Sajtóvisszhang

Vajdasági fotósok a díjazottak között

Brassaï 2015 elnevezéssel hirdetett nemzetközi sajtófotó pályázatot a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete. Az öt kategóriában – hír- és eseményfotó, fotóriport, portré, szociofotó és dokumentarista fotó, valamint sportfotó -- megjelentetett kiírásra 35 pályázó több mint ezer fényképet küldött el. A munkák Románia és Magyarország mellett Kárpátaljáról, Felvidékről és Vajdaságból érkeztek. A megmozdulás célja, hogy népszerűsítse a sajtófotográfiát és felmutassa a benne rejlő szakmai teljesítmény lehetőségét.

A legjobb 105 felvételt az mellett, hogy bekerülnek az eseményhez kapcsolódó katalógusba, vándorkiállításokon láthatják az érdeklődők. Az anyag előbemutatója Nagyváradon volt a HolnapFeszt keretében, majd a nagykárolyi Károlyi-kastély lovagterme következett, ahol a díjátadót is megtartották. 

Hír- és eseményfotó kategóriában két vajdasági fotóriportert is jutalmaztak. Molnár Edvárd, a Magyar Szó szabadkai szerkesztőségének fotósa és az MTI vajdasági munkatársa első díjat érdemelt ki és megkapta a Magyar Újságírók Országos Szövetségének különdíját is. Ótos András, a Magyar Szó újvidéki szerkesztőségének fotóriportere harmadik helyezést ért el.

Brassaï, eredeti nevén Halász Gyula, magyar születésű francia fotóművész, festő, író, filmművész. Az örmény anyától és magyar apától származó művész 1899. szeptember 9-én született Brassóban. 1918 és 1922 között megszakításokkal képzőművészeti főiskolai tanulmányokat folytatott Budapesten, illetve Berlinben. Diplomájának megszerzése után, huszonöt évesen Párizsba ment szerencsét próbálni.

Párizsban abból élt, hogy magyar nyelvű cikkeket küldött az elcsatolt szlovák, román és jugoszláv területek magyar lapjainak. Újságíró volt, karikaturista, sőt az 1924-es párizsi olimpiáról sporttudósításokat is küldött. Magyar, francia és német újságokat tudósított, cikkeit rajzaival, karikatúráival illusztrálta, 1929-től fotózott is.

1932 végén már Brassaï név alatt jelent meg a Paris de nuit (Az éjszakai Párizs) című albuma. Az alig két éve fényképező szerző a kötet nyomán hamarosan világhírűvé vált.

1976-ban a Becsületrenddel, 1978-ban a Fényképezés Nemzeti Nagydíjával tüntették ki. Párizs szeme – ahogy barátja, Henry Miller amerikai író nevezte – 1984. július 8-án halt meg a Riviérán, s a Montparnasse temetőben nyugszik.

A Brassaï 2015 pályázat legjobb alkotásaiból összeállított vándorkiállítás a tervek szerint a következő hónapokban eljut Kolozsvárra, Temesvárra, Marosvásárhelyre, Csíkszeredába.

Hét Nap online

(Tha)

Tisztújítás és díjkiosztás az újságírók egyesületénél

 Újabb hároméves időszakra Rácz Évát, a Kolozsvári Rádió munkatársát választották a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) élére. 

A hétvégén Nagykárolyban szervezett közgyűlésen alelnöki megbízatást kapott Szűcs László és Gáspár Sándor, míg az újonnan létesült regionális elnöki tisztségekre Sarány Orsolyát (Kolozsváron és a Partiumban), a marosvásárhelyi Szucher Ervint, lapcsaládunk munkatársát (a Székelyföldön) és Forró Lászlót (a szórványban) választották.

A MÚRE nívódíjjal tüntette ki Kisgyörgy Zoltánt, a Háromszék nyugalmazott újságíróját, Szép Zoltánt és Kádár Zoltánt, a Marosvásárhelyi Rádió két sportriporterét, akik az idén Rio de Janieróból közvetítettek az olimpiai illetve paralimpiai játékokról. Utóbbi a díjazási gálán is a világhálón jelentkezett be, rövid ízelítőt kínálva a riói verseny hangulatáról.

A közgyűlést követően szombaton a Károlyi-kastély lovagtermében osztották ki a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének sajtófotó-pályázatának díjait is – lapcsaládunk munkatársai, Barabás Ákos, az Udvarhelyi Híradó fotóriportere és Veres Nándor, Csíki Hírlap munkatársa is elismerésben részesült. Barabás Ákos a MÚRE Brassaï-2015 sajtófotó-pályázatának harmadik díját, Veres Nándor pedig a fotóriport kategória első díját, valamint a Brassaï-2015 különdíjat vehette át. Barabás Ákos tavaly Kápolnásfaluban készített fényképe portré kategóriában ért harmadik díjat.

A MÚRE első alkalommal hirdetett idén januárban sajtófotó-pályázatot. A Brassai-2015 fotópályázat mellett és A közösen megélt médiamúlt című interjú-pályázatra beérkezett legjobb munkákat is díjazták.

A romániai magyar, illetve más külhoni magyar fotóriporterek és újságírók tavaly készített alkotásaikkal jelentkezhettek Brassaï-2015 sajtófotó-pályázatra. A pályaművekkel a hír, eseményfotó, fotóriport, portré, szociofotó, dokumentarista fotó és sport kategóriákban lehetett jelentkezni. Mintegy ezer képet küldött be harmincöt pályázó. Barabás Ákos portré, sport és szociofotó kategóriákban is küldött be alkotásaiból. A pályamunkákat Bánkúti András, Egyed Ufó Zoltán, Dorel Găină, Ujvárossy László, és Tóth István értékelte.

A Károlyi-kastélyban a szakmabeliek, és érdeklődők megtekinthették a díjazottak alkotásait. Az újságíró egyesület az alkotásokat vándorkiállításként többek között Kolozsvárra, Temesvárra, Marosvásárhelyre, Csíkszeredába, és Bukarestbe is eljuttatja, a pályamunkákból készült válogatást pedig egy albumban is megjelentetik.

 Veres Réka

2016. 09. 18.

www.kronika.ro

Kárpát-medencei magyar újságírók nagykárolyi randevúja

A szokásokhoz híven külhoni és anyaországi vendégei is voltak a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) idei nagykárolyi közgyűlésének.

A kétnapos rendezvény középpontjában unikális fotókiállítás és egy sajtótörténeti téma állt. A tanácskozás részvevői Széchenyi és a sajtó viszonyát, erdélyi és szatmári kötődéseit vizsgálták. A MÚRE nagykárolyi összejövetelén egy sajtófotókból összeállított kiállítás megnyitójára is sor került a város névjegyének számító Károlyi-kastélyban. A Brassaï-2015 fotópályázatra a világ számos helyéről érkeztek alkotások. A zsűrinek nagyon nehéz dolga volt, közel negyven fotográfus ezernél is több munkájából kellett kiválogatnia a legeredetibbeket. A legjobb pályamunkákból megnyílt kiállítás képei között ott volt a Kárpáti Igaz Szó fotóriporterének egyik felvétele is. Zunko Barnabás munkáját a MÚRE dicsérőlevéllel, a Vajdasági Magyar  Újságírók Egyesülete (VMÚE) pedig  könyvcsomaggal ismerte el. A kiállítás még két hétig lesz látható az impozáns kastélyban, később pedig több más városban is bemutatják.

A lassan hagyománnyá váló nagykárolyi találkozóra ezúttal is eljöttek a Magyar Újságírók Kárpátaljai Szövetségének (MÚKSZ) és a VMÚE tagjai. Az anyaországi médiát Tóth Károly, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke, Szikora József, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének elnöke, Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, a közmédiát pedig Csermák Zoltán szerkesztő képviselte.

Külön említést érdemel, hogy a sportújságírók szövetségének vezetője itt osztotta ki az első tagsági igazolványokat az erdélyi kollégák körében. A fórumon előzetes megállapodás született arról, hogy az anyaországi sportújságírók szervezete a MÚRE után a MÚKSZ-szal és a VMÚE-val is intézményesíti kapcsolatát. Ez lehetőséget teremt arra, hogy a jövőben kárpátaljai sportkedvelő magyar zsurnaliszták is tagjai lehessenek a szövetségnek. Kárpátaljáról az kérelmezheti majd a tagságot, aki tagja a MÚKSZ-nak.

A hasznos szakmai és baráti beszélgetéseknek teret adó rendezvény a MÚRE nívódíjainak ünnepélyes átadásával ért véget, ahol a már részletezett Brassaï-2015 fotópályázat, valamint A közösen megélt médiamúlt című pályázat legjobbjait jutalmazták. A díjakat Rácz Éva, a MÚRE újraválasztott elnök asszonya nyújtotta át.

A fórum kárpátaljai vendégei – Szekeres Attila sepsiszentgyörgyi szerkesztő és elismert heraldikus társaságában – egy alternatív kirándulás keretében felkeresték az erdődi várat is, ahol egykoron Petőfi Sándor és Szendrey Júlia fogadott örök hűséget egymásnak.

Dunda György

(Nagykároly – Ungvár)

2016. 09. 22.

MÚRE-közgyűlésen jártunk

MSÚSZ-igazolványt vehettek át első romániai tagjaink

Sorrendben harmadszor tartotta közgyűlését a Szatmár megyei Nagykárolyban a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, de most először képviseltette magát a háromnapos összejövetelen a Magyar Sportújságírók Szövetsége is. Díjat és igazolványokat adott át az MSÚSZ elnöke.

 A két szervezet a májusi Sportújságíró Kongresszuson kötött együttműködési megállapodást Tápiószentmártonban, amelynek értelmében most Nagykárolyban Szöllősi György MSÚSZ-elnök ünnepélyesen át is adhatta szövetségünk első igazolványait romániai magyar tagjainknak. A MURE szeptember 16. és 18 között megrendezett tisztújító kongresszusán egyébként újraválasztották Rácz Éva elnököt, aki további három évig vezetheti a több száz tagú szakmai szervezetet, ezúton is gratulálunk az elnökasszonynak, aki immár az MSÚSZ-nek is tiszteletbeli tagja.

Szövetségünk a MURE Brassai 2015 fotópályázat díjazottjai közül a sportfotó kategória második helyezettjének, a csíkszeredai Szigeti Vajk Istvánnak  ajánlott fel különdíjat, B. Bába Éva, Dénes Tamás és Sándor Mihály ötkötetes, A magyar labdarúgás története című monumentális munkáját, amelyet Szöllősi György adott át a Károlyi-kastély Lovagtermében tartott ünnepélyes díjátadón.

Az MSÚSZ elnöke informális megbeszéléseket folytatott további Kárpát-medencei magyar újságíró szervezetek képviselőivel, így várhatóan hamarosan – a romániai magyar kollégákhoz hasonlóan kettős tagággal – vajdasági és kárpátaljai sportújságírók is csatlakoznak az MSÚSZ-hez.

Nagykárolyban szövetségünk 2016-2017-es igazolványát vehette át, és meghívást kapott a januári Év Sportolója Gálára Becze Zoltán, Bögözi Attila, Czimbalmos Ferenc, Farczádi Atttila, Kádár Zoltán, Rácz Éva, Szép Zoltán és Szucher Ervin.

A tisztújítás során az alapszabály módosításának megfelelően területi vezetőket is választottak, a Székelyföldi Régió képviselője Szucher Ervin marosvásárhelyi újságíró, az MSÚSZ tagja bekerült az Igazgatótanácsba is.

 Magyar Sportújságírók Szövetsége

(www.sportujsagirok.hu)

Jövőre, veletek... s másokkal is, máshol!

 Huszonhat újságíró – közöttük néhány diák – vett részt július 8–10. között az idei MÚRE-riporttáborban, Temesváron. Hat megyéből 11 szerkesztőség képviseltette magát Kovászna, Hargita, Brassó, Kolozs, Maros és Bihar megyéből, valamint a Vajdaságból. Jó volt ismét látni, ki tudunk még lépni a mindennapos robotból, hogy a szabadnapjainkon is dolgozzunk!

 A találkozóra egyesületünk bármely tagja jelentkezhetett. Örömünkre szolgált, hogy egyeseket már visszatérőként köszönthettünk, és az is, hogy a csapat minden évben újabb táborozó kollégákkal bővül. Temesváron a fiatalokat is bevetettük terepgyakorlatra: az újságíró vagy bölcsész-szakos diákok dokumentálták a tábor történéseit, és mindenféle munkában (írásban, videóban és fotóban is) kipróbálták magukat.

Idén a nagyvárosi szórványban próbáltunk szerencsét. Riporttáborunk célja idén is az volt, hogy „pillanatfelvételt” készítsünk, hiszen nem rajzolhatunk teljes képet, csak részleteit tudjuk megragadni annak, ami Temesváron épp akkor történt, amikor ott járunk.

Mindenki maga választott témát, amelyet a helyszínen rendelkezésre álló két nap alatt feldolgozhatott, és riportban megírhatja a megbeszélt határidőig. Az anyagokból kötetet szándékozunk kiadni.

Szakmai kerekasztal-beszélgetéssel kezdtünk pénteken, a helyi magyar sajtóval ismerkedtünk, és eljöttek hozzánk a helyi magyar oktatás képviselői – Halász Ferenc főtanfelügyelő-helyettes és a líceumok képviselői –, később beszélgettünk a magyarság érdekeit a közigazgatásban képviselőkkel, Marossy Zoltán volt alprefektussal és Temesvár nemrégiben megválasztott alpolgármesterével, Farkas Imrével

Ha a riportok beküldésének augusztus 1-re kitűzött határidejét sikerül tartanunk, akkor legújabb riportkötetünket szeptemberben bemutathatjuk a MÚRE tagságának Nagykárolyban, majd azt követően Temesváron s talán további helyszíneken is.

Köszönjük a tábori jó hangulatot és a munkát, találkozzunk a következő rendezvényeken!

A MÚRE működését és idei riporttáborának megszervezését is támogatta a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Communitas Alapítvány, a helyszínen zajlott Riporteriskola című projektünk támogatója az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala.

 www.mure.ro

2016. július 12.

Fiatal újságírók Tiszaszentmiklóson

Tizenharmadik alkalommal szervezték meg a Bánáti Újság nyári újságíró-iskoláját

Ma zárul Tiszaszentmiklóson a Bánáti Újság tizenharmadik nyári újságíró-iskolája, amelynek résztvevői hét vajdasági településről – Csantavérről, Csókáról, Hódegyházáról, Horgosról, Pancsováról, Tiszaszentmiklósról és Zentáról –, valamint az erdélyi Brassóból érkeztek a bánáti faluba, ahol öt napon keresztül neves szakemberek irányításával ismerkedhettek meg az újságírás alapjaival.

– Az idei tábor nagyon jó hangulatban zajlott, habár az idén kevesebb visszatérő diákunk volt, és jóval több volt a kezdő, mint a korábbi években – aminek nagyon örültünk –, a fiatalok nagyon gyorsan összebarátkoztak, igazi közösséggé formálódtak. De ami számunkra talán még fontosabb, az az, hogy a munka is rendkívül eredményes volt, a résztvevők érdeklődéssel követték az előadásokat, rendkívül sokat kérdeztek a vendégeinkről, és sikeresen megoldották a kötelező feladataikat is, hiszen a tábor ideje alatt ezúttal is el kellett készíteniük egy-egy interjút és egy-egy jegyzetet, amiket azután közösen elemeztünk – magyarázta Tóth Lívia, a tábor vezetője, a Hét Nap Bánáti Újság mellékletének szerkesztője. A másik táborvezető, Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője hozzátette, úgy érzi, a résztvevők nagyon nyitottak és érdeklődőek voltak, olyanok, akik valóban bepillantást szerettek volna nyerni az újságírás rejtelmeibe: –Minden alkalommal hangsúlyozom, hogy ha a hallgatókból nem is feltétlenül lesz újságíró, rendkívül fontos az, hogy értő újságolvasó, rádióhallgató és tévénéző legyen belőlük. Azt hiszem, hogy egy közösségnek, főként egy kisebbségi közösségnek rendkívül fontos a sajtóhoz való viszonyulása, és itt tulajdonképpen azt tanulták meg a fiatalok, hogyan is juthatnak olyan információkhoz, amelyeket a mindennapi életben is fel tudnak használni. Kimondottan örülök annak, hogy minden évben bebizonyosodik: az erdélyi és a vajdasági hallgatók nagyon hamar összebarátkoznak, könnyen feloldódnak, és sokszor hajnalig tartó beszélgetéseket folytatnak, ráadásul olykor igen komoly témákról is.

Mindezt a fiatalok is megerősítették, hiszen saját bevallásuk szerint amellett, hogy sok újdonságot hallhattak a tábor ideje alatt, rendkívül jól is érezték magukat, köszönhetően egyrészt azoknak a kísérőprogramoknak, amelyekkel a szervezők készültek számukra, másrészt pedig annak a rengeteg jó hangulatú beszélgetésnek, amit egymás között folytattak, megismerve ezáltal nemcsak egymást, hanem egymás régióit is.

– Van ennek egyfajta egzotikuma is, hiszen azok, akik először jönnek, el sem tudják képzelni, hogyan is néz ki Vajdaság, éppen ezért vannak olyan szülők, akik félve engedik el a gyermekeiket. Sajnos az erdélyi fiataloknak nagyon kevés ismeretük van Vajdaságról, de amikor itt vannak, nagyon sok pozitív élményt szereznek, amit azután az otthoniaknak is elmesélnek – emelte ki Ambrus Attila.

A tábor programja kapcsán Tóth Lívia kifejtette, annak összeállításakor elsősorban a kezdő újságírókra gondolnak, azokra a fiatalokra, akikben még csak most született meg a gondolat, hogy szeretnének újságírással foglalkozni: –Az alapvető újságírói műfajokkal foglalkozunk, a hírrel és a tudósítással kezdjük, utána jön az interjú, a jegyzet és a riport. Ez olyan alap, amire később építkezni tudnak majd azok a fiatalok, akik komolyabban is szeretnének majd ezzel foglalkozni. Vannak olyan résztvevők is, akik nem először jöttek el hozzánk, nekik is igyekeztünk újdonságokkal szolgálni, idén például belekóstolhattak a kritikaírás, a fotózás és a műszaki szerkesztés rejtelmeibe is.

Ambrus Attila szerint az iskola olyan gyakorlati ismeretekkel gazdagítja a résztvevőket, amelynek birtokában azután nagyon jól tudnak dolgozni, példaként azokat az erdélyi fiatalokat említette, akik a táborban szerzett tapasztalataiknak köszönhetően ma már sikeres diákújságot szerkesztenek: –Nyolc évvel ezelőtt, amikor innen hazafelé tartottunk, akkor született meg a diáklap elindításának a gondolata, amely azóta a Brassói Lapok mellékleteként nyolcezer példányban jelenik meg, és négy megye magyarjaihoz jut el, hét év után pedig megkapta a Kárpát-medence legjobb diáklapja kitüntetést, amit idén második alkalommal is kiérdemelt. Mindez azt bizonyítja, hogy az a típusú oktatás, amely itt folyik, rendkívül eredményes, és szerteágazó ismeretekkel ruházza fel a fiatalokat.

Az egyik legrutinosabb táborlakó, a brassói Ambrus Melinda nyolcadszor vett részt az újságíró-iskolában, és – ahogyan fogalmazott – mint minden évben, idén is rendkívül jól érezte magát Tiszaszentmiklóson: –Úgy érzem, mindig hallok itt olyan újdonságokat, amiket a későbbiek során hasznosítani tudok majd. A műszaki szerkesztésről szóló előadás például rendkívüli módon felkeltette az érdeklődésemet, hiszen ezen a területen korábban még soha nem tudtam kipróbálni magam, de most úgy érzem, kedvet kaptam hozzá, és lehet, hogy az újságkészítésnek ebbe az oldalába is belekóstolok majd.

Melindával ellentétben a pancsovai Kerekes Emília először volt a nyári újságíró-iskola hallgatója, ennek ellenére ő is nagyon pozitív élményekkel tér haza: –Sok új dolgot hallottam, hiszen az előadások nagyon tartalmasak voltak. A pancsovai televízió magyar szerkesztőségének a tagja vagyok, ezért logikusnak tűnt számomra, hogy részt vegyek a képzésen annak érdekében, hogy a jövőben minél jobb minőségben tudjuk majd végezni a magyar nyelvű műsor készítését. Örültem annak, hogy tapasztalt újságírók tartották az előadásokat, akiktől bátran kérdezhettünk is, hiszen nagyon szívesen megosztották velünk a gondolataikat és az élményeiket is.

A csókai Szenes Márk szintén első ízben vett részt a tiszaszentmiklósi táborban, és – mint mondta – annyira jók a benyomásai, hogy mindenképpen szeretne jövőre is visszatérni az újságíró-iskolába: –Azért tartom fontosnak ezt a tábort, mert itt az iskolások is rendkívül sok olyan új dolgot megtanulhatnak, amelyeknek az elsajátítására az iskolában sajnos nincs lehetőségük. Nagyon örülök annak, hogy megtanulhattam például azt, hogyan kell híreket szerkeszteni, interjút készíteni, jegyzetet írni és hasonló érdekes dolgokat. A tábor programja igen tartalmas volt, hiszen az előadások mellett számomra nagyon érdekesek voltak a kísérőprogramok is, éppen ezért úgy érzem, jövőre is vissza fogok térni Tiszaszentmiklósra.

Ami a jövőt illeti, tizenhárom év után nyilvánvalóan nem könnyű új lehetőségeket teremteni a résztvevők számára, a szervezők azonban tele vannak újabbnál újabb elképzelésekkel, szeretnék például, ha külön-külön csoportban foglalkozhatnának a kezdőkkel és a haladókkal, szeretnének nyitni az elektronikus média és az internetes újságírás felé, az egyik legfontosabb céljuk ugyanakkor az, hogy az újságíró-iskolát az egész Kárpát-medencére kiterjesszék, ezzel is alátámasztva annak az összetartozásnak a fontosságát, amelyet minden évben megtapasztalhatnak azok, akik részt vesznek a Magyar Nemzeti Tanács által kiemelt jelentőségű ifjúsági rendezvénnyé nyilvánított tiszaszentmiklósi nyári újságíró-iskolában.

HUSZÁK Gábor

(Tiszavidék, 2012. 07. 13. )

 

Ha fizetik a muzsikát, táncoljon az újságíró!

Határon túli magyar médiakörkép

Egységes magyar médiastratégia kidolgozását sürgette idei, Vajdaságban megtartott értekezletén a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója. A határon túli magyar sajtó – bár unión belüli és kívüli országok kisebbségi médiáiról is szó van – voltaképpen hasonló gondokkal küszködik. Az állam nemtörődömsége, a kisebbségek gondjai iránti fogékonyság általános hiánya és a nehéz gazdasági helyzet mindenütt rányomják bélyegüket a magyar médiumok mindennapjaira. Nem számít ritkaságnak a hatalmi szervek részéről gyakorolt nyomás sem. Mindenek ellenére, a médiumok legnagyobb része fenn tudott maradni, még ha egyik napról a másikra kell is megoldaniuk az érdeklődésben nem részesített problémáikat. A határon túli magyar sajtó képviselőit kértük fel arra, hogy világítsanak rá az adott államban működő magyar média helyzetére.

Ambrus Attila, az erdélyi Brassói Lapok főszerkesztője: Az erdélyi magyar média helyzete javult az elmúlt fél évben, azután, hogy egy igen kritikus időszakot élt át. A gazdasági válság hatására ugyanis a kormány olyan intézkedéseket hozott, melyek ellehetetlenítették ezeknek a szerkesztőségeknek a tevékenységét. Ennek ellenére, a szerkesztőségek felkészültnek bizonyultak, mert a korábbi, 1993-as hasonló helyzetben tömegével szűntek meg a médiumok, most azonban át tudták vészelni a krízist. Tudni kell, hogy a legolvasottabb, legbefolyásosabb lapok tulajdona az újságírók kezében van, részvényesek – a többi gazdasági társaságra érvényes rendelkezések vonatkoznak rájuk. A többi lap külföldi vállalatok tulajdonában van. Úgy tűnik, hogy az olvasók elfogadták az áremeléseket is, lassan növekedni látszanak a bevételek. Az újságírók kezében lévő médiumokra nehéz lenne nyomást gyakorolni, mert nincsenek rászorulva pártfüggő támogatásokra. Van viszont két olyan országos napilapunk, amely nem nyereséges, s ezekre hatással van a két erdélyi magyar versenypárt, noha mindkét lap igyekszik nem elhallgatni az eseményeket, s inkább hangsúlyeltolódásról beszélnék, nem pedig pártoskodásról.

Kőszeghy Elemér, a kárpátaljai Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője: A sajtóorgánumok különböző tulajdonban vannak, így aki tulajdonolja a lapot, az megpróbál rá nyomást is gyakorolni, azzal a gondolkodásmóddal, hogy ha már fizeti a muzsikát, az újságírók táncoljanak. A hatalom részéről nem tapasztalunk ilyen nyomást, bármennyire is terjedt el a világban, hogy Ukrajnában korlátozzák az újságírás szabadságát. Helyzetünket az teszi kissé specifikussá, hogy a Kárpát-medence egyedüli olyan régiójának számítunk, ahol az állam hivatalosan nem támogatja a kisebbségi médiát – egyetlen fillért sem kapunk az ukrán államtól. Az anyaországi támogatások elosztási elvei szintén nehézkessé teszik a támogatások elnyerését. Reklámra sem számíthatunk, a reklámpiac Ukrajnában egyébként is a padlón hever. Klánok és pártok vannak, azok összefognak, összefonódnak, s a pártok révén mindegyik a saját lapját finanszírozza reklámok által.

Végi József, a szlovéniai Muravidéki Magyar Rádió felelős szerkesztője: A legnagyobb probléma a szakemberhiány. Napi tizennyolc órányi műsort készítünk, nehezen jutunk friss, új újságíró-kollégákhoz. A Szlovén Rádió és Televízió keretében működünk, nehézségekbe ütközik az új munkahelyek megnyitása. Problémaként látom az anyagi biztonság, a tervezhetőség szavatolását. Megfelelő anyagi háttérrel és érett politikai háttérrel sokkal könnyebb az újságíró munkája. Hiába születnek a különféle stratégiák mindaddig, amíg az említetteket nem biztosítjuk. Szlovéniában három magyar nyelvű médium működik, rádiónk mellett még van egy tévécsatorna is Lendván, ezek tehát az állam tulajdonában vannak, a Népújság hetilapnak pedig a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség, az itteni magyarság legfelsőbb politikai szerve az alapítója. A szlovén közszolgálati adónál mi annyiban vagyunk előnyösebb helyzetben, hogy számítani lehet az előfizetésből eredő összegre. Ez viszont kiszolgáltatottsággal is jár: egyrészt mindig tapétán van a médium, másrészt pedig a kormány az, amely megszabja az előfizetés nagyságát.

Varga Péter, a felvidéki Szabad Újság tulajdonosa: Szétrázódott, piaci alapon működő magyar médiáról beszélhetek. Felvidék nem képez területileg magyar etnikai egységet, a kelet és a nyugat között nagyon nagy a távolság, így nehéz az egységet megteremtenünk. Inkább nyugaton van erős tömbben a magyarság. Ehhez az elkülönüléshez igazodik a média helyzete is. Három országos terjesztésű lapunk van: az Új Szó napilap, a Vasárnap, az Új Szó mellékleteként megjelenő heti családi magazin, és a Szabad Újság hetilap. A válság is kihatott a helyzetre, a legrosszabb mégis az, hogy a fiatalok már nem kívánnak az olvasóközönség tagjai lenni. Az internetes kiadás nem megoldás, a pénzt az hozza, ha valaki megveszi a nyomtatott kiadást. Másrészt az interneten mindenki tud írni, a lapot viszont újságírók írják meg. Itt tehát voltaképpen az a kérdés, hogy maga a felvásárlóközeg hova akar tartozni, az értéket akarja-e képviselni. A társadalom, sajnos, mindinkább a gyorsabbnak, könnyebnek és olcsóbbnak gondolt változat mellett dönt, mellyel viszont értéket nem szerez magának.

Kriják Krisztina, a horvátországi Új Magyar Képes Újság főszerkesztője: Szerintem a horvátországi magyar média helyzete az egyik legrosszabb a Kárpát-medencében. Tizenkét éve dolgozom médiaszakemberként, s ez alatt az idő alatt a költségvetésünk egyáltalán nem növekedett. Létezik egy testület, a Horvátországi Kisebbségek Tanácsa, melynek tagjait a száborba került és az azon kívüli kisebbségi képviselők képezik. Egy magyar tagja van. Ez a tizenöt fős tanács dönt évente a költségvetésről – még az ernyőszervezetek tagszervezeteinek a költségvetését is ez a tanács határozza meg, ami annyit jelent, hogy kulturális autonómiáról még csak nem is beszélhetünk. Mi is az egyik ernyőszervezet tagjai vagyunk. Gond, hogy a jóváhagyott összegek késnek, májusban kapjuk meg az adott évre jóváhagyott összeget, az első öt hónapot megyei vagy magyarországi támogatásokból próbáljuk megoldani. Nem tudjuk elérni, hogy a horvát kormány intézményesítse a magyar médiát úgy, ahogyan az olaszok, szerbek esetében már megtörtént, egyszerűen nincs meg a kellő politikai szándék. Ha nem sikerül rövidesen megoldani a magyar média gondjait, a megjelenésünk is veszélybe kerül.

 

VIRÁG Árpád

(Magyar Szó, 2012. 06. 20. )

 

A médiának kulcsszerepe van

Dr. Szili Katalin, a Nemzeti Összetartás Bizottságának alelnöke a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója pannóniai értekezletén a vajdasági újságírók felkérésére beszélt az egységes magyar médiastratégia kidolgozásának fontosságáról, valamint a hétvégi találkozó jelentőségéről.

– Ez már nem az első újságíró-találkozó a nemzeten belül, hiszen több olyan esemény volt az elmúlt hét esztendőben, amikor alkalom nyílt arra, hogy párbeszédre kerüljön sor. Annak idején a Kárpát- medencei Magyar Képviselők Fórumának megalakulásakor jött létre ez a szervezet is, és emlékeim szerint legutóbb két évvel ezelőtt Lendván került szóba, hogy beszélgessünk arról, ami a közös médiatér, a médiaregiszter, a médiastratégia létrehozását jelenti. Azóta sok minden történt a nemzetpolitikában is, hiszen azzal, hogy a Nemzeti Összetartozás Bizottsága is létrejött, lehetőségünk nyílt arra, hogy ne csak politikai szervezetekkel, ne csak politikai kérdésekkel foglalkozzunk, hanem azzal is, ami a határon kívül élő magyarság életét, összefogását jelenti. A médiának kulcsszerepe van: az a médiatér, amelyiknek nem csak az a szerepe, hogy megjelenjen a piacon, információt adjon, hanem ennél sokkal érzékenyebb, hiszen van egy missziója is, ez a nyelv megőrzésével, az identitás megőrzésével kapcsolatos. A 21. század elején ez az egyik legfontosabb misszió, ezért üdvözlöm, hogy sor került a találkozóra. Magam is a kezdeményezője voltam, hogy jöjjön létre egy médiastratégia, ami felöleli az egész nemzetet. Szóba került az is, hogy van olyan térség Erdélyben, ahol 400 írott sajtótermék jelenik meg, de ugyanígy fontos, hogy a szórványban élőkhöz is eljusson az információ. Van egy másik kérdés, ami számomra nagyon fontos, hogy tudjuk, hogy egyáltalán kik, hol látják el ezt a missziót, és ehhez társul egy médiatámogatási rendszer is. Ha komolyan vesszük, és a politika is komolyan veszi ezt a missziót, akkor ehhez támogatást is társítani kell. Amikor házelnökként a Kárpát Medencei Magyar Képviselők Fórumát működtettük – és rendkívül örülök, hogy a mostani házvetetés is tovább viszi-, volt egy tervünk, hogy hozzunk létre egy olyan médiatisztást, ahol meg tudnak jelenni azok a határon túli, akár on-line akár nyomtatott médiumok, amelyek a magyarság kérdésével, jövőjével foglalkoznak. Ebben a kérdésben az elmúlt hetekben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úrhoz is fordultam, hiszen úgy gondolom, hogy ez fontos lenne a nemzet számára, és abban a nemzetpolitikai ívben nagyon jól elhelyezhető, ami a könnyített állampolgárságtól a szavazati jogig szükséges, a támogatástól az oktatáson át a kulturális kérdésekig. Remélem, hogy ez is meghallgatásra és támogatásra talál.

Hogyan látja az újságírói függetlenség jövőjét, elsősorban a határon túli médiamunkások esetében?

– Azt gondolom, hogy ami önmagában az újságírók független létét jelenti, ez a legfontosabb. Azok akik kisebbségben teszik a dolgukat, és látják el ezt a missziót, ez egy egészen különleges szerep, hiszen nem elég csak egy térségben az ott élőknek eljuttatni, vagy tőlük eljuttatni információkat, hanem egy másfajta kapocs is, ami az egyes nemzetrészek, és összességében a magyar nemzethez és a magyar nemzet egészéhez fűződő kapcsolatot jelenti, ezt egy egészen különleges missziónak találom, úgyhogy ez alkalommal is köszönöm minden újságírónak, médiamunkásnak, tollforgatónak ezt a missziót. Ezért örülök a stratégiának, mert ebben lehet valamilyen közös tudást megteremteni, és ha megvan ez a közös cél, amit mindenki elfogad, akkor kevésbé lesz esetlegesen kiszolgáltatott.

Mennyire lehet egységes a szóban forgó stratégia?

– A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma eddig 12 olyan stratégiát alkotott meg, amit tekinthetünk úgy, mint egy hosszútávú nemzetpolitikai stratégiát, hiszen ebben a szórványstratégiától a határ menti térségek fejlesztéséig minden olyan dokumentum megtalálható, ami alapvetően a mi közös együttműködésünket jelenti, s azt a jövőképünket, hogy mi hova szeretnénk egy egységes nemzetként eljutni. Úgy hiszem, hogy ezen a fundamentumon nagyon jól lehet továbblépkedni, hozzátenni egy olyan egységes médiastratégiát, amiben meg tudjuk jeleníteni a prioritásokat, amelyek valóban identitásunk, nyelvünk, kultúránk megőrzését jelenti. Úgy gondolom, hogy ha egy nemzeti médiastratégia kerül kidolgozásra, az több, az teljesebb, mintha esetlegesen egy anyaországi stratégiáról gondolkodunk.

Milyen nehézségek adódhatnak a stratégia kidolgozásakor?

-- Kell, hogy legyen egy egységes nyelvezetünk, hogy minden dolog alatt ugyanazt értsük. A Nemzeti Összetartozás Bizottságában egy hónapja létrehoztuk az autonómiai albizottságot, ami azt jelenti, hogy tudunk olyan célokat kitűzni, amelyek mentén el tudunk kezdeni egy beszélgetést. Fontos, hogy a nemzeti önrendelkezés alatt mindenki ugyanazt értse. Hiszen sokszor beszélünk ezekről a kérdésekről, lehet, hogy mindenki mást ért rajta, és éppen ezért vannak azok a viták, ellentmondások, amik esetlegesen egy külső szemlélő számára azt jelenthetik, hogy igazából a magyarok sem értenek ebben egyet. Akkor hogy szeretnének ehhez támogatást kérni? Ez igaz a médiastratégiára is, hogy abban ami a regisztert, a különböző támogatási rendszereket jelenti, vagy, hogy ez hosszútávon hogyan működjön, milyen módon, milyen mélységig, hogyan tartsuk fenn, ezekben egyet kellene értenünk. Ha ezt meg tudjuk teremteni, akkor ehhez könnyebb lesz már hozzáépíteni azt, hogy ugyanazt a célt szolgáljuk.

H. E.

(Magyar Szó, 2012. 06. 19.)

Ajándékok az ifjú rádiósoknak

 Újvidékre és Szabadkára látogatott a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöke, Tóth Lívia, és az egyesület titkára, Máriás Endre, hogy hangfelvevő készülékekkel ajándékozzák meg az Újvidéki Rádió és a Szabadkai Rádió ifjúsági műsorainak fiatal munkatársait.
– Az idei év elején alakult meg a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületén belül az ifjúsági szakosztály, amelynek egyik legfőbb célkitűzése az volt, hogy maga köré gyűjtse a média iránt komolyan érdeklődő, tehetséges fiatalokat és minden lehetséges módon segítse a szerkesztőségekben tevékenykedő felnövekvő újságíró-generáció tagjait. A Magyar Nemzeti Tanács jóvoltából már az ifjúsági szakosztály alakuló ülésén is diktafonokkal ajándékoztuk meg a Szabadkai Rádió ifjúsági műsorának csapatát, most pedig a tartományi kisebbségügyi titkárság támogatásának köszönhetően újabb technikai eszközöket vásárolhattunk, köztük öt diktafont és két fényképezőgépet, amelyeket ezentúl az ifjúsági szakosztály tagjai használnak. Úgy döntöttünk, hogy a hangfelvevő készülékek közül kettőt-kettőt az Újvidéki Rádió Kifigyelő, és a Szabadkai Rádió Fiatalokról fiataloknak című ifjúsági műsora munkatársainak a rendelkezésére bocsátjuk, ilyen módon járulva hozzá munkájuk eredményességéhez – mondta Tóth Lívia, a VMÚE elnöke.

                                                      

 

 (Vajdaság Ma)

 

A VMÚE kimaradt a médiastratégiából

 A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöksége elemezte és megvitatta a Vajdasági Magyar Médiastratégia tervezetét. Az újságírókból álló szakmai testület megállapította, hogy a dokumentum számos olyan pontatlanságot tartalmaz, amelyeket az elfogadása előtt mindenképpen ki kellene javítani. Ezeknek a hibáknak a jegyzékét az érintett szerkesztőségek juttatják el a stratégia készítőjének.

A VMÚE elnöksége nagy gondnak tartja, hogy az összeállításban egyetlen szó sem esik az újságírók szociális helyzetéről, javadalmazásáról, ezek esetleges javításáról, de az sem derül ki, mire alapozzák a stratégiát, van-e anyagi fedezete? A stratégiának jól átgondolt, tényekre szorítkozó dokumentumnak kellene lennie, amelyben megfogalmazódik, honnan hova és milyen módon akarunk eljutni. A közösség elvárásait mindenképpen össze kell hangolni a tájékoztatási kínálattal és lehetőségekkel.

Az ülésen felvetődött a kérdés, vajon azt akarjuk-e, hogy a médiastratégiát valamennyi vajdasági magyar média a sajátjának érezze, megtalálja benne önmagát, és érezze, hogy érdemes követnie, vagy azt, hogy a szembeállítsa a szerkesztőségeket az MNT elvárásaival? Ha az előbbit szeretnénk, akkor a szövegben nem lehetnek sértő megállapítások.

Hiba, hogy a dokumentum olyan dolgokat is megpróbál előírni, amelyek más módon – például törvényekkel, etikai kódexekkel -- már szabályozva vannak, illetve nem a stratégia feladata. Például elmagyarázza, mi a közszolgálatiság, habár ez nemzetközileg meghatározott és jóváhagyott kategória. Elfogadhatatlan, hogy néhány pontban a szerkesztők, főszerkesztők jogait akarja átvállalni, sőt, beavatkozik a szerkesztőségek autonómiájába.  

A VMÚE elnöksége megengedhetetlennek tartja, hogy a médiastratégiából teljesen kimaradt a vajdasági magyar újságírókat összefogó szakmai szervezet, amely a hatékonyabb anyanyelvű tájékoztatást, a vajdasági magyar médiumok közötti jobb együttműködést, az újságírók képzési és továbbképzési lehetőségeinek a biztosítását, a hazai és külföldi szakmai szervezetekkel való együttműködés megteremtését, valamint a sajtóban dolgozók helyzetének javítását tűzte ki célul, de kezdeményezője és társalapítója a határokon átívelő Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójának is. A VMÚE reméli, hogy a Vajdasági Magyar Médiastratégia véglegesítése során sikerül megtalálni az újságírók szakmai érdekvédelmi önszerveződésének a helyét és szerepét, ezért eljuttatja az illetékesekhez az erre vonatkozó javaslatát.  

 

(Tha)

Hét Nap, 2011. 09. 21.

 

Kárpát-medencei magyar újságírók találkozója – ezúttal a Drávaszögben

 A Horvátországi Magyar Újságírók Szövetsége szervezésében szeptember 8-11. között Pélmonostoron, a Patria Hotelben került sor a Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciójának évi közgyűlésére. A Kárpát-medencei magyar újságírók szakmai szervezetének a tagjai a háromnapos tanácskozáson többek között a magyarországi közszolgálati médiákat érintő változásokat, az anyaországi támogatási rendszert és a régiókban működő magyar média helyzetét vitatták meg, és természetesen a vidék nevezetességeivel is megismerkedtek.

Az öt éve működő konvenció évi két alkalommal ülésezik más-más régióban; az idei őszi ülés házigazdája a Horvátországi Magyar Újságírók Szövetsége volt, amely két éve teljes jogú tagja a konvenciónak.

 

A találkozó szakmai részéről

 Péntek délelőtt két előadásra került sor. A közmédia új arca címmel Cserháti Ágnes, az MTVA kommunikációs igazgatóhelyettese, szóvivője beszélt a közszolgálati médiát érintő változásokról, majd dr. Havasi János, az MTVA kabinetvezető-helyettese, a határon túli magyar kapcsolatok különmegbízottja a Közszolgálati média határok nélkül - igények és lehetőségek címmel arról értekezett, hogy a magyarországi közszolgálati médiában bekövetkezett változások hogyan érintik a határon túli régiókat. Elmondta például azt is, hogy melyek azok a határon túliakkal foglalkozó műsorok, amelyek a jövőben is megmaradnak: a Kárpát Express, az Átjáró és a Térkép tudósításai foglalkoznak majd velünk. Több gyakorlati probléma is felvetődött, amelyeket a két vendégelőadó igyekezett megválaszolni. Majd megfogalmazódott az az igény, hogy azokban a kérdésekben, amelyek közvetlenül is befolyásolják a külhoni magyar közösségek tájékoztatását, a magyar közszolgálati médium vezetői kérjék ki és vegyék figyelembe a külhoni magyar újságíró-egyesületek szakmai véleményét is. A magyar elektronikus közszolgálatai média képviselői pedig kezdeményezték, hogy a külhoni szakmai szervezetekkel karöltve képzési és továbbképzési lehetőséget biztosítanak a külhoni magyar újságírók, szerkesztők, bemondók és lektorok számára. A továbbképzés első, kísérleti szakasza már októberben megkezdődik.

 

Tanácskozás az együttgondolkodás szellemében

 A szombat délelőtti közgyűlést Ambrus Attila, a konvenció elnöke nyitotta meg, kifejezve abbéli örömét, hogy ennek az immár baráti csapatnak sikerült az elmúlt években is az együttgondolkodás szellemében megtartania az üléseket, találkozókat.

-- Az első években csak Szegeden, Magyarországon találkoztunk, majd néhány éve sikerült azt is megvalósítanunk, hogy a régiókat váltogatva tanácskozzunk; ez azért is fontos, hogy mi is megismerjük a vendéglátók vidékét, hogy aztán írhassunk is róla, hogy a látottakat, tapasztaltakat bemutassuk olvasóinknak – mondta el lapunknak Ambrus Attila, aki egyben a Brassói Lapok főszerkesztője is.

A tanácskozás további részében minden régió beszámolt saját helyzetéről, a legégetőbb problémákról. Végül megfogalmaztak egy zárónyilatkozatot, amely többek között tartalmazza azt is, hogy a Kárpát-medencei tömegtájékoztatásban lejátszódó legújabb folyamatok, amelyek tovább gyengítik a kisebbségi sajtó pozícióit és esélyegyenlőségét, ismételten bebizonyították, hogy a külhoni magyar sajtó küldetésének szavatolása és sokasodó gondjainak megoldása érdekében az eddiginél is fontosabb a határon túli újságíró-egyesületek szakmai és érdekvédelmi összefogása. A problémákról és a kialakított közös álláspontokról pedig folyamatosan tájékoztatni kell a döntési pozícióban levő állami, kormányzati és civil szervezeteket. Az öt éve működő Konvenció tagszervezetei ezért megbízták a KMÚEK Egyeztető Testületét, hogy a lehető legrövidebb időn belül kezdeményezzen párbeszédet a magyar Országgyűlés és a magyar kormány képviselőivel a külhoni magyar sajtó gondjairól.

 

A Drávaszöggel és Szlavóniával ismerkedtek

 A tanácskozás mellett természetesen vidékünk nevezetességeit is megnézték a külhoni magyar újságírók.

-- Igyekeztünk úgy összeállítani a programot, hogy kollégáink képet kaphassanak rólunk, illetve vidékünkről. Kirándulásunk során Andócsi János kollégánk idegenvezetésével egy körutat tettünk a Drávaszögben: jártunk a Kopácsi-rétben, megnéztük a tökös-pusztai vadászkastélyt, megálltunk a laskói református templom dörömbjén, ahol Kontra Ferenc beszélt az épületről, a reformációról, az emlékműről. Persze a hegyaljai településeket sem hagytuk ki, és végül a nap a vörösmarti Gerstmajer pincészetben ért véget. A másnapi szlavóniai kirándulás során ellátogattunk a vukovári kórházba, az emléktemetőben megkoszorúztuk az áldozatok tiszteletére emelt emlékművet, de megálltunk az ovčarai vesztőhelynél is, de a város jelképévé vált víztoronynál is. Nem hagyhattuk ki a két Árpád-kori települést, Szentlászlót és Kórógyót sem. A kórógyi templomban Kanalas János fogadta a társaságot, majd a templommal szemben lévő paraszttanyán folytatódott a társalgás – mondta Kriják Krisztina, a Horvátországi Magyar Újságírók Szövetségének az elnöke.

A találkozó a budapesti Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit Kft. támogatásának köszönhetően jöhetett létre.

 

Könyvbemutató hat ország újságíróinak a részvételével

 A Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciója tanácskozásának keretében Horvátországban először mutatatták be Kontra Ferencnek, a Horvátországi Magyar Újságírók Szövetsége tagjának idén nyomdafestéket látott könyvét, a Horvátország magyar irodalma című művet. A könyvet Andócsi János, a Horvátországi Magyarság című folyóirat főszerkesztője mutatta be, aki a mű fontosságát méltatva azt mondta, hogy ez az első mű, amely a horvátországi szerzőkkel irodalomtörténeti szempontból foglalkozik. A szerző pedig többek között arról beszélt, hogy nagy siker volt könyvének erdélyi bemutatója is, valamint azt is megjegyezte, hogy ez az egyedüli horvátországi magyar könyv, amely felkerült a budapesti ünnepi könyvhét listájára. Hasonlóan nagy érdeklődés övezte a Vajdaságban tartott bemutatókat is, most pedig hat ország újságírói ismerkedhettek meg vele. A kiosztott könyvek új tulajdonosai sorra dedikáltatták a művet a szerzővel.

 Micheli Tünde

Új Magyar Képes Újság

 

Egy vérbeli riporter a határon túli magyar kapcsolatok különmegbízottja

Dr. Havasi János lett a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak (MTVA) a határon túli magyar kapcsolatokkal foglalkozó különmegbízottja. A Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciójának horvátországi ülésén sikerült vele interjút készítenem. 

Miután Havasi János befejezte jogi és újságírói tanulmányait, hivatásos újságíró lett a pécsi Dunántúli Naplónál, ez még 1978-ban történt. Az 1980-as években két kisebb „kirándulást” tett más területekre: előbb a Baranyai Alkotótelepek igazgatója volt, majd  néhány esztendeig a Jelenkor irodalmi folyóirat olvasószerkesztője. 1989-ben kollégáival megalapította A Helyzet című regionális hetilapot, amelyet két évig főszerkesztőként jegyzett. Az Antall-kormány idején a kultusztárca sajtófőnöke, majd a Párizsi Magyar Intézet igazgatóhelyettese lett. 1993-tól rendszeresen tudósította a Duna Televíziót előbb Párizsból, később -- a hazai sajtó egyik első video-újságírójaként -- a dél-dunántúli, valamint a horvátországi és a boszniai térségből. A kilencvenes évek végén a Duna TV PR-igazgatója. 1999-től a Magyar Televízió munkatársa különböző beosztásokban: az Aranyfüst című magazin alapító szerkesztője, regionális-kisebbségi-határon túli főszerkesztő, közéleti igazgató. Hobbija a hivatása, emellett hadisír kutatással is foglalkozik. Öt riportkönyv és egy újságírói kézikönyv szerzője. Munkásságának gyümölcseként különösen büszke a Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciója által alapított Messzelátó Díjra, illetve a honvédelmi miniszter által odaítélt Hadisírgondozásért Érdemkereszt I. fokozatára.

* Pontosan mit takar ez a különmegbízotti poszt?

-- Elsődleges feladatom, hogy a határon túli magyar szervezetekkel tartsam a kapcsolatot, információkat gyűjtsek, továbbá a kéréseket, igényeket továbbítsam a vezérigazgató és a műsorkészítők felé. A cél egy stratégiai együttműködés lenne. Az a feladatom, hogy bejárjam a régiókat, feltérképezzem a helyi viszonyokat. A magyar közszolgálati média nemzeti egységben gondolkodik, és ezentúl még több figyelmet szeretnénk fordítani a határon túli magyar médiára is. A különmegbízotti posztot azért osztották rám, mert jól ismerem a határon túli térséget.

* Milyen igényekkel szembesült eddigi külhoni látogatásai során?

-- Azt hiszem, ezek minden régióban mások. A Felvidéken például azt várják a magyar közszolgálati médiától, hogy egy hiteles információforrás legyen, amely ellensúlyozza a szlovák média csúsztatásait. Erdélyben fontos, hogy a közszolgálati média biztos iránytű legyen a kultúrában, valamint szakmai érvényesülési lehetőséget is biztosítson. Az MTVA-nál azt tartjuk szem előtt, hogy a határon túli régiók helyi és társadalmi színeinek a bemutatására is sor kerüljön. Ezek természetesen nem csak az adott közeghez szólnak, hiszen például egy drávaszögi esemény példát adhat tágabb környezetben, gyakorlati haszonnal is járhat.

* Milyen változások várhatók a médiában a  határon túli magyarsággal kapcsolatban?

-- Az a célunk, hogy a határon túliakról szóló események ne csak a róluk szóló műsorokban jelenjelek meg, hanem rászoktassuk az embereket arra, hogy a híradóban a magyarországi történések mellett feltűnik például egy hír Marosvásárhelyről vagy éppen Kolozsvárról. Fontosnak tartjuk tehát, hogy mindaz, ami magyar nyelvterületen történik, ugyanúgy részévé váljon a közéleti, kulturális és szórakoztató műsorainknak is.

* Hogy vélekedik a magyarországi közönség a változásokkal kapcsolatban?

-- A változások bevezetésével a végcél az lenne, hogy a közvélemény természetesnek vegye a nyelvi egységet. Hogy ne csodálkozzon rá arra, hogy például Brassóban is ugyanolyan magyarok élnek, mint Magyarországon. Úgy érzem, ahogy szívódnak fel a határok, úgy válik könnyebbé a kulturális csere, a testvérvárosi kapcsolatok, az egyetemi cserediák-programok stb. De amellett, hogy a határon túli régióknak nagyobb figyelmet szentelünk, a közszolgálati média feladata az is, hogy a környező országokban többséget alkotó nemzeteket is figyelembe vegyük, valamint a kölcsönös tisztelet megadására neveljük a nézőt. Továbbá komolyan építeni kell a magyarországi nemzeti kisebbségekre is. Hiszen amennyire hátrány a kisebbségi lét, annyira halhatatlan előnyt jelent a kétnyelvűség.

* A különmegbízotti poszt mellett azonban még mindig szokott forgatni is.

-- Újságírói mivoltomból nem tudok kibújni, így ha utazásaim során megfelelő témát találok, abból biztos, hogy készítek anyagot. A határon túliak körében tett látogatásaim alatt is számos alkalommal forgattam.

Lj. Molnár Mónika

Új Magyar Képes Újság

 

A kő marad

A sajtószabadságról és más ártalmakról

 

Nincs könnyebb, mint zsarnokságban, függőségben a szabadságot képzeletben felépíteni. Ugyanakkor nincs nehezebb, mint a korlátlan szabadság terhét emberként elviselni. Amikor eltűnik minden enyhítő körülmény, amikor sem kisebbségi létre, sem elnyomásra, sem nyelvtörvényre, sem cenzúrára nem hivatkozhatunk, akkor szembesülünk valójában önmagunkkal.

A szabadság elsősorban felelősség.

A sajtószabadság hatványozottan az, hiszen kő van a kezünkben, melyet a nagy nyilvánosság előtt, emberi gyarlóságunk, becsvágyunk vagy bosszúnk oly könnyen kiröpít kezünkből. Kő van a kezünkben, toll, az ítélkezés ördögi csábítása pedig a szívünkben.

A sajtószabadság nem az igazság kimondása, csak annak egyik lehetősége. Valahányszor a lehetséges igazságról, jóról vagy rosszról, az emberről mondunk véleményt, kövezésre készen állunk, és sehol a Mester, aki mérsékletre, kimértségre intene, aki megfogná kezünket, amikor Mohamed próféta fejére bombát rajzolunk, amikor a megfeszített Krisztus lábához disznókat festünk, vagy kollégánk fejére szarvakat illesztünk. Sokkal könnyebb és látványosabb a bűnösnek hitt, vagy mondott embert megkövezni, mint követ gyűjtögetve abból építkezni.

Pedig, ez a dolgunk. Ez lenne a dolgunk. A nyilvánosság erejével a közösséget élhetőbbé tenni. Még ha utópisztikusan is hangzik, a kőnek is ez a dolga. Az, hogy kéznél legyen, hogy mindannyiunk számára látható és elérhető legyen, hogy figyelmeztessen bennünket: mindannyian, saját megkövezésünk köveit hordozzuk magunkkal.

A kő marad.

Az újságíró, a karikaturista, a riporter is ember. Elhiszi, sokszor elhitetik vele, hogy az igazság nyilvános kimondása, amit küldetésének érez, kizárólag a megkövezés. Így, szabadságában magára hagyatva, sok mindenre képes. Félelemből, tájékozatlanságból, haszonból vagy irigységből a zsurnaliszta könnyen elkapatja magát, és - ha közlésre alkalmas felülete, lapja, honlapja, rádió- vagy tévéadója van, vagyis, korlátlan a szabadsága - sajnálni való dolgokat is tud írni, rajzolni vagy mondani másokról, maga ellen.

Talán ezzel magyarázható, azon független kollégáink magatartása is, akik a vajdasági magyar újságírók még véletlenül sem makulátlan egyesületét és elnökét megkövezték. Talán ezzel magyarázható, hogy a könnyen felejtők, a korábbi énjüket rejtegetők, ma a szakma, a hivatás etikáját és a közélet erkölcsét kérik számon tőlünk. Összeférhetetlenségről beszélnek, ítélkeznek, megköveznek. Néha talán jogosan, hiszen összeférhetetlenség van, szemfényvesztés van, és senki sem meri megírni, érdekszervezeteink vezetői miből élnek, honatyáink miből építkeznek, miből és hol iskoláztatják gyermekeiket, senki sem meri megírni, hogy korábbi, felkent vezéreink, tanáraink mit tettek nemzetünk ellen, magasra tartva a nemzetköziség zászlaját, amely még ma is szélárnyékot ad nekik. Senki sem írta meg, milyen módon, hogyan hullott szét bontómérleg nélkül az újvidéki Forum ház, és bővült a független lapok névsora.

Tudjuk, nem történt rendszerváltás. Tudjuk, mindenkinek megadatott a lehetőség és a jog, hogy megmaradjon hitvallásánál, vagy ma új (ál)arccal lépjen elő. De bennünket is megillet a jog, hogy ne feledjünk, és ki-ki saját ízlése, értékrendje alapján döntse el, kit tart hitelesnek, kit nem.

Szabadság van. Mindenkire jut, juthat egy kő. Amíg el nem fogy. És aztán?

Építkezzünk. Amíg van miből.

A kő marad.

 Léphaft Pál, a Vajdasági Magyar Újságíró Egyesület alelnöke  

(Magyar Szó, 2011. március 16.)

 

SZAKMAISÁG ÉS FÜGGETLENSÉG

 

Reagálás Sebestyén Imre: Ön szerint független szakmai szervezet-e a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete című vitacikkére

 

Őszintén sajnálom, hogy Sebestyén Imre barátom nem tette fel Heti kérdésként a címben kiemelt dilemmáját, vajon független-e az a szakmai-érdekvédelmi szervezetünk, amelynek – büszkén mondom - egyik megálmodója és alapító tagja, jelenleg pedig alelnöke vagyok. Ha ugyanis feltette volna a kérdést, akkor nyugodtan egyetérthettünk volna: nem független.

De: nem azért nem az, mert elnöke az MNT Közigazgatási Hivatalának tagja (volt). Talán inkább azért, mert – szerény véleményem szerint – független egyesület, szervezet nem létezik. Egyesületetet, szervezetet ugyanis mindig azért hoznak létre, hogy a szervezetbe társultak közös érdekét tudják hatékonyabban megfogalmazni és érvényesíteni. Ergo: minden így létrejövő szervezet érdekfüggő. Esetünkben az az érdek, amely szükségessé tette a VMÚE létrehozását, a vajdasági magyar újságírók közös céljainak, feladatainak a megfogalmazása és képviselete volt.

Rendben – mondhatná a fentebb említett vitacikk írója, - akkor fogalmazzuk át emígy a kérdést: politikailag független szakmai szervezet-e a VMÚE.

A válasz ebben az esetben már alaposabb körüljárást igényelt volna. Mert felmerül a dilemma: vajon miben nyilvánul meg egy szervezet, egyesület politikai függetlensége? Abban-e, hogy tagjai nem állnak egyetlen politikai párt befolyása alatt? Vagy talán abban, hogy az egyesület nem politizál, értsd: nem foglal állást a politikai szervezetek, pártok által felvetett, kezdeményezett témákban, s ha színt is vall ilyen kérdésekben, álláspontja nem tükrözi szolgaian a pártok nézeteit? Esetleg abban, hogy csak az önös szakmai kérdésekre összpontosít, és teljesen elhatárolódik minden egyéb társadalmi-politikai témától?

Bármerről is közelítsük meg ezt a kérdés – azt hiszem – a válasz az első pillanatban ismét tagadó lenne: a VMÚE nem független.

Mert: tagjai között igenis vannak olyanok, akik nyíltan szerepet vállaltak valamelyik pártban, legyen az bármely szerbiai hatalmi vagy ellenzéki párt, esetleg egyik-másik vajdasági magyar politikai tömörülés. Még többen vannak azok, akik nyíltan vagy többé-kevésbé titkolva rokonszenveznek ezek egyikével. Lehet-e független tehát egy olyan szervezet, amelynek tagsága nem az? Aligha – vélhetné a kérdezett. 

Vagy mégis? A párthovatartozás, a politikai szerepvállalás, a rokonszenvezés ugyanis a VMÚE-ben sohasem volt kizáró ok, hiszen ez a szervezet kezdettől fogva nem politikai egyszólamúságot szorgalmazott, nem akart egyik párt, de az MNT apologétája sem lenni, hanem szakmai érdekképviseletre törekedett. Márpedig valljuk be: a demokratákkal, a VSZL-lel a VMSZ-szel vagy a VMDP-vel rokonszenvező újságírónak is vannak közös szakmai érdekei, céljai, feladatai, amelyeket artikulálni, közzétenni, védeni, képviselni kellett, kellene.

A cikkírót, Imre barátomat hadd emlékeztessem arra, hogy alig fél évvel ezelőtt, a nemzeti tanácsi választások előkészületei során ugyanennek a szervezetnek a nevében éppen őt jelöltem a VMÚE által támogatott listára, méghozzá olyan előkelő helyen, amely biztosította számára a testületbe való bekerülést. Tettem, tettük ezt az ő személyes jóváhagyásával, mégpedig azért, mert Sebestyén Imre kollégánkat mindannyian kitűnő szakembernek tartottuk/tartjuk, aki politikai elkötelezettsége ellenére (és ezt véletlenül sem rosszallóan mondom) képes lett volna képviselni a szakma érdekeit a vajdasági magyarság közvetlenül megválasztott parlamentjében. Akkor mi sem a függetlenségét  kértük számon, vagy értékeltük, hanem a szakmaiságát, aminek köszönhetően szavainak súlya lehetett volna minden olyan kérdésben, amely közvetve vagy közvetlenül kapcsolatban áll a vajdasági magyar újságírás és újságírók helyzetével.

Imre barátom a nemzeti tanácsi választásokon be is került kisebbségi önkormányzatunk legfelsőbb szervébe, ekkor azonban – mindannyiunk nagy meglepetésére - megmásította döntését, és nem vállalta a szakma érdekképviseletét. Így a VMÚE egyetlen jelöltje sem szerzett helyet a Nemzeti Tanácsban, amit mi, az egyesület vezetői és tagjai nagy mulasztásként értékeltünk. Nem azért, mert mindenáron be akartuk hízelegni magunkat a testületbe, hanem azért, mert képviselőnk így nem lehetett jelen a nemzeti tanácsi döntéshozatal folyamatában, és nem harcolhatott a vajdasági magyarság parlamentjében az újságírók közösen megfogalmazott érdekeiért.

Nem sokkal ezt követően tudtuk meg, hogy Tóth Líviának, akit szakmai érdemeinek köszönhetően  pár hónappal korábban választottunk meg a VMÚE elnöki tisztségére, az MNT elnöke javasolta, vállalja el a tájékozatási tanácsos tisztségét. Lívia azonnal felkínálta lemondását a VMÚE elnökségnek, méghozzá hasonlóan érvelve, mint Sebestyén Imre barátunk a minapi vitacikkében. Az elnökség azonban arra az álláspontra helyezkedett (és - mivel nem akarok a kollektív döntés mögé bújni - hadd tegyem hozzá, hogy ez az én mély meggyőződésem is),  hogy Tóth Líviának meg kell maradnia elnöki tisztségében, és egyúttal vállalnia kell az MNT-ben felkínált megbízatást. Így ugyanis lehetőség nyílt arra, hogy azokban a kérdésekben, amelyek a szakma számára életbevágóan fontosak, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületében elfogadott álláspontokat, véleményeket, követeléseket képviselje és lehetőség szerint érvényesítse az MNT-ben.

Sebestyén Imre barátom megfogalmazásától eltérően tehát Tóth Lívia kettős funkciója esetében a cél (és nem titkolt szándékunk) nem az volt, hogy a VMÚE az MNT befolyása alá kerüljön, és alázatos kiszolgálója legyen, hanem ellenkezőleg: íly módon próbáltuk szavatolni, hogy a vajdasági magyar újságírással és az újságírók helyzetével kapcsolatos döntésekben a szakmai szervezet elnöke közvetlenül indítványozhassa az MNT-nek a legjobb megoldásokat, harcoljon elfogadásukért, ha már az a képviselőnk, akit korábban erre kértünk fel, nem vállalta ugyanezt a fontos feladatot.

Most, hogy Tóth Lívia közzétette, távozik az MNT-ben betöltött tisztségéről, látszólag pont kerül az ügy végére, és nincs is értelme a további vitának. Személy szerint azonban korántsem gondolom így: azt hiszem, végső ideje volna, hogy a vajdasági magyar újságírásban letisztázzunk néhány kérdést. Kezdjük talán azzal, amelyet a vitacikk közvetlenül is felvetett: mi is a kisebbségi magyar újságírás (és így a szakmai szervezetünk) sine qua non-ja. A függetlenség-e? Vagy inkább a  felelősség? Ha választani kell, most is és mindig az utóbbi mellett teszem le a voksot. A felősség alatt pedig először a szakmai felelősséget értem: a minőséghez, a hitelességhez való feltétlen ragaszkodást. De a felelősség alatt értem azt is, hogy a kisebbségi újságírónak minden pillanatban elkötelezetten harcolnia kell nemzeti közösségének érdekeiért.

E közösség érdekei, értékei mellett keményen kiálló, a közösségi célok elérése iránti felelősséget vállaló újságíró, újságírás tehát az ideálom. És hadd tegyem hozzá: szerintem a kisebbségi újságíró nem tehet rosszabbat, mint ha a függetlenség eszményét dicsőítve saját nemzeti közösségének érdekeitől próbál meg függetlenedni. 

Klemm József, a VMÚE alelnöke

(Magyar Szó, 2011. február 24.)

 

Ön szerint független szakmai szervezet-e a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete?

Már régen fel szerettem volna tenni Heti kérdésként a következőt: Független szakmai szervezetnek tartja-e a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületét, amelynek elnöke az MNT Közigazgatási Hivatalának tagja tájékoztatási ügyekkel megbízott tanácsosként? De így nem jó a kérdésfeltevés, mert szuggerálja a választ is. Hogy bizony az egyesület nem független. Illetve, hogy a kérdést feltevő nem tartja annak.
Biztosan sántít a hasonlat, de ez olyan, mintha az országos vagy a vajdasági újságíró-szervezet elnöke a kormány tagja lenne. Ami semmiképpen sem fordulhatna elő. Kisebb összeférhetetlenségtől is már jajveszékelnie kellene a szervezet vezetőségének vagy tagságának, hiszen újságírókból áll, akik ilyen kérdésekben igen tájékozottak, s pontosan tudják, hogy ez enyhén szólva nincsen rendjén.
De az sincs rendjén, hogy a VMÚE-ben ezt senki sem teszi szóvá. Vagy ha igen, nem hallatszott ki a szervezetből. Pedig e szervezetnek hangosnak kell lennie, hiszen őrizni kell a sajtó szabadságát, az újságírói függetlenséget és pártatlanságot a tulajdonossal szemben is, akár magántulajdonosokról, akár közösségi tulajdonosról van szó. Az újságírók és szervezetük nem maradhatnak semlegesek a demokratikus értékek védelmében. Szervezetként is meg kell nyilatkozniuk.
Kinek a vétke, hogy firtatni kell az szakmai szervezet függetlenségét? A Magyar Nemzeti Tanácsé, amely magához vonta a szervezetet – lehet, nem is most, hanem még a VMÚE megalakulásakor -, ám elnökének kinevezésével formálisan is megszűntette függetlenségét, vagy a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületéé, amely ezt a helyzetet elfogadta? Szerintem az utóbbi érezhet inkább nagyobb felelősséget.
Egy demokratikus intézménynek ügyelnie kell arra, hogy ne érhesse még a gyanú árnyéka sem, hogy hozzájárult egy olyan helyzet létrejöttéhez, amelyben könnyedén képes befolyást gyakorolni a sajtóra. Ám az MNT esetében már kár ezen búcsálódni, hiszen a legbefolyásosabb vajdasági magyar orgánumok alapítójának jogait gyakorolja. Csak visszafogottsággal mutathatja meg, tiszteli a sajtó szabadságát, mert az neki is fontos. Természetesen nem lehetünk olyan naivak, hogy egy olyan fontos demokratikus alapjog ezen – jószándékon, személyes demokratikus elkötelezettségen - múljon. A politika amit meg tud szerezni, azt meg is szerzi. Ez lényegéből fakad, ez a célja, feladata.
Az újságíró-szervezetnek pedig a lényege a függetlenség. Ha ez nincs, akkor a szakmai szervezet sincs. Illetve nem az. Szervezetként működik, de nem feladatát látja el, hanem mondjuk társas estet, vagy tanácskozást, vagy továbbképzést, vagy valamilyen más fontos és hasznos akciót szervez. De ha nem független, nem lehet az újságírói szakmai integritás szervezett őre.
Ha már nemzeti közösségünkben a rendszer olyan, hogy a sajtószerveknek működésükkor valahol, a szakmai féltésére figyelő kisagyukban érezniük kell, hogy valódi tulajdonosaik a politika szférájában leledznek – még ha azok nem is fogalmaznak meg a szakmával ellentétes, teszem azt politikai elvárást -, egy független újságíró-szervezet valamiféle ellensúlyt csak képezhetett volna.
De lehet még ezen segíteni.
Javaslom, hogy tanácskozzon erről a VMÚE elnöke az MNT tájékoztatási ügyekkel megbízott tanácsosával. Könnyedén szót érthetnének.

Sebestyén Imre

(Vajdaság Ma, 2011. február 10.)

(Magyar Szó, 2011. február 14.)

A KÜLHONI MAGYAR ÚJSÁGÍRÓ EGYESÜLETEK KONVENCIÓJÁNAK 8. TALÁLKOZÓJA

CSÓKA, 2010. 07. 01-04.

 

Tevékeny szerep a közösségmegőrzésben

Zárónyilatkozat elfogadásával ért véget a Kárpát-medencei magyar újságíró-találkozó

Az áprilisban Lendván megtartott értekezleten elfogadott tennivalók teljesítése kapcsán a résztvevők megelégedéssel nyugtázták, hogy a tagszervezetek hozzáláttak az egész Kárpát-medencét felölelő magyar médiatár kidolgozásához. Az adatgyűjtési módszer egységesítését követően várható, hogy a tervekkel összhangban szeptember végéig elkészül a magyar médiastratégia kiindulópontjának számító médiakatalógus. A KMÚEK a korábban elfogadott döntését megerősítve készségét fejezte ki, hogy kidolgozza a tervezett magyar médiastratégiának a külhoni magyar médiumokra vonatkozó részét. Ennek érdekében a résztvevők megismerkedtek a már körvonalazott vajdasági magyar médiastratégiával, és megállapodtak a külhoni magyar médiastratégia kereteinek felvázolását lehetővé tevő egységesített kérdőívek elkészítésében és a leghatékonyabb módszerek alkalmazásában. A jelenlévők ezúttal is kiemelték az eddiginél hatékonyabb külhoni magyar médiatámogatási rendszer újragondolásának fontosságát. Evégett a KMÚEK képviselői hajlandók a legrövidebb időn belül párbeszédet kezdeni a külhoni magyarság helyzete iránt fokozott megértést tanúsító magyarországi politikai erőkkel és döntéshozatali fórumokkal. Egyúttal a konvenció, a meglévő kapcsolatrendszereket igénybe véve, az eddiginél is erélyesebb lobbi tevékenységet akar kifejteni a brüsszeli intézményekben a közérdekű újságírás uniós támogatása végett.

Milyen (ne) legyen a kisebbségi sajtó

A péntek délutáni előadások mindegyike foglalkozott a közszolgálati sajtót érintő kérdésekkel s természetesen a kisebbségi újságírás feladataival és buktatóival.

Csermák Zoltán, a Magyar Televízió PR-menedzsere egy felmérés alapján mutatta be azt, hogy milyen mértékben érvényesülnek a közszolgálatiság elemei a magyarországi tévécsatornákon. A hallgatóság számára talán nem volt meglepő az, hogy a Magyar Televízió és a Duna Televízió jár az élen a kritériumok teljesítésében, inkább az kelthette föl a figyelmet, hogy némely esetekben a kereskedelmi RTL Klub sem marad le.

Havasi János, az MTV közéleti műsorai főszerkesztőségének vezetője a televízió korántsem gondtalan helyzetét ismertette: a múlt év végi 9,5 milliárd forintos megvonást követően az idén sem várható jelentős javulás, talán csak annyiban, hogy a kormányintézkedések eredményeként nem kell hatalmas végkielégítéseket kifizetniük, továbbá megvan a remény, hogy az újonnan megalakuló, a közszolgálati médiumokat irányító testület talán előbbre tud lépni. Mindenesetre rövidesen az eddiginél igényesebb műsorokat sugároznak főműsoridőben. Az MTV anyagi helyzete annyiban közvetlenül is érinti a határon kívüli magyar újságírást, hogy mivel fizetni nem tudnak, inkább a munkatársak jóakaratán múlik, hogy a határon túlról bekerülnek-e az adásba némely fontos, hasznos közérdekű munkák.

Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője arról számolt be, hogy az erdélyi magyar képviselők közreműködésével fölvetik az Európai Parlamentben a közszolgálati média támogatásának kérdését. Nem a kisebbségi sajtóét, hanem mindegyikét. A közérdekűnek nevezett újságírás ugyanis a jelenlegi gazdasági viszonyok között nagyon nehezen megvalósítható támogatás nélkül. Nem közvetlen pénzügyi segítséget, nem is valamilyen alamizsnát képzelnek el, hanem barátságosabb környezetet, amelyben életképesebb lenne a közszolgálati média. Volna bőven lehetőség ennek elérésére például az adózás terén, ami az államot nem tenné szegényebbé, de a közérdekű újságírást gazdagítaná. Csak nagyon nehéz körülmények között gondolnak ilyen lépésre, hiszen a ’80-as évek végén is fölvetődött az ötlet, de a gazdasági föltételek javulásával lemondtak róla. Persze senki nem tekint túlzott optimizmussal a várható fogadtatásra.

Klemm József a kisebbségi újságírás buktatóit foglalta össze, onnan kiindulva, hogy egyáltalán létezik-e kisebbségi újságírás, vagy csak jó és rossz publicisztikáról beszélhetünk. De ha létezik kisebbségi létforma, nyilván ez a sajtóban is tükröződik, a témaválasztástól a földolgozásig. Egyértelműnek tűnik az igény olyan témák választására, amelyek a kisebbség életéhez kötődnek, és „elkerülik” a többségi sajtót. Ugyanakkor nem volna szabad léteznie valamilyen alacsonyabbra helyezett kisebbségi mércének, hanem csak azonosnak a többségi és az anyaországi mércékkel, mert különben különböző alagutakon elmegyünk egymás mellett, mi csak befogadók leszünk, átadni nem tudunk.

Persze vitatémát szolgáltathat az a fölvetés, hogy a kisebbségi sajtónak is örökös ellenzékiséget kell-e vállalnia, vagy inkább felelősséget kell éreznie saját közössége iránt. Nem elhallgatással, de nem is fegyvert erőszakolva azok kezébe, akik úgy vélik, mégiscsak könnyebb lenne az élet kisebbségek nélkül. Mert demokráciában is megvan a törekvés a beolvasztásra: jobb egy kultúrában gondolkodni, mint sokban.

Érdemes idézni M. Lengyel László megjegyzését is, aki azt a kérdést vetette föl, hogy kívülről ugyan közösségnek látszik a kisebbség, de vajon belülről is az-e. Alighanem először is számba kellene venni a kisebbségi lét buktatóit, azokon elgondolkodni, és akkor már ha nem is egyszerűbb, de legalább világosabb lenne a kisebbségi média feladata is.

A csókai tanácskozás résztvevői megállapodtak abban, hogy a konvenció következő közgyűlését szeptember 17-én és 18-án Gyergyószárhegyen tartják meg.

A konvenció résztvevői szombaton Topolyán találkoztak Egeresi Sándorral, a Tartományi Képviselőház elnökével, Bácsfeketehegyen részt vettek Bordás Győző Kertkapu című könyvének és a leányfalui Szekérszínháznak a bemutatóján is, néhányan pedig ellátogattak a kishegyesi Dombos Festre.

Hzsolt, fi

(Magyar Szó, 2010. július 04.)

 

Értékek teremtése és megőrzése

Nyolcadik ülését tartotta meg július 1-je és 4-e között a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója. Az erdélyi, horvátországi, muravidéki és vajdasági újságírók, az anyaországi kollégáikkal kiegészítve, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének szervezésében, ezúttal Csókán gyűltek össze.
A találkozó kezdetén a küldöttségek beszámoltak arról, mi történt a legutóbbi, lendvai összejövetelük óta, és meddig jutottak el az ott vállalt feladatok teljesítésével. Megelégedéssel nyugtázták, hogy a tagszervezetek hozzáláttak az egész Kárpát-medencét felölelő magyar médiatárhoz szükséges adatok gyűjtéséhez, ami azt jelenti, hogy a katalógus az adott határidőre, vagyis szeptember végére megjelenhet. A konvenció tagjai már korábban eldöntötték, kidolgozzák a külhoni magyar médiastratégiát, ezért megismerkedtek azzal a tervezettel, amelyet az előző összetételű Magyar Nemzeti Tanács Tájékoztatási Bizottsága készített el Kókai Péter vezetésével. Az előadást követő vita egyik kulcskérdése a fiatalok szakmai képzése volt. A KMÚEK öt évvel ezelőtt már közzétett egy, a témával foglalkozó projektumot, amely anyagiak hiányában nem valósulhatott meg, a jelenlévők viszont fontosnak tartották, hogy az oktatás a médiastratégia része legyen.
A tanácskozás délutáni, továbbképzésként meghirdetett részében Csermák Zoltán, az MTV PR-igazgatója Közösségi értékek a számok tükrében címmel egy érdekes anyaországi közvélemény-kutatásról számolt be. Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője Közérdekű újságírás az Európai Unióban címmel értekezett, Klemm József, az Újvidéki Rádió igazgatóhelyettese pedig a kisebbségi újságírás buktatóit ecsetelte. A közszolgálatiság kapcsán többen az értékteremtés, az értékmegőrzés, a hitelesség és a szellemi műhelyek fontosságát hangsúlyozták, valamint azt, hogy a médiumok a rombolás és gáncsoskodás helyett egymás segítésén fáradozzanak.
A rendezvény keretében Szabó Gyula, az erdélyi Kriterion Könyvkiadó igazgatója válogatást mutatott be legújabb könyveikből, de a programban szerepelt egy kirándulás is, amelyből a Bánáti Újság tizenegyedik nyári újságíró-iskolájának diákjai sem maradtak ki. A csoport először a topolyai tóra látogatott el, ahol rendkívül jó hangulatú ebéden vett részt Egeresi Sándorral, a tartományi parlament elnökével, majd Bácsfeketehegyre folytatta az útját. A Horkai pálinkafőzde és a Lódi-pincészet megtekintése után könyvbemutatóra és színházi előadásra tartottak. Sárközi Ferenc A múltból merítettem II. című kötetét Németh Ferenc, a Forum Könyvkiadó igazgatója, Bordás Győző és Sóti Varga Kinga ajánlotta a megjelentek figyelmébe, Bordás Győző Kertkapu című könyvét viszont Németh István író méltatta. A közönség nagyon jól szórakozott a leányfalusi Szekérszínház tagjain is, akik Móricz Zsigmond Szerelem című egyfelvonásosait adták elő Póka Éva rendezésében. Azok a fiatalok viszont, akik a Dombos Festen Rúzsa Magdit és Hobót választották, a hirtelen lezúduló hatalmas eső miatt később tapsolhattak kedvenceiknek.
A Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója zárónyilatkozatában többek között kimondja: a közösségépítésben és a közösség megőrzésében fontos szerepe van a külhoni magyar sajtónak. A kisebbségi újságírókra a szakmai követelmények tiszteletben tartásán kívül kiemelt felelősség hárul a közösségi érdekek védelmében és létrehozásában. A minőségi előrelépést szem előtt tartva, a KMÚEK ezúttal is kiemelte a szervezett, folyamatos és a gyakorlati oktatásra összpontosító újságíróképzés és -továbbképzés jelentőségét. A régiók képviselői ezúttal is szorgalmazták az eddiginél hatékonyabb külhoni magyar médiatámogatási rendszer újragondolását.
A konferencia társszervezője a csókai Művelődési és Oktatási Központ, valamint a Móra Ferenc Művelődési Egyesület volt, támogatta a Szekeres László Alapítvány és a Tartományi Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkárság.

TÓTH Lívia

(Hét Nap, 2010. 07. 07.)

 

 

 

 

Kisebbségi közszolgálat

  Többfajta bírálóját vélem felfedezni a honi (kisebbségi) magyar sajtónak: az egyik elég nagy következetességgel, elvek mentén haladva – ellenzékinek is mondható pozícióból – rója kritikáját, megfeledkezve arról, hogy a napi politika mégiscsak kompromisszumokat vagy alkukat is követel. A másik éppen ennek a fordítottja: rövidlátásból vagy kicsinyes érdekből eredően nem lát tovább a napi érdekeltségű politizálásnál. A harmadik, a legveszélyesebbnek tűnő viszont szinte tudomást sem akar venni arról, hogy a kisebbségi sajtónak olyan feladatai lehetnek, sőt vannak is, amelyeket nem lökhetnek félre pontosan meg nem fogalmazott s meg sem fogalmazható európai értékek, gyakran pedig piedesztálra emelt, ezáltal értéknek kikiáltott divatok.

Mindegyik bírálat kisebb-nagyobb mértékben megalapozott is lehet, mert ugyan ki tudná biztosra venni, hogy adott pillanatban egy politikai kompromisszum mennyire szolgálja a hosszú távra szóló célok megvalósulását, mennyire elvszerű; és az sem biztos, hogy az évszázados értékeket tagadó, hirtelen divatba hozott jog és erkölcsiség egyetemes értékké válik valaha is, bár futótűzként terjednek. Elgondolkodtató, hogy miért éppen a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesülése fut újból és újból vakvágányra néhány évszázad óta, miközben más területeken szinte túlharsogják egymást a jogok osztogatói.

És máris kézenfekvő a kisebbségi sajtó feladata, még ha egyesek a létét is tagadják, mondván: csak jó és rossz újságírás van, az elvárások azonosak. Mégsem lehet véletlen, hogy épp a külhoni magyar újságírók „találtak egymásra” és tudtak létrehozni egy valóban működő szervezetet, amely a múlt héten éppen Csókán ülésezett, és amely nem kérdőjelezi meg a Kárpát-medencei kisebbségi magyar sajtó létét s nyilván közös vonásait sem, mert különben aligha akadna megoldást követelő azonos téma. Pedig ebből van a legtöbb. És még nagy viták sem zajlanak körülöttük.

Persze, amikor a külhoni magyar médiumokról beszélünk, eleve közszolgálatira gondolunk – kereskedelmivel nem is igen találkozunk –, s ennek folytán már csak az a kérdés vetődhet föl, hogy törvényszerű-e a különbség a többségi és a kisebbségi közszolgálatiság között. Épp a legutóbbi összejövetelen hallottak alapján mondhatjuk, hogy igen, hiszen a többségi média akár keresheti a kákán is a csomót, azzal nem veszélyezteti közösségének létét – nem serkenti a beolvadást, az elvándorlást –, míg a kisebbségi médiumok „jó” eszközei lehetnek a közösség csonkításának és szétforgácsolásának. Naivitás volna azt hinni, hogy az „államalkotók” feltett szándéka a kisebbségek határtalan védelme, segítése, autonóm fejlődésük serkentése – akár az unióban, akár azon kívül, miként tapasztalhatjuk nap mint nap.

A szocializmusban azt mondták, hogy az újságíró önálló társadalmi-politikai dolgozó (bár sohasem a bérezésben), miként a politikusok, mert cenzúra ide vagy oda, mégsem állhatott mindenki mellett egy cenzor. Lényegében azóta sem változott e tekintetben semmi, csak éppen ilyen minősítésben nem párt-, hanem közösségi érdeknek kell(ene) megfelelnie. És bármennyire is csűrnénk-csavarnánk a teendőket, kimondhatjuk: a tét a megmaradás a szülőföldön hol rossz, hol valamivel jobb kisebbségi létben. Ezt a célt pedig egyértelműen csak (esetünkben) a magyar szellemiségű tájékoztatás szolgálja, s hogy mindenki számára érthető legyen: nemzettudat-erősítő, a beolvadást mérséklő, a nemzeti kultúra megtartására serkentő, határozott értékrendet képviselő. Mielőtt bárki is megjegyezné, hogy ebből nem él meg az ember, hozzátenném: éppen amiatt beszélünk magyar szellemiségű médiáról, mert sehová sem vezetne, ha csupán nemzeti színűre igyekeznénk festeni újságainkat vagy a képernyőt.

Hogy buktatói vannak az ilyesféle újságírásnak, az kétségtelen. Egyetlen állítás lehet biztos: aki ilyen elvek mentén ír és szerkeszt médiumot, az sohasem adja el magát – miként nem egyszer elhangzik az ellenkezője –, hanem inkább azt vállalja, hogy „önálló társadalmi-politikai dolgozóként” egész életében közszolgálati munkát végezzen annyi fizetésért, amennyit egy kisváros polgármestere vagy képviselő-testületi vezetője két mandátum alatt csupán havi bérként zsebre tesz.

Fodor István

(Magyar Szó, 2010. 07. 08.)

 

 

Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség

A Napleány újságírói díjat odaítélő kuratórium részére – dr. Szöllősy Vágó László főtitkár úrnak

Szabadka, Kossuth Lajos tér 4.

 

Tisztelt Főtitkár Úr!

 Február 25-én kelt levelükre válaszolva a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöksége tájékoztatja a Napleány újságírói díjat odaítélő kuratórium tagjait, hogy március 10-ei ülésén döntést hozott a saját szakmai díjának a megalapításáról, amelyet a jövő évtől kezdődően, a VMÚE tagságának a javaslatára, több kategóriában ítélne oda azoknak a kollégáknak, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a vajdasági magyar újságírásban. 

A VMÚE elnöksége egyben további sikeres munkát kíván a Kuratórium minden tagjának!

Szabadka, 2010. március 10.

 A VMÚE elnöksége

Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete

21000 Újvidék

Vojvode Mišića 1.

Tóth Lívia elnökasszony

 

Tisztelt Elnökasszony!

Örömmel vettük értesítésüket, amelyben felajánlják együttműködésüket a Napleány-díj odaítélése kapcsán.

A VMMSZ Intézőbizottsága és Dudás Károly elnök úr megbízásából tisztelettel tájékoztatom Önt, hogy az Intézőbizottság az idei díjra Sebestyén Imrét, a Vajdaság Ma délvidéki hírportál alapító főszerkesztőjét terjesztette fel.

A jövő évtől kezdve viszont örömmel vesszük az Újságíró Egyesület, mint szakmai szervezet felterjesztését a mindenkori díjra.

Szíves tájékoztatásukra közöljük azt is, hogy a felterjesztést az elöző évi újságírói tevékenység figyelembe vételével január 31-ig kell eljuttatni a VMMSZ címére, valamint hogy a felterjesztésekről a Dudás Károly, Hajnal Jenő, Matuska Márton, Szöllősy Vágó László, valamint a Dévavári-család képviseletében ifj. Dévavári Zoltán összetételű kuratórium dönt.

Tájékoztatva Önt a fentiekről, a sikeres együttműködés reményében maradunk kiváló tisztelettel,

 

dr. Szöllősy Vágó László

főtitkár

Szabadka, 2010. február 25.

 

A Napleány-díj álma

 Az újságíródíjat idén is március 15-én adják át – Dévavári Valéria: Nincs szándékunkban eladni, elajándékozni az elismerést

 

A Napleány-díjat idén nyolcadik alkalommal osztják ki a vajdasági magyar újságírók között. A Dévavári család által alapított díjat a március 15-i ünnepségen, a szabad sajtó napján adják át az arra érdemes kollégánknak. Eddig Orosz Ibolya, Kabók Erika, Kartag Nándor, Németh István, Léphaft Pál és Ternovácz István érdemelték ki a kitüntetést. 

A Baranyi Károly által készített szobor kiöntése évről évre több száz eurójába kerül az alapítónak. A szakma már többször felvetette, a jó kezdeményezésről gondoskodni, a díjat és díjazottat ünnepelni kellene. Férje halála után Dévavári Valéria is próbálkozott, nemcsak a nemzeti tanácsnál, hanem a szakmánál is, próbált választ találni, mi legyen a díjjal, szükség van-e rá. A Magyar Nemzeti Tanács tájékoztatási bizottsága többször is azt üzente az adományozónak, írjon kérvényt, hogy adni szeretne, hogy neki fontos lenne, hogy a díjazott újságírót megünnepeljék, és a legmagasabb szakmai testület vegye gondozásába a díjat. Hogy ezt nem tette, azt hiszem érthető. Ne ő könyörögjön, hanem akinek a dolga, az reagáljon. De úgy látszik, az MNT-nek nem fontos az újságíró-díj.

Nem lett valódi ünnep ez a nap a díjazott újságíró számára, a VMSZ március 15-i központi ünnepségén kutyafuttában adják át a díjat az arra érdemes újságírónak.

Dudás Károly, a VMMSZ elnöke lapunknak elmondta, a legfontosabb az, hogy egy nagyon rangos díjról van szó, és hálával tartozunk a Dévavári családnak a megalapításáért.

– Igen rangos kuratóriumot sikerült összeállítani, s úgy gondolom, hogy az eddigi években sem tévedtünk a díj odaítélésében. Szegények vagyunk, a díjjal nem jár pénz, s köszönet a Dévavári családnak, amiért a saját pénzén minden évben kiönteti a szobrot. Felmerült, hogy a díj az MNT hatásköre legyen, de végül megfelelőnek bizonyult a VMMSZ erre a feladatra. Annak persze semmi akadálya, hogy a VMÚE javaslatot tegyen, annál is inkább mert még nem döntöttünk az idei díjazottról. De egyben legyen ez felhívás a szakmának, az olvasóknak, nézőknek, hallgatóknak, javasoljanak, ha úgy gondolják, vannak a díjra érdemes emberek. A szegény újságíró-társadalmat annyi ág húzza, hogy nagyon fontos ez az elismerés. Arról pedig, hogy kinek a kezében van biztonságban ez a díj, közösen kell döntenünk, a szakmának kell erről beszélnie.

Fehér István, a Magyar Nemzeti Tanács tájékoztatási bizottságának elnöke kiemelte, az MNT-hez nem érkezett kezdeményezés, hogy vegye át a díjat, esetleg ő legyen, aki ezután gondoskodik róla.

– Szó volt viszont róla, hogy az MNT esetleg pártfogásába venné a díjat. De amikor mindez szóba került, kiderült, hogy ez egy működő intézmény. Az MNT-nek pedig nincs joga bármit is tenni, csak abban az esetben, hogy ha az alapítók azt kérik. Hozzánk azonban írásos kezdeményezés nem érkezett. Álmunkban sem szeretnénk beleavatkozni egy működő kuratórium munkájába – mondta Fehér István.

A Vajdasági Magyar Újságíró Egyesület viszont együttműködést kezdeményezett a VMMSZ szakmai kuratóriumával, amely illetékes a Napleány-díj odaítélésében.

– Az elnökségünkben volt olyan vélemény is, hogy ezt ne tegyük meg, hanem hozzuk létre az egyesület saját szakmai díját – magyarázta az előzményeket Tóth Lívia, az egyesület elnöke. – Viszont mivel nem támogatjuk a magyar–magyar széthúzást, úgy döntöttünk, hogy elküldjük a kezdeményezést. Ezt nyolcadikán postáztuk, de hivatalosan még nem kaptunk rá választ. Ebben a levélben az áll, hogy mivel nagyra tartjuk ezt a díjat, valamint a kollégákat is, akik eddig megkapták, talán a díj súlyához is hozzájárulna, ha a kuratórium kikérné a véleményünket. Nem azt kértük, hogy mi hozzuk meg a döntést, csupán mi is tennénk egy javaslatot, amit utána a kuratórium mérlegel. Annál is inkább úgy gondoljuk, hogy tehetnénk javaslatot, mert az Aranytoll díj esetében is kikérik az egyesület véleményét. Amennyiben nem érkezik válasz, pillanatnyilag ezzel nem tudunk foglalkozni, mert az egyesület megerősítésén dolgozunk. De reméljük, hogy nem kell egy másik díjat alapítanunk – mondta Tóth Lívia.

Felkerestük Dévavári Valériát is, akitől megtudtuk, az újabb szobor már elkészült, várja az idei díjazottat.

– A Napleány-díj nem a VMSZ díja. Jobb híján a VMSZ szabadkai március 15-i ünnepségén adják át az arra érdemes újságírónak. Baranyi Károly terrakotta szobra a Dévavári család tulajdona. Nincs szándékában eladni, elajándékozni: sem a VMSZ-nek, sem a Magyar Nemzeti Tanácsnak, sem a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének.

Az eddigi hat szobor öntési költségeit a család fizette, a továbbiakban is ez a szándékunk. A díj odaítélése a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség által kinevezett kurátorok dolga. Nekik kellene megszervezni a díj átadásának szebb ceremóniáját. A díj körüli szurkapiszkák bosszantottak, egy-két taslit is kaptam már, de a jó ügy miatt nem szüntetem meg a díjat, mert fontosnak tartom a vajdasági magyar újságírás ügyét. Sem eddig, sem a jövőben nem áll szándékomban eldönteni, ki kapja meg a szobrocskát. Az eddigi kitüntetettek, azt hiszem, a jó ügyet szolgálták, ezért nem csak Baranyi Károly munkája növeli a díj rangját.

Fenntartom a jogomat, hogy javasoljak a kuratóriumnak, de az csak egy javaslat a többi között. Hogy mennyire így van ez, bizonyítja az a tény, hogy csak egy alkalommal vették figyelembe a család javaslatát. Hogy mikor, maradjon az az én titkom. Annak nincs akadálya, hogy bárki javasoljon, így megteheti a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete is, akár a bélyeg-gyűjtők, ebtenyésztők stb. egyesülete is, sőt még az olvasók, hallgatók, nézők is, de az csak egy javaslat lehet, akár az enyém. A megfogalmazásom szándékosan sértő, de az a tapasztalatom, hogy a szövetségek jönnek-mennek, a privát kezdeményezések viszont maradnak. A vajdasági magyar közállapotok láttán úgy gondolom, hogy a döntést a továbbiakban is a VMMSZ által delegált szakmailag elismert kurátoroknak kell meghozni. Azt viszont elfogadhatónak tartom, hogy a kurátorokat a művelődési szövetség illetve a nemzet tanács delegálja.

Azt viszont furcsállom, hogy a VMÚE levelezést folytat a VMMSZ-szel a díj ügyében. Engem viszont nem tartottak méltónak arra, hogy a kérdéses levelet elküldjék, hogy megkérdezzék, nekem mi a véleményem a kezdeményezésükről, miként kellene szebbé tenni a díjátadást. Megértem, nem volt pénzük bélyegre, nem tudják a címemet.

A Napleány-díj kapcsán a továbbiakban sem vagyok hajlandó semmiféle kérvényt írni. Nem tartom szerencsémnek, hogy a pénzemet a Baranyi-szoborra költhetem, mert ilyen mondatok is elhangzottak irányomba. Viszont az újságírást és a férjem emlékét tisztelem annyira, hogy a továbbiakban sem tudnak felbosszantani annyira, hogy visszavonjam a férjem 75. születésnapján tett kezdeményezésünket.

TÓMÓ Margaréta

(Magyar Szó, 2010. 02. 20.)

A VMMSZ SZAKMAI KURATÓRIUMÁNAK

A NAPLEÁNY DÍJ DÖNTÉSHOZÓINAK

 

 K   E   Z   D   E   M   É   N   Y   E   Z   É   S

 

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöksége 2010. február 1-én megtartott újvidéki ülésén egyhangúlag elfogadta azt a javaslatot, hogy a vajdasági magyar újságírók szakmai-érdekvédelmi szervezete a Napleány díj odaítélése kapcsán együttműködést kezdeményez az elismerésről döntő testületnek, a VMMSZ szakmai kuratóriumának.

A VMÚE vezetősége rendkívül nagyra értékeli a Dévavári család által alapított díjat, amellyel kollégáink többéves sikeres publicisztikai tevékenységét és a délvidéki magyar közösségért való bátor kiállását jutalmazzák. Ugyanakkor a testület úgy véli, hogy az elismerés szakmai súlyának növeléséhez nagy mértékben hozzájárulna az, ha a kitűntetésre érdemesültek előterjesztésében a vajdasági magyar újságírók szervezete is tevékenyen részt venne, azaz a VMMSZ szakmai kuratóriuma a döntéshozatal előtt kikérné a VMÚE véleményét.

Szeretnénk emlékeztetni arra, hogy a Magyar Újságírók Országos Szövetsége az utóbbi öt évben hasonló módon járt el az Aranytoll díj odaítélésekor, azaz a délvidéki újságíró kollégák díjazásáról előzetesen kikérte a VMÚE véleményét, illetve szervezetünk álláspontját figyelembe véve döntött az elismerés odaítéléséről.

Mindezt szem előtt tartva javasoljuk a Tisztelt Címnek, hogy az idei évtől kezdve a Vajdaságban is vezessük be ezt a gyakorlatot. Amennyiben a kezdeményezés az Önök részéről kedvező fogadtatásra talál, egyesületünk már az idén, az Önök által kijelölt határidőn belül hajlandó javaslatot tenni arra vonatkozóan, hogy szakmai véleményünk szerint a vajdasági magyar újságírásban tevékenykedő kollégáink közül ezúttal ki érdemelné meg a Napleány díjat. 

A vajdasági magyar újságírás fellendítését szolgáló jövőbeni sikeres együttműködés reményében fogadják őszinte baráti üdvözleteinket

 

a VMÚE nevében

Tóth Lívia, elnök 

Újvidéken, 2010. február 1-én

 

A vajdasági magyarságnak nem kell a saját sajtója

Tóth Lívia: A vajdasági újságírói központok nem rivalizálnak egymással, az egymás közötti viszonyukra az utálkozás a jellemző

November közepén Bácsfeketehegyen tartotta meg tisztújító közgyűlését a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete. Az ülésen a jelenlevők Tóth Líviát, a Hét Nap hetilap szerkesztőjét választották meg elnöknek, aki a vajdasági magyar sajtó helyzetéről a következőket nyilatkozta lapunknak:

– Aki ismeri a kollégáknak a helyzetét, az tudja, hogy senki nem mondhatja el magáról, hogy ideális munkakörülmények között dolgozik. Gond van a műszaki felszereltséggel és a mozgáslehetőségekkel is, hiszen az újságíróknak utazniuk kellene, hogy a helyszínről tudósítsanak.Ami az anyagiakat illeti, ez mindenhol probléma, nem hiszem, hogy van olyan kolléga, aki a jövedelmével elégedett lenne.Lehet, hogy van, ahol egy picit magasabbak a személyi jövedelmek, de biztos vagyok benne, hogy ott, ahol magasabbak, ott sem annyi az a fizetés, hogy abból nyugodtan és gondtalanul meg tudjon élni az újságíró és csak a munkájára koncentráljon. A rosszul fizetett újságírók a munkájukat sem úgy végzik, ahogy kellene, és ha anyagi nehézségekkel küzdenek, akkor nagyobb a kísértés arra, hogy „eladják magukat”. Ezen mielőbb változtatni kellene, hiszen a szabad és a független újságírásnak az egyik alapfeltétele, hogy az újságíró meg tudjon élni abból a pénzből, amit a munkájával keres. A másik dolog, hogy a támogatásból és az eladásból befolyó pénz nem elég, s így minden szerkesztőség rákényszerül a pályázásra, ami nem baj, csak időigényes, és egy jó ötlet megvalósítása emiatt igen sokat késhet. A médiaházak nincsenek egyforma helyzetben, hiszen vannak olyanok, amelyek nemzetileg kiemelt intézmények, és vannak, amelyek nem. Nem tartom jónak ezt a fajta megkülönböztetést, de a következő évtől ez állítólag változik.

Mennyire összetartó a vajdasági magyar sajtó?

– Véleményem szerint ezen a téren nagyon komoly gondok vannak. Kialakult három központ, Újvidék, Szabadka, Zenta, ami szerintem jó, csak az a gond, hogy ezek az újságírói központok nem rivalizálnak egymással, hanem az egymás közötti viszonyukra az utálkozás a jellemző. Ezen nagyon gyorsan változtatni kellene. A szerkesztőségi együttműködések inkább egyéni és baráti viszonyokon alapulnak. Vagyis akik egyébként is kapcsolatban vagy baráti viszonyban vannak, azok segítenek egymáson, információkat, fotókat cserélnek, együtt intézik az utazásokat. Ez azonban nem szerkesztőségek közötti együttműködés. Sokszor el is hangzik az a vád, hogy a magyar újságírók sem állnak ki egymás mellett, egymás problémái mellé nem állnak oda: amikor, mondjuk a Magyar Szó újságírói küzdöttek az anyagi helyzetük javításáért, akkor más szerkesztőségek beszámoltak erről, de úgy igazán nem álltak az ügy és a kollégák mögé.

Milyen konkrét tervekkel vág neki a VMÚE a 2010-es évnek?

– Az egyesület azt tűzte ki az egyik fő céljául, hogy kialakítja a szerkesztőségek közötti együttműködést és fellendíti azt, ezenkívül nyomon követi és reagál a vajdasági magyar újságírással kapcsolatos eseményekre, kérdésekre, vagyis naprakészen működik majd. Ezenkívül a tagok érdekvédelmét is szeretnénk képviselni. A jövő évben szeretnénk a vajdasági magyar újságírás helyzetét feltérképezni, s itt nemcsak a nagy szerkesztőségekre gondolok, hanem a helyi sajtóra is, különös tekintettel a szórványra. Az újságíró-egyesület egyébként ezeknek a helyi tájékoztatási eszközök újságíróinak is fölkínálja a tagságot, ugyanígy a tudósítóknak és a külmunkatársaknak is. Végső ideje lenne vajdasági magyar médiastratégiát kialakítani, s nem szeretném, ha az újságíró-egyesület ebből kimaradna. Az újságíró-utánpótlás képzése nagyon fontos, csakúgy, mint a szakmai továbbképzés. Megkezdjük a kapcsolatfölvételt és ápoljuk a már meglévő kapcsolatokat más, szerbiai és határon túli újságírói egyesületekkel. És van egy érzékeny pont is: a VMÚE javaslatokkal állt és áll elő az Aranytoll, valamint a Messzelátó-díj odaítélése során, és eléggé furcsának tartjuk, hogy a hazai újságírói díj, a Napleány odaítélésében a szervezetünk nem vesz részt. A jövőben szeretnénk, ha a mi véleményünket is kikérnék ezzel kapcsolatban.

Hány tagja van a VMÚE-nek?

– Hogy hány tagja van az egyesületnek, erről pillanatnyilag azért nem lehet nyilatkozni, mert a VMÚE-t 2003-ban hoztuk létre, egy évre rá jegyezték be. Az első két évben az újságírók fizették a tagsági díjat, azóta azonban nem, s az egyesület nem is igazán működött. A megalakuláskor 160 tagja volt az egyesületnek. Ezt a listát most felülvizsgáljuk, kik azok, akik továbbra is tagok szeretnének lenni, s az új tagok toborzása is folyamatban van.

Gazdasági alapra helyezhető-e a vajdasági magyar sajtó, vagy ez egy illúzió?

– Az én véleményem az, hogy ez egy illúzió. Biztos vagyok benne, legyen szó bármelyik vajdasági magyar médiumról, hogy a piacból nem tud megélni. Nemcsak azért, mert kevesen vagyunk, hanem azért se, mert a vajdasági magyarságnak nem kell a saját sajtója. Nem veszi meg a Magyar Szót se, nem veszi meg a Hét napot se. Megveszi a magyarországi színes pletykalapokat, és nem értek egyet azzal se, aki azt mondja, hogy: nincs pénz újságra. Abba a családba, ahol minden nap van pénz két doboz cigarettára, ott miért nincs pénz egy napilapra vagy egy hetilapra? Persze azt is lehetne mondani, hogy ennek mi vagyunk az oka, mert nem arról írunk, ami az olvasót érdekli. S itt jön a következő probléma, hogy a Magyar Szó és a Hét Nap is közszolgálati lap, s a közszolgálatiságnak van egy szabálya. A lapok minőségén javítani kell, ezt én is így gondolom. Lehet közérdekűbb témákkal foglalkozni, több riportot, több interjút, több beszélgetést közölni, ami talán jobban eladja ezeket a lapokat. Lehetne sok mindenen változtatni, de még akkor sem hiszem, hogy a vajdasági magyar sajtó a piacon meg tudna élni.

Sokan azt mondják, hogy ha megszűnik egy kisebbség sajtója, akkor évtizedek múlva a kisebbség is eltűnhet.

– Ezt én is így gondolom, a sajtót nagyon fontosnak tartom, s nem tudom, hogy a kisebbségben élők ezzel mennyire vannak tisztában. Minden a gyereksajtóval kezdődik, az ifjúsági lapokkal, mert csak az a gyerek fog Magyar Szó, Hét Nap és egyéb hetilap olvasójává válni, aki már gyerekkorában kezébe vette és lapozgatta a Mézeskalácsot, majd a Jó Pajtást. Persze a kisebbségnek nemcsak a sajtó fontos, hanem az anyanyelvű oktatás és az anyanyelvű művelődés is.

Létezik cenzúra a vajdasági magyar sajtóban?

– Valamilyen formában biztos, hogy létezik. Öncenzúra az van, ez tény, én azonban úgy vélem, van egy más fajta cenzúra is, amit nem is cenzúrának, hanem inkább elvárásnak neveznék. A pártoktól, a politikusoktól jön ez az elvárás, ami arról szól, hogy nem maga az újságíró dönti el, beszámoljon-e az adott eseményről, hanem a helyi politikai „kiskirályok”, s ez már valamilyen szinten beleszólás a szerkesztőségek munkájába. Nem tudom, hogy az önkormányzatok miért gondolják, hogy az újságírók az ő munkatársaik, hiszen jól tudják, hogy nem ők fizetik az újságírók bérét.

Tőke János

(Magyar Szó, 2009. december 04.)

 

Készül a VMÚE munkaterve

 A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete Szabadkán, a Hét Nap szerkesztőségében tartotta meg elnökségi ülését. Az új összetételű testület javaslatokat tett a szakmai szervezet jövő évi munkatervének a kidolgozására.

Megállapodtak, folyamatosan követik a vajdasági magyar újságírással kapcsolatos eseményeket és ha szükséges, állásfoglalást alakítanak ki azokkal kapcsolatban, valamint megkísérlik fellendíteni a szerkesztőségek közötti együttműködést. Megkülönböztetett figyelmet fordítanak a tagság érdekvédelmére, a  munkavállaló és a munkaadó közötti viszonyra. Feltérképezik a vajdasági magyar újságírás helyzetét -- különös tekintettel a kistérségi médiára, valamint a szórványban működő írott és elektronikus sajtóra. Az újságírók egyesülete fontosnak tartja a vajdasági magyar médiastratégiára vonatkozó elképzelések megfogalmazását és részt kívánnak venni az újságíró utánpótlás képzésében és a szakmai továbbképzések szervezésében.

A célkitűzések között szerepel a kapcsolatfelvétel, illetve a meglévő együttműködés ápolása a rokon szakmai szervezetekkel Vajdaságban és Szerbiában, az anyaországi és a külhoni magyar újságíró egyesületekkel, de az aktív részvétel (előadások, beszámolók, vitaindítók tartása stb.) a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójának ülésein is.

A korábbi gyakorlat folytatásaként a VMÚE a jövőben is szeretne ajánlatokat tenni az anyaországi Aranytoll-díjra, itthon viszont -- ha az illetékes kuratórium igényli --, elmondaná véleményét a Napleány újságíró díj odaítélésekor. A felsoroltak mellett tervbe vették a VMÚE ifjúsági szakosztályának megalakítását, az egyesület honlapjának a létrehozását és Évkönyvének a kiadását.

Az elnökség december végéig adott határidőt a bizottságok (tagfelvételi, ellenőrző és etikai) megalakítására, valamint felkéri a tagságot, hogy a jövő évre fizesse be a tagsági díjat, a csatlakozni kívánó kollégák viszont – közöttük a külmunkatársak és tudósítók is – minél előbb töltsék ki a jelentkezési lapot.

 

(Tha)

(Hét Nap, 2009. november 2.)

 

A közösségi szellem erősítése

 Tisztújító közgyűlést tartott a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete

 A 2003 nyarán megtartott alakuló ülés után 2004-ben jegyezték be a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületét (VMÚE). A szakmai szervezet majdnem százhatvan taggal kezdte meg munkáját, tizenegy tagú elnöksége és három bizottsága a legjobb tudása szerint tette a dolgát. Követték a vajdasági magyar újságírással kapcsolatos eseményeket, reagáltak a felmerülő gondokra és a külföldi kapcsolatok építésére is maradt erejük. A lassan alábbhagyó lendület egyik oka Gyarmati József elnök betegsége és visszavonulása volt, de most már felesleges lenne magyarázatot keresni, a tények úgyis önmagukért beszélnek: a VMÚE-t az anyaországban és a határon kívüli magyar területeken számon tartották, de itthon keveset hallatott magáról. Ilyen előzmények után hívták össze november 13-ára Bácsfeketehegyre az egyesület tisztújító közgyűlését.

Kartag Nándor, a VMÚE alelnöke összegezte, az egykori munkatervből mit sikerült megvalósítani, Léphaft Pál pedig hozzátette, nem hamut szórni és panaszkodni jöttek, hiszen vannak elképzeléseik és amit eddig tettek, az meghaladta a lehetőségeiket.    

Klemm József arról beszélt, hogy öt évvel ezelőtt jóval nagyobb létszámban jelentek meg és a lelkesedés is mérhetőbb volt.

-- Szakmai és érdekvédelmi szervezetünket nem azért hoztuk létre, hogy nemzeti alapon kiváljunk a vajdasági vagy a szerbiai újságírók tömörülésből, hanem azért, mert úgy gondoltuk, a vajdasági magyar újságírásban vannak olyan témák és kérdések, amelyekről nekünk kell véleményt mondanunk. Aztán sokan, akik feliratkoztak a listánkra, megkérdezték, mi hasznuk lehet ebből? Mi nem tartjuk helyesnek az ilyesfajta gondolkodást, de sokat nem tehetünk ellene. Azt kellene megérteni, hogy ez egy szakmán belüli szellemi tömörülés, ahol a tagság elfogadja a közös elveket, elsősorban azt, hogy nem magyar nyelvű, hanem magyar szellemiségű újságírást próbálunk művelni – mondta Klemm József, aki szintén hangsúlyozta, az eddigi vezetőség a leghatékonyabb tevékenységét nemzetközi téren fejtette ki. A VMÚE az egyik létrehozója és állandó résztvevője a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójának, amely már a Vajdaságban, Zentán is ülésezett, tagjait meghívták néhány nagyon fontos tanácskozásra, például a Kárpát-medencei Magyar Képvielők Fórumára, ahol döntés született a külhoni magyar sajtó stratégiájának a kidolgozásáról. Az újságíró egyesületnek nincs saját szakmai díja, de már évek óta javaslatot tesz, hogy az anyaországi Aranytollat ki kapja meg a délvidéki kollégák közül, valamint megalapította a KMÚEK Messzelátó-díját, amelyet később Sándorov Péter újságíróról neveztek el.

A jelenlévők hozzászólásaikban megállapították, a vezetőség az újságírók érdekvédelmében aktívabb is lehetett volna és megfogalmazták azt az igényt, hogy a jövőben fokozottabban figyeljen oda a belföldi történésekre, például az írott és az elektronikus sajtóban dolgozók megélhetésére, a leépítési kísérletekre stb.

A közgyűlés az egyesület új elnökévé egyhangúlag Tóth Líviát, a szabadkai Hét Nap szerkesztőjét választotta meg, aki kifejtette, nagyon fontosnak tartja a szerkesztőségek együttműködését, egymásra figyelését és a közösségi szellem megerősítését a vajdasági magyar újságírók körében.  

Az elnökség tagjai: Klemm József (Újvidéki Rádió), Kartag Nándor és Vojvodić Ágnes (Újvidéki Televízió), Léphaft Pál és Gergely József (Magyar Szó), Bencsik István (Szabadkai Rádió), Fehér Márta (Pannon RTV), Kovács Gabriella (Mozaik Televízió), Máriás Endre (Képes Ifjúság), Lennert Géza (Jó Pajtás). Németh Zoltánt (Magyar Szó), Szalai Attilát (Hét Nap) és Nagy Nándort (Újvidéki Televízió) felkérték, hogy alakítsák meg a tagfelvételi, az etikai és a felügyelő bizottságot.

Az elnökség Klemm Józsefet és Léphaft Pált alelnöknek, Máriás Endrét pedig titkárnak nevezte ki, a következő összejövetelen pedig a szerkesztőségek javaslatai alapján felvázolják a VMÚE munkatervét. Az egyik legsürgetőbb feladat minden bizonnyal az lesz, hogy a tagfelvételi bizottsággal karöltve áttekintsék a meglévő névsort és megszólítsák, csatlakozásra kérjék fel nem csak a szerkesztőségekben dolgozó, hanem a tudósítóként tevékenykedő újságírókat és a kisközösségi média munkatársait is.

 

(Tha)

(Hét Nap, 2009. november 18.)

Kapcsolódó videók:

http://www.youtube.com/watch?v=lWFsqbvbTBY

http://www.youtube.com/watch?v=age0lhfVkig

Mi préseli a sajtót?

Hetedik alkalommal szervezte meg Gyergyószárhegyen, a Kulturális Központban az őszi táborát a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE), ami egyben A romániai magyar sajtó éve eseménysorozat  zárórendezvénye is volt. 2009-et ugyanis a romániai magyar sajtó éveként tartották számon, elsősorban azért, mert 160 évvel ezelőtt jelent meg a Brassói Lapok és kezdődött meg az a folyamat, amelynek hatására kialakult a mai, korszerűnek mondható sajtó. A tanácskozáson magyarországi, muravidéki és vajdasági kollégák is részt vettek – régiónkat a Magyar Szó, a Szabadkai Rádió és a Hét Nap újságírói képviselték.

Az összejövetel első délutánján a rádiózás került terítékre. Köz-hangzat címmel László Edit, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztője tartott vitaindítót, majd Végi József, a Muravidéki Magyar Rádió felelős szerkesztője és Bencsik István, a Szabadkai Rádió szerkesztője beszélt a környezetükben tapasztalható folyamatokról, tervekről, elképzelésekről. Szóba került a kereskedelmi rádiózás térhódítása, a politikai nyomásgyakorlás, amelyekkel – mint a hozzászólásokból kiderült --, a közszolgálati szférában dolgozók úgy vehetik fel a versenyt, ha minél szélesebb hallgatói réteg igényeit kielégítő, mértéktartó, hiteles és szakszerű műsorokat készítenek.  

Másnap Sajtóprés – a forradalomtól a gazdasági válságig címmel az írott média volt a megbeszélés témája. Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, a MÚRE elnöke bevezetőjében kitért arra, hogy másfél évtizede nem volt a jelenlegihez hasonló nehéz helyzetben az erdélyi magyar sajtó. 1993-ban, a forradalmat követő nagy felbuzdulás utáni gazdasági válságban számos erdélyi magyar lap megszűnt és ugyanez tapasztalható napjainkban is. A mostani időszak azonban az értékválsággal egészült ki, ezért arra kell vigyázni, hogy az újrarendeződésben az értékek ne vesszenek el. Ez azzal támasztható alá, hogy manapság nem csak az objektivitás és az elfogulatlanság, de gyakran még a helyesírás és a gondozott anyanyelv sem számít erénynek. Már az Európai Unióban is gondolkoznak azon, hogy a fontos információcsatornáknak számító lapokat, közszolgálati rádiókat és televíziókat állami alapítású vagy más forrásokból segíteni kellene. Természetesen felmerül a kérdés, mennyire jó ez a sajtónak? Az anyaországi viszonyokat a Magyar Sajtószakszervezet nevében M. Lengyel László és Tripolszky László vázolták, a vajdaságban jelentkező gondokat és a támogatási rendszer jellemzőit Tóth Lívia, a Hét Nap szerkesztője ismertette. M. Lengyel László többek között szólt az online és nyomtatott „újságcsinálók” között kialakult versenyről, amelyből – véleménye szerint – úgy lehetne kitörni, ha az „integrált szerkesztőségekben” a papíralapú kiadvány a helyi érdekeltségű közéleti problémákkal foglalkozna, míg az online hang- és képanyagokat, hosszabb lélegzetű magyarázó, kommentáló, elemző írásokat közölne.  

A kisebbségi sajtó szerepét, az anyanyelvápolás fontosságát Kuti Márta hangsúlyozta az Anyanyelv – sajtónyelv című előadásában, miközben figyelmeztetett arra, hogy egyre több idegen szó lepi el a napi sajtót és az éter hullámait. Végül Szabó Zsolt, a Babes-Bolyai Tudományegyetem docense az újságíróképzés helyzetét ecsetelte.

Az esemény szakmai része a MÚRE közgyűlésével, az újságíró egyesület becsületbírósága új elnökének a megválasztásával és a nemrégiben elhunyt Adamovits Sándor Szellemi helyszínelés című könyvének a bemutatójával egészült ki, majd alkalmi ünnepség következett a gyergyószárhegyi Lázár-kastély lovagtermében. A fogadáson, amelyen részt vett dr. Szabó Béla csíkszeredai magyar főkonzul, Kelemen Hunor, Hargita megyei képviselő, az RMDSZ ügyvezető elnöke, valamint Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök, megjutalmazták a kiemelkedő teljesítményt nyújtó újságírókat. A MÚRE Nívó-díjában részesült Szabó Zsolt, a Művelődés folyóirat főszerkesztője és Mosoni Emőke, a közszolgálati televízió bukaresti magyar adásának műsorvezetője. A gyergyószárhegyi Művelődési és Kulturális Központ elismerését Orbán Katalin, a Kolozsvári Rádió munkatársa kapta, az Oltyán László Emlékplakettet pedig Csibi Márta vette át. Szabó Zsolt a Művelődés folyóirat könyvajándékát ajánlotta fel Antal Ildikónak, a Hargita Népe művelődési rovata vezetőjének.

Ambrus Attila végül fontosnak tartotta megjegyezni azt is, hogy a vajdasági és muravidéki kollégákkal az együttműködés újabb lehetőségeit fontolgatták, valamint eldöntötték, hogy a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójának következő ülését Lendván tartják, ahol várhatóan egy rendkívül fontos kérdés kerül terítékre: hogyan támogathatják a politikai érdekvédelmi szervezetek, a nemzeti tanácsok, illetve az állam a stratégiailag fontos sajtót úgy, hogy ezek a testületek ne avatkozzanak be a szerkesztőségek munkájába, illetve ne jelentsenek cenzúrát a számukra. 

 

(Tha)

(Hét Nap, 2009. szeptember 30.)

 

Esélyegyenlőség, nyelvtörvény, oktatás

A hétvégén Szegeden tartotta meg hatodik közgyűlését a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója (KMÚEK). Az erdélyi, vajdasági, kárpátaljai és muravidéki magyar újságírók tanácskozásán a fő téma az esélyegyenlőség biztosítása volt. Vendégként Joka Daróczi János, az MTV roma műsorának szerkesztője tartott vitaindítót. A magyar-cigány viszály elmérgesedése kapcsán a résztvevők kiemelték, a sajtónak megfelelő teret kell biztosítania a nézeteltéréseket tisztázó párbeszéd felélénkítésének, és tevékeny szerepet kell vállalnia a társadalmi feszültség csillapításában, illetve a nemzeti türelmetlenség leküzdésében.

Az esemény folytatásában a jelenlévők – Dudás Károly, a Hét Nap főszerkesztőjének bevezetője után -- meghallgatták a régiók képviselőinek beszámolóját, majd zárónyilatkozatot fogadtak el. A dokumentumban a KMÚEK osztozik a teljes magyar közösség felháborodásában, amelyet a szlovákiai nyelvtörvény váltott ki. A magyar nyelv egyenjogú használatának korlátozása szándékos politikai provokáció, amelynek célja nem csupán a felvidéki magyar közösség alapvető emberi jogainak csorbítása, hanem olyan magyarellenes közhangulat kialakítása is, amely távlatilag a kisebbségi magyar közösség helyzetének ellehetetlenítéséhez vezethet. Ugyanakkor sajnálkozással nyugtázza, hogy a felvidéki magyar médiumok képviselői a többszöri meghívás ellenére ezúttal sem vettek részt a közgyűlésen.

A KMÚEK egyben aggodalmát fejezte ki a kárpátaljai magyar oktatási rendszert fenyegető kormányintézkedések kapcsán, amelyek az esélyegyenlőség örve alatt szétzilálják az ottani magyar oktatási rendszert és a kárpátaljai magyar fiatalok gyorsított asszimilációjához vezetnek, de ugyanakkor sajnálkozással állapította meg, hogy hasonló aggasztó jelenségek tapasztalhatók a szerbiai oktatási rendszerben esedékes tagozat-összevonási kezdeményezések hátterében, akárcsak a szlovéniai kétnyelvű oktatási rendszer gyakorlatában, amely a beolvadás közvetlen okozója, de ez a téma az ottani kisebbségi közösség számára tabutémának számít.

A szerbiai tájékoztatási törvény módosítása kapcsán a KMÚEK támogatta azt a jogos törekvést, hogy az állami törvényhozás jogi eszközökkel akadályozza meg a gyűlöletbeszéd terjedését a sajtóban, ugyanakkor visszautasította azokat a törvényi megoldásokat, amelyek lehetővé teszik, hogy a napi politikai erőviszonyoktól függően a hatalom tartósan elhallgattassa a számára nem tetsző álláspontoknak teret biztosító médiumokat.

A felszólalások többségéből kiviláglott, hogy a gazdasági válság Kárpátalján, Erdélyben, de a többi külhoni magyar közösségben is sorsdöntő kérdésként helyezte előtérbe a kisebbségi sajtó állami és anyaországi támogatásának kérdését. A szegedi közgyűlés résztvevői szerint a szakmai szervezeteknek a helyi politikai érdekképviseletekkel közösen szorgalmazniuk kell a kisebbségi sajtó támogatási rendszerének hatékonyabbá és átláthatóbbá tételét.

A tanácskozáson téziseket vetettek fel a külhoni magyar médiastratégia kidolgozásához, amelyeket a régiók képviselői a végső formába öntés előtt ötleteikkel egészíthetnek ki. 

A Konvenció vezetősége a külhoni magyar média támogatásáért érdemoklevelet adományozott Farkas Tibornak, az idei és korábbi szegedi közgyűlések szervezőjének,  a Messzelátó díjat pedig az idén Havasi János, az MTV határon túli szerkesztőségének vezetője érdemelte ki. Az elismerés átadását Léphaft Pál nem szokványos laudációja kísérte, amelyben megállapította, „mi a nyíló kapukat jobban kedveljük és azokat, akik akkor is ránk nyitnak, amikor nem vernek, és nem szorongatnak bennünket és valahol, itthon otthon érzik magukat velünk”.

A programot Léphaft Pál karikatúra-kiállításának rendkívüli megnyitója egészítette ki.

 

(Tha)    

(Hét Nap, 2009. szeptember 9.)

 

Európaiság, kisebbség, minőségi médiafogyasztás

 Ungváron tanácskoztak a Kárpát-medencei magyar újságírók 

 A 2005 májusában megalakult szakmai, érdekvédelmi szervezet, a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója (KMÚEK) elsősorban a határon túli magyar nemzetrészek kölcsönös tájékoztatását, az európai színvonalú és magyar szellemiségű újságírás meghonosítását, a szakma védelmét tűzte ki célul. Négyéves tevékenysége alatt  kiépültek és fejlődtek a kapcsolatok az anyaországon kívüli magyar újságíró egyesületek, szerkesztőségek, újságírók között, létrejött az együttműködés a magyarországi újságíró egyesületekkel, elindult az együttgondolkodás, a megoldás keresése a közös problémákra. Az erdélyi, vajdasági, kárpátaljai, szlovéniai és felvidéki újságírók, valamint a magyarországi szakmai szervezetek mintegy harminc képviselője ezúttal Ungváron találkozott, ahol a Magyar Újságírók Kárpátaljai Szövetsége volt a vendéglátójuk. A Kárpát-medencei magyar kisebbségi média szerepe és tapasztalatátadása az európaiság elmélyítésében című tanácskozást a  nyíregyházi székhelyű EuroClip–EuroKapocs Közalapítvány támogatásával szervezték meg. A háromnapos rendezvénysorozat kezdetén a vendégek ellátogattak a Kárpáti Igaz Szó szerkesztőségébe, kötetlen beszélgetést folytattak az egyetlen országos magyar lap vezetőivel, munkatársaival.

A Hungarológiai Központban megtartott eszmecsere kezdetén Lizanec Péter, az intézmény igazgatója, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Karának dékánja szólt az egybegyűltekhez, majd Horváth Katalin docens vitaindító, vagy inkább kérdésfeltevő beszéde következett arról, mit várnak el a média élvezői az újság- és közíróktól, sajtótól, rádiótól, televíziótól. A válasz nagyon egyértelmű: terjesszék a kultúrát és a nemzeti értékeket. Európa valószínűleg nem arra kíváncsi, mit tudunk tőlük, vagy a nyugattól átvenni, inkább arra, magunkból mit adhatunk, nemzeti értékeinkből mit mutathatunk fel – hangoztatta a felszólaló és azt kívánta minden jelenlévő újságírónak, találják meg a nemzeti lelket és vezessék a média fogyasztóit a szabad gondolkodás útján.

A régiós beszámolókra Ambrus Attila, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke, a Brassói Lapok főszerkesztője, Krivánszky Miklós, a Kassai Figyelő brüsszeli munkatársa, Tóth Lívia, a Hét Nap szerkesztője, Zver Ilona, a Szlovén RTV vezérigazgatójának magyar műsorokért felelős helyettese és Kőszeghy Elemér, a Magyar Újságírók Kárpátaljai Szövetségének elnöke, a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője vállalkozott.

Csermák Zoltán, a Magyar Televízió Közéleti Főszerkesztőségének kiemelt szerkesztője a magyar-magyar szakmai kapcsolattartásról, az együttműködés fontosságáról, a nyelvi hatásokról fejtette ki gondolatait. M. Lengyel László az anyaországi Sajtószakszervezet képviseletében azt boncolgatta, miért nem gyökeresedett meg a minőségi média fogyasztásának kultúrája. Véleménye szerint fantasztikus előnyt jelent az, hogy a kisebbségi újságírók tudják, kiknek és miért dolgoznak, és ez egyben belső tartást ad nekik. A konferencián a magyarországi szakmai szervezetek jelenlévő képviselői felszólalásaikban érintették még a kereskedelmi média, az internet kérdését, a gazdasági válság hatását, a régiók közötti folyamatos információcsere, egy közös kiadvány és a brüsszeli jelenlét fontosságát.

A házigazdák kiváló vendéglátónak bizonyultak, hiszen még arról is gondoskodtak, hogy a messziről jött újságírók megcsodálhassák Kárpátalja szépségét, magyar történelmi nevezetességeit. Az ungvári sétát tapasztalt idegenvezető tette színesebbé, de ellátogattak a munkácsi várba, a Vereckei-hágóra, a Szolyvai Emlékparkba és Beregszászra is.

A rendezvény zárónyilatkozatát stílusosan Vereckén, a magyar honfoglalási emlékjel tövében fogadták el. A KMÚEK közgyűlése a dokumentumban örömmel nyugtázza, hogy a Magyar Országgyűlés elnökének, Szili Katalin asszonynak a segítségével hamarosan az erdélyi, felvidéki, vajdasági, kárpátaljai, muravidéki és horvátországi magyar sajtót szemléző gyűjtőportál (Médiatisztás) lesz elérhető a világ minden magyar olvasója számára, de szorgalmazzák egy negyedévente megjelenő, régiókat bemutató kiadvány létrehozását is. Alapelvként fogadták el, hogy a kisebbségi magyar társadalmak korszerűsödése, az értéktartás és értékteremtés a sajtó révén valósulhat meg. Az anyanyelv megőrzésében, a nyelv eltávolodásának megakadályozásában az írott és sugárzott sajtónak elsődleges szerep jut. Az európai színvonalú, magyar szellemiségű újságírás a közszolgálatiság felvállalásával, a minőségi médiafogyasztás kultúrájának terjesztésével valósítható meg. Az esetleges tartalmi engedmények pedig sohasem jelenthetik a szakmai engedmények elfogadását. Az európai színvonalú és a magyar szellemiségű újságírás szükségességét elfogadó szerkesztőségeknek és újságíróknak a tájékozatlanság felszámolására és az információ társadalmának megalapozására kell törekedniük. Nem utolsó sorban pedig támogatják egy brüsszeli székhelyű nemzetközi civilszervezetnek a létrehozását, amely a magyar újságíró-egyesületeket tömörítené, és a magyar újságírók érdekeit képviselné.

Zárszóként pedig álljon itt Kőszeghy Elemér egyik pohárköszöntője, amelyben azt kívánta, a magyar szó sem Kárpátaljáról, sem a többi külhoni magyar vidékről ne kopjon ki még legalább ezer esztendeig.

 

(Tha)

(Hét Nap, 2009. május 6.)