működő iskolákkal, műhelyekkel és médiumokkal karöltve meg kell találni a külhoni magyar újságíróképzés és továbbképzés leghatékonyabb formáit. A célközönség és a médiafogyasztók szokásinak változása miatt eközben külön figyelmet kell szentelni az online-újságírással kapcsolatos alapismeretek elsajátításának.

 

Lendván, 2010. április 17-én                            A KMÚEK közgyűlésének résztvevői

 

Szárnyaló tervek, szűkös anyagi keret

Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá az ÚMKE és a VMÚE

Médiatalálkozót és tisztújító közgyűlést tartott az Újságírók Magyarkanizsai Egyesülete (ÚMKE). Az összejövetelen beszámoló hangzott el a tavalyi évben elvégzett munkáról, majd a jelenlévők megvitatták a 2010-re vonatkozó tevékenységi- és pénzügyi tervet.

Elhangzott, hogy az ÚMKE bekapcsolódott a vajdasági civil szféra rendkívül tömeges és hasznos szakmai tanácskozásának munkájába, pályázatokon vesznek részt, tanulmányutakat szerveznek, hogy informálódjanak más, elsősorban kisebbségi tájékoztatási eszközök működésének körülményeiről és helyzetéről, szakmai tanácskozáson vitatnák meg a kisebbségi médiumok privatizálásának veszélyeit. Már korábban is tervezték, de talán az idén sikerül megvalósítani az egyesületük fotósainak és a magyarkanizsai írók, újságírók könyveinek, publikációinak a kiállítását. Régóta dédelgetett ötletük a nyári médiatábor is, amelynek központi témája az újságírói kódex és az etika lenne. Rendkívül fontosnak tartják, hogy megismerjék az Európai Unióban kisebbségi nyelven működő tájékoztatási eszközök helyzetét, de a különböző előadások, tematikus kerekasztal-beszélgetések mellett véleménykutatást is rendeznének, hogy kiderítsék, milyen médiát szeretnének a községbeli polgárok.

-- Ez a projektum lehetővé tenné, hogy a magyarkanizsai médiumokban dolgozók olyan újabb ismereteket szerezzenek, amelyeket a mindennapi munkájuk során hasznosíthatnak. Elsajátíthatják például a szerkesztés főbb tudnivalóit, az objektív tájékoztatás szabályait, az újságírói etikát, a közszolgálatiság ismérveit. Minderre azért mutatkozik szükség, mert községünkben kevés a hivatásos újságíró, szerkesztő, ezért a tájékoztatásban dolgozók folyamatos képzését a kiemelt tennivalóink között tartjuk számon. Lépést kell tartanunk a polgároknak azzal a követelményével is, hogy mind igényesebb tájékoztatást várnak el tőlünk. Az önkormányzat jelentékeny összeget fordít a médiumok működtetésére, éppen ezért fontos, hogy a helyi tájékoztatási eszközök közkedveltebbek legyenek, az itt élők olvassák hetilapunkat és honlapunkat, nézzék az Info TV műsorát, hallgassák a rádió programjait. Szeretném bejelenteni, hogy Kanizsai Figyelő címmel, havi egy alkalommal hamarosan új magazin kerül az olvasók elé – mondta Röhrig Ottó, az ÚMKE eddigi és új elnöke, ugyanis a közgyűlés a következő megbízatási időszakra is őt kérte fel az egyesület vezetésére.   

Negyedik alkalommal szervezték meg középiskolások és egyetemisták részére az Aranytollas diák elnevezésű fogalmazási pályázatot, amelyre több mint harminc munka érkezett. A nyertesek könyvjutalmat kaptak, sajnos, a szűkös keretből a pedagógusok megajándékozására már nem futotta, pedig megérdemelték volna, mert lelkesen felkarolták az akciót. Első díjas lett Aranyos Rita, a törökkanizsai gimnázium első osztályos tanulója, Harmath Hajnalka tanítványa, második helyezett Újházi Endre, harmadik Császár Andor, mindketten a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Középiskola diákjai. Különdíjat kapott Tóth Valentin és Szabó Katalin.

Az ÚMKE közgyűlésén kihirdették a 2009-es év legsikeresebb újságíróit, akik az önkormányzat támogatásának köszönhetően ajándékcsomagot kaptak. A díjazottak: Csendir Viktor (Info TV), Aranyos Klára és Molnár Csikós Benedek (Új Kanizsai Újság).

A találkozó keretében Tóth Lívia, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének és Röhrig Ottó, az Újságírók Magyarkanizsai Egyesületének elnöke együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá. A dokumentumban kimondják, folyamatosan fáradoznak az objektív tájékoztatás feltételeinek a megteremtésén, a szakma tekintélyének és megbecsülésének a növelésén, tagságuk érdekképviseletének a megvalósításán.  

(Tha)

 

Együttműködési szándéknyilatkozat

Az Újságírók Magyarkanizsai Egyesülete és a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete között

A két újságírói egyesület együttműködéséről szóló nyilatkozatának sajátkezű aláírásával az ÚMKE és a VMÚE elnöke kifejezi szándékát, hogy a továbbiakban tájékoztatják egymást aktivitásukról, rendezvényeiken kölcsönösen képviseltetik magukat és segítik tagságuk szakmai továbbképzését.

Folyamatosan fáradoznak az objektív tájékoztatás feltételeinek a megteremtésén, a szakma tekintélyének és megbecsültségének a növelésén és tagságuk érdekképviseletének a megvalósításán.

 

Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete                                    Újságírók Magyarkanizsai Egyesülete

  (Tóth Lívia elnök)                                                                         (Röhrig Ottó elnök)

 

Magyarkanizsa, 2010.03.18

 

Magyarként

A Pannónia Alap felhívása

Március 15-e, a Magyar sajtó napja alkalmából a Pannónia Alap pályázatot ír ki fiatal amatőr filmesek részére maximum 8 perces kisfilm elkészítésére.

A pályázat témája: Magyarként

A beérkező pályamunkáknak olyan filmeknek kell lenniük, amelyeket Vajdaságban forgattak, és még nem kerültek bemutatásra. Műfaji korlátozás nincs. A filmeket DV-szalagon vagy DVD-n kell eljuttatni. A jeligével ellátott filmeket a következő címre várják: Pannónia Alap – Fond „Panonija”, Ago Mamuľić u. 11/III, 24000 Szabadka. Beadási határidő: 2010. szeptember 10. 

A pályamunka leadásával a szerző a filmhez kötődő bemutatási és sugárzási jogokat átadja a Pannónia Alapnak.

A pályázaton részt vehet minden olyan 15 és 22 év közötti fiatal, aki Vajdaságban állandó lakhellyel rendelkezik és eleget tesz a pályázási feltételeknek.

A Pannónia Alap munkatársai nem vehetnek részt a pályázaton.

Díjak:

  1. díj – 15.000,00 dinár

  2. díj –   8.000,00 dinár

  3. díj --  5.000,00 dinár

A díjazott munkákat a Délvidéki Mozgókép Napján, október 13-án mutatják be a Pannon TV-ben.

 

Március 15-e – sajtószabadság

 A VMÚE elnöksége március 10-ei ülésén kidolgozta és közzétette állásfoglalást a vajdasági magyar sajtóban felmerülő legaktuálisabb kérdések kapcsán. A szakmai testület a kialakult helyzetet a következőképpen összegezte és véleményezte:

 Március 15-e – sajtószabadság. A két fogalom több mint másfél évszázada cseng össze a magyar köztudatban. Az azóta folyamatosan hangoztatott veretes eszmék megvalósítása ma is próbára teszi a közösséget és az újságíró társadalmat. Ezt bizonyítják a vajdasági magyar újságírásban zajló események, mindenek előtt a közszolgálati tájékoztatás közösségi ellenőrzése kapcsán kirobbant vita.

A VMÚE Elnöksége szerint különbséget kell tenni a szólás szabadsága és a sajtószabadság között. Amíg a szólásszabadság elsősorban az egyéni szabadságról szól, addig a sajtószabadságban azonos mértékben kell jelen lennie a vélemény szabadságának és a közösség iránti felelősségnek is. A kisebbségi médiában ennek az egyensúlynak a megtartása még fontosabb követelmény. Az ilyen egyensúlyteremtés azonban a kidolgozatlan nemzeti- és médiastratégia nélkül rendkívül nehéz, hiszen az újságíró csak a saját tapasztalatára, szakmai felkészültségére és erkölcsi felelőségére támaszkodhat.

A VMÚE Elnöksége elvben nem zárkózik el attól a nemzetközi sajtóban sem ismeretlen gyakorlattól, hogy a közösség szakmai véleményt mondjon az általa létrehozott és fenntartott médiumokról, ugyanakkor a legerélyesebben elítéli a cenzúra minden formáját: fegyelmezés tehát nem, fegyelem igen, rendcsinálás nem, segítségnyújtás igen.

Március 15-e kapcsán a VMÚE Elnöksége sürgeti egy olyan nemzeti konszenzussal létrejövő médiastratégia kidolgozását és elfogadását, amely a médiában lehetőséget nyújtana a szabad véleménynyilvánításra, ugyanakkor feltételeket teremtene arra, hogy sajtónk a közszolgálatiság eszméjével összhangban valóban a vajdasági magyarság javát szolgálja.

 A VMÚE elnöksége a többi napirendi pont között megvitatta a Napleány újságírói díjat odaítélő kuratórium válaszát is, amelyben közlik, hogy az újságíró egyesület, mint szakmai szervezet, a jövő évtől kezdve megteheti felterjesztését a díjra. Az elnökség tudomásul vette a felkínált lehetőséget, de nem kíván élni vele, ugyanis döntést hozott a saját szakmai díjának a megalapításáról, amelyet – több kategóriában – a VMÚE tagságának javaslata alapján a következő évtől kezdődően ítélne oda azoknak a kollégáknak, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a vajdasági magyar újságírásban.

 (Tha)

 Kapcsolódó videó:  

http://www.youtube.com/watch?v=h_0kda_q-C8

 

Politikai csatározás helyett – megoldást!

A Szabadkai Rádió fennmaradását veszélyeztető és hatékony működését ellehetetlenítő helyzet kapcsán a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöksége nyílt levéllel fordul a szabadkai városi vezetőséghez, a politikai pártokhoz, a civil szervezetekhez, és a médiaház minden hallgatójához, sürgetve, hogy közös összefogással oldják meg a három nyelven sugárzó, nagy hagyománnyal rendelkező médium gondjait.

A VMÚE elnöksége sajnálattal szögezi le, hogy egyesek a Szabadkai Rádiót ismét (vagy még mindig) politikai csatározás, leszámolás eszközeként kezelik, amint az az elmúlt napok történéseiből egyértelműen kiderül. A gondok nem új keletűek, de az illetékesek most sem az okok feltárását és orvoslását helyezik előtérbe. Ehelyett a pártok és a problémákért felelős személyek egymást hibáztatják az intézmény rendezetlen helyzete, tisztázatlan jogállása miatt, és ennek a meddő vádaskodásnak az ott dolgozók isszák meg a levét. De ami talán még fontosabb: ha semmi sem változik, akkor a történések kárvallottjai elsősorban a hallgatók lesznek, de nem kevésbé a magyar, a szerb és a horvát nyelvű közszolgálati elektronikus tájékoztatás egésze is. Az ilyen lehetséges fejleményeket nem szabad megengedni, hiszen a hallgatottsági felmérések szerint a megkérdezettek túlnyomó többsége, főleg a nemzeti kisebbségekhez tartozók, igénylik a helyi és regionális közszolgálati tájékoztatást. A hallgatóknak ezt a tömegesen megfogalmazott elvárását azért sem lehet szem elől téveszteni, mert az alkotmány által szavatolt jogról van szó. 

A VMÚE Elnöksége ezért ismételten felszólítja az alapítót és a pártokat, hagyjanak fel a torzsalkodással, és mielőbb lássanak hozzá a Szabadkai Rádió helyzetének hosszú távú rendezéséhez, amely megfelelő munkafeltételeket szavatol a dolgozóknak, és lehetővé teszi, hogy a médium teljes egészében kielégítse a hallgatóságának jogos elvárásait.

 

Újvidék, 2010. 02. 26.

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöksége

 

Újságíróbál a Papuliban

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete 2010. február 20-án újságíróbált szervezett Zentán a Papuli vendéglőben. A jó hangulatú eseményre, amelyen a zenét a Carioca de Brasil együttes szolgáltatta, ötvenen jöttek össze. Az est keretében bemutatkozott Sóti Julianna zentai énekesnő, aki jelenleg Magyarországon, a Kőbányai Zenei Stúdióban folytatja tanulmányait.

A tombola nyereményeit a szabadkai Népszínház, az Újvidéki Színház, a Hét Nap és a Magyar Szó szerkesztősége, az újvidéki Forum Könyvkiadó, a zentai Mojo Club, a TM-People Kft., Pál Károly és a bácsfeketehegyi Lódi pincészet, Ótos András és Gergely József fotóriporter, valamint Szalai Attila karikatúrista biztosította.

Az első újságíróbálról, amelyet a szervezők hagyományossá szeretnének tenni, Barát István fotói adnak ízelítőt.

 

(Tha)

 

Készül a kistérségi médiatár

2010. február 1-jén ülésezett Újvidéken, a Magyar Szó székházának negyedik emeleti tanácstermében a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöksége. A testület összejövetelén Tóth Lívia, a VMÚE elnöke beszámolt arról, hogyan halad a vajdasági kistérségi média feltérképezése. Habár az összeállítás még nem teljes, az egyesület máris komoly adatbázissal rendelkezik a magyar nyelven (is) megjelenő helyi lapokról, magyar adást sugárzó rádiókról és televíziókról.

A VMÚE-ben a tisztújító közgyűlés óta folyamatosan dolgoznak a „tagsági ügyek” rendezésén, aminek eredményeként a szakmai civil szervezetnek jelenleg hetven tagja van, de ez a szám folyamatosan növekszik.

Az elnökségen többek között határozatot hoztak arról, hogy együttműködési megállapodást írnak alá az Újságírók Magyarkanizsai Egyesületével, valamint elfogadták azt a javaslatot, hogy együttműködést kezdeményeznek a vajdasági Napleány újságírói díjat odaítélő testülettel.

 (Tha)

Kapcsolódó videó:

http://www.youtube.com/watch?v=DdlxtC8gwk4

 

A VMÚE feltérképezi a vajdasági magyar tájékoztatás helyzetét

Az Újságírók Magyarkanizsai Egyesülete január 28-án Tóth Líviát, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnökét látta vendégül.
A helyi egyesület munkáját a házigazda Röhrig Ottó, az ÚMKE elnöke vázolta. Mindenekelőtt kiemelte, hogy a fő cél a tagság érdekképviselete, a fiatalok továbbképzése, a szakma megbecsülése, a magyar nyelv ápolása, az objektív és közszolgálati tájékoztatás szabályainak ismertetése, a szerkesztés tudnivalóinak elsajátítása és nem utolsó sorban más civil szervezetekkel, újságíró egyesületekkel folytatott együttműködés. Emellett az egyesületi tagok időnként ellátogatnak egy-egy magyarországi médiumba, hogy európai uniós tapasztalatokkal gazdagítsák tájékoztatással kapcsolatos ismereteiket.


A taglétszám immár hat éve 25-30 között alakul. Az egyesületnek nemcsak az újságírók lehetnek a tagjai, hanem írók, költők, rendezők, operatőrök és fotósok is, mindazok, akik a médiában dolgoznak, attól függetlenül, hogy állandó munkaviszonyt létesítettek-e vagy tiszteletdíjasok. A tagsági díj az egyesület megalakulása óta változatlanul 480 dinár. Az ÚMKE hagyományosan megszervezi az Aranytollas diák elnevezésű, középiskolásoknak és egyetemistáknak szánt fogalmazási versenyt, amelynek eredményét, a magyar sajtó napja jegyében az egyesület márciusi évi közgyűlésén ismertetik. Ezen a Média-találkozón évről-évre kihirdetik és megjutalmazzák a korábbi esztendő legsikeresebb egyesületi tagjait. A szakmai, tematikus kerekasztal beszélgetésekre a Vajdaság kiemelkedő közéleti személyiségeit, elsősorban médiaképviselőit hívják meg.
Az egyesület idei tervében az ÚMKE kapcsolatépítést irányozott elő a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületével és az erdélyi MÚRE rokonszervezettel, emellett szakmai találkozókat, fotókiállítást, könyvbemutatót tart majd. Elhangzott továbbá, hogy a projektumokkal az elmúlt hat évben sem a magyarországi, sem pedig a hazai pályázatokon nem nyertek, a magyarkanizsai önkormányzat azonban felkarolta és támogatja az egyesületet.
Tóth Lívia, a VMÚE elnöke, a Hét nap újságírója elmondta, hogy az egyesület már hat évvel ezelőtt megalakult, de működése a kezdeti lendület után nem úgy folytatódott, ahogyan szerették volna. A tavalyi év végén új elnökséget választottak, amely teljes erőbevetéssel fogott hozzá a munkához. Az elnökségben helyet kapott a Magyar Szó, a Képes Ifjúság, a Jó Pajtás, az Újvidéki Rádió és Televízió, a Pannon és a Mozaik Televízió, a Hét nap és a Szabadkai Rádió képviselője is. A megújult egyesület legfontosabb célja a tagság érdekvédelme, a vajdasági magyar médiastratégia kidolgozásához való szakmai hozzájárulás, a vajdasági magyar újságírás helyzetének feltérképezése, ideértve a szórványt is. Emellett a munkaadó és munkavállaló kapcsolatának figyelemmel kísérése, az újságírók folyamatos képzése, a szerkesztőségekkel való hatékony együttműködés feltételeinek megteremtése, a magyar nyelvű tájékoztatás utánpótlásának nevelése és képzése, nem utolsó sorban egy ifjúsági szakosztály beindítása, valamint a más, belföldi és határon túli magyar újságíró egyesületekkel való együttműködés.
A tagsági díj 500 dinár. A tagok nem csak újságírók lehetnek, hanem operatőrök, fotósok, hangfelvevők stb. egyaránt. Eddig több mint hatvanan tagosodtak be az egyesületbe, amely honlapot is működtet, a cím www.vmue.org.rs
A tartalmas beszélgetés után abban állapodtak meg, hogy a továbbiakban együttműködik a két egyesület, ugyanakkor a házigazdák meghívták Tóth Líviát az ÚMKE hagyományos, évi közgyűléssel egybekötött Média-találkozójára, amelyet márciusban tartanak meg.

 

Röhrig Ottó

(Forrás: Magyarkanizsa község hivatalos honlapja)

 

Készül az új vajdasági magyar médiastratégia

Megtörténtek az első konkrét lépések a vajdasági magyar médiastratégia kidolgozásával kapcsolatban, olvasható a Szabadkai Rádió honlapján. A Magyar Nemzeti Tanács tájékoztatási bizottsága mai, szabadkai ülésén meghatározta a legfontosabb feladatokat. Eszerint elsőként feltérképezik a vajdasági magyar média helyzetét: milyen kistérségi lapok jelennek meg, hol készülnek magyar rádióműsorok, milyen videó-, illetve tévéstúdiók működnek. A második lépés meghatározni, hogy ezek felfejleszthetőek-e, illetve, hogy hálózatba kapcsolhatóak-e. Az alapelképzelés ugyanis az, hogy a vajdasági magyar médiának hálózatszerűen kellene felépülnie és működnie. A munkacsoportok külön foglalkoznak majd a nyomtatott sajtóval, a rádióval, illetve a televízióval. Ezek készítik majd a stratégia egyes fejezeteit, amelyet végül közös dokumentummá állítanak össze. Ezt a munkát azonban valószínűleg már majd csak az új nemzeti tanács tájékoztatási bizottsága tudja befejezni a nemzeti tanácsok megválasztása után, közli a Szabadkai Rádió.

Az MNT nagyobb tartományi dotációt kér a Magyar Szónak és a Hét Napnak

A kisebbségi lapok tartományi dotációja rendszerének átszervezéséről egyeztetett tegnap Szabadkán a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) vezetőivel Kalman Kuntić, a vajdasági tájékoztatási titkárság segédtitkára, adta hírül a Szabadkai Rádió.
Józsa László, az MNT elnöke a megbeszélésekről elmondta, hogy álláspontjuk szerint a tartományi pénzek felosztása hátrányosan érinti a magyar nyelvű lapokat, a Magyar Szót és a Hét Napot. Erre többször is figyelmeztetett már a Magyar Nemzeti Tanács, de erre az álláspontra jutott a tájékoztatási titkárság is.
A megbeszélések szerint az MNT által létrehozott munkacsoport tervezetet készít majd az új felosztási koncepcióról, amely dokumentum alapját képezheti majd a további egyeztetéseknek, közli a szabadkai médium

 

A VMÚE munkaterve

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete Szabadkán, a Hét Nap szerkesztőségében tartotta meg elnökségi ülését. Az új összetételű testület tagjai javaslatokat tettek a szakmai szervezet jövő évi munkatervére, majd összeállították a programot. 

 

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének munkaterve a 2010. évre

  1. A vajdasági magyar újságírással kapcsolatos események, kérdések nyomon követése, állásfoglalás kialakítása, a tagság érdekvédelme, a munkavállaló és a munkaadó közötti viszony figyelemmel kísérése

  2. A vajdasági magyar újságírás helyzetének feltérképezése -- különös tekintettel kistérségi médiára, valamint a szórványban működő írott és elektronikus sajtóra

  3. A szerkesztőségek közötti együttműködés kialakítása és fellendítése

  4. A vajdasági magyar médiastratégiával kapcsolatos elképzelések megfogalmazása

  5. Részvétel az újságíró utánpótlás képzésében és a szakmai továbbképzések szervezése

  6. Folyamatos kapcsolatfelvétel és a meglévő kapcsolatok ápolása a Vajdaságban és Szerbiában lévő rokon szakmai szervezetekkel

  7. Kapcsolatfelvétel az anyaországi újságíró egyesületekkel

  8. A meglévő együttműködés ápolása a külhoni magyar újságíró egyesületekkel, aktív részvétel (előadások, beszámolók, vitaindítók tartása stb.) a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójának ülésein

  9. Folytatni a jelöltek ajánlását az anyaországi Aranytoll újságíró díjra és érvényesíteni a véleményünket a vajdasági Napleány újságíró díj odaítélésekor

  10. A VMÚE ifjúsági szakosztályának a létrehozása

  11. A VMÚE honlapjának a kialakítása

  12. A VMÚE Évkönyvének a kiadása